Az ókortól napjainkig fontos gyógynövények:az Aloe nemzetség fajaiAz Aloe nemzetség a zárvatermők (Angiospermatophyta) törzsébe, azon belül az egyszikűek (Monocotyledonopsida) osztályának liliomfék (Liliaceae) családjába tartozik. A fajok száma mintegy 300, a legtöbb pozsgás lágyszárú, de vannak köztük félcserjék, cserjék, sőt fatermetű fajok is. Eredeti hazájuk Afrika meleg, százaz sztyeppterületein, Madagaszkáron, a Mascarenhas-szigeteken és Socotra szigetén van, de Dél-Arábiában, Északnyugat-Indiában, Dél-Kínában és a Földközi-tenger mellékén mindenütt elterjedtek. Ezeken a területeken már az ókorban fontos gyógynövények voltak. Amerika felfedezése után - a spanyolok közvetítésével - főként Közép-Amerikában és Dél-Amerika északi részén (Bolíviáig), valamint a Nyugat-Indiai-szigeteken terjedt el a nemzetség számos faja. A ma tudományos nevén Aloe vera-ként ismert fajt (aminek eredeti tudományos neve Aloe barbarensis volt) Barbados szigetén gyógynövényként 1650 óta termesztik óriási ültetvényeken. Európába a 18. század legelején kerülhettek, azóta szobai, cserepes és kiültetett dísznövényként is közkedveltek. Az aloék évelő növények, leveleik általában húsosak (gyakran a száruk is), színük többnyire szürkés- vagy kékeszöld, de előfordulnak világos sávokkal, vagy világos és sötét foltokkal tarkított levelű fajok is. A levelek épszélűek, hullámos vagy fogas szélűek lehetnek, és gyakori a tövises levélszél is. A levelek hónaljából eredő virágzati tengelyen a sárgás, narancsszínű vagy piros virágaik fürtvirágzatot alkotnak.
Orvosi aloé vagy barbadosi aloé Aloe vera (L.) Burn. f. (vagy A. barbadensis Mill.) (http://www.starrenvironmental.com/images/species/?q=aloe+vera&o=plants nyomán)
A gyógyszer-alapanyagként hasznosítható aloé-gyantát (ami Aloe capensis vagy Aloe lucida néven kerül forgalomba) eredetileg a Socotra szigetének mészkő-fennsíkjain élő Aloe perryi nevű fajból nyerték, de ilyen gyantát szolgáltat még a számos Dél-Afrikában honos aloéfaj (Aloe ferox, A. africana, A. plicatilis , A. succotrina stb.). Az Aloe vera nevű fajból (amelyet ültetvényeken nagyban termesztenek) hasonló gyantát állítanak elő, ezt Aloe hepatica vagy Aloe barbadensis néven forgalmazzák. Az aloe-gyanta a növény húsos leveleinek belsejéből kicsurgatott kocsonyás nedvének besűrűsödéséből, illetve besűrítéséből származó ragadós massza, színe az afrikai fajoknál sárgás-pirosas-szürke, az Aloe vera esetén sötétbarna vagy fekete, mindkettő fényes felületű.
A gyanta hatóanyagai közül a 25-40 %-nyi aloin és származékai (7-hidroxi-aloin, aloe-emodin, aloesin stb.) a legfontosabbak.
Régebben főként drasztikus hashajtóként alkalmazták, bélhurut esetén közismert a gyulladásgátló hatása is (aleosin tartalma miatt). Manapság főként a természetgyógyászatban alkalmazzák a különféle speciális aloé-készítményeket (az immunrendszer erősítésére, a szervezet méregtelenítésre, máj- és a veseműködés fokozására, fájdalomcsillapításra, regenerálószerként bőrsérülések esetén stb.), mellette rengeteg kozmetikai készítmény (ránctalanító, bőrmegújító, fiatalító hatású krémek; szappanok, samponok stb.) hatóanyagát szolgáltatja. Gyógyászati alkalmazása azonban nagy körültekintést igényel, mert használatakor káros mellékhatások is felléphetnek: pl. hashajtóként való tartós alkalmazása elősegíti az aranyér-képződést, vastagbélhurutot okozhat, terhesség alatt különösen ellenjavallt. Az állatgyógyászatban is széleskörűen alkalmazzák. Irodalom: Hortobágyi Tibor: Növényrendszertan - Tankönyvkiadó, Budapest, 1979 Rápóti Jenő - Romváry Vilmos: Gyógyító növények - Medicina Könyvkiadó, Budapest, 1999 Szabó László Gy.: Gyógynövények és élelmiszernövények A-tól Z-ig - Melius Alapítvány: http://www.melius.hu/gyogy/gyogynov-a-zuj.pdf Urania Növényvilág - Magasabbrendű növények II. - Gondolat Kiadó, Budapest, 1976 Verzárné Petri Gabriella-Nyiredyné Mikita Klára-Nyiredi Szabolcs: Gyógynövények a gyógyászatban - Medicina Könyvkiadó, Budapest, 1984
*
|
