A Gemenci-erdő
A Gemenci-erdő (Gemenci Vadrezervátum) 1977-ben vált védett területté: azóta tájvédelmi körzet, 1996-tól pedig – az akkor létesült – a Duna–Dráva Nemzeti Park része lett. Az erdő Bogyiszló és Bátaszék között, mintegy 30 km hosszan húzódik a Duna jobboldali tágas (a legszélesebb része 7 km) hullámterében. Területe 17 779 ha, amiből fokozottan védett 2761 ha.
Az árteret tavasszal többnyire teljesen elönti a víz. A legalacsonyabb, hosszú ideig vízzel borított területeket, a Duna mellékágak partjait bokorfüzesek (Salicetum triandrae) alkotják, a többféle fűzfaj között a mandulalevelű fűz (Salix triandrae) van túlsúlyban, a hullámtér kissé magasabb területeit pedig a fűz–nyár ligeterdők (Salicetum albae-fragilis) uralják: a legmélyebb vízben hatalmas fűzfák (leginkább fehér fűz – Salix alba), a sekélyebb részeken óriási, gyakran 25–35 méter magasságot is elérő nyárfák (fehér nyár – Populus alba, fekete nyár – P. nigra, szürke nyár – P. canescens) tenyésznek. Ezek a ligeterdők a víz visszavonulása után is szinte járhatatlanok, mert cserje- és gyepszintjük áthatolhatatlanul sűrű: a cserjeszintben főként a hamvas szeder (Rubus caesius) és az egybibés galagonya (Crataegus monogyna), a gyepszintben a csalánok (főként a nagy csalán – Urtica dioica) tömeges előfordulása gátolja az áthatolást.
A füzesek sokféle aljnövénye közül megemlítjük még a következőket: mocsári sás (Carex acutiformis), parti sás (C. riparia), pántlikafű (Baldingera arundinacea), mocsári tisztesfű (Stachys palustris), mocsári nefelejcs (Myosotis palustris) réti füzény (Lythrum salicaria). Megtaláljuk itt a védett ligeti szőlőt (Vitis sylvestris) és az ugyancsak védett réti iszalagot (Clematis integrifolia). A füzesekben még további védett növényfajokra bukkanhatunk: egyikük a nyári tőzike (Leucojum aestivum), egy másik a mocsári aggófű (Senecio paludosus).
A magasabban fekvő térszíneket, amelyek ritkábban, illetve csak rövid ideig vannak víz alatt, tölgy-kőris-szil ligetedők (Querco-Ulmetum hungaricum), a legszárazabb magaslatokat pedig tipikus gyöngyvirágos tölgyesek (Convallario-Quercetum danubiale) foltjai foglalják el. A jellemző fafajok: a kocsányos tölgy (Quercus robur), a virágos kőris (Fraxinus ornus) és a mezei szil (Ulmus minor). Az erdők cserjeszintjében összefüggő nagy területeket borít a védett fekete galagonya (Crataegus nigra). A cserjeszintben gyakori a veresgyűrű som (Cornus sanguinea), a kányabangita (Viburnum opulus) és az egybibés galagonya (Crataegus monogyna).
Az erdős részek között számos ősgyeppel fedett tisztást, mocsárrétet és nádast találunk.
Dr. Endrédi – www.bioport.hu