Az élőlények rendszerezésének alapkérdései

1.  A rendszerezés szükségessége és lehetőségei

2.  A rendszertani egységek

3.  Az élőlények fejlődéstörténeti rendszerezése

A rendszerezés szükségessége és lehetőségei

A ma ismert élőlényfajok száma mintegy 1,8 millió, amelyből 500 ezer körül van a növényfajok száma, és kb. 1,3 millióra tehető az állatfajok száma. (A jelenleg élő fajok száma valószínűleg ennél lényegesen nagyobb, sokan 5–15 millióra becsülik.) A fajoknak ez a sokasága eleve megköveteli, hogy a könnyebb eligazodás érdekében az élőlényeket valamilyen módon rendszerezzük. A rendszerezésnek alapvetően két formája lehetséges: az élőlények önkényesen választott tulajdonságai alapján készülnek a mesterséges rendszerek, a tulajdonságok fejlődéstörténeti értelmezésén, a származási, rokonsági kapcsolatok figyelembevételével pedig a fejlődéstörténeti rendszerek.

Az élőlények tudományos rendszerezésében a XVIII. században élt nagy svéd természettudós, Linné (1707–1779) munkássága volt korszakalkotó. 1735-ben jelent meg a növény- és állatvilágot rendszerező munkája a „Systema Naturae”, 1753-ban pedig a „Species Plantarum” című műve, amelyben 8500 növényfajt írt le és rendszerezett. Linné rendszere alapvetően mesterséges rendszer volt, mert az élőlényeket néhány önkényesen kiragadott tulajdonságuk alapján csoportosította. Munkásságának nagy negatívuma, hogy – kora uralkodó társadalomfilozófiai nézeteivel összhangban – a fajok állandóságát hirdette.

A származástan gondolatának uralomra jutása óta, lényegében Darwin (1809–1882) fellépésétől kezdték az élőlényeket származásuk, rokonságuk alapján rendszerezni. Az ilyen rendszereket fejlődéstörténeti rendszereknek nevezzük. Elsőként Lamarck (1744–1829) hirdette a fajok változékonyságát, alapvetően azonban Darwin 1859-ben megjelent „A fajok eredete” című munkája rendítette meg a fajok állandóságának dogmáját, és tette a fajt fejlődéstörténeti (filogenetikai, evolúciós) fogalommá.

A rendszertani egységek

Linné munkássága óta a rendszerezés alapegysége a faj (species). Egy fajba azoknak az élőlényeknek a populációi tartoznak, amelyek közös származásúak, más faji minősítésű populációcsoportoktól jól megkülönböztethetőek; egyedeik pedig külső alakjukban és belső felépítésükben hasonlóak egymáshoz, és képesek – egymással párosodva – termékeny utódok létrehozására. A faj rendszerezési kategória, a természetben faji minősítésű populációk léteznek (például kocsányos tölgy populációk, pontypopulációk stb.), amelyek azonos minősítésű egyedek halmazai.

Linné a fajokat kettős latin névvel látta el (ezt nevezik binominális nómenklatúrának), azóta az élőlények tudományos neve a nemzetségnévből és a fajnévből áll, pl. Nymphaea alba (fehér tündérrózsa), Lacerta viridis (zöld gyík), Canis familiaris (házikutya) stb. (Az élőlények elnevezése logikai művelet: a nemzetségnév a meghatározás genus proximuma, vagyis a legközelebbi nemfogalom, a fajnév pedig a differencia specifica, vagyis a faji különbség megnevezése.)

A rendszerezés során azokat a fajokat, amelyek sok rokon vonást mutatnak egy nemzetségbe (genus), a rokon nemzetségeket egy családba (familia) soroljuk. A közös származású családok alkotják a rendet (ordo), majd a rokon rendek az osztályt (classis), az egységes fejlődéstörténetű osztályok pedig a törzset (phylum). A törzsek képezik az országot (regnum). Ezek az elsőrendű rendszertani egységek. A tagoltabb rendszerezés – különösen az állattanban – további (másod-, harmad- és negyedrendű) kategóriákat is bevezetett (másodrendűek pl. az altörzs, az alosztály, az alrend stb.).

Egy példa a rendszertani besorolásra:

Megemlítjük még, hogy a rendszertan a fajon belül is megkülönböztet egységeket. Ezek az alfaj (subspecies), a változat (varietas), a legkisebb rendszertani egység pedig a növényrendszertanban a forma, az állatrendszertanban az eltérés (aberratio). Az ember által a különböző termesztési, tenyésztési és nemesítési eljárásokkal létrehozott fajták a rendszertani kategóriák közül általában a változatokkal egyenértékűek. A mai ember (Homo sapiens sapiens), illetve a ma élő emberfajták rendszerzésénél alkalmazott földrajzi rassz vagy nagyrassz elnevezés az alfajnak felel meg, a rassz pedig a fajtával azonos értékű.

Az élőlények fejlődéstörténeti rendszerezése

Az élőlényeket leggyakrabban két országra: a Növények országára (Regnum plantarum) és az Állatok országára (Regnum animale) bontják. Ismeretesek azonban olyan felosztások is, amelyek több országot különítenek el.

Whittaker (1969) például az élőlényeket sejtszerveződésük és rokonsági kapcsolataik alapján öt országba sorolja. Ezek három szerveződési szinten helyezkednek el. A legalsó, legegyszerűbb szerveződési szintet, a Monera országot a prokariota egysejtűek (a baktériumok és a kékmoszatok) alkotják. A második szintet az eukariota egysejtűek képviselik, amelyek a Protista országba tartoznak. A harmadik szerveződési szint a többsejtű élőlényeké, három országuk van: a Növények, a Gombák és az Állatok országa.

Újabban az élővilágot két világbirodalomra (supraregnum) osztják: egyik a prokariotáké, a másik az eukariotáké. A prokarioták két világot (superregnum) alkotnak: 1. ősbaktériumok (Archaebacteria), 2. új vagy valódi baktériumok (Neobacteria vagy Eubacteria). Ez utóbbiaknak két országa (regnum) van: a mai baktériumoké (Bacteriobionta) és a cianobaktériumoké (Cyanobionta). Az eukariotákat többnyire négy világba sorolják: 1. egysejtűek (Protista vagy Protoctista), 2. növények (Plantae vagy Vegetabilia), 3. gombák (Fungi vagy Mycetalia), 4. állatok (Animalia).