A meteorok általában igen kis méretű szilárd testek, de több százezer tonnás tömegű is akad köztük. Amikor a Föld légkörébe jutnak, izzásig felmelegszenek, és világítva zuhannak lefelé, ezért nevezik hullócsillagoknak (1. kép) őket. A kisebb meteorok anyaga a légkörben teljesen elég, elpárolog és szétporlad, a nagyobbak azonban a Föld felszínére jutnak. Ezeket meteoritoknak nevezzük.

A meteorrajok olyan meteorok csoportjai, amelyek közös pályákon keringenek a Nap körül, és  amikor a Föld  keresztülhalad ezeken a pályákon a meteorok tömegesen behatolnak légkörükbe, ahol elégve intenzív „csillaghullást” idéznek elő. A nagyjából párhuzamos térbeli pályájuk miatt úgy látjuk, mintha mindegyik felizzó meteor útja az égbolt egyazon pontjából (amit radiánsnak neveznek, 2. kép) indulnának ki.  A meteorrajok elpusztult üstökösök szétszóródott, apró, többnyire porszerű maradványanyagaiból, törmelékeiből állnak, amelyek követik a régi üstökös pályát  (3. kép) .

A meteorrajokat aszerint nevezik el, hogy a radiáns melyik csillagkép vagy csillag irányában helyezkedik el. Legismertebb meteorrajok az augusztusban feltűnő Perseidák és a novemberben észlelhető a Leonidák, 2007 decemberének közepén pedig a Gemini (Ikrek) csillagkép irányából feltűnő Geminidákat figyelhetjük meg. Ennek a meteorrajnak részecskéi  a régi Phaeton nevű üstökös felszíni rétegeiből, a kóma (üstök) anyagaiból származik, a  Phaeton szilárd magja pedig kisbolyóként (aszteriodaként) kering tovább.

  1.          2.       3.

A képek rákattintással nagyíthatók!