Más pinák Beküldte:faszklockow szex történet


Más pinák

Beküldte:faszklockow


Más pinák

Beküldte:faszklockow




Lilla lett a következő, akibe bejutottam. A középiskolában kollégisták voltunk már egy jó félévet dugtunk, amikor megláttam a punciját, a hosszú sötétbarna haja előre jelezte, amit megláthattam, fekete ritkás szőrök díszítették a vénuszdombját, a nagyajkak söt étbarna színe elbűvölő volt. Ritka fekete pihék közül a kisajkak rajzosan feketék voltak a szegélyükön, a punci luka felé halványuló szürkeség rózsaszínbe váltott a csikló piros volt, merevedés közben mint egy kis fütyi egyre pirosabb lett és ha széthúztam a rajzos kisajkakat, belül vörös luk tátongott, ha be volt zsongva, baszás után egy ideig még látszott, hogy tágabb a luk, ahol az előbb még fasz járt ki be, majd a luk is rózsaszínű lett, az ondó nak egy része kicsordult, de a többit megette a habzsoló pina, amely összerándulva a faszt szívva jelezte a lány orgazmusát magába szívta az ondót természetesen abból is tudtam, hogy elélvezett, hogy dereka meg meg rándult, hasizmai összehúzódtsk, körmeit éppen a rajta fekvő pasi hátába vájta, lihegett, jajgatott nyögött, nagyon hangos volt. Tehát egy ideális szexpartner volt. Sokáig nem is volt hasonló pinában, nőben a farkam és sokáig azt hittem, hogy csak az ilyen fekete, vörös pina az igazi. Már harminc körül jártam, még mindíg azt hittem hogy a szőke nő nem igazán baszik jól, amikor hivatalos ügyben a könyvelésre mentem. A szobában két nő dolgozott. Az egyik szőke, tehát rá se néztem. A másikkal kellett tárgyalnom. Telefonon hívták a nem szőkét, akiről nem feltételeztem, hogy valaha lehetett orgazmusa. Hátra fordultam és hevesen verni kezdett a szívem, a szőke úgy nézett rám mint egy ájulás előtti orgazmusban lévő csupa pina nő. Igaz én sem dugtam akkor már vagy három napja... A kék szemek ordították, hogy basszák meg! A vörös ajkak a faszomat akarták szopni! Elintéztem az ügyet, rá se néztem a szőkére. Az ajtó előtt megálltam, azon gondolkodtam hogyan szólítsam meg a nőt, amikor egy hang szólalt meg. - Pestre megy? - Igen, lihegtem, elviszem. Beültünk a kocsiba elindultunk én rögtön a nő szoknyájára tettem a kezem. Ő kissé széjjelebb tette a combjait, hátra dőlt, nem szóltunk egy szót sem, egy erdőcskébe behajtottam, csókolóztunk, és nem sokára egy Lilla puncijához hasonló pinában volt a farkam. - Kivegyem? - Nehhh, rázta a fejét, én pedig az eddigi második legjobb, inkább holtversenyben első pinába élveztem.
Erotikus történetek


Örzse, Laló, Józsua, Dodó szex történetei.


Exads


Enzós Niki szextörténetei!

Az odalon szereplő történetek részben kitalációk, de van köztük sok megtörtént eset is! Ezek a szextörténetek csak és kizárólag felnőtteknek szólnak!

MILF | Pornómesék