Lali - feleségem barátkozása a festővel festőnövendékekkel való élmények szex történet


Lali - feleségem barátkozása a festővel festőnövendékekkel való élmények


Lali - feleségem barátkozása a festővel festőnövendékekkel való élmények




Vagy húsz évvel ezelőtt a feleségem az egyik előadáson találkozott egy ismert festővel akivel kölcsönösen megkedvelték egymást. Lassan sokszor elment hozzá és figyelte ahogy festettek és akkor lepődött meg igazán amikor az egyik alkalommal egy fiatal festőtársa levetkőzött,hogy aktképet fessenek róla. eddig mindig is azt hitte képzeletben festik a meztelen képeket, de nem gondolta,hogy le kell vetkőznie. Sokszor ő is ült állt és feküdt modellnek,sőt az egyik alakalommal az elmondása alapján ki is gombolták a blúzát félig kivették a mellét a melltartóból és úgy festették le. .Aztán előfordult elmondta,hogy levették a blúzát és ő úgy feküdt ott,hogy a mellei szabadon voltak sőt a bugyija is félig letolva szabadon hagyva a fenekét és a puncija egy részét, de a keze az a bugyijába volt.

Pár nap múlva csak késő este jött haza és mikor rákérdeztem hol van a melltartója és a bugyija elmondta,hogy levetkőztették teljesen s festőnövendékeknek és vázlatot csináltak róla, majd pár nap múlva megint le kell vetkőznie amikor le is festik. Gondolom te nem tartasz igényt erre a festményre ugye. Gondoltam hogy nem,mert jött egy vásárló és már kifizette a festmény felét a mesternek. És nem voltál lámpalázas eleinte egy kicsit, de aztán amikor már mások is megnéztek már nem.

Később már rendszeressé vált,hogy minden nap odament és levetkőzött,hogy lefesthessék és az egyik nap amikor arra mentem láttam hogy ketten fekszenek és a férfi hátulról benne van a feleségembe. Kérdeztem mindig dug a koma,nem van amikor mások is megdugnak és én mindig is élveztem ezeket a dugásokat.Mikor legközelebb elmentem a festő közölte most már nem ő festi a feleségemet mert egy mások mester is elhívta magához és ő örömmel ment mert ott mindig is meleg van és többet is fizet.Igaz nem mindig van egyedül az ágyban van amikor ketten is közreveszik.De hát tényleg csodálatos teste van és ő nagyon örült annak,hogy egyszerre másokkal is lehet közösen meztelen.

Két nap múlva került elő és látszott rajta,hogy legalább nyolcan vagy tízen megbaszták,mert nagyon össze volt marva.
Erotikus történetek


Örzse, Laló, Józsua, Dodó szex történetei.


Exads


Enzós Niki szextörténetei!

Az odalon szereplő történetek részben kitalációk, de van köztük sok megtörtént eset is! Ezek a szextörténetek csak és kizárólag felnőtteknek szólnak!

MILF | Pornómesék