Nicolae Ceauşescu 1965-ben Gheorghe Gheorghiu-Dej halála után vette át a Román Kommunista Párt (RKP) vezetését, majd 1967-től az Államtanács és 1974-től 1989-ig a Román Szocialista Köztársaság elnöke volt. Nacionalista politikát folytatott, mely súlyos kihatással volt a Romániában élő nemzetiségekre, különösképpen a magyarokra és németekre.
1968-ban újjászervezték Románia közigazgatását, minek következtében megszűnt létezni a Maros-Magyar Autonóm Tartomány, területét három újonnan alapított megye (Kovászna megye, Hargita megye és Maros megye) között osztották fel. Ugyanebben az esztendőben nyitották meg a nagylaki határátkelőt, majd egy évvel később a csengersimait és a gyulait is. Egy bukaresti találkozón felvetődött ugyan a magyar nyelvű szakoktatás biztosításának a szükségessége, de Ceauşescu elutasította azt, mert a munkásosztály egységes … akármilyen az anyanyelvünk, a fontos, hogy mindenki a munka közös nyelvét beszélje. Ekkor fogalmazódott meg az elmélet, miszerint valójában mind románok vagyunk, ha a származásunk különböző is, mely aztán nemzetiségi kérdések vitáját illetően többször is előkerült. 1969-ben tovább szigorították az oktatási törvényt és elrendelték, hogy azon iskolákban, ahol az oktatás az együttélő nemzetiségek nyelvén történik , a személyzetnek ismernie kell a román nyelvet, de megerősíti a kisebbséggeknek azt a jogát, hogy mindazokból a tantárgyakból, melyeket nem román nyelven tanultak, az anyanyelvükön vizsgázzanak. Ebben az esztendőben indult be a bukaresti televízió magyar nyelvű adása is, valamint ekkor szervezték meg a magyar nyelvű könyvek kiadásával foglalkozó Kriterion Könyvkiadót is, Domokos Géza vezetésével.
1971-ben korlátozásokat vezettek be a települések neveit illetően, ennek értelmében a sajtóban csak azon települések neveit lehetett a nemzetiségek nyelvén használni, melyek hasonlóan hangzanak a román elnevezéshez (Arad, Déva, stb.) vagy ha a nemzetiségi elnevezés erősen hasonlít a románhoz (Segesvár - Sighişoara), vagy ha a nemzetiségi elnevezés a román elnevezés hű fordítását tartalmazza (Odorheiu Secuiesc - Székelyudvarhely). Az írószövetség tiltakozásának hatására a pártvezetés némileg visszakozott, de 1971-től bizonyos helységneveket, már a román helyesírásnak megfelelően írtak.
1972-től megkezdték a magyar tannyelvű elméleti líceumok átalakítását szaklíceumokká. Noha a rendelkezések szerint amennyi nemzetiségi osztályt megszüntettek az előbbiből, annyi nemzetiségi osztályt kellett volna beindítani az utóbbiból, a szakoktatók és a segédeszközök hiánya miatt ez csak igen kis részben valósult meg. Egy korabeli felmérés szerint a magyar diákok 53%-a nem anyanyelvén tanult. A 16 erdélyi megyében működő 269 technikumból, a magyar nyelvű tagozatok száma csak 11; a 180 szakiskolából 4-ben volt magyar tagozat. Bevezették, hogy az úgynevezett indifferens tantárgyakat (ének, torna, rajz, matematika, stb.) román tanerők is oktathatták, ugyanakkor bevezették a pionír-foglalkozásokat, melyek nagyrésze szintén román nyelven zajlott. 1973-tól ismét szigorítottak a tanügyi törvényen és elrendelték, hogy az általános iskolában a nemzeti kisebbségek nyelvén tanulók oktatásban, az ötödik osztály indításához minimum 25, a középfokú oktatásban pedig minimum 36 főre van szükség. (Eddig 20 tanuló volt a minimum, de minisztériumi engedéllyel már 8-10 fővel is indíthattak nemzetiségi osztályt.) Ezzel szemben mindazon községekben, ahol az "együttélő nemzetiségek" nyelvén működő iskolák léteztek, függetlenül a tanulók létszámától, román előadási nyelvű tagozatokat, vagy osztályokat kellett létesíteni. Ez a rendelkezés tiltakozásokat váltott ki a magyar pártvezetés részéről, ezért a rendeletet az 1973/74-es tanévben még nem vezették be. Ezt a nyíltan diszkriminációs törvényt maga Ceauşescu védte meg: "Már megmondtam más alkalmakkor is: mi nem tudunk külön fizikai, kémiai és más szakú intézeteket létesíteni azoknak a fiataloknak, akik nem ismerik a román nyelvet. […] A román nyelv nem idegen nyelv egyetlen fiatal számára sem, aki Romániában él! Szocialista társadalmunk nyelve ez, és meg kell tanulnia az összes román állampolgárnak.
1974-ben bevezették azt a rendeletet miszerint magánszemélyeknek, első fokú rokonok kivételével tilos külföldi magánszemélyeket elszállásolnia. Ilie Verdeţ az RKP központi bizottságának titkára arra hivatkozortt, hogy a sok jövés-menés káros hatással van a lakosságra.
1975-ben lépett életbe a kihelyezéseket szabályozó törvényrendelet, mely kimondta, hogy minden frissen diplomázott személynek, szakmánként eltérő hosszúságú időt kellett letöltenie központilag kijelölt munkahelyen. A törvényszegőket diplomamegvonással és a tanítási költségek visszafizetésével fenyegették. Így rengeteg frissen diplomázott magyar nem kapott állást saját településén vagy magyarok által is lakott területen. 1978-1989 között például a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar végzőseinek mintegy 40%-a került Kárpátokon-túli megyékbe.
1976-ban bevezették a kötelező tízosztályos oktatást, számos magyar középiskolai osztályt beszüntettek és a magyarul tanuló diákokat a tizedik osztály elvégzése után válaszút elé állították, hogy vagy átmennek az utolsó két évre román tannyelvű osztályba, vagy pedig szakiskolába mennek. Ebben az évben módosították a külföldiek elszállásolására vonatkozó törvényt is és ezután kivételt képeznek a román származású külföldiek.
1977. január 5-én népszámlálást tartottak melyek eredményeit csak megkésve és meghamisítva hozták nyilvánosságra 1989 után. A népszámlálás eredményei szerint az országban 1 670 568 magyar nemzetiségű lakos élt. A népszámlálás adatait a magyar és a nemzetközi statisztikusok és a szélesebb közvélemény egyaránt manipuláltnak, meghamisítottnak tartotta. Jól mutatja ezt, hogy Moldvában a népszámlálás szerint 3813 magyar nemzetiségű lakos élt, ha azonban ebből a számból levonjuk az Erdélytől 1950-ben közigazgatásilag Moldvához csatolt Gyimesbükk mintegy 2800 fős magyar nemzetiségű lakosságát, valamint az ezer lélekre tehető református vallású magyar diaszpórát, kiderül, hogy a statisztikusok - nyilvánvalóan pártutasításra - a tulajdonképpeni csángó-magyarokat teljesen eltüntették.
1979-ben az RKP Központi Bizottsága új határozatott hozott miszerint az oktatási intézményekbe és a sajtóban egyaránt a romániai földrajzi neveket, a helységneveket, sőt a magyar történelmi személyiségek neveit kötelezően román megfelelővel vagy helyesírással kell írni. Elrendelték a tankönyvek átírását is. Az intézkedést, a kedvezőtlen külföldi visszhangok miatt azonban elvetették. Az 1980-as évek második felében tovább sorvasztottáák a magyar nyelvű oktatást, számos iskolában megszüntették a magyar tagozatot, a magyar tannyelvű iskolákba román pedagógusokat neveztek ki.
1982 márciusában megjelent az Ellenpontok című szamizdat folyóirat első száma, melyben a szerkesztől (Ara-Kovács Attila, Tóth Károly és Szőcs Géza) azzal indokolták a megjelenését, hogy e lap megindítása mindenekelőtt annak az erkölcsi felháborodásnak az eredménye, amely e mai román rendszerrel súlyosbított kelet-európaiság viszonyai között, történeti tapasztalatait mérlegelve, türelmének határaira ébredt. Ezért a lap célja nem annyira ideológiai vita színterévé válni, mint inkább a szó gyakorlásának pluralizmusa révén megteremteni a felháborodás jogosságának tudatát, s e tudatban megjeleníteni a vállalt kockázatok eszmei és gyakorlati értékét, nélkülözhetetlenségét. A néhány tucat példányban megjelent folyóiratot a Szabad Európa Rádióban is beolvasták, terjesztését pedig a szerkesztők barátai vállalták. A második számban megjelent egy memorandum és programjavaslat a Helsinki értekezlet megállapodásainak betartását ellenőrző madridi konferencia résztvevőihez. Többek közt követelték, hogy az erdélyi magyarságot tekintsék az egységes magyar nemzet részének és szabadon ápolhassák kapcsolataikat Magyarországgal, a román állam biztosítsa a magyar közösség kulturális autonómiáját valamint az összefügő magyar területek autonómiáját, állítsák le Erdély etnikai összetételének megváltoztatását, tegyék lehetővé a magyarság azonosságtudatának kialakítását és fejlesztését valamint engedélyezzék a magyar nyelv használatát a közigazgatásban, biztosítsák a magyar nemzetiségűek számára az egyenlő érvényesülési lehetőséget, biztosítsák a magyar kulturális emlékek megőrzését, tegyék lehetővé, hogy a csángóság vállalhassa magyar nemzethez való tartozását. A szerkesztők ezen felül követelték, hogy egy pártatlan nemzetközi bizottság vizsgálhassa meg helyzetket és dönthessen a magyarság sorsát érintő kérdésekben. A dokumentumot számos nyugati sajtóorgánum is leközölte valamint Tom Lantos az Egyesült Államok kongresszusa előtt is felolvasta. A Securitate rövidesen házkutatásokat kezdett a szerkesztőknél, majd letartóztatták őket.
1984-ben meszüntették a kisebbségek nyelvén sugárzott televízióadást, a rádióadások idejét jelentősen korlátozzták. Az 1986-1989 időszakban több tízezren hagyták el Romániát, ezek jelentős része a zöld határt átlépve disszidált.
Egy 1988-as párthatározat végérvényesen megtiltotta a helységnevek idegen nyelvű megnevezését a médiában, ettől kezdve minden közleményben és a hírlapok, folyóiratok alcímében a megyék, helységek neve csak románul jelenhetett meg. Ceauşescu ebben az évben hírdette meg a település-szisztematizálási tervét, melyek során számos falut felszámoltak, a nagyobb városok törénelmi magjait pedig eltüntették (pld. Szatmárnémeti, Zilah, Csíkszereda, stb.). Ez ellen Budapesten 40-50 ezren tüntettek. Nacionalista és soviniszta politikára hivatkozva 1988-ban Ceauşescu bezáratta a kolozsvári magyar konzulátust, mely sok évig egyetlen információ forrás volt a romániai magyarságról.
Az 1988-as év végén a tanügyi törvényt ismét módosították és eszerint tíz osztályt végzett magyar anyanyelvű diákokat irányítottak át a Regátba és onnan román diákokat hoztak helyükbe. Továbbá a szaklíceumokat pártoló vállalatoknál kötelező volt öt évet "lehúzni".
1988. augusztus 28-án Aradra utazott Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, hogy találkozzék Nicolae Ceauşescuval. A tárgyaláson Ceauşescu minden magyar felvetést, javaslatot visszautasított és tovább vádaskodott. A magyar főtitkár mindenben visszakozott és a közös közlemény is a román javaslat alapján készült el. 1989-ben Magyarország és további hat állam kérték az ENSZ közbelépését az emberi jogok betartásáról Romániában. Magyarországon menekülteket befogadó állomásokat rendeznek be a határmenti nagyobb településeken, majd a Nagy Imre újratemetését követő napon nagyszabású, a romániai magyarokat támogató tüntetésre kerül sor, melyer a román pártvezetés természetesen románellenesnek és szocialista-ellenesnek minősített.
1989. október 20-án a temesvári bíróság kimondta Tőkés László református lelkész kilakoltatását, akinek áthelyezését korábban Papp László püspök, politikai nyomásra rendelte el. November 2-án négy álarcos férfi támadta meg Tőkést és családját, de a nála levő vendég segítségével szembeszállt a támadókkal, akik elmenekültek. A magyar diplomácia tiltakozó levet küldött Ceauşescunak, aki azonban nem vette át.
1989. december 16-án több ezer tüntető megakadályozza Tőkés László református lelkész kilakoltatását. A tüntetők szavaló kórusokban követelik a rendőrök távozását. Másnap hajnalig mintegy 300-700 tüntető alkot élőláncot a templom körül, köztük románok, illetve más felekezetek tagjai. A megmozdulásban mintegy 5000-en vesznek részt és ezzel kitört az 1989-es romániai forradalom.