P-08
Az első világháború előtt már számos kisméretű oldalfegyver létezett, egy volt ezek közül Carl Walther fia, Fritz által tervezett hatlövetű Browning 7.65-ös kaliberű öntöltős pisztoly. Méretben a zsebpisztolyok kategóriába tartozott, ám tűzerő tekintetében dupla erősségű volt. Ám a gyártás beindítása meghiúsult a világháború kitörésével. A fegyver első változatából mindössze pár ezer példányt gyártottak le,
mikor a hadsereg kérésére áttértek a hadi oldalfegyverek gyártására. A fegyver második példánya már az új szabványok szerint készült, 8 töltényt tudott befogadni és százezres példányszámokban gördült le a gyártósorokról. Az elődhöz visszatérve, a szülőatyja a fegyvernek Georg Luger volt az 1900-as években. A századfordulón kezdett a félautomata tüzelési mód teret nyerni a kézifegyverek kategóriában is, és gőzerővel folyt
a gattling gépágyúk fejlesztése ezzel párhuzamosan. A kor kétségkívül a fegyverfejlesztések kora, tudat alatt készülés az elkövetkező világégésre.
A fegyver működését tekintve, hátrasikló szánnal rendelkezik, mert a reteszelés ekkoriban még nem volt biztonságosan megoldható, ám ez gátat szabott a lőszerek kaliberének. Ezt elégelte meg egy bizonyos Hugo Borchardt nevű úriember, aki a Maxim géppuska zárszerkezeti rendszerét részben átvette, így forradalmit alkotott a kézifegyver kategóriában. A rövid csőhátrasiklással rendelkező cső zárszerkezetéhez kettő egymás mögötti kart helyezett, melyek egy csuklóval kapcsolódtak össze. Reteszelt állapotban egymás mellett egyvonalban helyezkedtek el. Tüzelésnél a fellépő energia hátralökte a csövet, a csőkeretet és a zárszerkezetet. A hátrasikló szán segítségével a tehetetlenségi erőn és a nyomatékon múlt már csak a hüvelykilökődés és az újratöltés. Kakas nélküli ütőszeges pisztoly volt, azon kézifegyverek első hírnöke, ahol már a reteszelési rendszer nem korlátozta a lőszer teljesítményét. Ez a megoldás hosszúvá tette a fegyvert és kényes rész volt a csuklópontoknál lévő rögzítés, mert ügyelni kell a szilárdságukra, valamint hogy ne kopjanak el az erőteljes használatban. A Borchardt lőszert alkalmazó fegyver hosszú csövű maradt, míg a Parabellum lőszeres változat vesztett a hosszából. A Parabellum lőszerre áttérve (Para Bellum - lat. - Készülj a háborúra!) véglegesítette a fegyver első fő változatának kinézetét és mechanizmusait is (1902). Az új fejlesztés a Luger által megalkotott 9x19-es PA lőszerrel működött, 1908-ban rendszeresítették a német hadseregben P-08 megjelöléssel. Több változata készült, legfurcsább azonban az első világháborúban kialakított, 32 töltényt tartalmazó dobtáras változat volt, mely 20cm csőhosszúságú, állítható irányzékú modell volt, mintegy 800m-ig hatásos célzott lövéssel.
A versailles-i békeszerződés megtiltotta a németeknek a 8mm-nél nagyobb kaliber használatát, gyártását. Ez a 'törvény' egészen 1934-ig volt betartva, amikor is Németország távolodni kezdett a versaillesi békeszerződés előírásaitól. Időközben a fegyver már egy társat is kapott maga mellé, a cikk legelején említett Walther P38-as személyében, és végigharcolták a második világháborút.