A dán börtönőr, bocsánat, szállodás irodájában éjjel kilencszáz órakor

Szóval most ezen visítok. Valószínűleg a lázam is rásegít, de ez akkor is…
Áhh…
Csikós Zsolti, 4.b, nem vagy te teljesen normális. Szerencsére.
Olvassátok el, nagyon jó!

Tessék nekem szorítani majd csütörtök reggel. Korán reggel indulok Pestre, aztán pár napig haza sem jövök, mert onnan irány Ráckeve.
Megyünk túrázni, úgy, hogy egy percet nem tudtam edzeni. Folyamatosan vacak idő volt. Volt, hogy majdnem két napig esett egyfolytában a hó. Ma már volt vagy nyolc fok, ami éppen jó lett volna, dehát majd szétszakad a fejem, köhögök és fáj a torkom.
Maradtam itthon, hogy majd dolgozok, de valahogy annyira elment a kedvem mindentől, hogy alig haladtam.
Ez a nap el volt rontva gyárilag.
Nem kérem, tegyék vissza a polcra.

Magyar változat:
Szabályos Ubuntu csomag készítése a wxMaxima példáján keresztül
Bárminenmű javaslatot, korrekciót szívesen fogadok emailben vagy akármilyen más csatornán keresztül.

English version:
Building proper Ubuntu packages through the example of wxMaxima
Please send comments, suggestions, corrections to this email address.

Egyébként nem történik semmi. Ülök itthon és keresek állást. Holnap publikálásra kerül a How-to. Igazából már rég publikus, de nem oly könnyű megtalálni. Nagy google huszárok biztos képesek erre, talán még azon körülmények között is, hogy eléggé lemaszkolja a nevem a humorista srác.
De mindegy is, holnap bemutatom a pépört. Terveim szerint itt, a hup.hu-n és az ubuntu.hu-n.
Aki elsőként megtalálja magától, nyer egy csokit vagy sört. Csalás, szúró-, vágó- és tompa tárgyak alkalmazása nem ér.

Ugye, megmondtam, hogy mindenféle fontosat kihagyok…
Szóval, olyan jó muffinokat sütöttünk a múlt héten együtt, hogy ihaj. Mármint Kriszti sütötte, én meg segédkeztem. Vaníliapuding töltetet kaptak és gombaház alakjuk lett. Az alaktól független jóízűen faltuk be. Kár volt belegondolni abba, hogy a törpök élete nem csak játék és mese. Elképzeltük, ahogy ugrálnak ki a gombaházból a kis törpök, megpörkölődött kis kalapjukban, meg összeégve. Alapvetően igen gonosz társaság vagyunk mi, lássuk be. Muhaha.

Meg aztán ez a nadrágvásárlás is igen mókás történet. Amikor még csak egy-két centis repedés van a nadrág -mondjuk ki- seggénél, akkor ejráérünk. Ó, a héten elmegyek nadrágot venni. Feketét veszek alá és akkor nem tűnik fel úgysem. Nos, a szakadás alapvető tulajdonsága, hogy nem áll meg. Megy tovább. Gyakorlatilag a fél seggem kilógott már pár nap múlva. Az ilyenek mennek kukába, de Kriszti megvarrta nekem Devlon cérnával, úgyhogy bicajos nadrágnak jó lesz. Jobblábnál a fogaskerék miatt felhajtom, aztán huss. Nem akarom megvárni a rövidgatyás időszakot a bicajjal. Átnézem, megolajozom, rendbeteszem, lehet menni, csodálatos idő van. Állítólag havazás jön, de én ezeknek már nem hiszek. Amúgy is csak időleges lehet már…

Igen, nekem ezek fontos dolgok. A hétköznapok kis apró fontos mozzanatai. Gatyavarrás, muffinsütés. Pont a minap gondolkodtam azon, milyen volt, mikor egyedül voltam. El sem bírom képzelni, mi volt akkor. Mit csináltam, mire gondoltam. Így utólag nézve szörnyű lehetett.
Már több, mint öt hónapja együtt vagyünk, vagy ahogy én gondolok rá, túléltünk egy évszakot. A tavasz eljövetele valahogy olyan, mint mikor felkelünk reggel, mert besüt a nap. Nem ragozom ezt tovább, szörnyű kép, tudom, de nekem valahogy ez így jön.

Elvileg 18.-án megyek Ráckevére. Tudjátok mit? Kevére. Így, bennfentesen. Túra lesz, csapunk egy negyvenes karikát. Olyan súlya lesz ennek, mint a Cserépfaluról induló huszoniksznek, csak ott volt 800m szintemelkedés. Az nagyon megterhelő volt. Itt végig sík a terep, viszon nagyon hosszú. Edzeni kell, mert eltunyultunk a tél alatt. Tegnap mentünk egy négykilométeres kört, és majdhogynem izomlázam van.
Szóval, megyek megint. Épp a féléves fordulónk lesz. Alig várom már. A túra miatt is, az ágybakávé miatt is, a remek ennivalókért, amit Kriszti sütfőz. Együtt lógni egész nap…

Nem jó így messze lenni, de ügyesek vagyunk, kibírjuk valahogy.

Szóval, talán a legnagyobb időt sikerült kibírni egymás nélkül, én nem is tudom, mennyit. Sokat, nagyon sokat. Aztán kedd este végre jött és megpróbáltunk bepótolni mindent. Mikor az állomáson találkoztunk, ott esett le igazán, mennyire is hiányolás volt. Durván, fizikailag fájva. Nagyon nem volt jó és nem jó ez így. Pestre kell jutnom mindenképp, ezt már mondtam. Kikészülünk ebben a rohangálásban.
Mennyire jó volt megint együtt aludni.
Kaptam perecet, Jány sütötte, nagyon fincsi volt. Ezerszer jobb, mint a bolti, pedig azt is igazán szeretem. Aztán megkaptam végre valahára azt a hónapok óta igérgetett objektumot, amit valamiféle ajándékként emlegetett nekem. Kiderült, hogy egy kék sál.
Ez a lüke megjegyezte, hogy vágyom egy kék sálra, és szerzett is. Állítólag sokat emlegettem ezt, node akkor is. Megható, nagyon örültem neki. Ugyan itt a tavasz, dagad a szóval, jön a langyos időjárás, de jó lesz jövőre. Remélhetőleg akkor is lesz tél.
Az időjárásról jut az eszembe, hogy láttuk a “nagy bummot”. Nagy, többfázisú villogás, kissé fura szinű, nem olyan kékes, mint a villám. Hangot nem halltunk, vagy legalábbis nem emlékszem, de érdekes volt. Csak lestünk, hogy ez meg mi volt?! Bedobtuk a villám feliratú skatulyába, aztán folytattuk, amit épp csináltunk, el is felejtettük. Épp most olvastam róla, mi is volt ez valójában. Index hedlájn, vagy egy kicsit szakmaibban.

Amúgy, semmi különös programunk nem volt, csak élveztük, hogy együtt lehetünk. Kicsit újítottunk a ruhatáron, lett új gatyám, ingem, és Homer Simpsonos boxeralsóm, ami nélkül élni nehéz.

Most pedig munkára fel, sok pótolnivalóm van.

Szóval menni kell. Iszonyatosak a beugró árai, de valahogy muszáj megoldani. Addig még rengeteg idő van, valahogy összekalapalom a dolgot, hogy ott lehessek.
Kihagyhatatlan, illetve tilos nem ott lenni.

Az egyszer biztos, hogy kicsit furának tartom. Ha az ember úgy van a Kedvesével, hogy dúl a szerelem, akkor aztán tényleg felesleges erre egy napot kinevezni, hogy akkor most veszünk egymásnak színes szemetet. (Lehetőleg rózsaszínűt, mi mást?!)
Abban az esetben lehet esetleg egy jó ürügy, ha az ember fia épp nagyon csajozik, csapja a szelet. Ilyenkorra aztán lehet programot szervezni, meg megannyi más csoda. Ekkor sem igazán azon van a lényeg, hogy hanyadika van, vagy épp kinek a névnapja.

Abból a szempontból szerencsés vagyok, hogy nincs a környezetemben olyan ember, aki oda lenne az ilyen konzum ünnepekért.

Ha már belefogtam ebbe a témába, hát, Nálunk megintcsak érdekes egy kérdés ez. Kriszti, elmondása szerint utálja. Én úgy vagyok vele, hogy nem zavar.
Nade, ha most mi mindennap küldünk egymásnak olyan sms-st, amiben kifejezzük, hogy hányadán állunk, akkor ma direkt ne küldjünk, mert fúúj Valentin-nap?
Megoldottam azzal a dolgot, hogy küldtem szeretős sms-st, de beleírtam, hogy ma is, meg az év összes többi napján is.
Válaszolt, hogy kivételt tesz velem ezzel a nappal kapcsolatban.
Annyira tudunk élni…

Tegnap volt a hétnek az a napja, mikor angolra kell mennem 14.30-tól 17.45-ig. A szokásosnál is nyomottabb voltam, mert mostanában rosszul alszok. A minap például felkeltem éjjel két órakor, és dolgoztam ötig. Onnantól szenderegtem félálomban néhány órát az ágyban, majd abból kimászva, folytattam a szendergést egész nap. Teljesen úgy festhettem néha, mint aki ébren van. Eszembe jut erről egy Bad Religion nóta, a Slumber. Mondjuk, miről nem jut nekem az eszembe Bad Religion nóta?!
Ez speciel az egyik kedvencem. Hallgassátok meg…

Szóval péntek volt, és végigkinlódtam az órát. Nagyon dekoncentrált votam, alig tudtam odafigyelni. Ennek ellenére szokás szerint jó volt az óra. Végre visszatért az igazi Tantónénink. Nem mondom, a helyettesítők is jók voltak, de hiányzott már. Jól összeszokott csoport vagyunk, lassacskán nyelvvizsgázunk. Az eredeti bagázsból -akikkel indultam egyes szintről- már csak ketten vagyunk. Ez azért jó érzés, hogy valami ilyen hosszan leköt, és sikerélménnyel lát el, és ki tudok tartani mellette. Mondjuk, muszáj is.
Ezúttal nem várt senki angol után. Éhes is maradtam, bár étvágyam sem volt. Nagyon hiányzik Kriszti.

Sanyihoz mentem fel, kicsit gitároztunk, és sokat beszélgettünk, söröztünk. Valahogy úgy van az, hogy mikor nagyon vár az ember egy sms-t, vagy hívást, akkor hirtelen elkezdenek záporozni az sms-ek, hívások. Nem mintha nem örülnék neki, mert örülök. Például hívott “Gábor (UK)”, a lektorúr. Átadtam neki a howto angol változatát, hogy nézze meg, mibe tud belekötni, és kössön már bele, legyen olyan kedves. Majd ma délután tartunk egy skype szeánszot, és faragunk a szövegen.
Persze, aztán érkezett az az sms is. Ezek tartjak bennem a lelket, nem egy jó időszak most ez érzelmi téren. Majdcsak megoldjuk, mint mindent eddig.

Úgy nézem, elállt a hó, úgyhogy írok valamit Valakinek. Ezt a képet sem kell komolyan venni, de írok mindenképp.

Ma megyek Sanyi haveromhoz, tolunk egy kis pankrokkot. Muszáj valami olyanba terelni az energiáimat, ami nem a számítógéppel kapcsolatos.
Tegnap kibeszéltük a sráccal az élet nagy dolgait. Arra jöttünk rá, hogy már csak ketten maradtunk itt, mindeki más a régi bandából elhúzott innen. Más választásuk ugyanis nem volt. Én is fogok menni, vagy így, vagy úgy. Azon egyszerű oknál fogva, hogy itt egyszerűen nem lehet érvényesülni, ha az ember olyan elmaradott dolgokkal kíván foglalatoskodni, mint a számítástechnika. Az érvényesülést mocskos anyagi módon értem. Nem rossz állások vannak, hanem leginkább semmilyenek.

Volna még miről írnom, de nem fogok ide. Meg sehova sem. Nem titkolom, nem rejtegetem, de úgy döntöttem, hogy nem fogom befolyásolni személyes kapcsolataimat azzal, hogy a magam suta módján leírom. Mert úgysem tudom úgy leírni, hogy az valóban azt adja át, amit én gondolok. Vannak dolgok, amiről két embernek egymással kell beszélnie, nem pedig egy blognak.
Szurkoljatok ennek a két embernek.

A szokásos rákfenék megvannak, persze. Régóta hasfájásom a Linux vs WiFi, most is belefutottam. Valamiféle Broadcom chip van a notiban, és nem ment szó nélkül. Végül is, sok perc parancssoros szeletelés után rájöttem, hogy van grafikus felület, meg van tacspad, használni kéne. Oda kattintottam a Rendszer > Admin > Eszközmeghajtók menüre, és pár további kattintásal ment minden. Villant a WiFi led kéken, és felkúsztunk a hálózatomra.
Akkor mégsem kellene rákfenéket emlegetnem, mert végül is, megy.
Viszont a suspend, az nem. Ez viszont felháborító. Van is jónéhány sok-sok ideje nyitott bug ezzel kapcsolatban. Majdcsak javítják. Csak nekem a majdcsak sokára van. Ezért kijár egy nagy feketepont.

Szóval, próbálgatja a Jány a Linuxot, eddig szerintem egész jó eredménnyel. Mondam én neki, hogy ügyes, de azért félt tőle kicsit. Imádok olyannak telepíteni, aki nem fog onnantól minden aprósággal kopogtatni, hogy ezt hogy kell, azt hogy kell, hanem megoldja maga, és csak akkor kérdez, ha már tényleg nem megy.
Mondtam én, hogy ügyes. Olyan büszke vagyok rá…

A grafikus felület használatát nem nagyon kell magyarázni egy gyakorlottabb, érdeklődőbb felhasználónak, ezzel persze semmi gond nincs. Majd még tanítok Neki némi parancssoros varázslatot, mert jó tudni azokat is. Érdeklődik is iránta, majd tartok órákat muffinért cserébe. Najó, talán ingyen is…

Még régebben megtetszettek azok az ikeás ceruzák. Én elfelejtettem, Kriszti nem, és szerzett nekem egy párat. Imádom a ceruzákat. Míg lent voltam, addig rakta így ki, aztán meg alig akartam észrevenni, de végül mégis.
Szerintem szeret.

Komolyka.
Bátorból jöttünk hazafelé, és telefonhordozóm fényképezgetett a telefonommal. Én meg az inzulinját szoktam hordozni. Nekem van nagy zsebem.

Ezek vannak…

Tegnap ment haza Krisztim, megint itt volt jó sokat. Muffinsütő akármicsodát kapott tőlem a szülinapjára, meg egy középsúlyosan furcsa tésztájú tortát. Egy szó, mint száz, újrafeltaláltam a babapiskótát. Ugyanis teljesen olyan lett.
Ha ez nem lenne elég, még ananásszal is jól megraktam, hogy az húdefinom, erre kiderült, hogy nem szereti.
Szóval, nice try. A szándék megvolt.
Gyönyörű, havas telünk van, építettünk hóembert, sétáltunk havazásban, csináltunk hószmálylit, nyaltunk hófagyit, és mindenféle hasonló vicces történések voltak. Nagy dolgok ezek nekem.

Ja, sütemény, juteszembe…
Nyíregyiek, vagy itt vendégeskedők mindenképp próbálják ki a Jósavárosban található tanpékséget. Remek árut lehet ott kapni, nevetséges áron. Valami pékcukrász iskola tanulói által készített sütiket, pékárukat lehet ott kapni, és legtöbbször nagyon jók.
Már másodjára reggeliztünk ott Krisztivel, és egybehangzó véleményünk az volt, hogy hamnyam.

Most ennyi jut eszembe, pedig van még ezer dolog…
Igyekszem majd többet írni…

Egyébként tegnap jött ki a Fullcircle tizedik száma, ebben már két cikk is olvasható, amit én fordítottam. Építő és dorongoló kritikát is szívesen várok, várunk. Direkt nem árulom el, mely cikkeket csináltam én meg. Egyébként ez régi szám, de lassan utolérjük magunkat.
Ehhez a témához tartozik még, hogy kicsit módosult ez a munkám. Mostmár enyém a szerkesztői bevezető is, ami pluszmunkát jelent, ám nem vészesen sokat.

A Debian csomagok készítésével is haladok. Kicsit úgy tűnik, hogy sosem lesz vége, hiszen mindig jön valami új, amit meg kell csinálni. No, dehát ez egy ilyen szakma. Azért, minden nap közelebb kerülök ahhoz, hogy végezzek, és nem messzebb. Szinte minden nap tanulok valami újat, tök jó az egész. Szívesen foglalkoznék ilyen jellegű dolgokkal nagyban is, szép havi summákért, persze.

Nem is tudom, hogy említettem-e, de ha igen, akkor íme, megint. Összeraktam az Asuro robotkámat, elkereszteltük Tibinek. A vicces az egészben az, hogy lövésem nincs sajnos az elektronikához, mint szakmához, de fogtam egy nullkilometeres forrasztóállomást, forrasztóónt, és összeraktam. Processzort, nand csipet betettem a foglalatba, tettem bele elemet, bekapcsoltam, és lefutott az önteszt hiba nélkül. Oké, fényezem magam, de olyan büszke vagyok. A végére már egész szép forrasztásokat csináltam.
Hogy legyen min bosszankodni, nem fordul a hozzá tartozó segédprogram, úgyhogy hekkelhetem azt is. Ez a következő tennivaló. Létezik a régebbi, cég által biztosított program is, de állítólag nagyobb hex-et csinál, meg elvből az újabb kell, mi más.

Az énblog dobozkába most azt dobálnám bele, hogy hétvégén megint jön Kriszti, de most sajna csak rövidebb időre. Most lesz a szülinapja, úgyhogy készülnöm kell. Ajándékot már szereztem Neki, de úgy néz ki, nem fog ideérni időben. Nem baj, van B-terv.
A súlyosabb, hogy tortát akarok neki csinálni. A mai grízestészta gyártás tanulságait figyelembevéve ez komoly nemzetvédelmi aggályokat vet fel.
Végül is, létrejött a grízestészta, csak a howtoból kimaradt, hogy vízzel fel kell önteni a grízet, ha már elég pirult. Végül rájöttem magamtól, de majdnem odaégett az egész.
Időben improvizáltam, és kiváló lett. Ma minden sikerül. Ami meg nem, azt áttoljuk holnapra.

Mára is felírtam magamnak két óra terápiás olvasást, mert szörnyű lemaradásban vagyok. Épp Stephen King Ragyogás című könyvét olvasom, és a maga módján tetszik. Ha elolvastam, elmondom a véleményem róla. Ha ez kész, akkor belevágok a Harakiribe, amit Karácsonyra kaptam Krisztitől.
Köszönöm kmegtisztelő kfigyelmeteket.

Van ugye a Letters rovat, amit én fordítok most ideiglenesen, de hosszabb távon. Elég ezt is lefordítani, de nem állom, ha lóg a levegőben valami, így elvállaltam egy gazdátlan cikket. Nem baj ez, körülbelül száz mondatra jut valami remek dolog, amit megtanulok, és újdonság. Szeretem ezt csinálni, tanulom a szakmát is, tanulok angolul is, úgyhogy jó ez, csak ma egész nap fordítok, és kezdek gyűrött lenni. Nodehát, erre találtuk fel az alvást…

Halad a Ubuntus, Csomagolós prodzsekt (sic!) is. Kicsit ugyan megcsúsztam vele, de most rengeteg dolog van jegyzetekben, és a fejemben, úgyhogy mikor újra belefogok a dolgok leírásába, szép nagy falattal fog gyarapodni a howto. Kinőnek az első oldalágai és eleve sokkal összetettebb lesz.

Szóval van dolog, csak ez a context-switching ráz meg kicsit. Nem mintha nem menne, csak sok energiát fogyaszt nálam. Ebben fejlődni kell, és fejlődök is. Elég csak az egy évvel ezelőtti énre gondolnom, és látható a fejlődés.

Hétfőn este ment haza Kriszti a zenélős vonattal. Újabban ide is ilyen szép, új vonatok járnak. Olyan gyönyörű hetet töltöttünk együtt, hogy ihaj. A legfurább az egészben, hogy olyan, mintha most is csak egy hétvégét lett volna itt. Rövidnek tűnt, bár, ez volt a leghosszabb idő eddig, amit együtt töltöttünk. A Jány felfedezte Nyíregyházát míg angolon voltam, ezalatt négy könyvet és egy felsőt szerzett be. Jó arány ez.
Angol után sajtos kiflivel várt, amivel életet mentett, mert szokás szerint nem készültem ennivalóval, csak néhány szaloncukorral.
Megleptem én is egy gyönyörű ruhadarabbal, de nem nagyon lepődött meg, mert maga választotta ki a teszveszen. Jó vétel volt, mert olcsó volt, és én mondom, gyönyörű darab, nagyon jól áll neki.
Főztünk sokat együtt, csupa finomat, csak a pizzát rontottam el. Azt hiszem, az első éltel, amit elrontok. Sebaj…
Vittük Picurt is szociális életet élni, mert eléggé unatkozik itthon. Kisétáltunk Sóstóra, meg a Bujtosi tónál is voltunk. Közös program, becsülni kell, főleg most, hogy nincs itt, és hiányzik, mint az állat. Majdcsak jön nemsoká…
Hiányoznak az esti Tom & Jerryk, hosszú beszélgetések, meg minden. Ma van a négyhónapos forduló, azaz a harmadév.

Azt mondta nekem, hogy ne csajozzak. Nem igazán tudom eldönteni, viccnek szánta-e, vagy komolynak.
Egy biztos, igen jól tud esni, hogy van, aki mondjon ilyet. Van a féltésnek egy olyan módja és foka, ami kellemes.

Remélem, nem rontok el semmit, nem csinálok valamit rosszul. Hétfőn jön, és végre lesz kinek kávét vinni reggel és lesz lehetőség beszélgetni nagyokat.