Felfedezésük,elnevezésük

A neandervölgyi emberek a németországi Düsseldorf melletti Düssel folyócska egyik völgyéről kapták nevüket, amely németül Neanderthal, újabb helyesírással: Neandertal. Csontjaikat nem itt találták meg először, hanem Belgiumban (1829) és Gibraltáron (1848). A neandervölgyi leleteket 1856-ban találták meg egy kőbányában, ahonnan egy tanítóhoz és amatőr természetbúvárhoz, Johann Karl Fuhlrotthoz kerültek. Fuhlrott gyanította a maradványok emberi jellegét, majd elküldte őket a bonni egyetem anatómusához és antropológusához, Hermann Schaffhausenhez, aki „primitív emberfajtaként” írta le azokat. A Homo neanderthalensis fajnevet 1864-ben adta neki William King angol tudós. Sok más, ma már nem érvényes név mellett (mint például Homo primigenius, Homo antiquus, Homo incipiens, Homo europaeus és Homo mousteriensis), a rákövetkező évtizedek hasonló leleteire volt szükség ahhoz, hogy belássák: ugyanarról a fajról van szó. A neandervölgyi leletek megtalálásától számíthatjuk a paleoantropológia tudományának megszületését: korábban ui. egyáltalán nem találtak korai emberfajoktól származó leleteket, illetve ha igen, akkor fel sem merült, hogy azok valamilyen emberfélétől származhatnak: a kortársak az embert egyedinek és az állatvilág felett állónak tartották. A kor tudományos közvéleménye évekig nem tudott mit kezdeni a neandervölgyi és a hozzájuk hasonló leletekkel: a maradványok emberi voltát rögtön észrevették, de azok a modern embertől való eltéréseit illetően sötétben tapogatóztak. Kevesen voltak, akik egy ősi emberfajt láttak benne: a korban a fajok változását sem tudták elképzelni, nemhogy az emberét. Volt, aki a modern embertől való eltéréseket patológiás elváltozásoknak tartotta. Charles Darwin korszakalkotó műve, A fajok eredete csak 1859-ben jelent meg, de ebben Darwin még nagyon óvatosan fogalmaz az ember eredetét illetően – ennek ellenére mégis óriási vitákat gerjesztett. Besorolásuk A neandervölgyi leletek felfedezésétől eltelt 150 évben nagyon sokat vitatkoztak arról, hogy a neandervölgyi emberek hol is helyezkednek el az ember törzsfejlődésében. A nézőpontok többször változtak az elmúlt évtizedekben. Az 1920-as évekig azt gondolták, hogy a ma élő (európai) ember közvetlen őse volt, mivel addig még csak európai leletekből ismerték és ősi emberféléket (pontosabban amit akkor annak tekintettek) más földrészeken nem is találtak. Ez az elképzelés egyébként nagyon jól egybeesett a kor általános felfogásával, amely természetesnek és megkérdőjelezhetetlennek vette az európai (fehér) civilizáció felsőbbrendűségét más népekkel szemben: a gyarmati időkben sokan fanyalogva fogadták a darwini sejtést, miszerint az emberi faj Afrikában alakult ki. Az 1950-es évektől a legtöbb kutató úgy gondolta, hogy a mai ember egy kihalt alfaja volt, ezért a Homo sapiens neanderthalensis nevet adták neki. Az utóbbi évtizedekben bizonyossá vált, hogy a Homo erectus európai változatából, a heidelbergi emberből (Homo heidelbergensis) alakult ki, a mai ember tehát nem a leszármazottja: a két faj közös őse mintegy 660 000 éve élhetett. A két populáció legalább 370 000 évig elkülönülten élt.

Elterjedésük

Neandervölgyi emberek maradványait Nyugat-Eurázsiában az Ibériai-félszigettől a Kaszpi-tengeren is túl, a mai Üzbegisztán keleti részéig találtak. Északi elterjedésüknek a jégtakaró aktuális kiterjedése szabott határt: maradványaikat nem találták meg a Temze, Kárpátok, Krím-félsziget és a Kaukázus vonalától északra. Legdélibb elterjedésük határa pedig a mai Palesztina területe volt. A neandervölgyi emberek a pleisztocén korszak három jégkorszakában (alpi elnevezéseikkel: Mindel, Riss, Würm) és két interglaciálisában (szintén alpi elnevezéseikkel: Mindel-Riss, Riss-Würm) éltek.