Írta: Erdész László

Ezt a történetet Spartacus Istennek ajánlom, mert annyi jót tett értem. Ezért ajándékozom meg ezzel a történettel.

1. fejezet: A terv

2001. április 10-e. Békéscsabán vagyunk ma. És éppen itt jön Erdész László, aki ugyan iskolába igyekszik, csakhogy úgy volt vele, hogy lóg.

— Na én bemegyek a könyvtárba.

A könyvtár szép és nagy. Bent a könyvtár csarnokában oszlopok sorakoznak. A padló aranyból van és a falak is.

Erdész László végül jobbra fordult és az irányt a ruhatár felé vette, mivel ki volt írva:

Amikor leadta a kabátját és a táskáját kapott egy korongot, amivel majd vissza tudja váltani a dolgait. - Erdész László magas jóképű fiatalember. Természetesen farmernadrágot és tornacipőt és pólót viselt. - Ezután balra fordult és belépett az olvasóterembe, majd oda adta könyvtárosnak az olvasójegyét.

Maga az olvasóterem nagy és tágas. Erdész László, ahogy elhaladt a polcok mellett, egyszer csak eszébe jutott egy könyv. Egy régi és jó könyv, mivel hogy olvasta már. Megállt az egyik könyvespolc előtt, s megtalálta azt a könyvet, amit keresett. Úgy határozott, hogy kikölcsönzi ezt a könyvet.

Odament a könyvtáros úrhoz és megszólalt.

— Ezt a könyvet kikölcsönözném.

A könyvtáros belebélyegzett az olvasójegybe és visszaadta Erdésznek. Amikor a ruhatárnál is végzett, eltette a táskájába a könyvet és távozott.

Már dél fele járt az idő és Erdész László úgy határozott, hogy bemegy a suliba ebédelni. Ahogy befejezte az ebédet hazaindult. Amikor hazaérkezett elkezdte olvasni a könyvet. Miközben olvasta, arra gondolt, hogy megtalálja azt a helyet és kész. Elővette az atlaszt és a könyv szerint meg is találta azt a helyet, amit keresett.

— Ez igen érdekes! - jegyezte meg László.

A hely neve MUKAVA. Hősünk azt hallotta, hogy az a hely háborús terület.

2. fejezet: Az utazás

Erdész László úgy határozott, hogy elutazik.

— Elvégre kicsi a világ, de miénk.- jegyezte meg bölcsen, majd úgy gondolta még mielőtt elmenne, leissza magát. Így hát betért a “Zöld elefánt” sörözőbe és megívott egy pohár sört. Ezután hazament és összecsomagolt a hosszú útra.

Másnap reggel buszra szállt és elutazott Budapestre, majd a reptérre ment és elindult Mukavába. Délután a repülő leszállt a kijelölt reptérre.

Mukava egy sziget, ahol hegyek és dzsungelek találhatók. Ahogy kiszállt a gépből elindult egy hotelba. Ahogy gyalogolt az ösvényen, észrevett egy kis falut.

A kunyhók nádból és fából voltak. Odament az egyik kunyhóhoz és benézett. A kis falu nem volt más, mint egy múzeum.

Egyszer csak valaki megszólalt hősünk háta mögött.

— Jó napot! Segíthetek?

Erdész László hátra fordult, óvatosan levette a szemüvegét, majd megszólalt.

— Igen, egy szállást keresek, no meg egy éttermet.

A néger koma intet, hogy kövesse.

— Megmondaná, hogy hova? - kérdezte érdeklődve hősünk.

— Azt mondtad, hogy szállást kérsz és ételt. Nem így van? - morogta az orra alatt a néger.

— De! - felelt zavartan Erdész.

— Vagy talán nem bízol bennem?

— Nem! - válaszolta most már magabiztosan hősünk.

— Nyugodtan bízhatsz bennem idegen! - szólt szelíden a segítő, s Erdész László úgy döntött, hogy az ismeretlennel megy. Amikor megérkeztek az ismeretlen segítő lakására a házigazda hellyel és étellel kínálta. Az asztal szerényen volt megrakva étellel. Mikor jóllaktak a néger koma megkérdezte, hogy mi járatban van ezen a szigeten.

— Keresek egy hegyet. Mivel megbízott az ismeretlenben elővette a könyvet és a térképet. Házigazdánkon látszott, hogy sejti mit keres hősünk, ezért csak ennyit mondott.

— A nevem Hapu, és kérlek, engedd meg, hogy veled menjek.

— Rendben! Ha ismered a helyet, akkor gyere velem és légy az idegenvezetőm.

— De mond, mit keresel valójában ott? - kérdezte Hapu.

— Tulajdonképpen egy kaput, ami egy másik világba vezet.

— Na és mi annak a világnak a neve? - kérdezte izgatottan Hapu.

— Árkádia. - felelte nyugodtan és magabiztosan Erdész.

Hapu ekkor mutatott egy medált, amit a könyvben látott. Erdész László megkérdezte.

— Te Árkádiából jöttél?

— Igen, de neked mi dolgod Árkádiában?

— Keresek valakit. Egy Spartacus nevezetű embert.

— Inkább isten - javította ki Hapu. Talán találkoztál már vele?

— Igen, de ez már régen volt, s azt mondta, hogy jöjjek Árkádiába.

Hapu nem szólt csak kezet nyújtott és elmosolyodott.

— Akkor holnap indulunk, most pedig aludjunk!

— Mért, talán holnap korán kelünk?

Hapu bólintott, majd lefeküdtek aludni.

3. fejezet: A nagy találkozás

Másnap reggel felkeltek és Hapu evett pár falatot. Erdész László megnézte még egyszer a táskáját és becsatolta.

— Minden rendben van? - kérdezte Hapu.

— Igen. - válaszolta Erdész, majd a két utazó elindult a megadott helyre. Amikor megérkeztek, az volt furcsa, hogy minden simának és egyszerűnek tűnt.

— Mi a baj? - kérdezte Hapu.

— Nagyon simán ment minden Hapu! - válaszolta Erdész. Végül bementek a hegy belsejébe, meggyújtották a fáklyákat és elindultak egyenest.

— Szóval se jobbra, se balra!

— Pontosan csak egyenest! - mondta Hapu, majd megállt és tudta, hogy jó helyen jár.

— Minden rendben? - kérdezte Erdész László. Hapu bólintott, hogy igen.

A folyosó előtt száznyolcvan fokos szikla volt. Hapu belehelyezte a medált a résbe és a sziklának álcázott kapu elfordult balra, a két idegen belépett a kapun és máris Árkádiába voltak. A kapu visszafordult eredeti helyére.

— Csípj meg, vagy csak álmodom? - kiáltotta csodálkozva Erdész.

— Nem álmodsz pajtás. - nevetett Hapu, majd lassan elindultak. Árkádia egy hatalmas város volt. Magas épületekkel s idegen népekkel, akik másképpen öltözködnek.

— Itt vagyunk a templom előtt. - Mondta Hapu, amikor váratlanul egy nagy árnyék jelent meg a fejük felett. Erdész felnézett és látta az űrhajó alját, amint az leszálláshoz készülődik. A két árkádiai őr nyomban elvonszolta a tisztelt bámészkodót.

— Hé Hapu, megmondanád mért csinálták ezt az egészet?

Mivel Hapu is az egyik őr volt, aki díszes ruházatot viselt, csak ennyit mondott:

— Meg vagy te őrülve, öngyilkos akarsz lenni?

— Nem, - szólt Erdész - de ugye azért nincs harag?

— Nincs, viszont maradj csendben, megérkezett.

Ekkor az űrhajó leszállt, és úgy nézett ki, mint egy teknősbéka, csak valamivel nagyobb volt és acélból, méghozzá kemény acélból épült. Kinyílt az ajtó és két őr lépett ki rajta, kezükben sugárlándzsával. Az űrhajóból kilépett egy harmadik alak is. Majdnem két méter magas volt, fehér ruhát viselt és fekete csizmát. Arca sötétbarnán fénylett, szeme is szintén barna volt, s a kettő mintha egybeolvadt volna. Két karján és jobb csuklóján fekete karpántot viselt. Hosszú, válláig érő fekete haja lobogott a szélben. Az alak neve pedig Spartacus. Spartacus elindult a templom felé, fel a lépcsőn, majd a bejárat előtt megállt, ahol két őr felügyelt. Ott balra fordult és megállt az egyik pap előtt. A pap köszöntötte:

— Üdvözöllek Spartacus!

— Én is téged! Láttad megérkezni a fiút? - kérdezte.

— Akiről beszéltél? Persze, ott van a tömegben. A pap öreg volt és barna díszes ruhát viselt. A fején lévő kerek süvegen egy arany nap díszelgett. Bal kezében pedig egy botot fogott. Spartacus lesietett a lépcsőn, megkerülte az űrhajót és a tömeg elé állt.

— Mi a parancs? - kérdezték az őrök.

— Hozzátok ide azt a szemüveges fiút! Az őrök, elővezettek egy szemüveges fickót, Spartacus intett nekik, hogy kövessék. Azok pedig Erdészt közrefogva mentek utána. Amikor felértek a lépcsőn, Spartacus intett az őröknek, hogy távozhatnak.

— Miért hívattál ide? - szólalt meg Erdész.

— Egy küldetésem van számodra. - válaszolta Spartacus.

— És mi lenne az? - kérdezte Erdész.

— A kalózok ellopták a templom kulcsát.

— Rendben! - mondta Erdész.

— De nem egyedül mész. Én is veled megyek. Ha bármi baj érne, ott leszek.

— Akkor induljunk! - mondta határozottan Erdész, és elindultak az űrhajó felé.

4. fejezet: A kulcs nyomában

Az űrhajó felszállt és elindult az információ irányába.

— Ami azt illeti, buli ez a nap. - jegyezte meg Erdész.

— Várd ki milyen buli lesz még, és arra kérlek, ne türelmetlenkedj. - mondta Spartacus.

Az űrhajó belsejében egy nagy vezérlőterem volt, monitorokkal és komputerekkel. A vezérlő közepén egy hatalmas szék, bal oldalt pedig egy dívány állt. Spartacus a vezérlőteremben elfoglalta a helyét a székben. A monitorokon tisztán látszott minden. Látták, ahogy elhagyják a várost és alattuk csak kietlen pusztaság maradt. Csak imitt-amott egy-egy zöldellő növény, vagy bokor. Váratlanul kinyílt a vezérlő ajtaja és belépet rajta Erdész. Az egyik őr odasietett hozzá.

— Most nem lehet zavarni Spartacust!

— Azt akarom mondani, hogy történt egy kis ...

— Már látom! - vágott Spartacus Erdész szavába.

Már látták is a kalózokat és látni lehetett a kulcsot is. A kalózok támadóállásba helyezkedtek. Spartacus az űrhajóban elemezte a helyzetet.

— Nos, ha a kalózok többen vannak mint mi, ám a mi fegyvereink jobbak, mint az övék, akkor kilencven százalék, hogy nyerünk. Spartacus felállt a székről és elindult az őrökkel a kijárat felé. Persze a kalózok már régen észrevették az űrhajót.

 

5. fejezet: A csata

Amikor Spartacus és kísérete kilépett az űrhajóból, a kalózok vezére sértegetni kezdte Spartacust.

— Mi kéne csoki koma, tán csak nem a kulcsocska?

Ezen aztán az összes kalóz hahotázni kezdett. Spartacus arcán nyugalom látszott, majd összeráncolta a homlokát. - Most mérgesnek kell látszanom - gondolta magába, majd megszólalt.

— Oké, felizgatott vécékefe, te kalózok szégyene! Maxi Gáznak - a kalózvezérnek - kétoldalt kopasz volt a feje, középen pedig kékre festett sörénye lobogott. Jó pár centivel alacsonyabb volt, mint Spartacus és meglehetősen lüke pofája volt. Spartacus ökölbeszorított kézzel várta a támadást. Maxi Gáz jelt adott, és a kalózbanda támadni kezdett. Ekkor a két őr is elindította sugárlándzsájával a támadást. Spartacus is bevetette magát a csatába. Erdész László megjegyezte:

— Jó buli! - Majd az űrhajó ajtajából csattogtatni kezdte a fényképezőgépét.

Spartacus az egyik kalóznak behúzott egyet és megbotlott. Közben a két őr szünet nélkül lőtt. A csata felkavarta a port, így nem lehetett tudni ki-kit püföl.

Egyszer csak a csata abbamaradt és a por is eloszlott. A kalózok megadták magukat és visszaadták a kulcsot, ami színarany volt. Ezután a két ellenfél elvonult a csatatérről.

6. fejezet: A kulcs visszakerül

Az űrhajó sebesen száguldott Árkádia felé. Spartacus irányította az űrhajót.

— Micsoda buli, kész csoda, hogy mi nyertünk! - szólt Erdész és a díványra rogyott.

— Valóban? - jegyezte meg Spartacus - És te mit csináltál? - kérdezte szemrehányón.

— Én? Én fotóztam a csata jelenetet. - vágta ki magát Erdész - Legalább lesz mit megmutatni az Árkádiaiaknak. Így most a saját szemükkel látják az egészet.

— Ez már igaz! - állapította meg Spartacus.

Amikor megérkeztek a hősök Árkádiába, nagy tömeg fogadta őket. Kinyílt az űrhajó ajtaja, és kiszálltak belőle mind a négyen. Spartacus felment a lépcsőn és megállt a templom ajtaja előtt.

— Megszereztem a kulcsot! - kiáltotta, a pap pedig bólintott. Spartacus a templom kulcsát a zárba helyezte és elfordította. A kapu automatikusan befelé nyílott.

A pap ment be elsőként az ajtón, utána Spartacus és végül az árkádiaiak. A templom belülről nagy volt. A mennyezete színaranyból készült. Baloldalt lépcsők voltak, melyekre ülni lehetett. A pap szembefordult az árkádiaiakkal és beszédet tartott. Erdész odament Spartacushoz és elköszönt.

— Nem maradsz itt az ünnepségre? - kérdezte Spartacus.

— Nem. Nekem ugyanis más az időm és más a világom. És elköszöntek egymástól. Spartacus megérintette a mennyezetet és egy kapu nyílt rajta.

— Ezen visszamehetsz oda, ahonnan jöttél. És kösz! Erdész a kapun távozott és máris otthon találta magát. A kaput robbanás és villámlás rázta meg, majd megsemmisült.

— De jó kaland volt! - jegyezte meg Erdész. Ezután elment egy fotós üzletbe és rögvest előhívatta a képeket, majd távozott. Erdész ismét elgondolkodott, s ekkor újra villámlás és fény villant. Ismét ott termett Árkádiában. Bement a templomba, ahol már éppen készen voltak a terítéssel.

— Kit keresel? - kérdezte egy ismerős hang a háta mögött.

— Téged Spartacus. Meg vannak a képek.

— Na mutasd! - szólt izgatottan Spartacus. Mindenki odament. Amikor végignézték a képeket, mindannyian hozzáfogtak a lakomához.

Vége