S C I - F I F A N T Á Z I A
T Ö R T É N E T
A K Ü L D E T É S
Írta: Erdész László
Ezt a történetet Spartacus Istennek ajánlom, mert annyi jót tett értem. Ezért
ajándékozom meg ezzel a történettel.
Erdész László
“ÉVMILLIÓKKAL EZELŐTT KEZDŐDÖTT AZ EGÉSZ
TÖRTÉNET.”
1. fejezet: A terv
- 2001. április 10-e. Békéscsabán vagyunk ma. És éppen itt jön Erdész László,
aki ugyan iskolába igyekszik, csakhogy úgy volt vele, hogy lóg.
- — Na én bemegyek a könyvtárba.
- A könyvtár szép és nagy. Bent a könyvtár csarnokában oszlopok sorakoznak. A
padló aranyból van és a falak is.
- Erdész László végül jobbra fordult és az irányt a ruhatár felé vette, mivel ki
volt írva:
A RUHATÁR KÖTELEZŐ
- Amikor leadta a kabátját és a táskáját kapott egy korongot, amivel majd vissza tudja váltani a dolgait. - Erdész László
magas jóképű fiatalember. Természetesen farmernadrágot és tornacipőt és pólót viselt. - Ezután balra fordult és
belépett az olvasóterembe, majd oda adta könyvtárosnak az olvasójegyét.
- Maga az olvasóterem nagy és tágas. Erdész
László, ahogy elhaladt a polcok mellett, egyszer csak eszébe jutott egy könyv. Egy
régi és jó könyv, mivel hogy olvasta már. Megállt az egyik könyvespolc előtt, s
megtalálta azt a könyvet, amit keresett. Úgy határozott, hogy kikölcsönzi ezt
a könyvet.
- Odament a könyvtáros úrhoz és megszólalt.
- — Ezt a könyvet kikölcsönözném.
- A könyvtáros belebélyegzett az olvasójegybe és visszaadta Erdésznek. Amikor a
ruhatárnál is végzett, eltette a táskájába a könyvet és távozott.
- Már dél fele járt az idő és Erdész László
úgy határozott, hogy bemegy a suliba ebédelni. Ahogy befejezte az ebédet
hazaindult. Amikor hazaérkezett elkezdte olvasni a könyvet. Miközben olvasta, arra
gondolt, hogy megtalálja azt a helyet és kész. Elővette
az atlaszt és a könyv szerint meg is találta azt a helyet, amit keresett.
- — Ez igen érdekes! - jegyezte meg László.
- A hely neve MUKAVA. Hősünk azt hallotta, hogy az
a hely háborús terület.
2. fejezet: Az utazás
- Erdész László úgy határozott, hogy elutazik.
- — Elvégre kicsi a világ, de miénk.- jegyezte meg bölcsen, majd úgy gondolta még
mielőtt elmenne, leissza magát. Így hát betért
a “Zöld elefánt” sörözőbe és megívott egy pohár sört. Ezután hazament
és összecsomagolt a hosszú útra.
- Másnap reggel buszra szállt és elutazott Budapestre, majd a reptérre ment és
elindult Mukavába. Délután a repülő leszállt a kijelölt reptérre.
- Mukava egy sziget, ahol hegyek és dzsungelek
találhatók. Ahogy kiszállt a gépből elindult egy hotelba. Ahogy gyalogolt az
ösvényen, észrevett egy kis falut.
- A kunyhók nádból és fából voltak. Odament az egyik kunyhóhoz és benézett. A kis
falu nem volt más, mint egy múzeum.
- Egyszer csak valaki megszólalt hősünk háta
mögött.
- — Jó napot! Segíthetek?
- Erdész László hátra fordult, óvatosan levette a szemüvegét, majd megszólalt.
- — Igen, egy szállást keresek, no meg egy éttermet.
- A néger koma intet, hogy kövesse.
- — Megmondaná, hogy hova? - kérdezte
érdeklődve hősünk.
- — Azt mondtad, hogy szállást kérsz és ételt. Nem így van? - morogta az orra
alatt a néger.
- — De! - felelt zavartan Erdész.
- — Vagy talán nem bízol bennem?
- — Nem! - válaszolta most már magabiztosan
hősünk.
- — Nyugodtan bízhatsz bennem idegen! - szólt
szelíden a segítő, s Erdész László úgy döntött, hogy az ismeretlennel megy.
Amikor megérkeztek az ismeretlen segítő lakására a házigazda hellyel és
étellel kínálta. Az asztal szerényen volt megrakva étellel. Mikor jóllaktak a néger
koma megkérdezte, hogy mi járatban van ezen a szigeten.
- — Keresek egy hegyet. Mivel megbízott az
ismeretlenben elővette a könyvet és a térképet. Házigazdánkon látszott, hogy sejti mit keres hősünk, ezért csak ennyit
mondott.
- — A nevem Hapu, és kérlek, engedd meg, hogy veled menjek.
- — Rendben! Ha ismered a helyet, akkor gyere
velem és légy az idegenvezetőm.
- — De mond, mit keresel valójában ott? - kérdezte Hapu.
- — Tulajdonképpen egy kaput, ami egy másik világba vezet.
- — Na és mi annak a világnak a neve? - kérdezte izgatottan Hapu.
- — Árkádia. - felelte nyugodtan és magabiztosan Erdész.
- Hapu ekkor mutatott egy medált, amit a könyvben látott. Erdész László
megkérdezte.
- — Te Árkádiából jöttél?
- — Igen, de neked mi dolgod Árkádiában?
- — Keresek valakit. Egy Spartacus nevezetű
embert.
- — Inkább isten - javította ki Hapu. Talán találkoztál már vele?
- — Igen, de ez már régen volt, s azt mondta, hogy jöjjek Árkádiába.
- Hapu nem szólt csak kezet nyújtott és elmosolyodott.
- — Akkor holnap indulunk, most pedig aludjunk!
- — Mért, talán holnap korán kelünk?
- Hapu bólintott, majd lefeküdtek aludni.
3. fejezet: A nagy találkozás
- Másnap reggel felkeltek és Hapu evett pár falatot. Erdész László megnézte még
egyszer a táskáját és becsatolta.
- — Minden rendben van? - kérdezte Hapu.
- — Igen. - válaszolta Erdész, majd a két utazó elindult a megadott helyre. Amikor
megérkeztek, az volt furcsa, hogy minden simának
és egyszerűnek tűnt.
- — Mi a baj? - kérdezte Hapu.
- — Nagyon simán ment minden Hapu! - válaszolta Erdész. Végül bementek a hegy
belsejébe, meggyújtották a fáklyákat és elindultak egyenest.
- — Szóval se jobbra, se balra!
- — Pontosan csak egyenest! - mondta Hapu, majd megállt és tudta, hogy jó helyen
jár.
- — Minden rendben? - kérdezte Erdész László. Hapu bólintott, hogy igen.
- A folyosó előtt száznyolcvan fokos szikla volt.
Hapu belehelyezte a medált a résbe és a sziklának álcázott kapu elfordult
balra, a két idegen belépett a kapun és máris Árkádiába voltak. A kapu
visszafordult eredeti helyére.
- — Csípj meg, vagy csak álmodom? - kiáltotta csodálkozva Erdész.
- — Nem álmodsz pajtás. - nevetett Hapu, majd lassan elindultak. Árkádia egy
hatalmas város volt. Magas épületekkel s idegen népekkel, akik másképpen
öltözködnek.
- — Itt vagyunk a templom előtt. - Mondta Hapu,
amikor váratlanul egy nagy árnyék jelent meg a fejük felett. Erdész felnézett és
látta az űrhajó alját, amint az leszálláshoz készülődik. A két árkádiai őr nyomban elvonszolta a tisztelt bámészkodót.
- — Hé Hapu, megmondanád mért csinálták ezt az egészet?
- Mivel Hapu is az egyik őr volt, aki díszes
ruházatot viselt, csak ennyit mondott:
- — Meg vagy te őrülve, öngyilkos akarsz lenni?
- — Nem, - szólt Erdész - de ugye azért nincs harag?
- — Nincs, viszont maradj csendben, megérkezett.
- Ekkor az űrhajó leszállt, és úgy nézett ki,
mint egy teknősbéka, csak valamivel nagyobb
volt és acélból, méghozzá kemény acélból épült. Kinyílt az ajtó és két őr
lépett ki rajta, kezükben sugárlándzsával. Az űrhajóból kilépett egy harmadik
alak is. Majdnem két méter magas volt, fehér ruhát viselt és fekete csizmát. Arca
sötétbarnán fénylett, szeme is szintén barna volt, s a kettő mintha egybeolvadt
volna. Két karján és jobb csuklóján fekete karpántot viselt. Hosszú, válláig
érő fekete haja lobogott a szélben. Az alak neve pedig Spartacus. Spartacus
elindult a templom felé, fel a lépcsőn, majd a
bejárat előtt megállt, ahol két őr felügyelt. Ott balra fordult és megállt az
egyik pap előtt. A pap köszöntötte:
- — Üdvözöllek Spartacus!
- — Én is téged! Láttad megérkezni a fiút? - kérdezte.
- — Akiről beszéltél? Persze, ott van a
tömegben. A pap öreg volt és barna díszes ruhát viselt. A fején lévő kerek
süvegen egy arany nap díszelgett. Bal kezében pedig egy botot fogott. Spartacus lesietett a lépcsőn, megkerülte az űrhajót és a
tömeg elé állt.
- — Mi a parancs? - kérdezték az őrök.
- — Hozzátok ide azt a szemüveges fiút! Az
őrök, elővezettek egy szemüveges fickót, Spartacus intett nekik, hogy kövessék.
Azok pedig Erdészt közrefogva mentek utána. Amikor felértek a lépcsőn, Spartacus intett az őröknek, hogy távozhatnak.
- — Miért hívattál ide? - szólalt meg Erdész.
- — Egy küldetésem van számodra. - válaszolta Spartacus.
- — És mi lenne az? - kérdezte Erdész.
- — A kalózok ellopták a templom kulcsát.
- — Rendben! - mondta Erdész.
- — De nem egyedül mész. Én is veled megyek. Ha bármi baj érne, ott leszek.
- — Akkor induljunk! - mondta határozottan
Erdész, és elindultak az űrhajó felé.
4. fejezet: A kulcs nyomában
- Az űrhajó felszállt és elindult az
információ irányába.
- — Ami azt illeti, buli ez a nap. - jegyezte meg Erdész.
- — Várd ki milyen buli lesz még, és arra kérlek, ne türelmetlenkedj. - mondta
Spartacus.
- Az űrhajó belsejében egy nagy vezérlőterem
volt, monitorokkal és komputerekkel. A vezérlő közepén egy hatalmas szék, bal
oldalt pedig egy dívány állt. Spartacus a vezérlőteremben
elfoglalta a helyét a székben. A monitorokon tisztán látszott minden. Látták, ahogy
elhagyják a várost és alattuk csak kietlen pusztaság maradt. Csak imitt-amott egy-egy
zöldellő növény, vagy bokor. Váratlanul kinyílt a vezérlő ajtaja és belépet
rajta Erdész. Az egyik őr odasietett hozzá.
- — Most nem lehet zavarni Spartacust!
- — Azt akarom mondani, hogy történt egy kis ...
- — Már látom! - vágott Spartacus Erdész szavába.
- Már látták is a kalózokat és látni lehetett a kulcsot is. A kalózok
támadóállásba helyezkedtek. Spartacus az
űrhajóban elemezte a helyzetet.
- — Nos, ha a kalózok többen vannak mint mi, ám a mi fegyvereink jobbak, mint az
övék, akkor kilencven százalék, hogy nyerünk. Spartacus felállt a székről és elindult az őrökkel a kijárat felé.
Persze a kalózok már régen észrevették
az űrhajót.
-
5. fejezet: A csata
- Amikor Spartacus és kísérete kilépett az
űrhajóból, a kalózok vezére sértegetni kezdte Spartacust.
- — Mi kéne csoki koma, tán csak nem a kulcsocska?
- Ezen aztán az összes kalóz hahotázni kezdett. Spartacus arcán nyugalom látszott,
majd összeráncolta a homlokát. - Most mérgesnek kell látszanom - gondolta magába,
majd megszólalt.
- — Oké, felizgatott vécékefe, te kalózok szégyene! Maxi Gáznak - a
kalózvezérnek - kétoldalt kopasz volt a feje, középen pedig kékre festett sörénye
lobogott. Jó pár centivel alacsonyabb volt, mint
Spartacus és meglehetősen lüke pofája volt. Spartacus ökölbeszorított kézzel
várta a támadást. Maxi Gáz jelt adott, és a kalózbanda támadni kezdett. Ekkor a
két őr is elindította sugárlándzsájával a támadást. Spartacus is bevetette
magát a csatába. Erdész László megjegyezte:
- — Jó buli! - Majd az űrhajó ajtajából csattogtatni kezdte a fényképezőgépét.
- Spartacus az egyik kalóznak behúzott egyet és
megbotlott. Közben a két őr szünet nélkül lőtt. A csata felkavarta a port, így nem
lehetett tudni ki-kit püföl.
- Egyszer csak a csata abbamaradt és a por is eloszlott. A kalózok megadták magukat és
visszaadták a kulcsot, ami színarany volt. Ezután a két ellenfél elvonult a csatatérről.
6. fejezet: A kulcs visszakerül
- Az űrhajó sebesen száguldott Árkádia felé.
Spartacus irányította az űrhajót.
- — Micsoda buli, kész csoda, hogy mi nyertünk! - szólt Erdész és a díványra
rogyott.
- — Valóban? - jegyezte meg Spartacus - És te mit csináltál? - kérdezte
szemrehányón.
- — Én? Én fotóztam a csata jelenetet. - vágta ki magát Erdész - Legalább lesz
mit megmutatni az Árkádiaiaknak. Így most a saját szemükkel látják az egészet.
- — Ez már igaz! - állapította meg Spartacus.
- Amikor megérkeztek a hősök Árkádiába, nagy
tömeg fogadta őket. Kinyílt az űrhajó ajtaja, és kiszálltak belőle mind a négyen.
Spartacus felment a lépcsőn és megállt a templom ajtaja előtt.
- — Megszereztem a kulcsot! - kiáltotta, a pap pedig bólintott. Spartacus a templom
kulcsát a zárba helyezte és elfordította. A kapu automatikusan befelé nyílott.
- A pap ment be elsőként az ajtón, utána
Spartacus és végül az árkádiaiak. A templom belülről nagy volt. A mennyezete
színaranyból készült. Baloldalt lépcsők voltak, melyekre ülni lehetett. A pap
szembefordult az árkádiaiakkal és beszédet tartott. Erdész odament
Spartacushoz és elköszönt.
- — Nem maradsz itt az ünnepségre? - kérdezte Spartacus.
- — Nem. Nekem ugyanis más az időm és más a
világom. És elköszöntek egymástól. Spartacus megérintette a mennyezetet és
egy kapu nyílt rajta.
- — Ezen visszamehetsz oda, ahonnan jöttél. És kösz! Erdész a kapun távozott és
máris otthon találta magát. A kaput robbanás és villámlás rázta meg, majd
megsemmisült.
- — De jó kaland volt! - jegyezte meg Erdész. Ezután elment egy fotós üzletbe és
rögvest előhívatta a képeket, majd távozott.
Erdész ismét elgondolkodott, s ekkor újra villámlás és fény villant. Ismét ott
termett Árkádiában. Bement a templomba, ahol már éppen készen voltak a terítéssel.
- — Kit keresel? - kérdezte egy ismerős hang a
háta mögött.
- — Téged Spartacus. Meg vannak a képek.
- — Na mutasd! - szólt izgatottan Spartacus. Mindenki odament. Amikor végignézték a
képeket, mindannyian hozzáfogtak a lakomához.
Vége
Utószó a Küldetés történetéhez
Szeretném elmondani, hogy nem csak a Superhetes
történetem van. Vannak olyan történeteim, amit nem szívesebben írok le. Azt sem
tartom lehetetlennek, hogy más világok is vannak.
Szeretnék köszönetet mondani Spartacus
nak, amiért megadta a kezdő sebességet, és Kemény
Juditnak, osztályfőnökömnek a folyamatos segítségért. Örülök, hogy ez a
történek nagyobb tetszést aratott, mint a Superhetes kalandjai.