AZ
INFORMÁCIÓTLAN
TÁRSADALOM
Az internet
megjelenésével
új fogalom költözött a szótárunkba:
az információs társadalom. A média, mint
információkat
gyûjtõ és továbbító, azokkal
kereskedõ
hatalom és tömeg manipulátor, elõszeretettel
alkalmazza ezt a kifejezést, mint saját
elõretörése
és
kétségtelen sikere
egyik következményét. De mi is ez a jelenség
valójában? Mit takar az egyének
szempontjából
és fõleg: mit jelent egy filozófus
számára,
aki gondolkodásmódja okán olyasmit is
észrevesz
az eseményekben, amire mások talán nem gondolnak?
Tény, hogy a
számítógépek száma folyamatosan
emelkedik
a világon, amióta föltalálták
és
gyártani kezdték õket. Egyre inkább
hétköznapi
használati tárgyakká válnak, mint a
vaslábos,
a gépkocsi és a televízió korábban.
S velük együtt nõ, bõvül az internet,
szaporodnak a hasznos szoftverek
és persze a problémát okozó vírusok
is.
A hálózat
elõtt létezett a szájhagyomány, az
írásbeliség,
a könyvtárak, az újságok,
rádió,
televízió, s mind az emberiség által
összegyûjtött,
megtermelt információk megõrzését,
továbbítását
szolgálta, jól-rosszul. Az alkalmazott technikánk
fejlõdött, bonyolódott, gyorsabbá és
egyben
drágábbá vált, viszont a lényeg, az
egész rendszer célja változatlan: eljuttatni
minél
több használható információt,
minél
gyorsabban, minél többeknek.
Ha az egész
emberiség által birtokolt összes tudást,
megõrzésre
és továbbadásra érdemes hírt, adatot
és bölcsességet nézzük, a
növekedés
az ókortól napjainkig folyamatos. A
történelemkönyvek
egyre vastagabbak, a tudományágak száma
megállíthatatlanul
nõ, és soha még annyi fát nem
vágtunk
ki, mint most, hogy papírra vethessük lényeges
és
lényegtelen közlendõnket másoknak. Az
információ
mennyisége tehát egyre duzzad, s a mai embernek sokszorta
többet kell tudnia a világról az életben
maradásához,
mint elõdeinek. Mert a tudás, az idõbeni
értesülés
hatalom és erõforrás, árúcikk
és
a döntéseink alapja mindenkoron. S nagy
valószínûséggel
kijelenthetjük, hogy ez a jövõben is így lesz.
Miért adtam
hát e címet az írásomnak: az
információtlan
társadalom? Nos azért, mert lényegében az
vagyunk.
És itt nem egyszerûen arról van szó, hogy a
bolygónk lakosságának nagyobbik fele
pusztán
a szegénysége és tudatlansága
folytán
(sorolhatnánk még ezer okot) eleve csak
korlátozottan
fér hozzá az emberiség nagy adatbázisaihoz,
s ezért kiszolgáltatott a tudókkal, az okosakkal
és
bölcsekkel szemben. Akik -teszem hozzá- mindig élnek
és visszaélnek a hatalmukkal, cenzúrázva,
dezinformálva,
késleltetve, manipulálva a dolgokat. Mert sajnos azok is
tudatlanok maradnak, akik hozzáférnek,
hozzáférhetnek
majdnem mindenhez.
Ennek oka az, hogy
sem a tudás befogadására való
képességünk
és agyi kapacitásunk, sem az annak értelmes
feldolgozásához
szükséges reakcióidõnk nem nõtt (nem
nõhetett?)
egyenes arányban a rendelkezésünkre
álló
tudáshalmazzal. Régen még voltak polihisztorok,
minden
tudományágban jártas és mûvelt
emberek,
akiknek rálátása volt majdnem az egész
tudáskészletünkre.
Elég volt ehhez egy emberöltõ,
különösen
a kezdeti, információszegény idõkben. Ma
már
csak szakembereink vannak, akik a szakterületükön
profik,
de azon kívül szükségszerûen
járatlanok.
A generalisták pedig csak felületesen képesek
átlátni
a dolgokat, az elméllyülést igénylõ
feladatok
megoldásához nem értenek. Társadalmunkra
tehát
a munka és információ megosztása a
jellemzõ,
s minél elõrébb haladunk az idõben, az
elaprózódás
annál szembetûnõbb.
Egyre nehezebb,
sõt
lassan lehetetlen meghatározni, hogy mi számít
átlagmûveltségnek.
Egyre többet kell tanítanunk a gyerekeinknek az
iskolákban,
egyre hosszabb idõn keresztül és egyre nagyobb
erõfeszítéssel.
És persze egyre kevesebbet ér ez a tudás, egyre
távolabb
van a valódi világ aktuális
helyzetétõl.
Egyre több
eseményrõl
maradunk le, egyre kisebb szeletét vagyunk képesek
látni
és átlátni a világunknak. Így persze
egyre több a félreértés, a
kommunikációs
nehézség, az információs szakadék az
emberek között, ami mindannyiunk számára
megnehezíti
az
életet, közvetlenül
vagy közvetve. Egyre jobban függünk
egymástól,
olyan emberek ezreitõl (sõt millióitól),
akiket
személyesen nem is ismerünk és soha nem is fogunk,
és
akikkel talán meg sem tudnánk értetni magunkat
alapvetõen.
Régen a
használati
tárgyaink többségét még képesek
voltunk elkészíteni vagy megjavítani, ha
elromlott.
Ma már külön szerelõre van szükség
hozzájuk, sõt sokszor a tárgyak,
készülékek
mûködési elvével sem vagyunk tisztában.
Használjuk õket, de nem tudjuk, hogy
mûködnek.
És ki vagyunk szolgáltatva nekik, a
gyártóknak,
a kereskedõknek, a szerelõknek. Akinek pedig ki vagyunk
szolgáltatva,
az uralkodhat rajtunk, befolyásolhat minket és
visszaélhet
a helyzetével.
Tehát
miközben
egyre nõ a társadalom egészének
információ
tartalma, az egyének ehhez képest, arányosan egyre
kevesebbet tudnak a világról és ezért egyre
nehezebben boldogulnak. Ellensúlyozni lehetne ezt a
hatást
a fejlõdési folyamat fékezésével
és
a tudati
kapacitásunk
növelésével,
a tanulás hatékonyságának
gyorsításával,
de egyelõre (látszólag) egyikre sem vagyunk
hajlandók.
Van ugyan a világunknak egy természetes
fékezõ
ereje, tehetetlensége, de a felmerülõ
civilizációs
problémáinkat látva (háborúk,
környezetszennyezés,
népességrobbanás, stb.) ez sem tûnik
elegendõnek
a lassításhoz.
A tanulás
és
információszerzés fõként
inkább
erõfeszítés, mint öröm a
számunkra
(az iskola azért van, hogy elvegye a kedvünket a
tanulástól).
A fejlõdés a kiváncsiság, a verseny,
és
a hatalmi, gazdasági érdekek miatt
megfékezhetetlen
(lásd: hadiipar,
géntechnológia
és
az ezekkel összefüggõ törvényi
szabályozások
képlékenysége), az információ
áramlásának
pedig pusztán fizikai akadályai vannak (aktahalmok,
hiányos
infrastruktúra, korlátozott
sávszélesség
az adatátvitelben, stb.).
Az internet is csak
látszatmegoldás ezekre a problémákra, mert
ugyan elérhetõvé tesz a felhasználói
számára tömérdek adatot, viszont ennek
elsöprõ
többsége a gyakorlatban fölösleges, azaz
szemétként
jelentkezik a számunkra, megnehezítve a
kívánatos
információk
keresését.
A szeméthalom növekedését tehát csak a
keresési idõ csökkentésével lehetne
ellensúlyozni,
aminek viszont szintén ezer akadálya van.
Egy módon
lehetne
javítani ezen a helyzeten. Ha valamilyen módon
összeolvasztanánk
vagy összeolvadásra képessé tennénk az
elméinket, egy közös információs
rendszerbe.
Az egységes tudati halmaz megvalósítása
történhetne
telepatikusan, az emberben
szunnyadó
paraképességek
felhasználásával, felszínre
hozatalával,
vagy gépek segítségével, gondolat
kiolvasó
és besugárzó
számítógépek
hálózatba kapcsolásával. A cél
mindenképpen
egy olyan egységes, konzisztens és intelligens tudati
rendszer
megalkotása lenne, amely
képes megbírkózni a megnövekedett
információmennyiség
feldolgozásával és kezelésével.
Ez a
következõ
lépés a fejlõdésünk során, az
egység
élményének megélése tudati, szellemi
szinten, s amely véget vethetne az emberiséget
régóta
kínzó problémák
többségének,
melyek mind az elkülönülésbõl és a
meg nem értésbõl, vagyis az
információhiányból
fakadnak.
Törvényszerûnek
tûnik, hogy a kozmoszban élõ más,
nálunknál
fejlettebb fajok mind ebbe az irányba kell, hogy
fejlõdjenek.
S felfelé haladva a legmagasabb szinten, a minden
létezõ
intelligencia egyesülésébõl
létrejövõ
tudati halmazt nevezhetjük isteni értelemnek.
Készült: 2000.08.30.