"A Földön a tudás összege állandó, az emberek szaporodnak."

AZ INFORMÁCIÓTLAN TÁRSADALOM
 

   Az internet megjelenésével új fogalom költözött a szótárunkba: az információs társadalom. A média, mint információkat gyûjtõ és továbbító, azokkal kereskedõ hatalom és tömeg manipulátor, elõszeretettel alkalmazza ezt a kifejezést, mint saját elõretörése és
kétségtelen sikere egyik következményét. De mi is ez a jelenség valójában? Mit takar az egyének szempontjából és fõleg: mit jelent egy filozófus számára, aki gondolkodásmódja okán olyasmit is észrevesz az eseményekben, amire mások talán nem gondolnak?
   Tény, hogy a számítógépek száma folyamatosan emelkedik a világon, amióta föltalálták és gyártani kezdték õket. Egyre inkább hétköznapi használati tárgyakká válnak, mint a vaslábos, a gépkocsi és a televízió korábban. S velük együtt nõ, bõvül az internet,
szaporodnak a hasznos szoftverek és persze a problémát okozó vírusok is.
   A hálózat elõtt létezett a szájhagyomány, az írásbeliség, a könyvtárak, az újságok, rádió, televízió, s mind az emberiség által összegyûjtött, megtermelt információk megõrzését, továbbítását szolgálta, jól-rosszul. Az alkalmazott technikánk fejlõdött, bonyolódott, gyorsabbá és egyben drágábbá vált, viszont a lényeg, az egész rendszer célja változatlan: eljuttatni minél több használható információt, minél gyorsabban, minél többeknek.
   Ha az egész emberiség által birtokolt összes tudást, megõrzésre és továbbadásra érdemes hírt, adatot és bölcsességet nézzük, a növekedés az ókortól napjainkig folyamatos. A történelemkönyvek egyre vastagabbak, a tudományágak száma megállíthatatlanul nõ, és soha még annyi fát nem vágtunk ki, mint most, hogy papírra vethessük lényeges és lényegtelen közlendõnket másoknak. Az információ mennyisége tehát egyre duzzad, s a mai embernek sokszorta többet kell tudnia a világról az életben maradásához, mint elõdeinek. Mert a tudás, az idõbeni értesülés hatalom és erõforrás, árúcikk és a döntéseink alapja mindenkoron. S nagy valószínûséggel kijelenthetjük, hogy ez a jövõben is így lesz.
   Miért adtam hát e címet az írásomnak: az információtlan társadalom? Nos azért, mert lényegében az vagyunk. És itt nem egyszerûen arról van szó, hogy a bolygónk lakosságának nagyobbik fele pusztán a szegénysége és tudatlansága folytán (sorolhatnánk még ezer okot) eleve csak korlátozottan fér hozzá az emberiség nagy adatbázisaihoz, s ezért kiszolgáltatott a tudókkal, az okosakkal és bölcsekkel szemben. Akik -teszem hozzá- mindig élnek és visszaélnek a hatalmukkal, cenzúrázva, dezinformálva, késleltetve, manipulálva a dolgokat. Mert sajnos azok is tudatlanok maradnak, akik hozzáférnek, hozzáférhetnek majdnem mindenhez.
   Ennek oka az, hogy sem a tudás befogadására való képességünk és agyi kapacitásunk, sem az annak értelmes feldolgozásához szükséges reakcióidõnk nem nõtt (nem nõhetett?) egyenes arányban a rendelkezésünkre álló tudáshalmazzal. Régen még voltak polihisztorok, minden tudományágban jártas és mûvelt emberek, akiknek rálátása volt majdnem az egész tudáskészletünkre. Elég volt ehhez egy emberöltõ, különösen a kezdeti, információszegény idõkben. Ma már csak szakembereink vannak, akik a szakterületükön profik, de azon kívül szükségszerûen járatlanok. A generalisták pedig csak felületesen képesek átlátni a dolgokat, az elméllyülést igénylõ feladatok megoldásához nem értenek. Társadalmunkra tehát a munka és információ megosztása a jellemzõ, s minél elõrébb haladunk az idõben, az elaprózódás annál szembetûnõbb.
   Egyre nehezebb, sõt lassan lehetetlen meghatározni, hogy mi számít átlagmûveltségnek. Egyre többet kell tanítanunk a gyerekeinknek az iskolákban, egyre hosszabb idõn keresztül és egyre nagyobb erõfeszítéssel. És persze egyre kevesebbet ér ez a tudás, egyre távolabb van a valódi világ aktuális helyzetétõl.
   Egyre több eseményrõl maradunk le, egyre kisebb szeletét vagyunk képesek látni és átlátni a világunknak. Így persze egyre több a félreértés, a kommunikációs nehézség, az információs szakadék az emberek között, ami mindannyiunk számára megnehezíti az
életet, közvetlenül vagy közvetve. Egyre jobban függünk egymástól, olyan emberek ezreitõl (sõt millióitól), akiket személyesen nem is ismerünk és soha nem is fogunk, és akikkel talán meg sem tudnánk értetni magunkat alapvetõen.
   Régen a használati tárgyaink többségét még képesek voltunk elkészíteni vagy megjavítani, ha elromlott. Ma már külön szerelõre van szükség hozzájuk, sõt sokszor a tárgyak, készülékek mûködési elvével sem vagyunk tisztában. Használjuk õket, de nem tudjuk, hogy  mûködnek. És ki vagyunk szolgáltatva nekik, a gyártóknak, a kereskedõknek, a szerelõknek. Akinek pedig ki vagyunk szolgáltatva, az uralkodhat rajtunk, befolyásolhat minket és visszaélhet a helyzetével.
   Tehát miközben egyre nõ a társadalom egészének információ tartalma, az egyének ehhez képest, arányosan egyre kevesebbet tudnak a világról és ezért egyre nehezebben boldogulnak. Ellensúlyozni lehetne ezt a hatást a fejlõdési folyamat fékezésével és a tudati
kapacitásunk növelésével, a tanulás hatékonyságának gyorsításával, de egyelõre (látszólag) egyikre sem vagyunk hajlandók. Van ugyan a világunknak egy természetes fékezõ ereje, tehetetlensége, de a felmerülõ civilizációs problémáinkat látva (háborúk,
környezetszennyezés, népességrobbanás, stb.) ez sem tûnik elegendõnek a lassításhoz.
   A tanulás és információszerzés fõként inkább erõfeszítés, mint öröm a számunkra (az iskola azért van, hogy elvegye a kedvünket a tanulástól). A fejlõdés a kiváncsiság, a verseny, és a hatalmi, gazdasági érdekek miatt megfékezhetetlen (lásd: hadiipar,
géntechnológia és az ezekkel összefüggõ törvényi szabályozások képlékenysége), az információ áramlásának pedig pusztán fizikai akadályai vannak (aktahalmok, hiányos infrastruktúra, korlátozott sávszélesség az adatátvitelben, stb.).
   Az internet is csak látszatmegoldás ezekre a problémákra, mert ugyan elérhetõvé tesz a felhasználói számára tömérdek adatot, viszont ennek elsöprõ többsége a gyakorlatban fölösleges, azaz szemétként jelentkezik a számunkra, megnehezítve a kívánatos
információk keresését. A szeméthalom növekedését tehát csak a keresési idõ csökkentésével lehetne ellensúlyozni, aminek viszont szintén ezer akadálya van.
   Egy módon lehetne javítani ezen a helyzeten. Ha valamilyen módon összeolvasztanánk vagy összeolvadásra képessé tennénk az elméinket, egy közös információs rendszerbe. Az egységes tudati halmaz megvalósítása történhetne telepatikusan, az emberben
szunnyadó paraképességek felhasználásával, felszínre hozatalával, vagy gépek segítségével, gondolat kiolvasó és besugárzó számítógépek hálózatba kapcsolásával. A cél mindenképpen egy olyan egységes, konzisztens és intelligens tudati rendszer
megalkotása lenne, amely képes megbírkózni a megnövekedett információmennyiség feldolgozásával és kezelésével.
   Ez a következõ lépés a fejlõdésünk során, az egység élményének megélése tudati, szellemi szinten, s amely véget vethetne az emberiséget régóta kínzó problémák többségének, melyek mind az elkülönülésbõl és a meg nem értésbõl, vagyis az
információhiányból fakadnak.
   Törvényszerûnek tûnik, hogy a kozmoszban élõ más, nálunknál fejlettebb fajok mind ebbe az irányba kell, hogy fejlõdjenek. S felfelé haladva a legmagasabb szinten, a minden létezõ intelligencia egyesülésébõl létrejövõ tudati halmazt nevezhetjük isteni értelemnek.

Készült: 2000.08.30.

Vissza a tartalomhoz