Képezzük le egy tachion jövõterét egy véges tartományba. Mivel az idõ a jelenponton keresztül kiáradva hozza létre a múltteret, a jövõteret a jelenpont belsejében, annak képzeletbeli felnagyításával ábrázolhatjuk. Ekkor a pont egy körnek felel meg, amelynek szélérõl, a peremérõl, azaz a jelenbõl nézünk befelé a jövõbe, amely a kör középpontjából áramlik kifelé.
Ez a
jövõtér
azonban struktúrálisan eltér a külsõ
múlttéritõl.
Míg a múltteret alkotó eseményhorizontok
egymástól
való távolsága (álló forrás
esetén)
azonos, tehát a jelentõl távolodva nem
változik,
addig a jövõtéri hullámok befelé, a
távoli
jövõ felé egyre sûrûsödnek. Az
eseményhorizontok
egymástól való látszólagos
távolsága
hiperbolikusan csökken, ami egy reciprok sorozattal
írható
le.
Az
eseményhorizontok
sugara a jelenkör középpontjától: 1,
1/2,
1/3, 1/4, 1/5... 1/n lesz.
A tachion
idõegységenként
90°-ot fordul a mozgástengelye körül, mert a bindu
felületén az áramló idõnek egy teljes
körbeforduláshoz 4 részfordulatot kell megtennie:
kettõt
a felület relatíve külsõ, kettõt a
felület
relatíve belsõ oldalán. Részletesen
kifejtve
ezt lásd: A bindu topológiája címû
írásomban,
a létfilozófia rovatban.
Ha a
jövõtéri
hullámok leképezésekor kapott hiperbolát
elölrõl
nézve leképezzük a komplex síkra, a rendszer
90°-os forgásával együtt, akkor egy hiperbolikus
spirált kapunk. Ennek komponensei viszont
összeadhatók,
és ekkor az alábbi érdekes eredményekre
jutunk.:
A
függõleges
komponenseket összeadva: 1/3-1/5+1/7-1/9+1/11... = pi/4 !!!
A vízszintes
komponenseket összeadva: 1/2-1/4+1/6-1/8+1/10... = ln gyök2
!!!
Ha ezt a két számot egy komplex számként kezeljük, akkor az ln gyök2 lesz a valós, a pi/4 pedig a képzetes szám. Alkalmazva rájuk az exponenciális függvényt (ex) egy forgó exponenciális spirált kapunk, vagyis ezt látja a koordinátarendszer origójában lévõ szubjektum.: A világ forogni látszik körülötte. Ezért mondjuk azt az egoistára, hogy azt képzeli, körülötte forog a világ?!
További
következménye
mindezeknek, hogy a szubjektum számára a logaritmikus
csillapítás
miatt (lásd: az emberi érzékszerveket: szem,
fül)
a valóság nem tapasztalható meg olyannak, amilyen.
Ugyanis az ex függvény miatt az objektív
valóság
leképezõdése a szubjektív
számára
egyre nagyobb eltéréseket, különbségeket
eredményez. Vagyis a valóság tulajdonképpen
megtapasztalhatatlan a szubjektumok, a benne lévõ
és
azt alkotó, fenntartó tudati halmazok, illetve az
idõforrások
számára.
Lássuk ennek
következményeit.:
ÍGY LÁTJUK A
VILÁGOT
Az objektív
világ
az, ahogy egy szubjektív világ
kívülrõl
látszik. A szubjektív világ az, ahogy én,
mint
szubjektum látom az objektív (-nak tekintett)
világot.
Ez azt jelenti, hogy én objektív világnak
látom
a körülöttem lévõ többi
szubjektív
világot is, akik szintén objektívnak látnak
engem. Ennek folyamata: objektív -> szubjektív ->
objektív
-> szubjektív -> stb. a végtelenségig.
Az egymással
való kommunikáció (kölcsönhatás),
információ csere miatt a valóságról
való információink az átviteli
késedelem
és az információvesztés, torzulás
és
szûrés miatt folyamatosan változnak. Az én
szubjektív
világom az objetív világ
leképezõdése.
Amikor ezen tudásomat átadom valaki másnak, az
õ
számára ez szubjektív információ
lesz
az objektív világról. Így az
információk
folyamatos torzulását észleljük, vagyis a
valóság
változni látszik körülöttünk.
Most terjesszük ki ezen felismerésünket az idõ áramlási szerkezetének vizsgálatára!
Másoknak a
múlttere
alkotja az én jövõteremet bennem, ahogy engem
elér,
mert én, mint jelen és múlt ebbõl
táplálkozom.
Az én múltterem pedig másoknak lesz a
jövõtere,
abban a formában, ahogy és amikor majd el fogja
õket
érni (és hatást gyakorol rájuk).
Mivel az én
(a jelen) múltterem egységnyi (emanációs)
sebességgel
árad ki belõlem, ezért azt normál
körülmények
között nem látom, nem észlelem (RV<1).
Látom
viszont a jövõmet, ami folyamatosan közelít,
árad
felém. Ez a beáradás a jelenpontba egyben azonos
az
összes többi idõforrás által
kibocsátott
múltterekkel, vagyis ami másoknak a múlt, az nekem
a jövõ (és fordítva).
Ennek
következtében
a létezés minden pillanata egy
idõvisszacsatolást
alkot önmagában, vagyis mindenki megszüli
önnön
múltját és jövõjét a
jelenbõl.
Az idõvisszacsatolás egyben információ
visszacsatolódás
is, méghozzá szuperponáltan, vagyis egyre
halmozódik
a rendszerben az információ, a
végtelenségig.
Mi következik
mindezekbõl? Az, hogy csak a jelen van. Csak õ
képes
bármit is csinálni a múlttal és a
jövõvel,
változtatni a rendszer állapotán. A múlt
és
jövõ csak a jelenben változtatható meg, annak
mozgatásával (a többi jelenforráshoz
képest).
A létezés tehát egy önmagába
zárt
(hermetikusan) és önteremtõ, önkeltõ
megnyilvánulás.
Készült: 2000.05.05.