Az általunk megtapasztalható univerzumban
mindenhol találkozunk a forgás
jelenségével,
a mikro és makro tartományban egyaránt. Forognak
az
idõforrások, az elemi részecskék, a
fénykvantumok,
az atomok. Örvénylések figyelhetõk meg a
folyadékokban
és a gázokban. Forognak a bolygók, a csillagok, a
galaxisok, sõt valószínûleg az egész
univerzum is, bár ezt még nem sikerült
mérésekkel
bizonyítani.
Régóta izgat bennünket a
kérdés:
honnan ered ez a hatalmas forgásmennyiség? Mi okozza
és
tartja fenn? Mitõl asszimetrikus, vagyis miért forognak
azonos
irányba az egyes rendszerek? Az elemi részecskék
például
mind balos csavarodásúak. A Naprendszerünk
bolygói
és holdjai (néhány extrém
kivételtõl
eltekintve) mind egy irányba keringenek.
Az idõfizikára épülõ
létfilozófiai modellünkben igyekeztünk
egyszerû
és logikus választ adni ezen kérdésekre,
és
matematikailag is megindokolni a forgásjelenség
létét,
mûködésének alapjait.
A tapasztalataim szerint a forgás, mint egy
meghatározott
rendszer tulajdonsága olyan valami, ami hozzám
képest
fix távolságú ciklikus mozgást
végez.
Ennek oka a létezõ
megnyilvánulásában
keresendõ, s elválaszhatatlan a teremtés
mûködésétõl.
A forgás kialakulásának
megértéséhez
egészen a kezdetig, az okforrás axiomatikus
tulajdonságaihoz
kell visszatérnünk.
1. A ciklikus önfelismerést végzõ létezõ felbontása a Szentháromság egységére a következõ.: Az állapot, mint kiindulási létezõ a pont (Atya), az átmenet, mint a létezés folyamata az él (Szentlélek), a léteztetett eredmény, amely azonos a létezõvel szintén a pont (Fiú). Az önfelismerési folyamat felbontása ezen három dologra, és hurokként való ábrázolása egy olyan önmagába visszakanyarodó rendszert eredményez, amely mindig véges méretû és elemszámú marad.
2. Ebbõl következik, hogy a léthurok látszólagosan felbontható a könnyebb kezelhetõség érdekében egy végtelen hosszú, zárt egyenesre. Egy idõszálra, amely a két végén körbe zárt, és mindig megszámlálhatóan végtelen számú pontból áll. Ha ezen az egyenesen a pontot és az élt fraktálisan, egymásból kölcsönösen definiálom, akkor a rendszer végtelen mélysége miatt megszámlálhatatlanul végtelen lesz a kör kerületének hossza is.
3. Ezen az egyenesen törvényszerû, hogy minden
pont
egymásnak közvetlen szomszédja marad,
függetlenül
a körön mérhetõ
távolságuktól,
mivel a pontok azonos tulajdonságúak, objektíve
nem
különböznek egymástól. Elvileg ez a
rendszer
egy végtelen elemû teljes N gráfot alkot, ahol az
idõszál
lényegében a bejárási algoritmusa a
gráfnak,
amely mentén a kiválasztott jelenpont bejárja a
rendszert.
A teljes gráf itt: a létezõ pontjainak azon
halmaza,
amelyben minden pont minden ponttal egy közvetlen,
egységnyi
hosszúságú éllel van összekötve.
Ezen struktúra egyik logikus
következménye,
hogy minden pontból végtelen sok bejárási
algoritmus
adódik a teljes gráfon, vagyis lehetõség
van
rá, hogy teljesen egyediek legyenek a teremtmények
(szubjektív
nézõpontok) tapasztalatai is a világban.
Mindannyian
más részeit tapasztaljuk meg a teljességnek,
másmilyennek
látjuk a világot, mégis sok
hasonlóság
fedezhetõ fel a tapasztalataink között.
4. Vegyük a pontnak egy véges múltterét a további vizsgálathoz. Van egy jelenpontom L(0) és annak véges múlttere L(-1), L(-2), L(-3), amiben a jelenpont egy véges bejárási algoritmussal meghatározott sorrendet követ. A pont körbejár a véges N gráfban az algoritmusnak megfelelõen, egy véges periódusú ciklusban.
5. Ha ebben a ciklusban minden pont egymástól egyenlõ távolságra van, akkor hozzám képest (szubjektív jelenpont) a többi pont is mind ugyanakkora távolságra van, állandóan. Ezt a helyzetet (az N pontot) leképezhetem, ábrázolhatom N-1 dimenzióban. Ez a leképzés meghatároz körülöttem, mint szemlélõ jelenpont körül egy N-2 dimenziós gömbfelületet. Ha 1 pontot, a jelent (engem) kiveszem az N pontból, akkor a maradó N-1 pontot N-2 dimenzióban lehet ábrázolni. Az N-1 pont egy N-2 dimenziós gömb felszínén helyezkedik el, amibe levetítve a kiemelt jelenpontot (engem), az az N-2 dimenziós gömb közepében fog elhelyezkedni, látszani.
6. Ha a vetített pontot összekötjük az eredeti ponttal, akkor kapjuk a vetítési dimenziót. Egy olyan élt a gráfban, ami nem látszik a rendszerben effektíve (a számomra), ténylegesen, de mégis benne van. Így látom magam benne a teremtésben, ami mégsem én vagyok, hanem csak a virtuális képem.
7. A forgás lényege: Amikor én, a jelen
körbemegyek
az aktuális bejárási algoritmusom szerint egy
véges
gráfon (ciklikusan), akkor mivel én magamat a kör
közepén
látom, ezért azt látom szubjektíve, hogy a
kör körülöttem forog. Amennyiben képes
lennék
meglátni magamat (ami nem lehetséges), akkor a
körvonalon
látnám magam, miközben a kör elmozdul alattam,
visszafelé. Kívülrõl nézve ekkor az
látszik,
hogy én megyek a körvonalon elõre. Ez három
különbözõ
leképezése ugyanannak a jelenségnek: a
szubjektív
jelenpont mozgásának.
Lehetségesnek tartjuk, hogy a
térforrás
rendszer (tachion szextett) közepén ciklikusan
megjelenõ,
álló és pislogó, Víz
típusú
jelenforrás maga a térszeránt keltõ
Teremtõ,
az Atya (okforrás) virtuálisan oda vetülõ
képe.
Ha kioltjuk ezt a forráspontot, a körülötte
forgó
öt tachion és egy lyuk szintén megszûnik, mert
a szemlélõ jelenpont tûnik el belõle, ami
számára
létezni látszik az egész virtuális
rendszer.
9. Az általunk megtapasztalt világban
háromféle
szemléletmód létezik.:
- Lineáris; amit én látok, mint
szemlélõ
(lineáris spirálként). Ez egy virtuális
kép,
amely a fizikai, Descartes-i koordináta rendszerrel
leírható.
- Exponenciális és ciklikus; a jelenforrás
emanációja,
mint folyamat lényegében exponenciális
tulajdonságú.
Ebben a forgás, mint ciklikus jelenség képezi azt
a valóságot, ami gyakorlatilag mûködik a
létezésben.
Ez csupán az elméleti leképzés
szintjén
jelenik meg a szemlélõ számára, mert nem
megtapasztalható,
viszont könnyebb vele számolni. Egy exponenciális
spirál
képével írható le.
- Hiperbolikus szemlélet; ha valaki lát engem, az a
számára
külsõ virtuális világot írja le a
kommunikációnk
során. Ez a valóság torzított
érzékelésével
jár, mivel az exponenciális rendszert látja az
illetõ,
ami az én szubjektumom kívülrõl figyelve. Ez
a szemléletmód a fizikai mérések alapja,
és
ezt csak a hiperbolikus geometriával lehet pontosan
leírni
(hiperbolikus spirállal ábrázolható).
10. Ha a véges elemû rendszeremnek (idõhurok) van olyan modellje, ahonnan végtelennek látszik (ez lehet egy virtuálisan fraktális modell), akkor az eredeti véges modell látszólag növekedni fog a végtelenségig. Ennek oka az, hogy egy végtelen rendszer leírásához használt véges modell csak akkor lesz jó és pontos, ha bõvítem. A modell véges rendszert ír le. A végtelen rendszer ennél nagyobb, ezért ennek a leírásához egy nagyobb véges modellre van szükség. Vagyis bõvítenem kell a modellt, ami jelen esetben maga a szubjektív szemlélõ (én) világa, ami így egyre nõni fog. A modell (az én világom) látszólag lineárisan nõ, miközben a valós világ (ténylegesen) exponenciálisan nõ, a rekurzió és az önhasonlóság miatt.
11. Próbáljuk meg szemléletesen ábrázolni geometriailag a forgó ciklikus rendszerünket. A véges számú pontból álló hurok látszólagos forgása a jelenpont számára a legegyszerûbben egy tetraéderrel ábrázolható (4 pontból álló teljes gráf), melynek egyik pontja a jelen. N-1 pont, azaz 3 pont ábrázolható N-2 dimenzóban, azaz 2 dimenzióban, egy sík felületen. Ezek egy körvonalra illeszthetõk. A 4. pont erre vetítve a kör középpontjában fog látszani önmaga számára, mely körül forogni fog a három pontból álló kör, miközben a jelen a sajátidejében halad elõre. A vetítési dimenzió itt a tetraéder magasságvonala lesz, mely a csúccsal szemközti oldal (szabályos háromszög) közepére esik.
12. Mindezekbõl egyértelmûen következik, hogy a forgás idõbeli jelenség és elválaszthatatlan tulajdonsága a ciklikus rendszereknek, vagyis minden létezõ és megnyilvánuló, véges elemû rendszernek. Ez adja a teremtés dinamikáját, tartja fenn a térforrásokat és fényforrásokat, valamint a jóval bonyolultabb anyagi rendszereket. Ez a keltõje és fenntartója az energiának, mely mindenhol jelen van, és amelynek a fennmaradásához semmi másra nincs szükség, csak magára a pontra, s annak megfelelõ szemléletére. Ez maga a perpetuum mobile, az energiát szülõ, teremtõ rendszer. A létezés.
Készült: 2000. október 12. - november 20.