AZ ÉLŐ SZERVEZETEK ALKOTÓELEMEI
(VIII. tételben levezetve)
Megjegyzés: A szerzőség ténye jegyző által hivatalosan dokumentálva.
I. tétel:
Az élő szervezetek elsődleges alkotóeleme egy nem hagyományos értelemben vett fizikai jellegű, transzcendens összetevő, melynek csupán vetülete az élő szervezet hagyományos értelemben vett fizikai részecskékből - az élő szervezet másodlagos összetevőiből - álló része.
II. tétel:
Az I. tételben kimondottak alapján az élő szervezet transzcendens, elsődleges összetevőjének halmaza meghatározza vetületének; a másodlagos, kémiai részecskékből álló halmazának működését.
III. tétel:
Minden élő szervezet kiterjedése végtelen.
Együttes (összefüggő) bizonyítás:
Materiális alapon az élő szervezet nem más, mint az azt alkotó atomok összessége (az egyszerűség kedvéért ne beszéljünk elemi részecskékről, de tartsuk észben, hogy ionok, s így elektronok is áramlanak az élő szervezetben). Azonban ezek az atomok csak időlegesen tartózkodnak a szervezeten (értsd: önkényesen kijelölt határán) belül, miáltal az élő szervezetet alkotó atomok összessége minden olyan atom, amely valaha az élőszervezetnek része volt és minden olyan atom, amely valaha a része lesz. Ez véges számú atomot jelent, mely az ember esetében több tonnás nagyságrend. Az élőszervezet -itt az ember- ennek a tartománynak egy adott pillanatban csupán egy adott szakaszát fedi le, azonban ennek a szakasznak a határa pontosan nem meghatározható, nem lehetséges élesen elkülöníteni, csupán karakterisztikával jellemezni.
A bizonyítás egyik lényeges momentuma, hogy az élő szervezet nem más, mint egy nagyon összetett örvény; hiszen a valóságban -az anyagi részecskék világában- nem történik más, minthogy adott számú elemi részecske/atom/molekula mozgásában egy jellegzetes "piruett" jelentkezik, mely eltart néhány perctől néhány (bolygó esetében: milliárd) évig, majd tovább folytatja addigi útját. Ezt azonban egészen addig teszi, amíg maga a Világegyetem létezik, így természetesen a III. tételben a "végtelen"-t értsük úgy, mint a Világegyetem teljes maximális méretében azt a távolságot, amelyet egy élő szervezet bármelykori egy részecskéje a létezése során maximálisan bejárhat, mely távolság értelemszerűen nem lehet kevesebb, mint a részecskének az esetleges ősrobbanás helyétől számított maximális távolsága.
Más megközelítésben: Vegyük az élő szervezet anyagcseréjét és kövessük nyomon a be- és kilépő atomokat/elemi részecskéket abban a tekintetben, hogy mely pillanatban lépnek be- az élő szervezetbe és mely pillanatban lépnek ki a szervezetből. Azt tapasztaljuk, hogy nem tudunk felállítani olyan szempontot, amely alapján egyértelműen megjelölhető ez a pillanat, más szóval ezt a pillanatot nem vagyunk képesek érzékelni.
(Ilyen szempont lehetne az, amikor a részecske elvegyül a szervezet sejtanyagai között. Ez azonban nem elégséges szempont, mert felmerül a kérdés: Mikortól tekintjük a részecskét elvegyültnek és mikortól nem? Vagy szempont lehetne, hogy "amikor a részecske kémiai kötést képez szervezetünk valamely részével", azonban ez sem elégséges, mivel az élő szervezet sohasem egyetlen molekula, ugyanakkor számos, az élő szervezetbe bekerült anyag nem képez semmiféle kémiai kötést. A bevitt táplálék a sorsát tekintve három részre oszlik: egy része beépül, egy része azonnal áthalad a szervezeten, egy része pedig katalizátorként játszik szerepet a folyamatokban, közismerten.)
Mivel azonban nem lehetséges pontosan meghatározni, hogy egy adott elemi részecske/atom mely pillanatban lépett be és mely pillanatban lépett ki az élő szervezetből, a részecskének a szervezet részeként eltöltött időtartama meghatározhatatlan, ilyenformán az élő szervezet határa -felszíne- meghatározhatatlan. Így ha pl. diagramot készítenénk a szervezetben megforduló részecskék által a szervezetben eltöltött időtartamról, azt tapasztalnánk, hogy nem tudjuk pontosan meghatározni a diagramot alkotó oszlopok magasságát, csupán önkényesen kijelölhetnénk azt. Ugyanebből az is következik, hogy az élőszervezet -látszólag nonszensz módon- valójában maga a fiktív diagram, mely oszlopainak magassága (az élőszervezet határa) meghatározhatatlan.
Más megjelenítésben: Ha képzeletünkben felgyorsítjuk az időt és így figyeljük az élőszervezetnél a befelé és kifelé történő részecskeáramlást úgy, hogy képzeletünkben a szervezetbe (a bizonyos önkényesen kijelölt ponton és pillanatban) belépő részecske fehér színű pontként legyen látható, míg a kilépő egység színe ismét feketére váltson, az élő szervezet képletesen szólva egy folyamatosan változó felszínű, hologramszerű felhőként jelenik meg, melynek határai meghatározhatatlanok. Csak valószínűségi faktorokkal lehetne jellemezni, hogy a tér egy adott pontja az élő szervezet határán belül van-e vagy kívül. Amennyiben ezt követően a részecskéket sorra véve megkíséreljük meghatározni annak igazságértékét, hogy az adott részecske a megfigyelés pillanatában a szervezet részét képezi-e, azt tapasztaljuk, hogy a kapott igazságérték sohasem zérus és sohasem 1, csupán egy a két korlátérték (nem határérték!) közötti valószínűségi érték.
Mivel az élő szervezetnek a szervezet egy részecskéjét meghatározó megbúvó, közvetlenül nem látható része akkor is változatlan marad, amikor a részecske már kicserélődött, belátható, hogy bár rejtett, de mégis állandóbb alkotóeleme a szervezetnek, mint a folyamatosan cserélődő anyag. Ez a megbúvó jellemző nem más, mint az a tény, az az információ, miszerint az adott helyen vagy adott funkcióban egy adott atom stb. van, így ez nem más mint egy ideakép. (Idea-, mivel csupán annak az ideájáról, információjáról van szó, miszerint az adott helyen vagy adott funkcióban egy adott atom stb. van, és kép, mivel nemhogy kettő, de három dimenzióban határozza meg, egészen pontosan eredményezi a kérdéses részecske elhelyezkedését, funkcióját stb.) Az élő szervezet legfontosabb, lényegi alkotóeleme pedig kétségbe vonhatatlanul az, ami a legállandóbb benne, így az élő szervezet hagyományos értelemben vett fizikai összetevőkből állórésze tehát másodlagosabb, mint az azt körülhatároló ideakép. Ez alapján kijelenthetjük, hogy az élő szervezetet magába foglaló komplex ideakép az élő szervezet elsődleges alkotóeleme, mivel fenti igazságértéke 1, de legalább is nagyobb mint az élő szervezetben megforduló bármely részecskéé. Ilyenformán az élő szervezet anyagi struktúrája nem más, mint a szervezet elsődleges szintjének anyagi részecskékből álló látens megnyilvánulása, s mi ezt a szilárd vetületi képet tartottuk eddig magának az élő szervezetnek, pedig ez az anyagi struktúra sokkal kevésbé része az élő szervezetnek, mint az azt meghatározó komplex ideakép.
Példa: Állítsunk fel két halmazt; "A"-t és "B"-t, ahol "A" a szervezet alkotóelemeinek maradéktalan (értsd: időpillanattól független) összessége, "B" pedig a szervezet működésében résztvevő részecskék maradéktalan (értsd: időpillanattól független) összessége. Kijelenthetjük, hogy "B" részhalmaza "A"-nak, ergo "A"\"B" nem más, mint az élő szervezet nem hagyományos értelemben vett fizikai összetevője, pontosabban az élő szervezetet magába foglaló komplex ideakép, mely összetevőinek fenti valószínűség értéke 1, de legalább is nagyobb, mint "B" bármely eleméé (ez magától értetődő, hiszen "B"-t már kivontuk "A"-ból). Kijelenthetjük tehát, hogy ez a komplex ideakép originálisabb (hiszen állandóbb) összetevője az élő szervezetnek (mint ahogy azt eddig gondoltuk), mint az anyag vagy általában véve bármilyen részecske, ezért az az összetevő, ami az élő szervezetet leginkább és igazán élő szervezetté és élővé teszi, nem hagyományos értelemben vett fizikai egység. Az élő szervezet elsősorban tehát nem anyag, az anyag csupán annak látens megnyilvánulása.
A fenti halmaz-összefüggésekből továbbá következik, hogy nem találhatunk egyetlen pontot sem a térben, amelyről elmondhatnánk, hogy teljes valószínűséggel az adott élő szervezethez tartozik vagy teljes valószínűséggel nem tartozik az adott élő szervezethez. Ugyanez másik megfogalmazásban: Amennyiben "B" halmaz bármely elemére tekintünk, felfedezhetjük, hogy nem csupán egyetlen valószínűség értékkel bír abban a tekintetben, hogy a megfigyelés pillanatában alkotórésze-e egy élő szervezetnek vagy sem, hanem pontosan annyi számú valószínűség értékkel, ahány élő szervezet alkotórésze volt és ahány élő szervezet alkotórésze lesz.
Mindezek alapján belátható, hogy az élő szervezet kiterjedése végtelen (amennyiben: lásd lejjebb), továbbá az élő szervezet elsődleges alkotóeleme nem a benne áramló hagyományos értelemben vett fizikai részecskék összessége, hanem az a csupán szubjektív módon - önkényesen - meghatározható komplex ideakép, amelyet az élő szervezet a rajta átáramló részecskékkel éppen kitölt. Ennek az állításnak részeként belátható, hogy amennyiben a szervezet hagyományos értelemben vett fizikai összetevőkből álló részének kiterjedése végtelen, a nem hagyományos értelemben vett fizikai összetevőkből álló -transzcendens- részének kiterjedése is végtelen. Sőt mivel az csupán egy karakterisztika, mely sehol sem éri el sem a maximumértékét, sem a minimumértékét (tehát sehol sem 1 és sehol sem zérus, mert az 1 értelemszerűen nem más, mint ennek a karakterisztikának az integrálja), jóval nagyobb, pontosabban akkora, amekkora a Világegyetem maximális kiterjedése, illetve valóban végtelen, amennyiben a Világegyetem a kozmológiai Nagy Reccs nélkül a végtelenbe tágul.
Kijelenthető továbbá, hogy egy nem létező dolog nem lehet elsődlegesebb érvényű, állandóbb, mint egy létező dolog, ezért azt is kijelenthetjük, hogy az élő szervezetet behatároló és meghatározó, végtelen kiterjedésű komplex ideakép létezik, miközben detektálni -nagy valószínűséggel- csak közvetett úton (látens megnyilvánulásainak; a hozzá rendeződő anyagi, nem anyagi vagy még felfedezetlen további részecskék megfigyelésével) lehet.
Mindezeken túlmenően kijelenthető, hogy az élő szervezetnek a másodlagos (hagyományos értelemben vett fizikai) összetevőiből álló része csupán vetülete az elsődleges (nem hagyományos értelemben vett fizikai) összetevőből álló részének, ilyenformán az elsődleges (nem hagyományos értelemben vett fizikai) összetevőből álló része meghatározó a másodlagos (hagyományos értelemben vett fizikai) összetevőiből álló részének működésére nézve, ergo vezérli azt.
IV. tétel:
A világegyetem egésze egyetlen, intelligenciával rendelkező komplex ideakép, mely meghatározó minden részecskére, valamint különféle változó eloszlású részecskehalmazok, mint részhalmazok vezérlését végző komplex ideaképekre, mint a világegyetem komplex ideaképének részhalmazaira nézve.
Bizonyítás:
Az első három tétel alapján belátható, hogy az élő szervezetek részecskeáramlást meghatározó komplex ideaképek centrumai, ahol a komplex ideakép egyes részeinek azon jellemzője, miszerint mennyire mondhatóak az élő szervezetet behatároló komplex ideakép centrumának attól függ, hogy milyen ritkán cserélődik le a komplex ideakép kérdéses része által meghatározott részecske. (Például a csontozat részecskéi sokkal ritkábban cserélődnek, mint a bőré.)
Miáltal az élő szervezetek kiterjedése végtelen (lásd: III. tétel), elkerülhetetlen, hogy az élő szervezetek transzcendens elsődleges összetevőjük terén -tehát az őket meghatározó komplex ideaképek centrumai- egymással interakcióba lépjenek. Ez az interakció feltételezhetően történhet a komplex ideakép-centrumok elmozdulása által, de anélkül is. Előbbi esetben a komplex ideakép-centrumok mozgása nem más, mint egy kvázi-részecskeáramlás, amelyben (részecskék) alatt komplex ideakép-centrumokat értünk.
Ez esetben azonban a komplex ideakép-centrumok szintjén is végigvezethető az első három tétel bizonyításában olvasható részecske áramlási és valószínűség érték-vizsgálati gondolatmenet, miáltal szükségszerűvé válik egy olyan kollektív komplex ideakép létezése és minden kétséget kizáró feltételezése, amely az élő szervezeteket jelentő komplex ideakép-centrumok csoportosulásából és interakciójából áll össze, és amely mint halmaz a következő jellemzőkkel bír: Eleme minden létező, valamint részhalmaza minden folyamatosan áramló és cserélődő részecskehalmaz, illetve minden folyamatosan áramló és cserélődő, komplex ideakép-centrumokból álló halmaz.
Amennyiben azonban kijelenthető, hogy egy adott élő szervezet intelligens, egyértelműen kijelenthető az is, hogy az élő szervezetek interakcióba lépett összessége is intelligens, valamint hogy intelligenciájának mértéke nem lehet kisebb, mint az összes élő szervezet intelligenciájának összege. Ugyanis ha figyelembe vesszük, hogy a komplex ideaképek csupán egy-egy olyan karakterisztikával jellemezhetőek, amelynek a tér és idő egyetlen pontjában sincsen zérus értéke, könnyen belátható, hogy valójában el sem különülnek, csupán "csomósodásaik", karakterisztikájuk felsőértékei, kicsúcsosodása miatt tekintjük őket különállónak, így "közöttük" minden nemű információ megosztottsága elkerülhetetlen jelenség. Az információ megosztottsága pedig nem más, mint alapvető kommunikáció a csupán szubjektív módon, önkényesen behatárolható ideakép-centrumok között. (Ez alapján tehát végeredményben nézőpont kérdése, hogy azt mondjuk: "gondolkodik", vagy azt mondjuk: "egymással kommunikálnak".) Ez a világegyetem minden létezőjét elemének bíró, és intelligenciával rendelkező kollektív komplex ideakép minden szempontból analóg a hagyományos Isten-felfogással.
Megjegyzés: A kollektív komplex ideakép a meghatározása alapján valójában egy nulla dimenziós pont.
V. tétel:
Az élő szervezet elsődleges összetevője - a komplex ideakép - négy dimenziós, az anyagi struktúra a négy dimenziós komplex ideaképnek három dimenzióban vett aktuális metszete köré rendeződő anyagi részecskék halmaza.
VI. tétel:
Mivel az élő szervezetek négy dimenziós komplex ideaképének nincsen határa, sohasem hagyhatja el teljes mértékben a három dimenziós síkot, ezért az anyagi részecskék helyét meghatározó centruma, bár elhagyhatja a síkot, utólagos hatásai -az élőszervezet minden aspektusának tekintetében- lehetnek.
VII. tétel:
Az élő szervezetek négy dimenziós komplex ideaképe elhagyva a három dimenziós síkot, újra beléphet abba új metszetet hozva létre. Mivel a komplex ideakép intelligenciával bír, továbbá a különböző komplex ideaképek között interakció és információközlés történik, valamint az interakció valójában a kollektív komplex ideakép belső áramlása (IV. tétel), a folyamat intelligencia által vezéreltnek tekintendő.
VIII. tétel:
Az élő szervezet négy dimenziós komplex ideaképének változásával az élő szervezetnek nemcsak a jövője, hanem a múltja is megváltozhat.
Bizonyítás:
1. példa: Egy négy dimenziós kocka három dimenziós metszete olyan három dimenziós kockának látható test, amelynek belsejében is található egy kocka, melynek csúcsait és a külső kocka megfelelő csúcsait további élek kötik össze.
2. példa: Ha egy négy dimenziós kúpot áttolunk a három dimenziós síkon és megfigyeljük a három dimenzióban vett metszetét, egy növekvő sugarú gömböt látunk, mely hirtelen megszűnik abban a pillanatban, amikor a kúp alapja is áthatol a három dimenziós síkon, elhagyja azt.
Az élő szervezetek három dimenziós strukturáltsága (járatok stb.) az 1. példában vett négy dimenziós kocka három dimenzióban vett metszetének három dimenziós strukturáltságával, míg az élő szervezetek növekedése majd hirtelen pusztulása a 2. példában vett négy dimenziós kúp három dimenzióban vett metszetének növekedésével és hirtelen eltűnésével analóg.
Mivel minden síkidomhoz hozzárendelhető egy olyan három dimenziós test, melynek valamely két dimenzióban vett metszete azonos a síkidommal, belátható, hogy minden három dimenziós testhez is hozzárendelhető egy olyan négy dimenziós hipertest, amelynek valamely három dimenzióban vett metszete azonos a háromdimenziós testtel.
Ha ezt a hipertestet egy három dimenziós kúphoz hasonlatosnak tekintjük és figyelembe vesszük az I. tételben foglaltakat (miszerint az élő szervezetek anyagi struktúrája csupán vetülete, tehát látens megnyilvánulása az élő szervezet komplex ideaképének), belátható, hogy az embrionálisan szerveződő élő szervezetek látens anyagi struktúrája valójában egy, a három dimenzió síkján áthatoló négy dimenziós komplex ideakép, mint kúpszerű hipertestnek a három dimenzió síkjában vett metszete köré rendeződő anyagi részecskék halmaza, ahol az embrionális fejlődés kezdete az a pillanat, amikor a kúpszerű hipertest jellegű négy dimenziós komplex ideakép hiperkúpjának csúcsa belép a három dimenzió síkjába, míg a halál az a pillanat, amelyben a kúpszerű hipertest jellegű négy dimenziós komplex ideakép hiperkúpjának alapja elhagyja azt. Ekkor megszűnik az a három dimenzióban vett metszet, amely köré az anyag addig rendeződött; a test oszlásnak indul.
A bakteriálisan rendeződő -osztódással szaporodó- élő szervezetek négy dimenziós komplex ideaképe értelemszerűen nem kúpszerű, hanem elágazó fonálszerű hipertestként képzelhető el, ahol az osztódás pillanata az elágazás helye.
Mivel azonban a korábbi tételek bizonyításából tudjuk, hogy a komplex ideaképek csupán egy olyan karakterisztikával jellemezhetőek, amelynek nincsen sem zérus-, sem maximumpontja, határtalanok - elkülönültségük csupán centrumaik elkülönültsége -, belátható, hogy a négy dimenziós komplex ideakép sohasem hagyhatja el teljes mértékben a három dimenziós síkot, legfeljebb a centruma; azaz karakterisztikájának kimagasló értékei, de legalábbis azon aspektusa, amely a hagyományos értelemben vett, biológiailag jelentős anyagi részecskékre hat, mivel nem zárható ki, hogy a komplex ideakép másmilyen aspektussal is bír, esetleg olyan részecskékre is akár intenzív hatással lehet, amelyeket műszereinkkel még sikerült kimutatnunk (amelyek -akár csupán bizonyos energiaszint alatt- nem lépnek kölcsönhatásba az elektronpályákkal vagy elektromágneses mezőkkel). Ilyenformán a három dimenziós síkból kilépett négy dimenziós komplex ideaképnek még lehetnek késői megnyilvánulásai. Megerősíti ezt továbbá az a tény, hogy a négy dimenziós komplex ideaképnek minden állapota létezik a hipertérben (test hipertest; tér hipertér analógiában!), valamint hogy intelligens, tehát potenciálisan át képes rendezni karakterisztikájának eloszlását, újra felfuttatva ott, ahol az érték már nagyon alacsony (a három dimenzióból történő kilépés után), így akár a hagyományos értelemben vett bioaktív anyagi részecskéket is potenciálisan újra képes rendezni.
Ugyanakkor az sem zárható ki, hogy a négy dimenziós komplex ideakép a kilépést követően újra beléphet a három dimenziós síkba új élő szervezetet hozva létre a metszete köré rendeződő anyagból, helyesebben fogalmazva: élő szervezetének új látens megnyilvánulását, vetületét hozva létre az anyagi részecskék áramlásának akár közvetett úton történő modulálásából. Ennek lehetőségét is megerősíti, hogy a komplex ideakép -ahogy a kollektív komplex ideakép is (lásd: IV. tétel)- intelligens.
Fontos következtetés továbbá, hogy mivel a komplex ideakép intelligens, valamint hogy minden valamikori és majdani állapota létezik a négy dimenziós hipertérben elhelyezkedő struktúrájában, a komplex ideakép emlékezik és birtokában van minden emléknek, ismeretnek, amelyet a három dimenzió síkjába történő többszöri belépései során megélt, így ha egy komplex ideaképnek az anyagi részecskék átrendezése által történő megnyilvánulása tudatosnak nevezhető (ez leginkább: az ember), akkor a komplex ideakép teljes egésze (nem csak a három dimenziós síkban tartózkodó aktuális szelete) egyfajta multi-tudat, pszichológiai kifejezéssel élve: szupertudat.
A következtetés része továbbá,
hogy
értelemszerűen a négy dimenziós komplex
ideakép
minden változása négy dimenziós
világában
kihat a három dimenziós metszetben lévő
látens
megnyilvánulásának jövőjére és
ami ennél fontosabb: múltjára. Ilyenformán
elkerülhetetlen a következtetés, miszerint jelen
esetben
az ember élete, múltja jelene és jövője
teljes mértékben virtuális; egy a
méhész
testét befedő méhraj esetleges azon
felismerésének
gyermetegségéhez hasonlítható
leginkább,
miszerint: ember vagyok.
Mindezek alapján arra kell következtetnünk, hogy a
négy dimenziós komplex ideakép három
dimenziós
metszete köré rendeződő anyagi részecskék
halmazát meghatározó metszetének
emlékei
a négy dimenziós komplex ideakép
egészének
csupán egyetlen pillanata, így teljes
mértékben
virtuális.
Ugyanakkor érdemes abba is belegondolnunk, hogy amennyiben a komplex ideakép négy dimenziós, a kollektív komplex ideakép öt dimenziós kell legyen, mivel a komplex ideaképek úgy rendeződnek a (komplex ideaképeket magába foglaló) kollektív komplex ideakép látens megnyilvánulásaként, ahogy az anyagi részecskék rendeződnek a négy dimenziós komplex ideakép három dimenziós metszete köré. Így a kollektív komplex ideakép dimenzionálisan úgy aránylik a komplex ideaképekhez, ahogyan a komplex ideaképek aránylanak az anyagi részecskékhez. Ergo: a négy dimenziós komplex ideaképek "metavilágának" történései valójában nem mások, mint a négy dimenziós komplex ideaképeknek a kollektív komplex ideakép négy dimenziós metszete köré való rendeződése. Így ez a kollektív komplex ideakép plussz egy-, tehát ötdimenziós.
