POIMANDRÉSZ, A JÓ PÁSZTOR
A Corpus Hermeticum egy Alexandriából származó ókori könyv, amely egyiptomi hermetikus írásokból áll és a szerzője Hermész Triszmegisztosz. Első fejezetének címe: Poimandrész, A Jó Pásztor.
Az alábbiakban röviden összefoglaltam az ebben található filozófiai gondolatokat, és hasonlóan az Értelem beszéde Hermészhez című szöveg elemzéséhez (lásd: a 2000. év anyagai közt), itt is hozzátettem az időfizikai megfejtést, ezúttal zárójelbe tett, piros betűkkel.Poimandrész a Legfelsőbb Értelem (az intelligencia csúcsa a minden létezőben), aki egy óriási, határtalan kiterjedésű Lény formájában tanította Hermészt álmában. Ennek során Hermész átélte a legfelsőbb látomást, s az általa adott tanításról szól a mű.
Poimandrész a Fény hangja, aki a vizek előtt létezett már (egy okforrás). A Szó, mely a Fényből (fénymagból, jelenpontból) ered, az Isten fia. Az élet pedig a szó és az értelem egyesülése (a forrás és a kiáradása együtt). A szót ugyanakkor lehet Beszédnek is fordítani (ez az információt hordozó hang, a modulált víz).
Az őstípusú alakzat (az őskáosz) megelőzi a dolgok kezdetét és határtalan. Ez egy korlátok nélküli teremtett világnak látszik, ami a megszámlálhatatlan Erő alkotta Fényből jön létre (megnyilvánul). A vizenyős anyag (valójában a víz) befogadja a Szót (egy másik vizet), s teremtett világgá alakul, miközben az elemek különválnak tőle. A vizenyős anyagból tiszta tűz tör elő (tachion) és emelkedik a magasba, majd követi ezt a levegő (téridő születése). A levegő a tűzből aláfüggve lebeg (a tachion múltterében, annak primér időszálán). A föld (a keletkező neutronok) és a víz (minden víz típusú hullámtér forrása) mozgásban marad a Szó által (a téridőben), míg a tűz megmarad szilárd helyzetében (mert kint van már a vízből).
Az első Értelem két nemű (kétféle, de nem szexuálisan, hanem forgásirányát tekintve): Élet és Fény. Ezek életet adnak a második Értelemnek, a dolgok Alkotójának (Teremtő, Mindenható), aki tűzből és levegőből létrehozza a hét irányítót (itt valószínűleg, eltérve a tárgytól a Naprendszer hét látható bolygójára gondol, melyek asztrológiai hatása befolyásolja a földi eseményeket). A hét irányító hatása a Sors (információs kényszertér).
Isten szava felemelkedett a tiszta térségbe és egyesült az Alkotó Értelemmel, s együtt behatárolják az Irányítók pályáját, körkörös erőhatással keringésre késztetve a létrehozott testeket (gravitáció).
Ezután a Természet létrehozza az állatokat indítóok nélkül (növényekről érdekes mód nincs szó!), majd az Atya, az első Értelem az Embert, az Őhozzá hasonlatos Lényt (ez nem a fizikai testben élő homo sapiens, hanem az emberi lélek!). Az Ember így az Atya testvére volt, s engedélyt kapott rá, hogy ő is teremthessen. Ezért elment a Természethez, megszerették egymást és elkeveredtek, ezért lett a (kisbetűs) ember teste halandó, lelke halhatatlan. Kétnemű, mint az Atya, s a Sors szolgájaként születik (testbe). Az Emberben az Élet lélekké, a Fény értelemmé változott.
A halál oka a testi vágy, aki pedig felismerte önmagát, az belép a Jóba (megvilágosodik).
A mennyeknek nyolc régiója, övezete van (ezeket tehát hét fal, határ, Izisz hét fátyla választja el egymástól, ugyanúgy, mint a Zohárban vagy a hinduknál Maya hét fátyla). A nyolcadik térségbe való emelkedéshez mindent le kell vetni, amit a mennyek régiói hatásként ráraktak az emberre. Ekkor az ott lakókhoz hasonlatossá válva hallhatja az ott húzódó Erőket (szférák zenéje), majd mikor rajta a sor, felemelkedik az Atyához, s maga is Erővé válik, összeolvadva Istennel. Ez a Jó, a beteljesülés, a gnózis.Felhasznált forrás: Hermész Triszmegisztosz összegyűjtött tanításai. Farkas Lőrincz Imre Könyvkiadó, 1997.
Készült: 2002. január 09.