AZ ISTEN SZÍVE


1. SZÍVESSÉGEK

Általánosan elterjedt nézetnek számít ősidők óta, hogy a szív az érzelmek székhelye az emberi testben. A szívünkben vagyunk szerelmesek, boldogok vagy boldogtalanok. Bánatunkat a szívfájdalom tükrözi, és a szívünk az, aminek megérzései vannak a szívügyekkel kapcsolatban. A szívünk vonzódik az általunk szeretett személyhez, illetve gyűlöli, eltaszítja magától a számára rossz embereket.
A biológiában a szív a keringési szervrendszer központja, ami a gerinctelen, illetve gerinces állatokban a vérnyirok vagy vér körbeáramlását előidézi és fenntartja. Lásd: 1-2. ábrák. Szívó-nyomó pumpaként, ritmusosan lüktetve működik. A szívműködés ciklusait a szív saját ingerképző központja, a jobb pitvar falában található szinuszcsomó szabályozza, amely egyben a lélek egyik alközpontjának is helyet ad. Az itt található leleon részecske vezérli szoftveresen a szinuszcsomót, s az anyagi testtől való elszakadása azonnali halált okoz. Az emberi aura által begyűjtött, és feldolgozott energiák mind áthaladnak a szívcsakra rendszerén, mint központon keresztül, amely így az egyensúlyt, az energiák egyenletes elosztását biztosítja a testen belül. A szív már azelőtt dobogni kezd a magzatban, hogy a keringési rendszere kialakult volna, és érdekes módon ez az egyetlen olyan szerve az embernek, amelynek sejtjei nem rákosodnak el.


A magyar nyelvben a szív szótag és a belőle képzett szavak számos jelentéssel bírnak. Főnévként az élőlények vérkeringését szivattyúzó szervet vagy valamely rendszernek a központját, centrumát jelenti. Becézett alakja, a szivi gyakori megszólítása a szívből szeretett személyeknek. Igeként a maga felé (befelé) vonzó, áramlást előidéző, szívó hatásnak felel meg, amit elsősorban a levegővel és a folyadékokkal kapcsolatban használunk. Az időfizikában ez a szívóerő az egyszerű időhurkok esetén a ciklikus rendszer önbehúzó tulajdonságának (negatív időzóna) felel meg, ami a teremtés fennmaradásának és működésének legfontosabb oka. A komplex időhurkok (anyagi és lélek részecskék) esetében a szívóerő egyrészt magösszetartó erőként, másrészt elektromos, mágneses és gravitációs vonzásként nyilvánul meg, ami az egész univerzumot (anyagi világot) összetartja. Pejoratív értelmében a szívás a rossz befogadására, elszenvedésére utal, a szívatás pedig mások bajba rántására, beugratására vonatkozik. Melléknévként a légy szíves kifejezésünk a másik szívből jövő jószándékát igyekszik felkelteni, nehogy szívtelenül bánjanak velünk. Ez nem egyszerűen kérés, hanem kívánság (áldás) is. A bátor emberek a legszívbemarkolóbb helyzetben sem lesznek szívbajosak, s őszinteségüket nyíltszívűségük jelzi, amivel képesek szívességet tenni másoknak. Ellenben aki nem tiszteli a másik érzelmeit (főleg a szerelemben) az szívtipró, míg az elhunyt hozzátartozóink emléke szívünkben örökké él.
A keresztény vallásos művészetben gyakran ábrázolják Jézus Krisztust, az Isten Fiát, illetve Szűz Máriát, a szülőanyját a mellkasukra festett (kitett) szívvel. Mert a szeretetét őszintén kinyilvánító emberről rögtön látni, hogy a szívét is kiteszi a másikért (a szabadba). Lásd: 3-4-5. ábrák.


Egyértelmű, hogy itt nem biológiai szemléltetésről van szó, hanem tisztán vallási szimbolikáról. De nézzük csak meg alaposabban ezeket a szíveket! Az anatómiai hasonlóság csupán minimális, vagyis alig hasonlítanak a testünkben dobogó szívre, annál inkább a szerelem általánosan elterjedt szimbólumára. Fölötte pedig minden esetben ott lobog, jól láthatóan egy kis tüzecske, narancssárga lángocska (a transzcendens TŰZ). A szó jelentését lásd: a Teremtési princípiumok című írásban a 2001-es év anyagai közt.
Ez a szív lángol, tűzben ég a forró szeretettől. Lángolása nem csak arra utal, hogy a szerelem érzésekor a szívcsakrán átáramló energiákat kellemesen melegnek érzékeli az illető (sőt az is, aki kapja ezt a szeretetet). Van egy mélyebb, ezoterikus jelentése is, amiről sajnos már a legnagyobb beavatottak (papok, mesterek) sem tudnak, mert az évezredek során a feledés homályába veszett a szimbolika által őrzött misztikus titok, a "teremtés szívének" működési elve. Mi most újra felfedeztük, megértettük ezt a titkot a teremtés időgeometriájának számítógépes modellezésekor.


2. SZÍVÜGYEK

Mozgassunk körpályán egy tachiont (a TŰZ-et) több fordulaton keresztül. Ha megfelelően paraméterezzük a rendszerünket (sebesség, körvonal hossza), akkor másfél kör megtétele után kialakul a kör közepén egy tartósan fennmaradó, és a rendszerrel együtt forgó, szív alakú geometria. A Mindenható térszerán közepén, a térforrás belsejében (annak születésekor) létrejön egy sajátos hullámtér, az Isten szíve. Ennek van egy olyan tulajdonsága, hogy benne csak egyszeres sűrűségű az időszerkezet, ami ráadásul pozitív idő, vagyis kifelé taszító (egyben fékező) tulajdonságúnak mutatkozik a belehatolni szándékozó jelenpontok számára. Ugyanakkor a szív körüli kétszeres sűrűségű időközeg kifelé taszító és befelé vonzó egyaránt, azaz szívó (szívató) hatású. A két erő eredőjeként az időforrások körpályára állnak a szívforma körül, ami így tartja egyensúlyban a körbemásolódó ciklikus rendszert. Lásd: a 6-16. ábrasorozatot. Ez a teremtés centruma, középpontja, amelyhez mindenki vonzódik, de amelybe mégsem lehet csak úgy behatolni, mert szívében őrzi titkait.


Ha a tachion pályamenti sebessége pontosan annyi, hogy jelenpontja éppen elérje a kifelé táguló múltterének szélét, akkor beszélünk szívsebességről. Ennek értéke közelítően: 4,6027... a számítógépes modellek szerint. Lásd: 17. ábra. Ha ennél lassabban halad a tachion, akkor nem zárul össze egy pontba a szívforma alsó csúcsa, amit régi nevén szíve csücskének hívunk, hanem mintegy nyitva marad (nyíltszívűség). Lásd: 18. ábra. A térszerán tachionjai ennél jóval lassabban haladnak, ezért a Mindenható és angyalai nyíltszívűek a teremtményeikkel szemben. A szívzóna közepén ciklusonként háromszor felvillanó szívpont a régi nevén királylánynak vagy az Isten szerelmének nevezett tardion forráspont, a Teremtő Anya fiatalkori képe, aki az Isten szívébe zárva a puszta létével segíti az időhurok fennmaradását. A szívpontot a primer köldökzsinórnak nevezett időszál köti össze felfelé az Anyával, míg lefelé a szívvonalak vezetnek a teremtmények szívpontjaihoz. A témát részletesen lásd: Az időszálak szerkezete című írásban a 2001-es év anyagai között.


A vallási festményeken az alkotók minden esetben feltüntetik a szív fölött a tüzet is, utalva rá, hogy ez a szív nem egy húsdarab, hanem a tűzzel (tachionnal) van kapcsolatban. Ez a tűzben égő, élő szív tényleg állandóan a tűzben van, mint időszerkezet, vagyis tüzének semmi köze a kémiai oxidációs folyamathoz. Jézus esetében még köré rajzolnak egy tüskés koszorút, Mária szíve körül pedig hol ezt, hol egy virágkoszorút (az anyai boldogság jelképét) láthatunk. A töviskoszorú a szenvedés, a fájdalom jelképe, amit a Mindenhatónak, mint az univerzum teremtőjének kell szüntelenül elszenvednie a saját teremtésének mellékhatásai miatt. Mert az általa (benne) fenntartott szamszárában (az ördögi körben) minden lét szenvedés. Ez az Ő keresztje (lásd a Jézus szíve fölötti lángban égő keresztet). És ezért sír Mária sok képen, illetve ezért könnyeznek a szentnek tartott szobrai mindenfelé a világban. Mert az Istennek Szent Anyja, bár belőle, benne (egy balos forgású tardion okforrás hullámterében) született a teremtés, és Ő látja annak sorsát, életét, mégsem tehet érte semmit. A teremtés, a virtuális időforrásokból álló káprázat univerzum sorsa determinisztikus a létezésben, a kezdeti törvényekből adódóan.
A vallási szimbolikából egyértelműen következik, hogy Jézus (azaz eredeti nevén: Joshua ben Miriam) egy olyan (nagy) lélek, akiben térforrás egzisztál. Ő az Atya Isten egyik Fia, az Ő közvetlen másolata, kerubja, vagyis az akaratát végrehajtó megnyilvánulása (avatárja). Ezért aki látta Jézust, az látta az Atyát is, mivel ők egyek. Amit tanított, nem misztikus hablaty, hanem az igazság, csak lényege sokkal mélyebb, szubatomi szintekig ható, mint azt máig bárki gondolta volna. A teológia (Istentan) gyökerei ugyanis sokkal mélyebbre nyúlnak, mint azt manapság az Istent nem tudó (nem ismerő), csak hívő emberek naivan képzelik.


A teremtés működésének kulcsfontosságú lépéseit szemléltető szent geometriai ábrák egyébként minden világvallásban megtalálhatók. Lásd: 19.-20. ábrák. De jelen vannak a misztikus szimbólumaink, népi motívumaink, meséink, nyelvünk szavai és mondásai között is. Máig őrizzük a tudást az Istenről, csak éppen régen elfelejtettük, mit jelentenek ezek a dolgok. Az emberek már nagyon régóta nem tudják és nem értik az Istent, csak hisznek (vagy nem) benne. Ideje volna végre változtatni ezen.



3. MEGSZÍVLELENDŐK

"Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam." (János, 14.6.) Most már tudjuk, mit jelenthetnek ezek a szavak. A Mindenható térforrás hozza létre a teret, a helyet a létezésben, s ad célt, értelmet a benne élő teremtményeinek. Az igazság az Ő létezéséből fakadó (természeti) törvény, ami a teremtést igazgatja. Egyben, illetve épp ezért Ő tartja életben az egész univerzumát. Nélküle mind megszűnnénk, semmivé lennénk az idő végtelen káprázatában. Aki az Atyához megy, az visszatér a teremtőjéhez, visszaolvad belé. Erről pedig az Ő fiai döntenek, a teremtés működésére felügyelő másolati térszeránok, istenségek, az Isten akaratának megvalósítói.
A cardioimmunológia tudománya a szív elektromos (ütemvezérlő) rendszerének működésbeli összefüggését kutatja a tudattal és a test többi részével. Érdekes tény, hogy a szív 40-60-szor nagyobb elektromágneses jeleket sugároz, mint az agy, s ez az egész testben szétsugárzik. Ennek az elektromos térnek a formája pedig szabályos tórusz alakú, vagyis egy Mandu (az Arizona Egyetemen fedezték fel nemrég). Ez is azt jelzi, hogy a test középpontjában, szívében elhelyezkedő szerv az élet forrása, centruma. A funkcionális, formai és logikai hasonlóság egyértelmű.
A szerelem, amely két emberi szív között lobban lángra, nagyon erős vonzóerőként hat, s késztet az egyesülésre. A Mindenható szintén magához vonzza az Istent megismerni vágyó lelkeket. A hindu szent irodalomban erről szól Srí Krisna és az őt szerető bhakták kapcsolata (lásd: a Bhagavad-gítá-ban). Ezzel analóg a fizikában az anyagi részecskéket összetartó különféle kölcsönhatások (vonzó és taszító erők) működése. A térszeránban pedig a kettős idősűrűségű hullámtér, mely a rendszer forrásait befelé vonzza, a szív irányába.
Ugyanakkor ha két ember túl közel kerül egymáshoz, akkor előfordulhat, hogy a kelleténél jobban megismerik a másikat és a vonzalom gyakran átcsap taszításba. A teremtés titkaiba túlságosan belemerülő lelkeknek szintén szembe kell nézniük ezzel a jelenséggel. Mert amiképpen a szeretett személynek vannak taszító tulajdonságai (szépséghibái), úgy a teremtés is rendelkezik olyan árnyoldalakkal, amiket jobb nem megismerni. Az anyagi részecskéket összetapasztó erők csak addig hatnak, míg a belső taszító erő felül nem múlja őket. Ezt teszi a térszerán közepén forgó szív is a belerohanó időforrásokkal. Mert amilyen lent, olyan fent, és amilyen kint, olyan bent.
A matematikából ismert szívgörbe (kardioid), amely egy speciális epiciklois, nem azonos ezzel a geometriával, bár nagyon hasonlít rá. A különbség a szív alsó csúcsánál jól megfigyelhető, mivel a kardioid alja lekerekített (nincs csúcsos csücske). Epiciklois görbét akkor kapunk, ha egy körön mozgó pont útvonalát lerajzoljuk, miközben ez a kör egy másik (a kardioidnál azonos méretű) körön (kívül) gördül végig. Lásd: 21. ábra.


A lapgazda megjegyzése: A programok közé kitettem egy egyszerű, DOS alatt futó szimulációt, ami szépen kirajzolja a körbe száguldó tachion hullámtere által középen keltett szív formát. A fenti geometriai képsorozat is ezen program felhasználásával készült.



Készült: 2002.09.18 - 27.
Frissítve: 2008.04.06.

Vissza a tartalomhoz