A HOMEOPÁTIA MŰKÖDÉSE

1. BEVEZETÉS

A Boiron nevű francia cég homeopátiás gyógyszerek készítésével és terjesztésével foglalkozik szerte Európában. A Boiron csoport működteti a Homeopátiás Oktatási és Fejlesztési Központot (CEDH), és élen jár a fejlesztésben, alapkutatásban egyaránt.
A magyar gyógyszertárak egy részében megvásárolhatók a Boiron készítményei, ahol ingyenes termék katalógus is kérhető ezen termékekről. A Boiron Laboratórium katalógusában leírtakhoz szeretnék az alábbiakban hozzáfűzni néhány fontos észrevételt.

2. A HOMEOPÁTIA LÉNYEGE

A homeopátia hasonszenvi gyógymód, míg az allopátia ellenszenvi. Az allopátiás gyógyszerek elnyomják a betegség tüneteit és ezért nagy dózisokat tartalmaznak a hatóanyagból. A homeopátiás gyógyszerek az immunrendszert erősítik, annak stimulálásával. Lényegében a "kutyaharapást szőrivel" elvnek megfelelően gyógyítanak. A betegség tüneteit produkálják egészséges emberen és kis (infinitezimális) dózisokat tartalmaznak a hatóanyagból.
A homeopátiás szerek nem mérgezők, nincs biokémiai mellékhatásuk, mert parányi mennyiségű hatóanyag van bennük, erősen felhígítva. A hígítás neve potenciálás. Ezen gyógymódnál a cél nem a tünetek elnyomása, hanem a szervezet öngyógyító törekvéseinek támogatása. A hígítás folyamata a dinamizálás vagy potenciálás, ami egy ütverázásnak nevezett módszerrel történik. Fontos, hogy nem az összekeverés a lényeg, hanem a hatóanyag és a hordozó atomjainak erőszakos (durva, nagy sebességű) ütköztetése.
A homeopátiás szer készítése során végzett hígítás általában több lépcsőben történik. Minél hígabb a végeredmény, különös módon annál hatékonyabb lesz a szer. Ebből egyértelmű, hogy nem a hatóanyag biokémiai hatásmechanizmusa az, ami működni kezd a szervezetben, sőt az inkább gátolja a cél (a gyógyulás) elérését.
A jelenség okára a mai napig nem született megfelelő tudományos magyarázat, amit a Boiron katalógusában a szerző (dr. Zarándi Ildikó belgyógyász-homeopata) becsületesen be is ismer. Gyakorlatilag 200 éve használ tehát az európai orvoslás egy olyan módszert, aminek a működésével nincs tisztában.
Úgy érzem, itt az ideje végre megválaszolni ezt a fontos kérdést, mert a jelenség megértése elvezethez minket sok új, érdekes és hasznos fölfedezéshez a későbbiekben. Kezdjük először a gyártási folyamat atomfizikai szintű megértésével a vizsgálódásunkat.

3. AZ ATOMFIZIKAI ALAPOK

Amikor a keverékben az ütverázás során a molekulák durván összeütköznek, lényegében lokális nyomásnövekedés, egymáshoz préselődés történik. Az atomok elektronhéjai egymást torzítgatják, deformálják, és az elektronok kényelmetlen közelségbe kerülnek egymáshoz.
A hatóanyag információja, ami a gyógyító hatásért felelős, egy teljesen transzcendens (és elidegeníthetetlen) tulajdonsága az atomoknak (amiket az időfizikusok nemrég átkereszteltek társulatoknak). Lényegében az információ adott részecskék adott térbeli alakzatban való elhelyezkedését jelenti. Ez, mint valami lenyomat, rárakódik a hordozóra a hígításkor. Ott (a hordozó térbeli szerkezetén) rögzül, beleíródik abba, tartósan deformálva annak szubatomi struktúráját. Ahogy a gyurmába nyomott kulcs formája is megőrződik normál körülmények között. Így lesz pl. a tiszta vízből információsan kezelt víz, azaz homeopátiás gyógyszer.
Megjegyzem, jól tudjuk, hogy az élő szervezeteket alkotó fehérjék tulajdonságai a térbeli alakjuktól is függenek, nem csupán az alkotó atomok típusától, számától és a köztük lévő kötésektől. Az enzimek csak bizonyos térbeli formációt fölvéve működőképesek az élőlényben.
Az emberi szervezet az idegen anyagokat nem csak az általuk okozott káros kémiai reakciók, hanem térbeli formájuk alapján is azonosítja. A saját sejteknek például van azonosító kulcsuk, amivel jelzik az immunrendszernek, hogy ők ide tartoznak. Ez a kulcs egy speciális formájú molekulacsoport, a kulcs a zárba. Akinek nincs kulcsa, az ellenség. Mivel a víz viszonylag kis méretű molekula, készíthető belőle olyan klaszter szerkezet (cseppszerűen együttmaradó molekulacsoport), ami az immunrendszer számára rossz (vagy jó) kulcsként fog mutatkozni.
Az "in-formáció" kifejezés szó szerinti jelentése: "alazat-ban". A térbeli alakzat az, ami egy anyagcsoport (molekula) atomi szintű információtartalmát döntően meghatározza. Ez pedig az atomokat alkotó elemi részecskék (neutron, proton, elektron) számától (tömegszám), típusuk arányától (izotópok), térbeli pozíciójától (nukleon konfiguráció és elektronhéj szerkezet), mozgásától (elektronhéj időbeli változásai, pl, változó vegyérték), valamint a gerjesztettségi szintjétől (hőmérséklet) függ.

4. A FORMAI EGYEDISÉG

Az "egyéni jelleg", azaz a beteg egyedi kórképének pontos megállapítása azért fontos, mert esetünkben egy adott formát igyekszünk egy hasonló, szintén adott formával befolyásolni. Mindenki tudja, hogy adott tv antenna adott tv csatornához jó csak, amire hangolva van formailag. Ezt mutatja a módozat (modalitás) ténye is. Ugyanarra a betegségre allopátiásan azonos gyógyszert adunk, homeopátiásan esetleg különbözőt.
Az allopátiás orvoslás igyekszik minden beteget nagy, közös csoportokba sorolni, a részletkérdések (apró különbségek) elhagyásával, míg a homeopátia odafigyel ezekre (az egyéni apróságokra). Az emberek alkatának vizsgálata szintén erre utal, amikor azt nézzük, hogy mire fogékonyak, illetve milyen krónikus reakciótípusokat produkálnak. A fogékonyság elemei: formai (morfológiai) karakter (egyedi tünetek), magatartás (egyedi személyiség), hajlam (egyedileg öröklött és szerzett tulajdonságok).
Az ideális természetesen az lenne, ha 1 embernek, 1 problémára 1 fajta gyógyszert állítanánk elő, teljesen személy specifikusan és azt egyedi módon adagolnánk. Mivel nincs két egyforma ember a világon (az egypetéjű ikrek sem azonosak). Ez persze még jó sokáig megoldhatatlan feladat marad az orvostudományunk számára, de mivel szerencsére a gyógyulás a hasonlóság elvén és nem az azonosság elvén alapul, a gyakorlatban több ember számára is hatásosnak mutatkozik (bizonyos korlátok között) ugyanaz a gyógyszer.

5. AZ ALAPANYAGOK

A homeopátiás gyógyszerek manapság elsősorban természetes alapanyagokból készülnek. A hatóanyagok 65%-a növény, 28%-a ásvány, fém és anorganikus anyagok, valamint 5%-a állatokból van. Ezen kívül még speciálisan kezelt nozódákat (kórokozókat) is használnak. Az állatoknál a szekrétumot használják főleg vagy az egész testet. A szekrétum olyan mirigyváladék, amiben a tápanyagok lebontásához való fermentumok vannak (kígyó és rovarmérgek pl.). Ezek a hatóanyagok gyakorlatilag mind mérgezőek, amik különféle betegségeket, elváltozásokat okoznak az emberi testben.
A jövőben elképzelhetőnek tartom más anyagok felvételét is erre a listára. Számos olyan kémiai szert állít elő az emberiség, amik mérgezőek, károsak az egészségre (kemikáliák, műanyagok). Ezekből szintén lehet majd gyógyszert készíteni. Csak azért, mert eddig nem próbálkoztak vele, az még nem jelenti azt, hogy nem is érdemes megkisérelni a felhasználásukat. Valószínűsítem, hogy ezen szerek elsősorban éppen az ilyen mérgek által okozott betegségek ellen lesznek hatásosak.
A kiindulási anyag neve őstinktúra, de a továbbiakban maradni fogunk a hatóanyag kifejezés mellett. A hígításához használt szert pedig hordozónak fogjuk nevezni (ami a hatóanyag információtartalmát hordozza).

6. A HORDOZÓK

A hordozó anyag általában desztillált víz, glükóz (cukor) és laktóz (tejfehérje). Ezek az élő szervezetekben (és a természetben) megtalálható leggyakoribb (szerves) molekulák. Testbarátak, könnyű az előállításuk és jól eltarthatók. Elvileg ilyen molekulák még a zsírok, és a keményítő, amikből szintén lehetne hordozót csinálni. A vitaminjaink szintén két csoportba tartoznak, a víz és zsír oldékonyak, mert azokat is hordozóközeggel együtt tároljuk és vesszük magunkhoz, valamint számos enzimet.
Az optimális hordozóanyagok tulajdonságai a következők.:
- Nagy mennyiségben, könnyen és olcsón beszerezhető legyen.
- Információsan tiszta vagy könnyen letisztítható legyen a felhasználás előtt.
- Ütverázással vagy más módszerrel hatékonyan bele lehessen írni nagyon sokféle, különböző információt a deformálás révén.
- Szobahőmérsékleten sokáig eltárolható legyen, és közben lehetőleg veszteség nélkül (vagy minimális veszteséggel) őrizze meg az információ tartalmát.
- Anyagát tekintve az emberi szervezetre ártalmatlan, semleges hatású legyen, még nagyobb mennyiségben is, tehát csakis természetes anyagok jöhetnek szóba, pl. tápanyagok.
- Szájon át szedve, belélegezve, bőrre kenve vagy intravénásan adható legyen, igény szerint.

7. A HÍGÍTÁS

A hatóanyag hordozóval való elkeverésekor a hígítás aránya lehet tízszeres (D potenciák), százszoros (C potenciák) és ötvenezerszeres (LM potenciák). A hígítási lépések során az ütverázások száma a D és C hígításnál 10 db, az LM-nél 100 db.
Véleményem szerint semmi nem indokolja (némi hagyománytiszteletet kivéve Samuel Hahnemann iránt), hogy csak ezen arányok használhatók eredményesen a gyártásnál. Viszont matematikai módszerekkel megtalálhatók a lehető leghatékonyabb hígítási algoritmusok, amik hatóanyagonként és hordozónként eltérők lehetnek. A molekulák formája, mérete, viszkozitása, keveredési készsége, és persze az egész keverék gyártáskori hőmérséklete szempontjából lesznek eltérők az arányok.
A potenciák száma azt adja meg, hogy hányszor kell hígítani a hatóanyagot. Leggyakrabban a D2, D4, D6, D12, D30 és D200, valamint a C5, C9, C15, C30, C200-as értékeket használják. Az LM-nél 1-től 30 lépésig hígítanak. Kiszámolható, hogy adott hatóanyag hány lépés után hígul fel annyira, hogy egy kezelésnyi gyógyszeradagban már közel 0 db hatóanyag molekula maradjon csak. Természetesen sosem lehet teljesen, 100%-ig kizárni, semmilyen mértékű hígítás után, hogy az adott gyógyszeradagban ne legyen hatóanyag, csupán ennek valószínűsége növekszik.
Matematikai módszerekkel ez is optimalizálható. Régebben folyadék állapotú volt a gyógyszer (azaz a hordozó), ma cukorgolyócska (granula), de van szirup, kenőcs és injekció is. Nyilvánvalóan minden halmazállapothoz, állaghoz eltérő arányokat célszerű használni, a szervezettel való eltérő érintkezés okán (szájon át, véren át, bőrön át).
Fontos tényező az átíródáskor az őstinktúra (hatóanyag) tisztasága, hogy csak a kívánt hatóanyag legyen benne, szükségtelen alkotók és ezzel különféle információs zajforrások ne szennyezzék!

8. AZ ÜTVERÁZÁS

Az ütverázáskor tehát az elektronok közelebb kerülnek, kényszerítődnek egymáshoz (tömegtehetetlenségük okán). Az elektronhéjak fizikailag egymásba nyomódnak részlegesen.
Nem mindegy, hogy az ütverázást milyen módon végzik a keveréken. A különböző hordozóknál ez eltérő lehet (az ütverázások száma, erőssége - azaz a gyorsulások mértéke).
Feltétlenül meg kell jegyeznem, hogy minden másoláskor némi minőség romlás következik be, ahogy a másolt magnószalagról készült másolat sem olyan tiszta és jó, mint a másolat vagy az eredeti. A másoláskor a háttérzaj hatása miatt mindig csökken az átvitt információs kép élessége, pontossága. Tehát nem célszerű túl sok lépésben ütverázni a keveréket!
A legtisztább képe a primer módon átírt hordozó molekuláknak van, a másod, harmad, negyed és sokadlagos másolatok már kevésbé hatékonyak lesznek. A minőségromlás mértéke az ütverázás hatékonyságától, a hígítás mértékétől, és a hordozó molekulák információ felvevő és tároló képességétől, valamint információs tisztaságától, zajmentességétől is függ.
A hordozóanyagba mechanikus ütésekkel átírt információ a legegyszerűbben fagyasztással vagy hevítéssel törölhető ki, mert ilyenkor a molekulák elektronhéjain őrződő deformáció drasztikusan megváltozik. Ennek a tárolásnál és szállításnál van jelentősége.
Minél mérgezőbb az őstinktúra az emberi szervezetre biokémiailag, célszerű annál nagyobb hígításban használni, mígnem közel nullára csökken a valószínűsége annak, hogy 1 db hatóanyag atom vagy molekula is a beteg szervezetébe kerülhet a kúra folyamán (a felhasznált szer mennyiségből). Hígítás esetén természetesen sosem lesz nulla a valószínűsége ennek, csak közelít hozzá (valamilyen görbe szerint), viszont minél nagyobb a hígítás, annál több időt, energiát, hordozószert (és pénzt) vesz igénybe a szer előállítása.
Lehetne javítani ezen a helyzeten azzal, hogy csak addig hígítjuk a hatóanyagot, míg az információ át nem íródik. Ehhez tudnunk kellene műszeresen mérni az információ tartalmat valahogy vagy legalább felbecsülni. Ennek hiányában csak egy lehetőségünk marad: optimalizálni az ütverázást.
Az információsan teleírt hordozóból eddig hígítás révén távolították el a vegyészek a hatóanyag molekuláit. Ehelyett nyugodtan alkalmazhatunk különféle óvatos szűrési eljárásokat is. Ez lehet molekuláris szűrő, ozmózis szűrő, finom centrifugálás vagy ülepítés. A lényeg, hogy a szűrési folyamat ne rontsa a hordozó információ tartalmát. Ebből a szempontból kerülendő a durva centrifugálás (nagy gyorsulás miatti újabb ütközések, főleg az edény falával), és az elektromos polarizáció, ami megváltoztatja az atomok elektronhéj szerkezetét.
Ha víz a hordozóanyag, célszerű desztillált vizet használni. Az ok: a vízben oldott ásványi anyagok elektronhéj szerkezete különböző, a nagyobb tömegszám és változatos elektronegativitás miatt rosszabbul íródik rájuk az információ, ráadásul a jelenlétükkel módosítják a vízmolekulák klaszter szerkezetét (azon mikrocseppek formáját, amikbe a víz szeret összeállni).
A hordozó felhasználás előtti információs letisztításának legjobb módja a forralás, a hőzaj bevitele. Ez a finom rezgéseket és a durvább molekulák közti hidrogénhíd kötéseket is fellazítja, pláne ha desztillálunk. Minél tisztább fizikailag és információsan a hordozóanyag, annál zajmentesebb gyógyszer készíthető belőle. Fontos, hogy utána le kell hűteni a desztvizet szobahőmérsékletre!
Az eddigiekből nyilvánvaló lett, hogy az információk átíródásának két módja létezik.: Primer átíródás, amikor egy hatóanyag molekula ütközik egy hordozó molekulával. Szekunder (másodlagos), illetve sokadlagos átíródás, mikor egy átírt hordozó molekula ütközik egy még tiszta másikkal.
A fentiek ismeretében logikus, hogy az elsődleges módszer a hatékonyabb, ezért mindig az első potenciálásnak van a legnagyobb jelentősége, hatásfoka. Ekkor elegendő a legkevesebb számú ütverázást elvégezni. Minél hígabb a szer (vagy minél nagyobb arányú hígítást használunk), annál több ütés kell a sikeres átíródáshoz. Azért, mert ekkor 1 hatóanyag molekulának több hordozóval kell ütköznie a primer átíródáshoz, vagyis közben keverednie is kell. Az egyes ütverázások között tehát szünetet kell tartani, hogy keveredhessenek a molekulák.
Növeli a potenciálás hatékonyságát, ha az őstinktúrát előtte minél egyenletesebben elkeverjük a hordozóval. Persze vannak nehezen keverhető anyagok, a halmazállapot, a viszkozitás és a szemcsézettség, molekulasúly különbségek függvényében.
Ha nem szűrűnk (ami igen időigényes folyamat is lehet), hanem csak hígítunk, akkor célszerű lenne megvizsgálni a hígítási fokozatokat, hogy melyek a legoptimálisabbak.
A jelenleg használtak:
D (10-es) skála esetén: 2=100, 4=10.000, 6=1.000.000, 12=1.000.000.000.000, 30=billiárdszor billiárd.
C (100-as) skála esetén: 4=100.000.000, 5=10.000.000.000, 7=százbillió, 9=trillió, 12=ezertrilliárd, 15=milliószor trilliárd, 30=10^60. Ha 1 mol 6x10^23, akkor a C15-ös hígításnál már kvázi teljesen tiszta a gyógyszer.
A hígítások matematikai sorozata nem egyenletes, hanem egyre növekvő. Érdemes lenne bizonyos közismert matematikai sorozatokat kipróbálni a hígítási lépcsőben, például a kettő hatványait, a prímszámokat, a Fibonacci-sort, stb.

9. A HATÁSMECHANIZMUS

Minél hasonlóbb a hatóanyag hatása a betegséghez, annál hígabb szert kell használni (annál tisztábbat). Ennek oka, hogy a bevitt (transzcendens) információ ingerli a szervezetet, de az immunrendszer által termelt (materiális) ellenanyagok a mérgező molekulák hiányában nem a gyógyszerre mennek rá, hanem a (hasonló információtartalmú) betegségre irányulnak. Mivel a gyógyszernek nincs (fizikailag) támadható hordozómolekulája. Tehát lényegében a szerrel becsapjuk a szervezetet és beugrasztjuk a természetes védekezés pozíciójába.
Ezzel az immunrendszer stimulációval egyben a betegségeket meg is lehet előzni. A védőoltások hasonló alapelven működnek: a legyengített betegséggel szembesítik a szervezetet, hogy védekezésre késztessék.
Ahogy a tünetek enyhülnek, a szer szedését is csökkenteni kell, mert mindez azt jelzi, hogy a szervezet gyógyul, az immunrendszer erősödik. Tehát nem célszerű "kifárasztani" azzal, hogy továbbra is becsapjuk, egy "fiktív ellenség képet" generálva neki. A túlvédekezés nem tesz jót a testnek, mert kimeríti az erőtartalékait, illetve kiváltva hozzászokást és ezzel érzéketlenséget is az adott kórral szemben.
Az alacsony hígítású anyagok a testi bajokra jók, a magasak a lelkiekre is. Ennek oka ismét csak az információ tartalomban rejlik. A lélek és a test információsan állandóan össze vannak kapcsolva és hatnak egymásra. Ép testben ezért lakik ép lélek. A beteg lélek beteggé teszi a testét, illetve a beteg test eltorzítja, megnyomorítja a lelket.
Ha a magas hígítású szerben nincs hatóanyag, a testi immunrendszer jelzi a lélek felé, hogy nem találja az ellenséget, ezért az ember energiarendszere is elkezd küzdeni a nyilvánvaló információs szennyeződés, mérgezés ellen. Az ember aurája (fénytojása) energetikailag és információsan egyaránt tisztítani kezdi magát, és ez jó hatással van a lélekre is. A test javuló közérzete javít a lelki állapoton.
Más irányú alapkutatásainkból tudjuk, hogy a (hipotalamuszban elhelyezkedő) lélekben tárolódik az ember testét vezérlő gravitációs hologram (gravízió) képe is, valamint az összes emléke, a teljes személyisége, és ezek információsan állandóan perturbálják egymást, oda-vissza. Mivel fizikailag ugyanazon információ tároló és védő rendszerben helyezkednek el. Ettől élő, dinamikus és alkalmazkodóképes egy élőlény.
Ebbe a dinamikusan visszacsatolt és önfenntartó, önvédő folyamatba lehet beavatkozni mindenféle hatóanyagokkal materiálisan (méreg, gyógyszer, kábítószer, ajzószer, stb.), illetve pszichikailag (tanulás, szoktatás, hipnózis, szuggesztió, meditáció, stb.) és energetikailag (kézrátétel, akupunktúra, jótékony földsugárzási zónában tartózkodás, stb.). Materiális szinten a beavatkozás anyagi atomok, molekulák, részecskék által történik. Pszichikailag ez az információ bevitele az érzékszerveken keresztül, célirányos tapasztalatok adása az embernek (beleértve transzcendenseket is, azaz paraélményeket). Energetikailag fénnyel, nem elektromágneses sugárzásokkal, különféle mágikus technikák segítségével lehet beleszólni (ez utóbbiról még viszonylag keveset tudunk sajnos).
A magasan hígított szereket ritkábban kell szedni. Mivel tovább megmarad a stimuláló hatásuk, mert anyagi hordozó nélkül sokáig fenntartják a riadóállapotot a testben. Egy találó hasonlattal élve: ha egy hadsereg számára a felderítése támadást jelez, az készenlétbe áll. Ha nem jön az ellenség vagy nem találják vagy csak egy-egy kémet kapnak el, akkor fenntartják a riadóállapotot, várva a valószínűleg lopva, meglepetésszerűen érkező támadásra. Ha nincs ellenség, de azt érzékeljük, hogy jön, itt van, akkor állandósul a készültség.
A beteg számára előírt egyszeri adag mennyisége a szer szedésekor pusztán a tapasztalatra épül. Ennek oka egyszerűen a tudatlanságunkban keresendő. Nem tudható, hogy az egyes golyócskák egyenként éppen mennyi (db molekula) hatóanyagot tartalmaznak, mert a hígítás nem jár abszolút egyenletes térfogatbeli hatóanyag eloszlással.
Ráadásul másmilyen volt az információk átíródása a gyártáskor a keverék különböző részeiben. A hordozó megszilárdításáig (granulaképzés) sok minden történhet: ülepedés, szétválás, csomósodás, stb. Ha a granulát úgy készítjük, hogy az információsan aktivált, feltöltött vizet itatjuk át vele, akkor a felszívódás mélysége és mértéke lehet eltérő granulánként.
Ráadásul azt sem lehet tudni, hogy mennyi információ veszett ki, tűnt el a szerből a tárolás alatt (romlási tényezők). Ha az információ nem elég "erősen" van beírva, idővel szépen lecseng a hordozóban.
A granulákat szopogatni kell, mert az információtartalmuk a száj nyálkahártyáján keresztül jut be. Az ok: az emberi testbe a legtöbb baj, külső támadás a szájon át érkezik a táplálékkal, vízzel, ezért ott vannak a legjobb érzékelők rá, a kapuőrség (határőrség). Ilyen szerv a mandula, mint mirigy az immunrendszer részeként.
Fontos megjegyeznem, hogy nem a cukor szívódik fel a nyálkahártyán, hanem csak az információk hatnak az immunrendszerre! Az illatok és ízek (fogdosás, más ételek evése, fogkrém, szájvíz) azért közömbösítik a szer hatását, mert hozzáadódnak a száj (test) természetes (saját) információs zajához, és zavaró háttérzajt képeznek, ami bizonyos koncentráción (mértéken) túl elnyomja a finom információkat. Szó szerint túlkiabálja őket. A test pedig a hangosabb információs zajra (erősebb támadásra) reagál főként.

10. A CSOMAGOLÁS ÉS TÁROLÁS

Rengeteg olyan hatás érheti a gyógyszert, ami lerontja a transzcendens információ tartalmát, amíg végre a betegbe kerül.
A szer tárolásánál azért kell a (gyártáskori) szobahőmérséklet (18-25 Celsius), s nem jó a hideg vagy meleg (napfény sugárzása), mert ezek drasztikusan megváltoztatják az atomok gerjesztettségi szintjét, s ezzel az elektronhéj térbeli szerkezetét, amiből így elvész a "rányomott" információ.
Hasonló okokból kell kerülni a parfümök, illóanyagok jelenlétét a közelben. Az információs zaj ezen körülményekre érzékenyen reagál, változik.
Célszerű tehát levegőtől, nedvességtől, hőtől és rázkódástól védett csomagolásban szállítani és tárolni a szereket.
Azt is jó lenne megvizsgálni, hogyan hatnak a készítményekre a különféle földsugárzások. Negatív sugárzónában, pl. vízér fölött tárolni a gyógyszereket nem biztos, hogy jó dolog.

11. UTÓSZÓ

Mindezen felsorolt tényezők miatt lesznek a homeopátiás szerek olcsók és biztonságosak (mellékhatás nélküliek). Igazából nincs nagy kémiai anyagköltségük, az információ pedig nagy mértékben sokszorozható, másolható (de nem korlátlanul!).
Megjegyzem: a csomagolóanyag (hengeres műanyag dobozka) lehetne a szivárvány színeivel kódolt. Minél magasabb a potencia, annál nagyobb frekvenciájú színbe kellene csomagolni. Pl. 4-es vörös, 5-ös narancs, 7-es citrom, 9-es zöld, 12-es kék, 15-ös indigó, 30-as ibolya a C potenciáknál.

12. A HOMEOPÁTIA TOVÁBBFEJLESZTÉSE

A fenti gondolatok 2004-ben születtek, az alábbiak pedig 2011-ben, amikor sikerült tovább gondolnom a témát és fontos felismerésekre jutottam. Ezek lényege, hogy a hahnemanni gyógyszergyártási módszerek továbbfejleszthetők a fizikai ismereteink birtokában. Vagyis olyan homeopátiás szereket állíthatnánk elő a jövőben, amik anyaga egyáltalán nem is érintkezett az őstinktúrával, vagyis garantáltan tiszta és semennyi kémiai anyagot nem tartalmaz. Így a szer csak és kizárólag a gyógyításhoz szükséges információkat hordozzná magán, bármiféle anyagi szennyeződés nélkül.
Ennek módjai többfélék lehetnek.
1. Az őstinktúrát egy lapos petricsészébe kell rakni (szétkenni), majd szigetelőréteggel lefedni (lezárni). Erre rá kell önteni a hígításhoz használt anyagot, majd a szigetelőréteg síkjára merőlegesen kell összerázni a mintát, ugyanúgy, mintha szabvány dinamizálást végeznénk. Ekkor a két anyag nem keveredik össze, viszont az őstinktúra atomjainak hullámtere a gyorsuló mozgás miatt ugyanúgy lesugárzódik és a torlódási frontok a szigetelőrétegen keresztül haladva elérik a hordozót. Ahhoz, hogy az átírás eredményes legyen, a szigetelőrétegnek a következő paraméterekkel kell rendelkeznie:
- vékony, hogy minél kevesebb atomon kelljen az őstinktúra hullámterének átmennie.
- ellenálló, hogy ne sérüljön meg a rázás közben.
- szigetelő, hogy ne lépjen föl szivárgás a kétféle anyag között.
- semleges összetételű, hogy az atomok saját hullámtere ne keltsen nagy előtérzajt, ami rontaná az átvitt transzcendens információ minőségét. A legjobb lenne olyan anyagokat használni, amikből maga a végtermék is felépül, például cukormolekulákból készült hártyát.
2. Az őstinktúrát jól szigetelő és nem oldódó anyagú kapszulákba kell bezárni, ezeket kell belekeverni a hordozószerbe és dinamizálni. A folyamat végén a kapszulákat le kell szűrni belőle és újra felhasználhatók.
3. Elképzelhetőnek tartok olyan gyógyászati berendezést is, ami külsőleg éri el ugyanazt a hatást, amit a homeopátiás gyógyszerek belsőleg. Például egy olyan "rázógépet", amiben az őstinktúrát nagy sebességgel ide-oda rázogatja a gép, oly módon, hogy az atomok torlódási frontjai közvetlenül az emberi testre irányuljanak. A páciens lefekszik egy asztalra, a megfelelő testrésze fölé helyezi az orvos a készülék sugárzófejét (mint valami hangfalat), aztán megadott ideig rázatja a hatóanyagot, míg annak információ tartalma bele nem sugárzódik az emberi testbe. Ne feledjük: az anyagok gravitációs hullámtere fénysebességgel terjed és mindenen áthatol. Ettől függetlenül célszerű minél kisebb távolságról besugározni a pácienst és lehetőleg ne legyen ruha vagy más akadály a hullámtér útjában (az előtérzaj minimalizálása miatt).
4. A rázógép érdekes továbbfejlesztése lenne az, ha nem az őstinktúrát rázogatnánk a beteg testén, hanem megfelelő frekvenciájú lézerfénnyel átvilágítanánk. A fénykvantumok is képesek magukra venni az őstinktúra információ tartalmát és tovább haladva magukkal viszik az emberi testbe, ahol elnyelődnek a szövetekben. Vagyis lényegében a fényt az őstinktúrával moduláljuk ilyenkor. Ezt a módszert esetleg lehetne kombinálni az akupunktúrás módszerrel, hogy a megfelelő meridián pontokat sugározzuk be vele.
A fenti ötletek alapján érdemes volna többféle kísérletet elvégezni, hogy egyértelműen megállapítható legyen, melyik gyártási technológia hatékonyabb. Előzetesben annyit tudok mondani erről, hogy minél kisebb a távolság az őstinktúra atomjai és a hordozószer atomjai között, annál jobb lesz az átíródás, illetve minél kevesebb előtérzajt okozó szigetelő van köztük, annál tisztább lesz az átírt információ. Az atomok elemi részecskéi által kisugárzott komplex hullámterek longitudinálisan moduláltak, így a gyorsulás során kialakuló torlódási frontjuk a távolsággal arányosan szétterül, kúp alakban a térben. Ezért fontos a kis távolság.

Készült: 2004.09.21.-10.20.
Frissítve: 2011.10.11.

Következő írás

Vissza a tartalomhoz