A NEMEZIS CÍMŰ FANTASZTIKUS REGÉNY ELEMZÉSEIsaac Asimov 1989-ben írta meg egyik utolsó regényét, a Nemezist. A történet magyarul először 1991-ben jelent meg a Cédrus Kiadónál (280 Ft-os áron). Akkoriban még semmit sem tudtam az időfizikáról, létfilozófiáról, így amikor nemrégiben újra elolvastam (frissítendő az emlékezetemet), legnagyobb meglepetésemre számos izgalmas dolgot találtam benne.
Asimov akár médium volt (leíratták vele), akár lángész (megsejtette), mindenképpen rátapintott a lényegre. Az azóta eltelt bő másfél évtizedben az időfizikai és parakutatások szinte minden elképzelését igazolták, ami ebben a regényében található. Az alábbiakban ezeket sorolom fel. A dőlt betűs kiegészítések a saját kommentárjaim.
Asimov egyértelműen leírta, hogy a gravitáció hullám természetű (vagyis nem valamiféle misztikus, virtuális részecskék ragasztózzák össze az anyagot). Megemlítette, hogy a gravitációs hullámok gyorsabban terjednek, mint a fény sebessége, de nem mondott konkrét értéket, hogy mennyivel.
A gravitációs hullámok transzcendensek és longitudinálisan moduláltak. A sebességük a fénysebesség 110-120%-a körül lehet (pontos értéket alaposabb mérésekkel fogunk csak kapni).
Felvetette, hogy az általa hipertérnek nevezett közegben a fénynél sokkal sebesebben lehetne közlekedni (hiperrásegítéssel, hiperűrugrással). Elméleti értéknek a 100-szoros fénysebességet említette.
Az idelátogató földönkívüliektől tudjuk, hogy a galaxisunkban utazó fejlettebb fajok hajói 1200-27000-szeres fénysebességgel képesek ugrálni. Ha végre nekünk is lesznek térugró űrhajóink, kezdetben valószínűleg csak a szerény, 100-200-szoros fénysebességre lesznek képesek.
A hipertérről Asimov azt állította, hogy ott nincs idő, sem tér. Ezért a benne való utazás az utas számára gyakorlatilag nulla ideig tart (észlelhetetlen). A hipertér teljesen üres, nem tartalmaz semmiféle anyagot. Viszont a hagyományos kozmoszban lévő égitestek gravitációs tere ott is hat, csak nem vonz, hanem taszít. Ezért eltéríti a hipertérben mozgó űrhajót. Minél messzebbre ugrik az űrhajó, és közben minél közelebb halad el valamely nagy tömegű objektum mellett, annál bizonytalanabbá válik a belépés helyének meghatározhatósága a normál térbe. Megnő az eltérés a számított és tényleges értékek között.
A nemtér-nemidőben az utazás majdnem nulla ideig tart fedélzeti idő szerint. Korom sötét van, semmilyen anyag nincs a nemtér-nemidőben. A téridőben lévő égitestek gravitációs tere nem hat ugyan a nemtér-nemidőben lévő űrhajóra, de mégis vannak olyan égitestek, amik anyaga részben kilóg oda és permanens térszennyezést okozva zavarólag hat a térugrásra (kitüremkedések). Emiatt valóban bizonytalanabbá válik a belépés helye (és ideje) a téridőbe.
A normál térből való kiugráskor és a visszalépéskor egyaránt szinkronizálási hibák léphetnek fel, amik esélye ugyan kicsi, de sok ugrásnál egyre nő. A hiba azt jelenti, hogy a részleges szinkronizálódás miatt félbevágódnak, csonkolódnak a tárgyak. Egy kisérleti majmot pl. félbevágott a transzporter amikor kisérleteztek vele. Nem ment át az egész teste.
Ez a veszély valóban fennáll. Nem tökéletes térszinkron esetén a hajó egy része visszamaradhat az indulási ponton, ami halálos veszélyt jelent az utasokra nézve.
A szuperlumináris-nak nevezett hipertéri meghajtást a Földön kisérletezék ki és 12 év alatt készült el, a főkonstruktőre egy nő volt (Tessa Wendel).
A térugrás alapelvére ugyan már a 90-es években rájöttünk, de az erőforrások hiánya miatt még nem sikerült működő hajtómű modellt építeni, hogy tesztelni kezdhessük. Ez egyébként csak pénz kérdése. Komolyabb gondot inkább az ugrás irányítása és számítógépes vezérlése fog okozni a fejlesztő munka során. Ha tényleg elég lesz rá röpke 12 év, akkor amint akad rá elég pénz és akarat (támogatás), azonnal elkezdhet pörögni a visszaszámláló. És akkor az unokáink talán már a csillagok közt fognak röpködni.
A Nemezis egy vörös törpecsillag, ami 5000 év múlva éri el a Naprendszert. A déli félteke irányából jön, ráadásul eltakarja egy porfelhő, ezért nem fedezték fel a csillagászok. Egy kisérője van, a Megas nevű gázóriás, ami körül kering az Erythro nevű bolygónyi hold. A holdon csak egysejtűek élnek, ezek termelik az oxigént a légkörbe, ami ideális az emberi betelepítésre. A prokarióta lényeknek van egy közös tudata, ami telepatikus kommunikációra képes az emberekkel.
Jelenlegi ismereteink szerint a Marduk (más helyeken Nibiru) nevű gázbolygó az, ami közeledik a Naprendszerhez. Ez nagyjából akkora, mint az Uránusz és 4-5 kisebb holdja lehet. Az északi pólus (Sarkcsillag) irányából közeledik felénk, leghamarább 2014-2015 körül léphet be a térbúránkba. Kb. 3600 évenként szokott Napközelbe kerülni, legutóbbi látogatásáról számos sumer agyagtábla szövegei megemlékeznek, figyelmeztetni próbálva az utókort (javarészt hiába). Egészen a Mars pályájáig be fog jönni, alaposan összezavarva minden kisbolygó pályáját, ami valószínűleg olyan becsapódásos és egyéb katasztrófákkal fog járni, hogy teljesen elpusztítja a Föld felszínén az életet.
Készült: 2005.10.17.