MI VAN EGY TORTÁS DOBOZ OLDALÁN?

Pár hete vettem egy dobostortát. Békéscsabán, a Mese cukrászdában. Szépen becsomagolták egy papírdobozba, aminek oldalain az alábbi képecske látható. Egy mézeskalács házikót ábrázoló festmény. Látszólag nincs a képen semmi különös. Avatatlan szemnek. De nézzük meg egy kicsit másként az ábrázolást! Időfizikai szemmel.

Meseház

A ház két cseppre vagy kúpra hasonlító alakból áll. Mint két tachion. A bal oldali, nagyobb piros színű, a jobb oldali kisebb kék. Azt tudjuk, hogy a fiúk nemi jelzőszíne (nem csak csecsemőknél, hanem később is!) a kék, a lányoké a rózsaszín vagy piros. Így a nagy piros lesz a Nagy Anya jelképe, a kicsit kisebb kék pedig az Atyáé.

A kúpok méretkülönbsége arra utal, hogy a két Teremtő relatív sebessége eltérő az őskáoszban. Minél gyorsabban megy ugyanis egy okforrás, annál nagyobb időrendszert hagy hátra maga mögött. Tehát nem arról van szó, hogy az életkoruk eltérő és a Nagy Anya öregebb az Atyánál, mert az okforrások kortalan létezők és egyben az idő szülői.

Mindkét tachionba körben hullámos vonal van húzva, ami az időszerkezetek belső struktúráltságára, bonyolultságára utal. Ezen belül, középen van egy olyan ablak, amin négy kerek lyuk van. Így hangsúlyozza a rajzoló, hogy az ilyen alakot keltő rendszer forrása négyes szimmetriájú (bindu). Hogy egészen egyértelmű legyen a dolog, mindkét kúp tetején elhelyez egy-egy mandut, perecnek álcázva. A két okforrás, amik együtt alkotnak bindut, azaz létezőt.

Időperecek.

Az információt megerősíti azzal, hogy a piros kúp belsejébe rajzol két bindu alakot is, amik jól láthatóan két egymásnak keresztbe tett nyolcas alakból állnak. A perec kívül van a kúpon, mert az okforrás valójában egy száguldó mandu. A két bindu belül van a kúpon, mert a létezés hullámterén belül lévő teremtmények, szemlélők számára az okforrás bindunak látszik. Azért rajzol kettőt (bal és jobb oldalra), hogy jelezze a kétféle forgásirányt: balos és jobbos.

Mindkét kúpban felül van még egy pikó jellegű néprajzi minta, ami itt a primer időszálat jelenti, amit a Teremtők húznak, keltenek maguk után. A pikók felül zártak, jelezvén, hogy itt a forrása ami kelti, vagyis innen indul a növekedése, míg alul nyitottak, mert arrafelé még folytatódik az időszál, gyakorlatilag a végtelenségig.

A piros kúpház tetején balról hat darab tetőcserép látható, jobbról pedig kétszer hat, azaz tizenkettő. Ugyanígy a középen lévő kéményen is hat darab piros tégla van. A Mindenhatóra, a Fiúra való utalások így többszörösen is ábrázolva vannak. Ő ugyanis az Anyában létezik. A házon összesen harminckét tetőcserép van.

A Fiút az Atya csinálta, Akinek kék kúpjában feltűnő módon nem két bindut láthatunk alul, hanem két hármas hurkot. Ezzel jelzi az alkotó, hogy az Atya által szült időrendszer hármas osztatú. Az univerzum térideje három fő részre oszlik: egy téri és két hipertéri rendszerre. Az Atya kúpján balról tíz tetőcserép van, a tíz okforrás tiszteletére, jobbról pedig négy, amik a Fiú négy elsődleges elágazását engedik sejtetni. A négy főkerubot vagy másnéven arkangyalt.

A két kúp között van egy ajtószerűség. Ez valójában nem ajtó, hisz nincs rajta kilincs. Ez a téridő hullámtéri rendszerének rétegezettségét mutatja. Hat barna csíkból áll vízszintesen, amik egyrészt a téri rendszer hatos szimmetriájára utalnak, másrészt arra, hogy a téridő dimenziószintjei 1-től 6-ig terjednek. Körülötte a csavarmenetes keret elárulja, hogy az időszálak rendszere az egészet átfogja, átszövi az aljától a tetejéig.

A ház körül állnak, illetve fekszenek még további rövidebb csavarodó (balos) oszlopok, amik látszólag kerítéseknek tűnnek, de valójában az őskáoszban látható egyéb időszál rendszerekre utalnak. A háttérben meghúzódik négy fenyőfa, de az egyiknek csak a széle látható. Ezek súgják meg, hogy a kúpos időrendszerek többféle Életfát, fraktális elágazást is léteztetnek.

Mivel a Jancsi és Juliska mesében a két gyerek az erdőben barangolva jut el a mézeskalács házhoz, ahol az öreg (vasorrú) banya lakik, azonnal érthető, hogy az univerzum lényegének megismeréséhez, az egyetemes tudáshoz csak az Életfákon keresztül barangolva lehet eljutni. Az út persze veszélyes és a fő veszélyt a banya jelenti, ami megeszi a felkészületlen gyerekeket. Ahogy a Nagy Anyába kiszinkronizálódó űrhajók és lelkek is megsemmisülnek, ha nem elég talpraesettek és ravaszak, azaz nem rendelkeznek térforrással és megfelelő technikával.

A kéményből felszálló füst jelzi, hogy a házikón (teremtésen) belül élet van, meleg és menedékhely. Így ez az egyszerű festmény, amit elsőre bárki gyerekrajznak nézne, meglehetősen komplex módon, gondosan megszerkesztve tudatja a szemlélővel a teremtés összes fontos titkát. Egy süteményes doboz oldalára elrejtve, jó feltűnően, hogy a kisgyerekek is azonnal meglássák. Így vannak a legnagyobb ezoterikus titkok eldugva az orrunk elé, ahol csak az találja meg őket, aki tudja mit kell keresni.
Na, ezt kapd ki!
Készült: 2006.04.28.

Következő írás

Vissza a tartalomhoz