1. ELŐSZÓ
Amatőr parafelderítőkként évek óta járkálunk a fizikai testünkön kívül és végzünk tudományos kutatást, adatgyűjtést különböző témákban (többek között az Eseményhorizont Magazin számára), de még nem foglalkoztunk az asztráltér, asztráltest fogalmával és működésével. Az elmúlt hónapokban azonban történt néhány olyan érdekes esemény, ami után úgy gondoltuk, hogy érdemes volna összefoglalnunk a témával kapcsolatos eddigi ismereteinket és elképzeléseinket. Ebben az írásban az asztrális világról gyűjtött általános tapasztalatainkat szeretnénk ismertetni, valamint az asztráltér felépítésével kapcsolatos időfizikai modellünket.
A témakörben járatlan olvasók számára először íme az asztrális világgal kapcsolatos általános, közismert információk kivonata, amit különféle okkult szakkönyvekből szedtünk össze.:
Az asztrális sík a létezés és érzékelés síkját jelenti az okkultizmusban. Ez párhuzamos a fizikai dimenzióval, de nem ugyanolyan, csak hasonló, mint a mi világunk és a tudattalan képeit tartalmazza. Az ember ezt a síkot asztrális projekcióval vagy a halál után érheti el.
Az asztrális test ugyanolyan, mint az emberi test, de teljes egész, vagyis nem hiányoznak szervei, testrészei akkor sem, ha a fizikai test csonka. Egyes okkultisták szerint serkentő erővel bír, ami közvetít a test és a tudat között. Az asztrális test fényes, ragyogó jelenség, ami képes áthatolni az anyagi dolgokon. Ennek akaratlagos elválasztása a fizikaitól eredményezi az asztrális utazást. A halál után az asztrális test tovább létezik az asztrális síkon, mint jelenés (a köztes létben). Amíg az ember él, az asztrális testét egy ezüstzsinór, éteri köldökzsinór kapcsolja össze a fizikai testével. A fizikai test halála után a felbomlófélben lévő személyiséget nevezik asztrális váznak.
Az asztrális utazás lényegében testen kívüli élmény. Olyan módosult tudatállapot, amiben megváltozhat az érzékelés minősége is. Álom közben, aktív transszal (meditációval) vagy halálközeli állapotban érhető el. Ennek során az alany akár még a mennyországba vagy pokolba is eljuthat (mint a sámánok).
2. AZ ASZTRÁLTÉR FELÉPÍTÉSE
Az első és legfontosabb dolog, amit le kell szögeznünk az, hogy a világszerte elterjedt "asztrális sík" kifejezés totálisan pontatlan és hibás, köszönhetően néhány síkagyú okkultistának. Nem síkról (két dimenziós világról) van szó, hanem térről, pontosabban négy dimenziós térkiteljesedésről, éppen ezért a helyes megnevezése: asztráltér. Továbbá nem párhuzamos világról van szó, ami valahol a miénk mellett található, hanem beágyazási környezetről, ami ugyanitt van, ahol a fizikai világ. Az általunk ismert világ valójában beleágyazódik, részét (alterét) képezi az asztráltérnek.
Az asztráltér szerkezetével és működésével kapcsolatos különféle magyarázatok bonyolultságát és ellentmondásosságát az okozza, hogy senki nem vette még magának a fáradtságot, hogy pontosan definiálja, mi számít az asztráltér részének, tehát mit is értünk e fogalom alatt. Mi most kísérletet teszünk erre, bízva benne, hogy nem tévedünk túl nagyot a meghatározásainkkal. A későbbi idők paratudományos kutatói nyilván több és jobb ismeretekkel fognak majd rendelkezni ebben a témában is és kijavítják a hibáinkat.
Az asztráltérrel kapcsolatban alapvetően kétféle meghatározást használhatunk, amik révén magyarázhatók a benne szerzett tapasztalataink. Egyrészt van pszichikai asztráltér, másrészt van fizikai asztráltér. Pszichikai alatt teljesen transzcendens megnyilvánulást, információs teret, virtuális közeget, lelki kivetüléseket (képeket) értünk. Fizikai alatt konkrét időforrás rendszerekből: fénykvantumokból, anyagi részecskékből álló, lélekbarionokat is tartalmazó kiterjedést, tehát valódi (megfogható) megnyilvánulást értünk. A kétféle asztráltér nem különül el ténylegesen egymástól, hanem keveredik. Együtt, egymásban létezik és főként ez a tény okozza a megértésére irányuló próbálkozások nehézségét.
Az általunk ismert és észlelt hagyományos, három dimenziós fizikai világban a normális emberek élesen el tudják egymástól különíteni a megfogható, valóságosnak tekintett anyagi dolgokat és energiákat a virtuális dolgoktól (álmok, képzelet, gondolatok, fantáziák, hallucinációk, illúziók, stb). Akik erre nem képesek, problémásnak (fantasztának, fogyatékosnak, bolondnak, lelki betegnek, elszálltnak, stb) minősülnek és különféle teljesen idióta és jobbára hatástalan módszerekkel próbáljuk meg őket "erőszakkal" gyógyítani, normalizálni. Az asztáltérben az érzékelés megváltozása miatt ez a fajta határozott elkülönítése a fizikai és virtuális élményeknek nehezebbé válik, amihez hasonlót mindenki tapasztalt már, ha álmában nem tudta eldönteni, hogy amit lát álom-e vagy valóság. A különbségtétel nehézségét főleg a tapasztalatlanságunk okozza, tehát tanulással és gyakorlással megoldható a feladat.
Fontos leszögeznünk, hogy a virtuális valóság, a pszichikai megnyilvánulások tere is valóságos, csak nem úgy, ahogy a fizikai világ. Tehát létező dologról van szó, ami főként strukturális felépítésében, alkotóelemeiben különbözik a fizikai valóságtól. A virtuális valóságok természetével részletesen foglalkozunk: A valódi és virtuális világok megkülönböztetése című írásunkban az Eseményhorizonton.
Pszichikailag a Föld asztrálterét kizárólag az anyagi testük halála után szabadon kóvájgó, az anyagi világot elhagyni nem tudó vagy nem akaró (azaz a mennyország felé haladva, mintegy félúton megragadt) lelkek, illetve ezek leválasztott személyiségfoszlányai (intelligens információs mátrixok), valamint különféle elementálok alkotják. Ezekről bővebben az Elementálok az asztráltérben című írásunkban foglalkozunk.
Az asztrálteret tehát mi teremtettük, emberek. Más bolygókon nem feltétlenül van ilyen, mert ez a megnyilvánulás az ott élő lelkek fejlettségi szintjétől, pszichikai működésétől függ. Az asztrálteret a buddhista tanítások köztes lét néven emlegetik, a kereszténységben limbusként ismeretes (köztes hely a pokol és a mennyország között, de nem a tisztítótűz).
Ez a "hely" ugyanitt van, ahol a mi világunk, mégsem látjuk többnyire a szemünkkel. Viszont képes kölcsönhatásba kerülni a világunkkal, és ilyenkor látunk kísérteteket, szellemi jelenéseket. Felfogható egyfajta kényszerű parkolótérként is, ahol a megragadó lelkek a saját pszichikai kivetítéseik fogságában léteznek, amíg nem képesek tovább indulni a felsőbb dimenziók felé. A tovább vezető utat a lélek előtt megnyíló fénykapu jelzi, mely a mennyországba vezet, ahol a lélek megítélheti az életét és találkozhat ismerőseivel, valamint megtervezheti a következő testetöltését.
Fizikailag a Föld asztrálterét a négy dimenziós térkiteljesedésben szabadon mászkáló lelkek barionjai és az általuk teremtett anyagi és szubanyagi részecskék, valamint fénykvantumok alkotják. Ez lényegében azonos az általunk ismert fizikai világgal, bár az (három dimenziós lévén) csak egy részét teszi ki. Testen kívüli élmény során (többnyire álmában) szinte mindenki szokta látogatni az asztrális világot, ahol hasonló társadalmi élet zajlik, mint az ébrenléti világban. Az alvás egyik fő funkciója kifejezetten az, hogy lehetővé tegye a léleknek a szabadságot, a rendszeres kimenőt a testéből, hogy kapcsolatot tarthasson a tágabb környezetével (távol élő vagy túlvilágon maradt ismerősökkel).
Ha egy kísértet a tudatával anyagot koncentrál egy helyre és manipulálja azt, képes hatást gyakorolni az anyagi világra (poltergeist, asztaltáncoltatás, ektoplazma, stb), illetve látható testet létrehozni (lefotózható kísértetek és jelenések). Mindez tanulható technika, s csupán azért nem fordul elő túl gyakran, mert az elhunytak többsége (aki elég okos már ahhoz, hogy képes legyen rá) inkább tovább megy a mennyországba. Nem áll le szórakozni az emberekkel. Akik itt ragadnak, azok meg többnyire nem tudják, hogy kell csinálni.
A Földön az a szokása az isteni fenntartási rendszernek, hogy az angyalok az asztráltérben rekedt lelkeket egy darabig hagyják szabadon kószálni, tehát nem muszáj nekik tovább menniük. Viszont mivel így nem képesek reinkarnálódni sem és folytatni a fejlődésüket (tapasztalatszerző és karmakiegyenlítő életútjukat), ezért minden világhónap végén (2160 évenként) a Napisten (lokális megtartó) parancsára az angyalok össze szokták szedni az ilyen kóbor lelkeket és ítéletre viszik, tovább kényszerítik őket. Tehát a kísértetek maximum ennyi ideig csavaroghatnak felügyelet nélkül a világban. Ezen kívül a földi teremtési ciklusok végén (bármikorra essen is ez a vég) szintén mindenkit összeszednek és ítéletre visznek. Ezért hívják az idők végezetét ítéletnapnak, amit nem lehet megúszni.
A kóborló lelkek általában a Föld felszínén mozognak, mert a bolygót nem tudják elhagyni a lélekvisszatartó paravédelmi rendszer miatt. Ez a védőpajzs megakadályozza, hogy kiszökjenek az űrbe és a tudatlanságuk miatt bajba kerüljenek odakint, az óvodakerítésen túl. A Naprendszer határán van még egy védőpajzs, a térbúra, ami azokat a profi lelkeket is megállítja, akik képesek elhagyni a Földet (meditáló jógik és szerzetesek). A külső pajzson csak a külön engedéllyel rendelkező, szakképzett parafelderítő sámánok és istenségek képesek átmenni, akik tudnak vigyázni magukra.
Az asztráltérből azok a lelkek nem mennek tovább a haláluk után, akiket erős ragaszkodás köt az anyagi világhoz vagy félnek az útjukba álló megtorlóktól. A fénykapu megnyílásakor felbukkanó megtorlók a fenntartási rendszerben dolgozó olyan lelkek (tulajdonképpen démonok), akik a gonosz, bűnös életet élt lelkeket várják a túlvilágon, hogy megszadizzák őket és a tisztítótűzbe (nemtér-nemidőbe) lökjék a lelküket büntetésül, mielőtt a mennyországba kerülhetnének ítéletre. A tisztítótűz működésével kapcsolatos információkat külön írásban fogjuk részletezni később.
3. AZ ASZTRÁLTEST FELÉPÍTÉSE
A testen kívüli élmény során a profi sámánok általában nem viszik magukkal az asztráltestüket, ami az ember fizikai testét övező aura részét képezi. Csak a lelkük (lélekszentélyük, azaz a tudatalattijuk) megy el a felderítésre, mert így gyorsabban mozoghatnak, kevésbé feltűnőek és sebezhetőek. Az asztráltest fizikailag egy, a lélek által kivetített négy dimenziós gravízió (mozgó, élő gravitációs hologram), ami különböző anyagi és szubanyagi részecskékkel, atomokkal és molekulákkal van feltöltve. A gravízió, mint kényszertér tartja egyben az anyagot, megakadályozva, hogy szétszóródjon, más anyagokkal elkeveredjen, s éppen ezért sebezhető, mert erőszakos módszerekkel kárt lehet benne tenni (megrongálható, elpusztítható különféle beavatkozásokkal).
Az asztráltest általában ember alakú, vagyis pont úgy néz ki, mint a fizikai test. Mivel vetített képről van szó, amit a barionok kitöltenek, tulajdonképpen bármilyen formájú lehet, de a földhözragadt gondolkodású emberek szeretik a fizikai testükkel azonos alakban tartani, mivel az önképük, identitás tudatuk ezt követeli meg tőlük (ilyen vagyok, tehát így kell kinéznem). Egy profi tetszőleges kinézetet maga köré vetíthet, átformálva az asztráltestét. Innen származnak az indián varázslók azon elbeszélései (lásd: Carlos Castaneda könyveit), hogy valamilyen állat (varjú, farkas, medve, stb) alakját öltötték magukra és úgy mentek el felderítésre.
Az asztráltest, bár van belső struktúrája, felépítése, mégsem tekinthető biológiai értelemben élőlénynek, önálló organizmusnak. Inkább csak része, egyfajta mellékes kiterjedése a fizikai testnek, ezért is hasonlít hozzá. Ez a tény akkor válik nyilvánvalóvá, ha testen kívül alaposabban megvizsgáljuk. Nyomban kiderül, hogy az asztráltestünk ruhát visel. Olyat, amilyet épp akarunk, vagyis könnyű átöltözni, új ruhát vetíteni rá. Ha ez csupán egy biológiai lény volna, nem lehetne így manipulálni és a kísértetek sem korhű ruhában jelennének meg előttünk, hanem anyaszült meztelenül. A mennyországban sem meztelen szellemek szaladgálnak, mint azt tudjuk számtalan túlvilági beszámolóból és a próféták elmondásaiból.
Amikor a haláluk után, a túlvilágon rájönnek a lelkek arra (vagy elmondják nekik), hogy nem muszáj holtukban is úgy kinézniük, mint életükben (öregen, betegesen, rondán, csonkán), általában gyorsan feljavítják az önképüket. Többnyire visszafiatalodnak, hogy úgy nézzenek ki, ahogy életükben akkor, amikor a legelégedettebbek voltak a saját testükkel. Ha ez sem elég, tovább szépítik magukat, esetleg valamely másik, korábbi életükben használt, kedveltebb testük képét vetítik ki. Vagy csinálnak maguknak egy ideálisnak tekintett testet, kedvükre való ruházattal. Az öregebb mesterek, akik számára nem létszükséglet a test használata, jól megvannak mindenféle test nélkül, pusztán mint pontszerű lélekbarion létezve.
Az asztráltest egyrészt a lélek által vetített ember alakú hologram, tanácsadótér erősítője (minden atomja póterősítő antennaként is működik), másrészt követi a hologram mozgását, ami erővel formába rendezi azt. Ha elképzelem, hogy megmozdul a kezem, akkor a lelkem által állandóan vetített (virtuális, pszichikai) emberképem is ennek megfelelően mozdul, engedelmeskedve a szellemi utasításnak. Ezért fogja követni az asztráltestem, valamint a fizikai test is (ha benne vagyok). Másrészt az asztráltest érzékszerv is, tehát lehet vele fogni, tapintani, hőmérsékletet érzékelni.
Elvileg lehetne olyan tartályt készíteni, amibe be lehetne zárni az asztráltestet, hogy fizikai vizsgálatoknak vessük alá. Ez egyfajta lélekcsapdaként működne, bár a lélekbariont nem fogná meg, mert annak sokkal nagyobb az áthatolóképessége. A tartály anyagának olyan sűrűnek és keménynek kellene lennie, hogy ne tudjon a falán átdiffundálni az asztráltest szubanyaga. Mivel azonban a szubanyag kisebb részecskékből és atomokból áll, mint a normál méretű anyag, ezért a legkönnyebben szubanyagi tartállyal lehetne megfogni.
Ez persze csak akkor lenne igazán hatásos, ha négy dimenziós lenne, ilyet készíteni azonban egyelőre nem tudunk. A dimenziógeometriai kutatásaink során azonban felmerült a lehetősége efféle találmányoknak is. A dolog főleg az űrhajózásban lenne hasznos, mivel a világűrben, a Föld auráján kívül lehetnek olyan káros sugárzások, négy dimenziós hatások, amik károsíthatják az ember (űrhajós) asztráltestét és megbetegíthetik, sőt meg is ölhetik. A témával részletesen foglalkozunk később az erőtérpajzs technológiai publikációinkban. Anyagi tartály helyett ugyanis készíthető olyan transzcendens hullámtér, ami részecske taszító erőtérként viselkedik és garantáltan megfogja a szubanyagot is.
4. AZ ASZTRÁLTEST MŰKÖDÉSE
Az asztráltest fizikai kölcsönhatásban van a környezetével, mivel ugyanolyan anyagokból áll, mint az. A szél például képes lefújni az emberről az aurájában lévő szubanyagot, ami meggyengíti az asztráltest külsejét. Azt a részét, ami túlnyúlik az ember bőrén. Pontosabban hígabbá, halványabbá teszi, de ez egy határig nem okoz gondot egy egészséges ember számára, mert a szubanyag folyamatosan pótlódik belülről. Ugyanígy az áramló közegek, mint a víz szintén lemossák az asztráltestet, ami ilyenkor teljesen visszahúzódik a fizikai test védelmébe.
Amikor az asztráltestünkkel keresztül hatolunk a tárgyakon, az atomok egy része benneragad, visszamarad, tehát állandóan anyagot veszítünk, amit a fizikai testünk és a lelkünk folyamatosan pótol. Itt mikrogrammokról van szó, leheletnyi mennyiségű anyagról. A hígabb tárgyakon (ablaküveg, faajtó) érezhetően könnyebb áthatolni, mint a sűrűbbeken (betonfal, fémlemez). Éppen ezért nem ajánljuk senkinek, hogy az asztráltestében barangolva sűrű tárgyakon hatoljon át. Itt sokat számít a sebesség is. Lassan, óvatosan mozogva az ólompáncélon is át lehet diffundálni, bár elég kellemetlen élmény ("zajos"), ami megviseli az asztráltestet, összezavarva belső szerkezetét. Ha viszont gyorsan repülünk neki, keménynek fogjuk találni. Visszapattanunk róla, mintha falnak rohantunk volna.
Más élőlényeken is át lehet menni, például az utcán sétáló embereken, feltéve, hogy nincs rajtuk megfelelő aura védelmi rendszer, ami ezt megakadályozza. Az illető érezni fogja az elkeveredést, ahogy átmenetileg a két asztráltest részecskéi összeolvadnak, majd szétválnak és valószínűleg nem fog tetszeni neki (kellemetlen). Szerelmesek számára az efféle túlvilági élmények különleges örömöket adhatnak, az igazi egyesülés tapasztalatát, ami sokkal intenzívebb, mint a fizikai testek felületének összeérintése.
Számos állatfaj képes érzékelni az asztrállényeket, például a macskák. Ha kísértet van a házban, a macska biztosan észreveszi, látja és esetleg el is menekül előle. Az érzékenyebb emberek is ugyanígy veszik észre a szellemi jelenlétet a közelükben. Mintha lenne még valaki a lakásban, aki figyel, ott van, szinte érezni a közelségét, sőt néha még a gondolatait, érzéseit is. Ilyenkor a lelkünkkel érzékeljük elsősorban az illetőt, de ha közelebb jön, az auránkra gyakorolt fizikai hatását is észrevehetjük, ahogy kölcsönhatásba kerül az asztráltestünkkel.
Az asztráltest sérülését főként sugárzások, illetve erőszakos cselekmények, harc, mágikus támadások vagy szoftveres lelki problémák okozhatják. A káros földsugárzások és radioaktív sugárzások először ezt rongálják meg, ami aztán hamar kihat a fizikai test működésére is. Éppen ezért tanácsos ugyanúgy vigyázni az asztráltestünkre, mint a fizikai testünkre és rendszeresen ápolni, karbantartani, védeni. A témával részletesen foglalkozik a Tanácsok az egészséges élethez című írásunk, ami a 2006-os év anyagai között található.
A mágikus támadások, rontások, átkok egy része az asztráltest ellen irányul. Idézet egy kollégánktól: "Egyszer valaki megszúrta az asztráltestem egy mágikus dárdával, amit ugyan kihúztam az oldalamból, de igencsak fájt és a fizikai testemben is kárt (belső testi tüneteket) okozott. Percekig tartott, mire sikerült a sérülést begyógyítanom szántszándékkal. A bőröm szerencsére nem lyukadt ki a támadástól."
Innen származik az a hiedelem, hogy ha sikerül mágikus technikával megsebezni a testen kívül csavargó boszorkány szellemi testét, akkor a fizikai testén is meg fog látszódni a sérülés. A profi felderítők ezért nem viszik magukkal sehová az asztráltestüket, ami a legnagyobb biztonságban a fizikai testen belül van.
A kézrátétellel, gondolati úton gyógyító varázslók, természetgyógyászok, akik az aurát kezelik, alapvetően az asztráltesttel foglalkoznak. Ebben meglátszanak a betegségek, elváltozások (lelki látó számára), sokszor már a fizikai tünetek jelentkezése előtt. Az asztráltest kijavításával, a kényszertér képének helyreállításával gyorsan meg lehet gyógyítani akár halálos betegségeket is, de persze ennek a módszernek is megvannak a maga korlátai. A kezdődő rákot például teljesen el lehet tüntetni, az utolsó stádiumban azonban a rákos sejtekkel való harc már túl nagy feladat a szervezet számára, így ez a módszer sem elegendő.
Az asztráltest pusztulása testen kívüli élmény során az illető azonnali halálát okozza, vagyis meghal a hátrahagyott fizikai teste is. Ilyenkor a lelket az asztráltesttel és a fizikai testben hagyott alvezérlő központtal összekapcsoló időszál kötegek (ezüstszál, fluidszál, köldökzsinór) szintén elszakadnak és megindul a testek lebomlása. A bomlási folyamat természetes jelenség, amit mágikus praktikákkal (magasszintű természettudományos ismeretekkel) meg lehet állítani vagy akár vissza is lehet fordítani. Így képesek a szentek a haláluk után romlatlan testet hagyni hátra a koporsójukban. Így lehet meggyógyulni halálos betegségekből és sérülésekből és kvázi halhatatlanná válni, illetve tetszés szerint feltámadni. Bár ezek a Földön (lélekóvodában) elég ritkán fordulnak elő, mivel az ide reinkarnálódó lelkek többnyire nem elég okosak és felkészültek az ilyesmihez.
Az asztráltest elváltozását, sérülését lelki problémák is okozhatják. Ha az ember személyisége (önképe, pszichikuma) megsérül, az eltorzuló szoftveres kép kivetülése deformálja a szubanyagi részecskemezőt is, ami végül a fizikai testben jelentkező, pszichoszomatikusnak nevezett tünetekkel jár. Számos betegséget és bajt ilyen szoftveres hibák okoznak, vagyis többnyire magunknak köszönhetjük a bajainkat, nem holmi bacilusoknak és anyagcsere zavaroknak.
A szoftveres torzulások a környezetből minket érő káros hatásokra, különféle befolyásokra adott természetes válaszreakciók. A földi társadalom ebből a szempontból súlyosan beteg és torz, rendkívül rosszul működő környezetnek minősül minden lélek számára. Az ide reinkarnálódó lelkek a feltudati törlés miatt totálisan ki vannak téve a környezetük befolyásának, ami nagyon hatékonyan képes elrontani, megrontani és tönkretenni őket, a hibák kijavításában viszont szinte egyáltalán nem tud segíteni. Ebben a világban még a pszichológusok (lélektanászok) is azt vallják, hogy lélek alapvetően nincs és az ember megszűnik létezni a testének halála után. Az ilyen szintű ostobaságot valló, mélységesen tudatlan és embertelen társadalmakban gyakorlatilag nincsenek egészséges lelkű, megfelelően gondolkodó lények. Mindez roppant módon megnehezíti a lelki fejlődést és kibontakozást, és legfőbb okozója a bűnöknek, szenvedésnek, hibás cselekedeteknek, betegségeknek és korai elhalálozásnak.
Mindezen bajok miatt a Földön a halál a lélek gyógyulását jelenti, a megszabadulást a rossz és hátráltató környezettől, tehát a legjobb dolog, ami csak történhet velünk az életben. A túlvilági élet az önkép helyreállításának lehetőségét kínálja, igaz csak bizonyos korlátok között. Vannak lelki sérülések és rossz programok, amik így sem javíthatók ki, ez okozza többnyire a reinkarnálódást és az előző életekből magunkkal hozott bajokat. Mindezek miatt hívják a túlvilágon ezt az anyagi világot pokolnak, illetve alvilágnak. A lelki fejlődés egyik célja eljutni arra a felismerésre, hogy az ilyen lélekre káros világokat kerülni kell. Meg kell szabadulni a testetöltés gondolatának kényszerétől. Erről a témáról részletesebben más publikációkban már volt (és még lesz is) szó, ezért most inkább térjünk vissza az asztráltest működésének ismertetésére.
5. KÖZLEKEDÉS AZ ASZTRÁLTÉRBEN
Az asztráltest valamivel hígabb, mint a felszíni levegő, ezért képes lebegni benne, a légnyomástól függően valamekkora magasságig emelkedve, mint valami léghajó. Ez általában néhány száz méter szokott lenni, szóval arra pont elegendő, hogy az ember körberepülje a magasabb házakat a városban. Nem úgy kell vele mozogni, mint az anyagi testtel, tehát semmi értelme kapálózni és rugdalózni. Ahhoz túl híg az asztráltest anyaga, hogy úszni lehessen vele a levegőben, de a szilárd tárgyakat megragadva odahúzhatjuk magunkat, afféle hegymászóként a dolgokhoz.
Az ember úgy tud mozogni ilyenkor, hogy szó szerint "odagondolja" magát, ahová menni akar. Ennek hatására az asztráltestet vezérlő lélek által vetített hullámtér oly módon torzul el, hogy az odatolja, mint egy antigravitációs hajtómű az embert. A mozgásnak ezt a fajta fizikai alapelvét használják a korszerűbb, zárt inerciarendszerű meghajtó rendszerek is (külföldi űrhajókban általában ez a téri meghajtás módja). Az elérhető maximális sebesség több száz vagy ezer kilométer is lehet, csak vigyázni kell a testre, nehogy nekiütközzön valaminek és megsérüljön. Asztráltest nélkül a lélekbarion fénysebességgel képes száguldani, szükség esetén nyílegyenesen keresztül az egész bolygón, ha a túloldalra kell menni. Ezért ajánlott inkább "otthon" hagyni az asztráltestet.
Mivel az emberek többsége általában csak álmában szokott a fizikai testén kívül csavarogni, ezért másokkal találkozni éjszaka érdemes, ha beszélni akarunk velük. Idézet egy kollégánktól: "Egyik éjszaka, miután visszatértem magamhoz, a testemre felügyelő alrendszerem vezérlője egy üzenettel fogadott. Amíg távol voltam, két távoli ismerősöm keresett. Meglátogattak az asztráltérben, hogy beszéljenek velem, de mivel akkor éppen magánkívül voltam, azaz nem találtak otthon, hagytak egy üzenetet a rögzítőmön, hogy itt voltak és majd beszélnünk kéne. A rögzítő olyan, mint egy postaláda vagy telefonos üzenetrögzítő és jól használható ilyen esetekben."
A fontosabb embereket nem lehet csak úgy meglátogatni az asztráltérben, mivel paravédelmi rendszer, valamint testőrség védi őket a zaklatástól, támadásoktól. Ilyen személyek a bolygó lélektársadalmának vezetői, a mesterek, vallási vezetők, reinkarnálódott istenségek. Idézet a kollégánktól: "Évekkel ezelőtt szerettem volna meglátogatni régi ismerősömet, a dalai lámát Dharamszalában, ahol a száműzött tibeti vezetés székhelye van, hogy beszélgessek vele. Amióta reinkarnálódtam, még nem találkoztunk, ezért odarepültem az asztráltérben. Ott kiderült, hogy szigorúan őrzik őt, a közelébe sem lehet menni. Viszont lehet audienciát kérni a titkárától, és ha méltónak találnak rá, adnak időpontot, amikor meglátogathatom és pár percet beszélgethetünk. Erre később sor került és egy kertben üldögélve társalogtunk kicsit az élettel kapcsolatos filozófiai problémákról."
Az asztráltéri Föld nem teljesen ugyanúgy néz ki, mint a fizikai valóságban. Az épületek és főbb tárgyak általában a helyükön vannak és ugyanolyanok, de egyes kisebb dolgok előfordul, hogy hiányoznak vagy másképp néznek ki. Ezt a négy dimenziós érzékelés okozza főként. Idézet a kollégánktól: "Nekem a leginkább az tűnt föl már egész korán az asztráltérben tett kirándulásaim során, hogy látni lehet az elektromos áramot a vezetékekben. Szürke, sűrű felhő veszi körül a magasfeszültségű villanyvezetékeket, kb. 15-20 centiméter átmérőjű csőként. Nem mertem hozzáérni, de többször elrepültem a közelükben, hogy megnézzem őket. További érdekesség, hogy az utcák meglepően tiszták. Nem nagyon látni eldobált szemetet, sőt lehullott faleveleket sem."
A földönkívüliek az esetek többségében asztráltestben viszik fel az űrhajójukra az embereket, tehát nem fáradnak a fizikai test cipelésével, ágyból való kirángatásával. Ez lényegesen egyszerűbb és gyorsabb módja a találkozásnak, és nem is annyira feltűnő, mert az űrhajó magasan a település fölött megállhat az éjszakai égen és a földönkívüliek szintén az asztráltestükben mennek le az illetőért. Így az elvitt személy látszólag ott alszik az ágyában zavartalanul, miközben valójában magánkívül van (némelyek a félelemtől, mások az izgalomtól).
A földönkívüliek azért olyan rémisztőek az emberek többsége számára, mert teljesen más a lelkük információ tartalma, s ennélfogva a gondolkodásuk, személyes kisugárzásuk is. Érezhetően idegenek, sokal inkább mint az állatok vagy növények. Ráadásul nem emberi testük van, aminek szintén más a sajátrezgése, ahogy az asztráltestüknek is. Ez érintkezésbe lépve az ember testével (aurák kölcsönhatása) nagyon furcsa érzést kelt eleinte. Később meg lehet szokni és akkor már egyáltalán nem zavaró.
Ha gyógyítani akarják az elrabolt személyt, többnyire csak az asztráltestét javítják meg az idegenek, ami a fizikai testbe való visszatéréskor nagy sebességgel elkezdi átformálni azt. Gyakorlatilag órák, napok alatt eltünteti az emberből a betegséget (magától). Ezt a módszert hívják egyesek léleksebészetnek vagy asztrálsebészetnek. Ha ez a módszer nem használható, akkor kell a fizikai testet is felvinniük az űrhajóra (vonósugárral vagy hordágyon).
Az efféle eltérítések során előszeretettel adnak át különféle tanításokat az embereknek, amikre azok ébredéskor többnyire nem emlékeznek. Csak később, fokozatosan szivárognak be a feltudatba az információk, mintha magától jutna az illető eszébe a dolog. Ennek az az előnye, hogy a saját felismeréseként kezeli a gondolatokat és így könnyebb elfogadnia őket, nem idegenkedik tőlük. A földönkívüliek csak azokkal a lelkekkel csinálják ezt, akik korábban hozzájuk tartoztak, közéjük reinkarnálódva éltek és dolgoztak. Így segítik a Földön végzett munkájukat, hogy ne maradjanak olyan buták és primitívek, mint a környezetük. Kár, hogy az emberiség a mai napig sem volt képes megbecsülni ezt a fajta diszkrét segítséget és komolyan odafigyelni rá.
Készült: 2007.02.09.
Következő írás
Vissza a tartalomhoz