MOZGÁS ÉS DEFORMÁCIÓ


1. DEFINÍCIÓK

Fizikailag a létező jelenpontok minden elmozdulását két csoportba soroljuk praktikusan, amiket mozgásnak és deformációnak nevezünk. Ebben az írásunkban ezek tulajdonságait igyekeztünk meghatározni a teremtésfilozófia és az időmatematika eddigi eredményeinek felhasználásával. A téma megértéséhez ajánlott elolvasni a ponttal, a kiterjedésekkel és a forgással kapcsolatos korábbi kutatási anyagokat az Eseményhorizonton.
Klasszikus értelemben véve a mozgás (térben és/vagy időben) az, amikor egy pont vagy objektum (ponthalmaz) elmozdul a beágyazási környezetében kijelölt támpontokhoz (a viszonyítási rendszeréhez) képest, vagyis helyet vagy helyzetet változtat. A helyváltoztatás legegyszerűbb formája az egyenes vonalú mozgás vagy futás, a helyzetváltoztatás alapesete pedig a körbefordulás vagy forgás. A kettő kombinálásából jönnek létre a bonyolultabb mozgásformák, mint a keringés, csavarodás és tekeredés, valamint a különféle szabálytalan pályájú mozgások.
Ezzel szemben a deformáció (térben és/vagy időben) az, amikor egy objektum pontjai egymáshoz képest végeznek elmozdulást. Ekkor a beágyazási környezetet magára az objektumra korlátozzuk, vagyis nem foglalkozunk a külső környezettel. A fenti meghatározásból következik, hogy egyetlen pont nem deformálható, mert nincs formája, nincs kiterjedése. Ehhez hozzá kell tennünk, hogy abszolút pontnak azt a megnyilvánulatlan pontot tekintjük, aminek sem térbeli, sem időbeli kiterjedése nincsen, vagyis nem létezik, csak van. Az „időpont” olyan időben létező és kiterjedő pont, ami csak a térben minősül pontnak, ezért valójában időszálnak nevezzük. A „térpont” logikusan ennek ellentéte, egy térben vanó és kiterjedő pont, ami csak az időben minősül pontnak, ezért valójában térszálnak nevezzük.
Normálisan a létezésben minden mozgás és deformáció a térben és időben egyszerre zajlik, ezért hajlamosak vagyunk összemosni a kettőt, mintha egymással tetszőlegesen felcserélhetők volnának. Ez azonban nem így van, mivel a létezésben előfordulnak olyan anomáliás mozgások is, amik csak az egyik kiterjedésben történnek meg. Ilyen a környezetéhez képest a térben álló pont időbeli forgása vagy a jelenpont virtuális felhasadása során keletkező bilokáció, amikor egy időpillanatban két helyen létezik a pont, mintha a térben azonnal két helyre ugrana. Ezen anomáliákat azonban a korábbi téridőbeli tapasztalatainkkal való összehasonlítás (sajátos szemléletmód) miatt nem tekintjük igazi mozgásoknak, ami komoly hiba. Azt a következtetést kell tehát levonnunk, hogy a mozgásszemléletünk erősen tér orientált, vagyis pontatlanok a meghatározásaink.
A fenti gondolatmenet alapján próbáljunk javítani az elképzeléseinken. Ha az elmozdulás térben és időben egyaránt történik, akkor az a következőket jelenti.:
1. Egy pont mozgása egyenértékű a közeg, mint objektum (ponthalmaz) deformációjával.
2. Egy ponthalmaz (több pont) mozgása ugyanígy egyenértékű a közeg deformációjával.
3. Egy pont deformációja kiterjedés híján nem lehetséges.
4. Egy ponthalmaz (több pont) deformációja visszavezethető egy pont mozgására a közegben, vagyis egyenértékű az első lehetőséggel.
Ha az elmozdulás csak térben történik, időben nem, akkor ez így módosul.:
1. Egy pont mozgását sokszorozódásnak, több helyen levésnek tekintjük.
2. Egy ponthalmaz mozgását ugyanígy több helyen levésnek tekintjük.
3. Egy pont deformációja kiterjedés híján nem lehetséges.
4. Egy ponthalmaz deformációja visszavezethető egy pont sokszorozódására, vagyis egyenértékű az első lehetőséggel.
Ha az elmozdulás csak időben történik, térben nem, akkor a következőt kapjuk.:
1. Egy pont mozgását forgásnak tekintjük, ami megfelel a csavarodó időszálnak.
2. Egy ponthalmaz mozgását szintén forgásnak tekintjük, ami megfelel több csavarodó és egymás körül tekergő időszálnak.
3. Egy pont deformációja kiterjedés híján nem lehetséges.
4. Egy ponthalmaz deformációja visszavezethető egy pont forgására, vagyis egyenértékű az első lehetőséggel (az időszál csavarodásával).

2. DEFORMÁCIÓK

A mozgással korábban már többször foglalkoztunk és később is sokat elemezzük majd, ezért most vizsgáljuk meg inkább a deformáció fajtáit. Fizikailag a ponthalmazok deformációja többnyire a részeik vagy egész halmazuk sűrítését és nyújtását jelenti. Mindkettő a pontok közti távolságok megváltozásával és ezzel együtt a pontokat összekötő egyenesek (térszálak) által bezárt szögek változásával jár. A három pont tételből következően a lehető legegyszerűbb kiterjedés, ami már formával rendelkező ponthalmaznak tekintendő: a háromszög. Így minden több pontból álló halmaz felbontható háromszögekből álló minimális (nem elemi) részekre. A deformáció tehát visszavezethető a háromszögön végzett olyan matematikai transzformációkra, amelyek során megváltozik az oldalak hossza és a belső szögek nagysága.
Felmerül a kérdés ezek után, hogy vajon a hossz és a szög egymással milyen kapcsolatban van a geometriában? Mert az nyilvánvaló, hogy például az arányos nagyítás vagy kicsinyítés során csak a hossz változik, az élek által bezárt szögek nem. Ugyanakkor a szögek megváltozása minden esetben maga után vonja az élek hosszának változását. Vagyis nincs két olyan háromszög, aminek az élei azonos hosszúságúak lennének, de a belső szögeik különbözőek. (A beágyazási környezetül szolgáló kiterjedés topológiájából fakadó különbségekkel itt nem foglalkozunk. Mármint azzal, hogy a síkban egy háromszög belső szögeinek összege 180 fok, míg egy gömbfelszínen ez mindig nagyobb ennél és maximum 270 fok lehet.) Így a szög függ a távolságtól, a távolság viszont nem függ a szögtől.
Ha most a távolságot (a két pont közti egyenes hosszát) úgy tekintjük, mint helyváltoztató mozgást (futást) egyik pontból a másikba, a szöget pedig (az egy pontban egymást metsző egyenesek között) úgy tekintjük, mint helyzetváltoztató mozgást (forgást) egyik egyenesből a másikba, akkor azt mondhatjuk, hogy minden deformáció (szög változás) mozgás, de nem minden mozgás (csak a távolság változása) deformáció.
Időfizikai kiegészítés: Egy álló jelenpont eseményhorizontjának kiáradása csak mozgás, deformáció nélkül. Ha a jelenpont mozogni kezd, az eseményhorizontja deformálódik az álló formájához képest. Ezt nevezzük a relatív sebességből következő doppler effektusnak. Az egyenletes sebességgel, azonos irányban (egyenes mentén) mozgó jelenpont eseményhorizontjának kiáradása önmagában szintén csak mozgás, deformáció nélkül. A változó sebesség (gyorsulás vagy lassulás), illetve az irányszög megváltozása azonban deformáció. Ebből következik, hogy a körpályán való mozgásnak (keringésnek) szintén gyorsulásnak kell lennie fizikailag, mivel a pont irányvonala (mozgási vektorának irányszöge) minden pillanatban változik. A gyorsulással később még részletesen foglalkozunk az időhurkok mozgása és deformációja kapcsán.

3. DEDUKCIÓK

A fentiekből levezethető létfilozófiai következtetések röviden és tömören a következők. Mivel a teremtés egy ponthalmaz, ezért benne a szemlélők (pontok) semmi mást nem csinálnak (nem csinálhatnak), mint mozognak egymáshoz képest. A szemlélő számára a pontjának mozgása egyenértékű azzal, hogy folyamatosan áthelyezi a szemlélési helyét egy álló ponthalmazon belül egyik pontból a másikba. Az idő és a változás tehát nem más, mint a szemlélt ponthalmaz formájának valós vagy látszólagos változása, ami információként realizálódik a szemlélő számára.
Az Isten tehát semmi mást nem csinál, csak igyekszik minden szemlélőpontján keresztül minden lehetséges módon megszemlélni önmagát, vagyis önvizsgálatot végez. Ennek végeredménye a megvilágosodás, a szemlélő öntudatra ébredése önmaga felől. Az öntudat az összegyűjtött információkat összehasonlítja és megítéli, vagyis különbséget tesz köztük. Ennek eredménye lesz a válogatás a számára szubjektíve jó és rossz szemléletek között, amik az élvezet és szenvedés érzésének okai. Ezek azután visszahatnak a szemlélőre a kölcsönhatásokon keresztül és a mozgását irányítottá teszik. Így az élőlények szükségképpen vonzódni fognak a számukra jó élményekhez (szemléletekhez) és eltaszítják a rossz élményeket. Ez a folyamat - amit a filozófusok vágynak neveznek - az igazi hajtóereje a teremtésnek.
Másként megfogalmazva azt is mondhatjuk, hogy a hatalommal rendelkező Istennek (a Mindenhatónak) abban áll a hatalma, hogy tudja, hogyan mozgassa a létrendszerének pontjait a lehető legnagyobb finomsággal (pontossággal) annak érdekében, hogy a számára kívánatos látvány táruljon a szemlélőpontjai elé. Az Isten minden egyes teremtménye az Ő másolata, kihelyezett szemlélőpontja, vagyis ugyanerre törekszik (a hatalom megvalósítására). Lényegében tehát a létezés minden megnyilvánulása csak és kizárólag akörül mozog (futkos és forog), hogyan mozgassuk és deformáljuk a pontjainkat, hogy új és a számunkra minél kívánatosabb alakzatokba rendeződjenek.
Egy önhatalommal rendelkező megvilágosodott intelligencia (istenember) tehát - aki szabadon cselekedhet - alapvetően két dolgot csinál a létezése során.:
1. Teremt és pusztít, vagyis mozgatja és deformálja a környezetét.
2. Közlekedik, vagyis mozgatja és deformálja önmagát.
A teremtés és pusztítás annyiból különleges folyamat, hogy nem csak a meglévő rendszerek mozgatását és deformálását jelenti, hanem a rendszereket alkotó pontok számának megváltoztatását (növelését, csökkentését) is. A közlekedés ezzel annyiban rokon, hogy eredményeként az új helyen és időben új pontok realizálódnak a szemlélő számára, ami egyenértékű azzal, mintha egy helyben maradt volna, hogy teremtsen vagy pusztítson.

Készült: 2007.09.30. - 2009.08.27.

Következõ írás

Vissza a tartalomhoz