A világ különféle szakrális szimbólumainak ezoterikus (titkos) jelentését bemutató kis sorozatunkban most a mennykő-jogar következik (1-2. ábra). Ezt szanszkrit nyelven vadzsrának, tibetiül dordzsének hívják, ami a tibeti buddhizmus alapvető szertartási eszközei közé tartozik. Az i. sz. VIII. század táján kerültek az első vadzsrák Indiából Tibetbe, s váltak a lámaizmus fontos kellékeivé. Egyes vallástörténészek – teljesen tévesen – úgy gondolják, hogy a régi vadzsrákat meteorit-vasból készítették, innen a név: mennyei vas vagy mennykő. Még ha készültek is vasmeteoritokból régen ilyen eszközök, akkor sem ez adta a nevüket, hanem valami egészen más, sokkal transzcendentálisabb és fontosabb dolog, amiről az alábbiakban szó lesz.
1. A DORDZSE
A mai dordzséket rézből vagy bronzból, illetve ezüstből vagy aranyból szokták önteni. Többnyire két részből állnak, de léteznek egy és három részes jogarok is, sőt számos festményen láthatók dupla dordzsék, azaz négyágú változatok. A páros dordzse középső része egy golyódísz (gömb), ami két karikán (gyűrűn) keresztül kapcsolódik egy-egy nyolc szirmú lótuszhoz, amiből öt ág nyúlik ki gömbszerűen (egy középen, négy körülötte). A golyódíszről azt tartják, hogy a világ oszthatatlanságát jelképezi, a karikák az abszolút és relatív igazság szimbólumai, a nyolc szirmú lótusz pedig nyolc világkorszak nyolc bódhiszattvájára utal. A két ötágú gömbszerűség az öt elem szimbóluma, a jogar pedig egészében a férfias szilárdság, keménység, állandóság és egység megtestesítője a buddhizmusban. Ha csengővel kombinálják, akkor a harang (tibetiül drilbu) jelenti a női pólust, a bölcsességet és anyaságot (3. ábra). A csengő palástját kívül-belül lótusz-szirmokkal, illetve tibeti írásokkal is díszíthetik.
A jogart és a csengőt a tibeti szerzetesek szinte minden nap használják a szertartásokon. Ilyenkor a dordzsét a jobb kézben tartják, a csengőt a balban, de csak az ujjakkal, nem egész tenyérrel (4. ábra). A csengő hangja kíséri az imákat, többféle csengetéssel, aminek szigorúan meghatározott szabályai vannak a vallásos szövegek mormolása közben.
2. A JELENTÉSE
A dordzse valójában egy hangrezonátor az Istenre (5. ábra). Használatának célja a Mindenható szent rezgésének megidézése, egyrészt oltalom kérése céljából, másrészt az isteni bölcsesség és az Isten figyelmének magára vonása érdekében. Mivel szó szerint egy hangszerről van szó, fontos a megfelelő hangolása, hogy jól működjön.
A vadzsra szó magyar jelentése: vágy-rá, vagyis a Napistenre való vágyakozás, az Isten vonzalma, illetve odavonzása. Hogy a dordzse szó mit jelent, egyelőre nem tudom, de szinte biztos, hogy a térszerán működésével van kapcsolatban az is. A mennykő-jogar szó helyett pontosabb lenne az isteni forrás rendjének kiáradása (égi-kő-jog-áradata) kifejezés használata, egy szóval a téridő. A vadzsra szó mellesleg egyben gyémántot és villámot is jelent (innen a vadzsrajána: gyémántszekér filozófiai irányzat). Gyémántként (annak kristályszerkezete miatt) a szerinó oktaéder szimmetriájára utal, villámként pedig az időhurokban villámsebesen keringő tachionokra, amik fogalmilag égi tüzek.
Az egy részes dordzse megfelel a monász szerinónak, a két részes a diásznak, a három részes a triásznak, a négy részest pedig azért nevezik párosnak (6. ábra), mert valójában nem négy ágú, hanem két diász van egymásra téve (nem teljesen tisztázott okokból). A két részes jogart összekapcsoló gömb az időforrásnak és hullámterének a szimbóluma, ami az időhurok szerkezetének alapját képezi. A rajta fekvő gyűrűk magát az időhurkot (a saját farkába harapó időkígyót) jelképezik, míg a nyolc szirmú lótusznak többféle jelentése is van. Egyrészt utal a Teremtő tachion nyolcadik eseményhorizont rétegére, ami a teremtési tartomány közepén található, ahová az okforrásnak vissza kell kanyarodnia az első időhurok létrehozásához. Másrészt utal az így létrejövő monász szerinó spirálgömbi hullámterének négy térdimenziós szerkezetére (ami öt darab párhuzamos térszeletből áll), mivel 4D-ben nyolc térbeli irányt különböztetünk meg. Emlékeztetőül: 1D hosszúság: előre-hátra, 2D szélesség: balra-jobbra, 3D magasság: fel-le, 4D túlhossz: ana-kata. Harmadrészt pedig kapcsolatba hozható a fotinóval is, de csak abban az esetben, ha a jogarnak nem öt, hanem kilenc ága van. Ez utóbbi dordzsék nem a Mindenhatóra, hanem egy fotinó fénylényre (buddhára vagy bódhiszattvára) vannak hangolva és az Ő rezgéseit idézik meg (7. ábra).
Az öt ág nem egyszerűen az öt elemet testesíti meg, hanem a szerinó öt tachionját jelképezi (az öt Atyát). Ezért is férfias szimbólum (jobbos csavarodású, így jobb kézben kell tartani), míg a jellemzésére használt szilárdság, keménység, állandóság és egység ugyancsak a térszerán stabilitásának, helytartói tulajdonságának kifejeződése. Szerkezetileg az öt ágú jogar gömbszerűnek látszik, amin az egyes ágak megfelelnek az időhurokban körbekanyarodó tachionoknak. A tövüknél általában lángnyelvre vagy virágsziromra emlékeztető, kanyargós díszítés látható, hogy egészen egyértelmű legyen, miről van szó. Bár nem találtam olyan öt ágú dordzsét, ami nem gömbszerű, hanem szögletes lett volna, mégis van formai hasonlósága az oktaéderrel.
Ha drágakövekkel díszített
dordzsét
készítünk, azokat az oktaéder öt
csúcspontjára kell helyezni és mindnek más
színűnek, valamint csepp alakúnak kell lennie (nem
úgy, mint a 8. ábrán). Attól függően,
hogy melyik túlvilági lényt kívánjuk
vele megidézni, további egyedi ismertetőjeleket is
rátehetünk. Az egyes buddhista szentek paraméterei
alapján megállapítható, hogy melyikük
isteni vagy emberi lélek, illetve képesek-e a bi-
és trilokációra (triszmegisztoszok-e). Ennek
megfelelően kell a dordzsét is egy, két vagy három
részből kialakítani. Profi mágusok még
azzal is megpróbálkozhatnak, hogy megkérik az
adott mestert, kösse össze magát egy időszállal
a neki szentelt dordzsével, hogy használat közben
szorosabb kapcsolatba léphessen a rezonátor
használója vele.Az egy részes jogar, amit csengőgombként használnak, egy gondosan behangolt akusztikus rezonátor az Isten megidézésére. Azt régóta tudjuk, hogy a Föld, mint bolygó alaprezgése a G hangnak felel meg (sok oktávval a hallhatósági küszöb alatt), és a Nap rezgése is ugyanilyen érdekesmód. Tehát a Napisten (lokális Mindenható) megidézéséhez célszerű G hangon szóló csengettyűt készíteni. Színaranyból, mert az illik az Aranyatya státuszához. Az öntéshez használt anyagoknak, a formai kialakításnak és a méretnek természetesen szintén jelentősége van, de ebbe most nem megyünk bele. A lényeg, hogy minél pontosabb az eszköz hangolása (mintha rádióantenna volna), annál tisztább a kibocsátott rezgése, amivel a hozzá kapcsolódó formát meg lehet idézni.
Sajnos az információ elzajosodása miatt a mai szerzetesek (néhány igazi mestert kivéve) már nem tudják, mit jelent valójában a dordzse és használata. Ez a mellékelt képen is látszik, ahol egy szerzetes bonyolult hurkapálcika modellt tartva magyarázza a tant (9. ábra). Bár a teremtéssel kapcsolatos tudás kulcsfontosságú elemei még megvannak a vallási tanítások között, a mélyebb értelmükkel a tanulmányozóik sajnos már nincsenek tisztában. Mert ugyan ki gondolná, hogy a vallásos szövegek valójában ősi fizikakönyvek, amikben az univerzum működésének alapelvei lettek megörökítve az utókor számára?
Készült: 2009.09.07.
Következő írás
Vissza a tartalomhoz