Régóta ismert tény a parakutatók között, hogy a földön kívüli űrhajók (ICŰ) közelében, egy kritikus távolságon belül leállnak a különféle elektromos rendszerek. Kialszanak a lámpák, zseblámpák, leállnak a gépkocsik az elektromos rendszer meghibásodása miatt, elromlanak a telefonok, fényképezőgépek, kamerák, egyszóval minden, ami árammal megy. Hasonló furcsaságok figyelhetők meg emellett a gömbvillámok közelében, és az igazi gabonaábrák területén - ellentétben a tréfás kedvű amatőrök által letaposott kamu gabonaábrákkal. A szakirodalomban – jobb híján – áramelszívásnak nevezett jelenségre mindez idáig senki nem talált épkézláb magyarázatot, bár ötletek születtek bőven.
Egyesek
szerint
az idegenek valamilyen ismeretlen technikával
elszívják az áramot a
készülékekből. Hogy miért, azt persze senki
sem tudja. Az ugyanis nem valószínű, hogy aki
képes egy másik bolygórendszerből iderepülni
a járművével, annak gondot jelentene a
szükséges elektromos áram
előállítása a fedélzeten.
Állítólag ez az elszívás okozott az
elmúlt évtizedekben több országban is
hosszabb-rövidebb idejű áramszüneteket, mert a
hálózat megbénulásakor ufókat
láttak elhaladni a nagyfeszültségű
villanyvezetékek közelében.Mások szerint az űrhajók hajtóműve kelt olyan fizikai hatást, ami átmenetileg megváltoztatja maga körül az anyagok térszerkezetét. Egészen pontosan az atomok közti kötéseket, valamint az elektronhéjak tulajdonságait, aminek köszönhetően az elektromos vezetőkből szigetelő válik egy időre. A folyamat szerencsére visszafordítható, vagyis amint eltávozik az ICŰ a közelből, minden rendszer újraindul, mintha mi sem történt volna.
Ez a probléma főként az ICŰ-kre vadászó harci repülőgépek pilótái számára okozott már többször kínos és életveszélyes pillanatokat, mivel lőtávolba érve az idegen járműhöz, hirtelen leálltak a gép fedélzeti rendszerei. A mai, számítógépekkel agyonvezérelt, sugárhajtóműves vadászgépek elektromos áram nélkül azonnal elhajított féltéglává válnak, amiből még katapultálni sem lehet ilyenkor. Azt nem tudjuk, hogy az egyes országok légierői hány gépet vesztettek el emiatt, nem beszélve az ICŰ-kre fölöslegesen kilőtt légelhárító rakétákról, amik szintén ócskavassá válnak a célpontjuk közelében.
Az n dimenziós időmatematikai modell megalkotása után, amikor elindultak a térugró és térváltó hajtóművekkel, valamint a különféle célra használható térkonverterekkel kapcsolatos kutatások Hunniában, hirtelen érthetővé váltak ezek az elektromos vezetési anomáliák. Mint kiderült, szó szerint téranomáliáról van szó, amit az ICŰ-k téri hajtóművei, illetve térváltó hajtóműve generál a működése közben. Az alábbiakban ennek a fizikai jelenségnek az okait és megoldásának módjait ismertetjük röviden a problémán dolgozó fejlesztők számára. A téma megértéséhez szükséges elolvasni a Komplex forgások (2009) és A térkonverter működése (2009) című írásokat az Eseményhorizont matematikai anyagai között.
Véleményünk szerint az áramelszívást okozó téranomália nem más, mint a 3D-s téresszencián belül keltett 4D-s hullámtér, ami lokálisan (adott hatósugáron belül) erősebb hatású a környező tárgyakra, mint a beágyazási környezet domináns térideje. A 3D-s térben az atomok, elemi részecskék és fénykvantumok térbeli mozgását a térszeparátorok korlátozzák, szigorúan meghatározva a lehetséges elmozdulási irányokat az időhurkok forrásai számára. Ha ezen belül 4D-s kitüremkedést hozunk létre, például komplex forgások segítségével, akkor ez megnöveli az időforrások szabadsági fokát a hullámtérben mindaddig, amíg a hatás tart. Természetesen csak az annak erősségével (mozgató képességével) arányos sugáron belül.
Egyszóval az ICŰ-k nem szívják el semmiféle trükkös módon az elektromos áramot a távvezetékekből, erőművekből, és nem is válnak a vezető drótok átmenetileg szigetelővé a közelükben. Mindössze az történik, hogy a 4D-s téridőben az elektronok kimozdulnak az atomrácsból az ana és kata irányokba, mintegy kipréselődve az egymásra gyakorolt taszító hatás miatt a vezetőkből.
Egy drót, amiben áram folyik, legyen az váltóáram vagy egyenáram, kisebb-nagyobb mértékben negatív töltésű. Elektrontöbblet van benne, gyakorlatilag egy folyadékszerűen viselkedő felhő, aminek belső nyomása biztosítja az elektromos erőhatás átvitelét a két végpont (generátor és fogyasztó) között. Ahhoz, hogy az elektronok ide-oda rángatása közben ez a felhő ne szökjön meg a drótból, szigetelni kell a vezetőt. A nagyfeszültségű távvezetékeknél erre a célra elegendő a környező levegő és a fémoszloptól való tisztes távolság, amit kerámia (porcelán) szigetelőfejek beiktatásával oldanak meg. A kisebb vezetékek többségét azonban műanyag védőburkolattal árnyékolni kell a különféle berendezésekben, nehogy zárlatosak legyenek. Ez zárt csővé alakítja a drótot az elektronfolyadék számára, nem csupán csökkentve a szállítás közbeni szivárgást (veszteséget), de növelve a lökéshullám terjedésének hatásfokát is.
Amikor átmenetileg 4D-ssé válik a drót körüli téridő, az elektronok mozgását nem korlátozza többé az ana és kata irányokban a térszeparátor (bár fizikailag továbbra is ott van), így egyszerűen megszöknek a vezetékből, mint valami illékony gáz. A generátor (áramforrás) hiába dolgozik, az egyik oldalon bepumpált szabad elektronok nem fogják meglökdösni az előttük lévő társaikat olyan intenzitással, hogy a fogyasztónál az mérhető hatást gyakoroljon. A legkisebb kényszer elve miatt az elektronok mindig a kisebb ellenállású közeg felé áramlanak, mivel nem szeretnek egymáshoz és a vezető atomjainak elektronhéjaihoz préselődni. Ezért tűnik úgy az avatatlan megfigyelő számára, mintha a drót nem vezetné tovább az áramot.
A
4D-s hatás nyilván befolyásolja az összes
atom elektronhéj szerkezetét és atommagját
is, de nem olyan drasztikusan, főként az alaptér 3D-s
térszeparátorainak ellensúlyozó
hatása miatt, hogy attól szemmel látható
morfológiai átalakulás következzen be a
tárgyakon. Ahhoz nagyon erős 4D-s
téranomáliára van szükség, hogy a
fantasztikus filmekben mutogatott anyagszerkezeti torzulások,
összeolvadások és egymásba hatolások
bekövetkezzenek. Az ICŰ-k hajtóművei szerencsére nem
arra vannak optimalizálva, hogy tönkretegyék a
környezetüket, hiszen akkor a saját űrhajójuk
fedélzetén lévő anyagokat is maradandóan
deformálnák, ami rövid úton véget
vetne a hajókázásnak. Csupán olyan gyenge
sajátteret keltenek, ami már elegendő a
térváltáshoz vagy egyéb műveletekhez.Amint eltávozik az ICŰ, vagy a parakutató kisétál a gabonaábrából, a 4D-s hatás gyengülni kezd, majd megszűnik, és az alaptér térszeparátorai visszakényszerítik az elkószált szabad elektronokat a vezetékekbe. Ne feledjük, hogy az elektronok a drótokban (főleg váltóáramnál) csak tized, meg századmillimétereket vánszorognak rángatás közben, tehát ténylegesen nem folyik az áram, mint a víz. Még az egyenáramú kábelekben is tetű lassan cammognak az elektronok, az emanációs sebességgel terjedő lökéshullámhoz képest legalábbis, ami a túloldalon a hatást előidézi.
Felmerül a kérdés, hogy lehetne kiküszöbölni vagy megakadályozni ezt a kellemetlenséget a műszaki berendezéseinkben? Nem csak a vezetékekben, de az áramfejlesztőkben, akkumulátorokban és a különféle fogyasztókban is, amik sokféleképp hasznosítják a rajtuk átfolyó áramot. És valószínűleg eltérő mértékben ugyan, de egyaránt érzékenyek a téranomáliákra.
Addig, amíg csak primitív 3D-s technológiákat használunk, és viszonylag ritkán szálldosnak fölöttünk ICŰ-k, nincs gond az elektromos vezetőképesség megváltozásával. De amint alkalmazásra kerülnek a különféle tértechnológiák a gyakorlatban, a velük együtt járó mellékhatások is megszaporodnak majd, megnehezítve az életünket. Mert nem lehet egy olyan repülőgépet vagy űrhajót használni, aminek összes elektromos rendszere - a helyzetjelző lámpáktól a főszámítógépig - azonnal bedöglik, amint bekapcsoljuk a térmanipulációs hajtóművet.
Véleményünk szerint mielőbb ki kell kísérletezni több olyan módszert, amivel az elektromos rendszereink megvédhetők vagy helyettesíthetők lesznek a jövőben. Ezen kísérleteket az alábbi irányokba volna érdemes elkezdeni.:
1. A drótokat a gyártás során 4D-s hullámtérbe kell helyezni és úgy leszigetelni, hogy a szigetelő az ana és kata irányokban is körbevegye a kábelt. Kérdés, hogy ez lehetséges-e egyáltalán a 3D-s anyagokkal vagy eleve 4D-s anyagokat kell hozzá használni? Ekkor ugyanis a drót (és a készülék) már eleve, permanensen 4D-s lesz.
2. A 3D-s drótot olyan közegbe kell belehelyezni, például gázba vagy folyadékba, ami már eleve szigetel, így 4D-s térben is nagyobb lesz az ellenállása a dróténál. Amikor tehát a berendezést 4D-s téranomália éri, a gáz vagy folyadék molekulái körbefolydogálják a drótokat és nem engedik elkószálni a szabad elektronokat. Természetesen ehhez az áramforrást és a fogyasztókat is ugyanígy le kell szigetelni, ami számos járulékos problémát vethet föl, az alkalmazott anyagok és technológiai megoldások függvényében.
3. Szupravezető drótokat kell használni, mert a szupravezetés – a jelenlegi ismereteink szerint – nem változik meg a 4D-ben, tehát jó eséllyel használható marad. Ha ugyanis egy drótban már eleve ellenállás nélkül mozognak az elektronok, akkor nincs ami kikényszerítené őket a vezetőből. Itt természetesen a szobahőmérsékletű szupravezetés lenne az ideális, de ezt még nem tudjuk megcsinálni. Ha a drótot hűteni kell a szupravezetéshez, a hűtőközeg ellenállásának is nagyobbnak kell lennie, mint a vezetéknek (lásd: a 2. pontot).
4. Meg kell nézni, hogy a különböző összetételű fém drótok különféle közegekben (hideg, meleg, nedves, száraz levegő vagy másféle semleges gáz) hogyan vezetik az áramot a 4D-s térben akkor, ha változtatjuk a feszültséget és áramerősséget, illetve egyenáramot vagy különféle tulajdonságú (lengésidejű) váltakozó áramot használunk. Lehetséges, hogy fogunk találni olyan speciális (szélsőséges) eseteket, amikor tovább fog folyni az áram a drótban, csak mondjuk megváltozik a veszteség mértéke. Ez esetben az egész 4D-biztos áramkört abból az anyagból kell felépíteni, és a megadott paraméterekkel üzemeltetni, ami nyilván nagyon macerás lesz technikailag és megőrjíti majd a szakembereket.
5. Az elektromos rendszerek egy része helyettesíthető optronikus eszközökkel. Léteznek már teljesen fény alapú számítógépek, meg optikai adattovábbító rendszerek is, igaz még nem terjedtek el a civil szférában az áruk miatt. Azt tudjuk, hogy a 4D-ben megváltozik az anyagok optikai törésmutatója az eltérő atomrács szerkezetek, és a gravitációs hullámtér változása miatt, de alapos kísérletek híján fogalmunk sincs, mely anyagoké hogyan változik meg, illetve a különböző színű fénysugarak miként viselkednek az adott közegben. Az elektromos lámpák helyett mindenesetre használhatónak tűnnek (a nyílt láng mellett) a fluoreszcens anyagok (világító pálcák), ahol a fény forrása kémiai reakció. De ezeknél sem mindegy valószínűleg, milyen típusú átalakulásról van szó. Egy biztos: rengeteg kísérletet kell még elvégezni ahhoz, hogy eldönthessük, mit használjunk a jövőben a térmanipulációs berendezések közelében.
Biológiai kiegészítés: A különféle élőlényekben és persze az emberi testben is van elektromos áramlás az izmok és idegsejtek között, ezért elvileg arra is bénítóan hathat a 4D-s téranomália. Ezt a jelenséget feltétlenül meg kell vizsgálni, például hogy okoz-e szívbénulást, érzékszervi kiesést, agykárosodást, izombénulást, stb. Illetve azt, hogy meddig bírja ki élve egy 3D-s testű ember az ilyesmit.
Egyes ufológiai tanulmányok szerint az idegenek által elrabolt emberek furcsa bénulásról számoltak be az ICŰ közeledésekor. Nem tudtak mozogni, beszélni, csak lélegezni és a szemüket mozgatni. Amennyiben ezt nem valamiféle szándékos áldozat bénító technológia okozta, amivel elfogják a „vadat”, úgy lehetséges, hogy a kellően erős 4D-s téranomáliák részben leblokkolják az emberi test működését. Márpedig elég kínos lenne, ha a saját fejlesztésű térugró űrhajónkban lebénulna a pilóta menet közben, és csak nézhetne ki a fejéből, képtelenül arra, hogy megnyomjon egy gombot vagy megmarkolja a botkormányt.
A későbbiekben szükséges lesz megvizsgálni azt is, hogy mennyiben más hatású az emberi szervezetre a 4D-s téridő, a térváltás lökésszerű deportációs hullámfrontja, illetve a különféle természetes és mesterséges téranomáliák. A tértechnológiával foglalkozó kutatók számára mindenképpen ajánljuk a maximális óvatosságot és a saját egészségi állapotuk szigorú nyomon követését. Jussanak eszetekbe a radioaktivitás első kutatói, akik megfelelő védőfelszerelés nélkül dolgoztak a hasadóanyagokkal, izotópokkal, aztán meg csodálkoztak, hogy gyorsan elviszi őket a rák.
Készült: 2009.01.08. - 12.26.
Vissza a tartalomhoz