A KITERJEDÉSEK ELNEVEZÉSE A TÉRIDŐBEN

1. A FÖLDRAJZI FOKHÁLÓZAT

A 3D-s téridőben a dolgok méretének meghatározásához használjuk az alábbi kifejezéseket: hosszúság, szélesség és magasság. Ugyanezen szavakkal jelöljük a földrajzi fokhálózatban a dolgok helyét is. De mit jelentenek ezek a fogalmak valójában? Milyen ezoterikus titkok bújnak meg a használatuk mögött, amiről ma már senki sem tud? Itt az ideje lerántani a leplet erről a misztériumról is.
A földrajzi fokhálózat a térképészetben a Föld felszínére húzott virtuális vonalak (pontosabban körök) rendszere, amivel a földfelszín bármely pontjának helyzete egyértelműen megadható. A földrajzi szélesség az egyenlítőtől északra vagy délre mérhető távolságot jelenti. Ezt annak a szögnek a nagyságával fejezik ki, amelynek egy észak-déli síkban (a két póluson áthaladó síkfelületen) az egyik szára a Föld középpontjából kiindulva az egyenlítőn, a másik az adott felszíni ponton halad át. A földrajzi hosszúság a greenwich-i kezdőmeridiántól való távolságot jelenti keleti vagy nyugati irányban. Ezt annak a szögnek a nagyságával fejezik ki, amelyet a kezdőmeridiánnak és az egyenlítőnek a metszéspontjából a Föld középpontjába húzott egyenes, valamint a középpontból az adott felszíni pont egyenlítői talppontjába húzott egyenes zár be. A földrajzi helyzetet tehát a kezdőmeridiánra és az egyenlítőre vonatkoztatva határozzuk meg (fokban, percben, másodpercben).
A magasságot praktikusan a tengerszinthez vagy a talajhoz képest szoktuk meghatározni. A tengerszint feletti magasság az átlagos tengerszinthez képest kerül meghatározásra. Magyarországon például a Balti-tenger alapszintjéhez képest határozzuk meg a földrajzi magasságot. Emellett használjuk még a geoidhoz (a Föld elméleti alakjához) viszonyított magasságot, valamint a nagyon mély vagy nagyon magas pozíciókhoz a Föld középpontjától mért távolságot.

2. TÉRBEN ÉS IDŐBEN

Most pedig lássuk, mit jelentenek ezek a fogalmak, a mélyebb értelmük szerint.
Hosszúság a térben: há-ász-szú-ság, azaz a Há (tachion hullámtér) ász (szerinó) szú (forráspont) -tól való távolság. Ez (pontosabban ő) az adott gömb (bolygó) helytartó istensége, aki az égitest centrumában működik, így a hosszúság a gömb origójától való távolságnak felel meg, egy adott irányban (előre-hátra).
Magasság a térben: a magtól, azaz az adott gömb (bolygó) origójától való távolság, egy adott irányban (fel-le).
Szélesség a térben: a mindenen átfújó transzcendens szélnek, azaz a gravitációs hullámtérnek, pontosabban az időhullámtérnek van széle. A szél egy nD-s kiterjedés n-1D-s határolója, felszíne. A Föld anyagának felszíne fix távolságra van az origójához képest, míg a hullámterének felszíne emanációs sebességgel terjed, tágul kifelé a végtelenbe. Emellett az időhullámtér eseményhorizont rétegeinek is van felszíne, egy külső és egy belső széle, mivel gömbhéjai két részre határolják a teret. Az idő szelének tehát széle van, s a két szél közti távolság a szélesség, egy adott irányban (balra-jobbra).
Ezen három helyhatározó segítségével egyben magának a térnek az alaptulajdonságai is kifejezésre kerülnek: forráspontja van, hullámtere van és rétegezett a hullámtere. És ezzel minden lényegeset elmondtunk róla, amit csak nem tudnak a fizikusok.
Minden térbeli irányt jelölő szavunkhoz tartozik értelemszerűen egy időbeli irány és kiterjedés is, mert a tér nem egy önmagában való kiterjedés, hanem szerves egységet alkot az idővel. Ez az élő, dinamikusan változó téridő. A témával kapcsolatban érdemes elolvasni még az Eseményhorizonton a Napszakok és égtájak (2003) című írást, amiben a magyar nyelv tájékozódási rendszerét mutattuk be, a világ néhány más nyelvével összehasonlítva.
Hosszúság az időben: hosszadalmasan (sokáig). Az időben messzire elnyúló létezésre használjuk, amit a nyúló félegyenessel (időegyenessel) ábrázolunk (időszál).
Magasság az időben: megint (folytatólagosan, újra, ismétlődően). Az időben folyamatosan létező dolgokra, zajló eseményekre használjuk (időforrás). A mag-int a forrás intése, egy adott irányba mutatás az origóból. Ez a sugárirány vagy normális vektor megfelelője az időhullámtérben.
Szélesség az időben: szélsebesen (gyorsan, azaz rövid idő alatt nagy távolságot megtevően). Az időben gyorsan mozgó dolgokra, sebesen lezajló eseményekre használjuk (időhurok ciklusideje). A szél sebessége az emanáció (a fény határsebessége).
Ezen három időhatározó alapján egyben magának az időnek az alaptulajdonságai is kifejezésre kerülnek: folyamatos jelenség, gyorsan terjedő és sokáig létező. És ezzel minden lényegeset elmondtunk róla, amit csak nem tudnak a fizikusok. De ez legyen csak az ő bajuk. Nekünk nem muszáj követnünk őket a tudatlanságukban...

Készült: 2009.12.21. - 24.

Következő írás

Vissza a tartalomhoz