LELKI ISMERETEK

8. LÉLEKVÁNDORLÁS

Amikor egy lélek úgy dönt, hogy testbe bújva kíván élni egy bolygón, először önállóan vagy a felettesei, tanítói, útitársai segítségével kiválasztja a megfelelő helyet és időt, ahová menni akar. Aztán ezen tartományon belül kiválasztja a leendő szüleit, akik a testépítéshez szükséges anyagokat és a gyerekeskedéshez szükséges környezetet biztosítják a számára. A különféle célok és tervek egyeztetése, valamint a valószínű életút előzetes felmérése után engedélyt kap a feletteseitől a testbe lépésre. Az előzetes felmérés tulajdonképpen jövőbelátás (jövő szimuláció), a várható sikerek és kockázatok, problémák felmérése érdekében, hogy mérlegelhető legyen az adott élet milyensége.
Ezután a lélek a születés angyalai segítségével rácsatlakozik a szüleire időszálasan, azaz kötődni kezd hozzájuk. Ez jóval a fogamzás pillanata előtt megtörténik, amikor talán még nem is ismerik egymást a szülők vagy nem terveznek gyermeket (de az élettervükben már benne van). A fejlettebb bolygókon, ahol a népesség bölcsekből és tisztán látókból áll, az érkező lélek udvariasan bejelentkezik a szüleinél (telepatikusan), engedélyt kérve a csatlakozásra. Így a szülők felmérhetik leendő gyermekük karmáját, képességeit, szándékait, és eldönthetik, hogy vállalják-e érte a felelősséget. Hajlandók-e befogadni maguk közé (a családba) a jelentkezőt.
Az időszálas kötődés fizikailag úgy történik, hogy a lélek részecske beugrik a férfi heréjébe és anyagi részecskéket bimbózva magáról, beépíti a belőlük összeálló hidrogén társulatokat a növekvő hímivarsejtekbe. Egyesek szerint csak egy ivarsejtbe, mások szerint egyszerre többe is (vagy adott időközönként többször, többe is), hogy garantáltan élő kapcsolata legyen a leendő testével, és főként annak DNS-ével, ami alapján a test kialakításra kerül. Ezután a lélek átugrik a nő petefészkébe és megismétli a folyamatot az érésben lévő petesejten.
A kötődés lehetővé teszi a lélek számára, hogy könnyen visszataláljon az ivarsejtjeihez, illetve akaratlagosan mozgassa, irányítsa őket a kisugárzott gondolataival (parakinézis a tudatalatti által vezérelve). Ez azért fontos, hogy a közösülés utáni percekben a kijelölt hímivarsejt biztosan eljusson a neki szánt petesejthez a nagy tolongásban, és garantáltan ő termékenyítse meg, ne egy másik. Fizikailag ez az ivarsejt felszínét alkotó molekuláris szerkezet kialakításán is megfigyelhető, ami képes áttörni a petesejt védőburkát. Szemléletesen megfogalmazva: csak egyetlen kulcs illik a zárba.
Ha bármilyen okból nem az a hímivarsejt termékenyíti meg a petesejtet, amelyik föl van fűzve a lélekre, két eset lehetséges. Vagy elhalasztja a lélek a megszületést és később újra próbálkozik vagy a zigótába próbálja beépíteni a saját részecskéit. A lélek nélküli zigótából ugyanis nem lesz ember, hanem a szedercsíra állapot során egy idő után spontán kilökődik a női szervezetből és elhal (korai vetélés).
Azt nem tudjuk, hogy a léleknek hány elemi részecskét kell az ivarsejtekbe injektálnia a sikeres vezérlésükhöz, miként azt sem, hogy a későbbiek során növesztett fizikai testében mennyi társulatnak kell időszálasan tőle származnia. De nyilván van egy minimálisan szükséges darabszám, amit a biológiai test különféle fajspecifikus paraméterei (nagyság, életritmus, anyagcsere, DNS, stb.) határoznak meg.
Annak érdekében, hogy a megtermékenyülés garantáltan megtörténjen, a lélek szükség esetén manipulálja a szülei lelkét is, amennyire tudja, a képességeitől függően. Például próbálja beléjük szuggerálni, hogy szexeljenek a megadott időszakaszon belül, ami neki optimális a fogamzáshoz. Vagy a részecskéjét faltörő kosként használva kilyukasztja az óvszert, pesszáriumot, hogy a hímivarsejtje garantáltan célba érjen. A fejlettebb lelkek pedig úgy védekeznek a nem kívánt terhesség ellen, hogy különféle paravédelmi lélek elhárító pajzsokat telepítenek a testük köré, kizárva belőle az idegen lelkeket, ne tudjanak erőszakkal rájuk kapcsolódni. Vagy odafigyelnek rá, hová kerül a sperma az aktus során.
A lélek belépése a 3D-s fizikai világba megfelelő helyen és időben történik, aminek a bejárandó élet útvonal szempontjából van jelentősége. Erről ad többé-kevésbé pontos vagy pontatlan felvilágosítást az asztrológia, amit hagyományosan a születés percéhez szinkronizálnak, de igazából a fogamzás percéhez kellene. Ezt viszont nagyon nehéz megállapítani tisztánlátás nélkül, így a csillagjóslás eredményessége is fölöttébb kétséges. Ráadásul az asztrológia által használt módszerek is csak pontatlan modellezései az univerzumban éppen uralkodó állapotoknak, így nem alkalmasak igazán precíz előrejelzések készítésére. A témával korábban már foglalkoztunk, ezért nem részletezzük újra.
A születés előtt a segítő angyalok biztonsági okokból üresre törlik a lélek feltudatát, minden információt elzajosítva a lélekcellákban, hogy tudatlan csecsemőként kezdje az illető a vadi új életét. A törlésre a fogamzás és a születés közt bármikor sor kerülhet, erre nincs kötelező szabály. Néha még az is előfordul, hogy valakit kifelejtenek az adminisztrátorok, és az előző életére, illetve a túlvilági tapasztalataira emlékezve születik a világra. Ami elég megrázó élmény nem csupán neki, de főként a szülei és a jelenlévő szemtanúk számára. Az orvosok és ápolók meg idegbajt kapnak a szülőcsatornából kihúzott csecsemő értelmes szövegelésétől, feltéve, hogy nem valami idegen nyelven jártatja a száját. Egészen addig, míg az angyalok ki nem törlik a celláit, hogy képes legyen beilleszkedni az új környezetébe.
A testben élő lélek rendszeresen alvó üzemmódba kapcsolja a testét, aminek célja a pihenés, és sejtszintű karbantartás mellett az is, hogy a tulajnak lehetősége legyen magán kívül tevékenykedni éjjelente. Az álmok ebben az értelemben többfélék lehetnek, amiket igen nehéz megkülönböztetni egymástól, már ha sikerült egyáltalán ébredéskor visszaemlékezni rájuk. Egyes álmokat az agyban visszamaradt, feldolgozásra váró információk áramlása generál. Ehhez hozzáadódnak az alvás közben is működő érzékszervek által szolgáltatott élmények (hallás, szaglás, tapintás, ízlelés, egyensúly, belső szervek). Más álmokat a lélek belső folyamatai (gondolkodása, másokkal való kommunikációja) generálnak, amik lehetnek egyszerű kiszivárgások vagy szándékos üzenetek is az ébrenléti tudat számára. És persze a szentély szükség esetén kiugrik a feltudatból, hogy odakint kóboroljon, önállóan tovább élve a túlvilági (asztráltéri) életét a saját társaságának tagjaival. Akik lehetnek szintén testben élők vagy odaát tartózkodók.
Az emberek többsége azért nem emlékszik vissza az álmaira, mert a figyelme alvás közben a belső lelki folyamataira irányul. Amikor felébred, áthelyezi figyelmét a testére, s ezzel úgymond partíciót vált. Mintha két élete lenne mindenkinek, egy tudatos és egy tudatalatti. A két partíció közti információ átvitel (oda-vissza) szerencsére megtanulható és ezáltal összekapcsolható a két rendszer. Ennek lényege, hogy elalvás előtt vagy ébredés után, az átmeneti állapotban (félálom, révülés) fel kell idézni a korábban történteket, amiket át akarunk vinni a másik partícióra. Az átmenet során ugyanis mindkét memória aktív, és eltárolja, írja, olvassa a maga információit. A felidézéssel pedig újra beírásra kerül az adat mindkét területre, vagyis hozzáférhetővé válik a másik rész számára. Ezen a módon lehet álomban válaszokat találni az ébrenlét során felmerülő kérdésekre, illetve közvetett módon használni a lélek azon képességeit, amik le vannak tiltva a feltudati személyiség számára.
Miként a születés ideje és helye meghatározó jelentőségű a lélek számára, úgy a halál ideje és helye is célzatosan kerül kialakításra (az értelmesebb lényeknél). Ha valaki nem tervszerűen távozik el a testéből, arra mondjuk azt, hogy tragikus hirtelenséggel ragadta el a halál. A meghalás folyamata során a lélek teljes egészében (a feltudatával együtt) kiugrik a hipotalamuszban elfoglalt helyéből, és elvágja azokat az időszálait, amiken keresztül a testéhez kapcsolódott. Az elvágás történhet hardveresen, amikor a leszármazott részecskéi megsemmisülnek a testében vagy szoftveresen, amikor csak lezárja a test vezérléséhez használt művonalait (eltávolítva az interfészeket magából). A lélek komplex hullámtere, összetartó és vezérlő kényszertere nélkül a biológiai test gyorsan pusztulásnak indul, sejtjei elhalnak az anyagcsere leállása miatt.
A testéből kilépő lélek ekkor tudatosan is szembesül a ténnyel, hogy a halál nem az élet végét jelenti, bármit is képzelt korábban erről. Ő a testétől függetlenül is tovább létezik, mozog, tapasztal, érez és gondolkodik. Ezzel együtt bekapcsol a tisztánlátása, vagyis érzékeli a körülötte lévő lelkek gondolatait, akár testben tartózkodnak, akár nem. A halál angyalai szükség esetén segítséget nyújtanak a fizikai világtól való elszakadásban és átkísérik a lelket a 4D-s túlvilágra. Vagy térváltással vagy egy térablakon át, amit a klinikai halálból visszatért emberek fényalagútként szoktak leírni.
A halál során (előtte, közben vagy utána) a lelket vezérlő operációs rendszer lefuttat egy információ ellenőrző programot, ami megvizsgálja, hogy a feltudatban és a tudatalattiban eltárolt élmények azonosak-e az isteni háttértárban (akashában) rögzítettekkel. Ha valami hiányzik vagy manipulálták az adatokat, az javításra kerül, illetve a rendszer értesíti a felettes adminisztrátorát a hibáról. Az adott élet pontos értékeléséhez (a karmikus ítélethez) ugyanis minden információra szükség van. Enélkül nem lehet a következő életet vagy a túlvilági életet hatékonyan megtervezni és integrálni az egyént a lélek csoportjának kollektív ügyeibe.
A lélek a túlvilágon önmaga ítéli meg a saját tetteit és dönt a további sorsáról. A döntését a felettesei ellenőrzik és szükség esetén kijavítják vagy felülbírálják, ha nem találják elég pontosnak. Ezután mehet tovább a túlvilági élettérbe, amit a vallások mennyországnak vagy pokolnak hívnak, attól függően, hogy az adott hely mennyire kedvező az illető számára. Minden lakott bolygónak meg van a maga mennyországa és pokla, illetve számos köztes zónája, ahol a lelkek tartózkodnak két testet öltés között. Itt jobbára pihennek, szórakoznak, tanulnak, társalkodnak és jól érzik magukat, várva a sorukra, amikor alkalmas test adódik nekik valahol.
A túlvilágon a lélek megmaradhat eredeti, pontszerű állapotában vagy vetíthet maga köré egy emberi testet formázó kényszerteret, ha arra van szüksége az identitása fenntartásához. Ezt az aurát aztán feltölti a közegből összegyűjtött, illetve magából gyártott részecskékkel, anyagszerűvé téve a kísértetiesen áttetsző, mégis valóságos asztráltestét. Az asztráltest nem biológiai test, amit az is bizonyít, hogy az elhunytak kísértetei sosem meztelenül látszódnak a tisztánlátók számára, hanem a korabeli ruházatukat viselik. Vagyis csak kivetített káprázatról van szó, amolyan dinamikus hologramról (valójában gravízióról), ami abban segít az illetőnek, hogy embernek érezhesse magát a hamis egója.

9. fejezet

Vissza a tartalomhoz