ÉRTÉK ÉS MÁSOLHATÓSÁG


Vizsgáljuk meg informetriai szempontból az emberiség viselkedését a környezetével szemben, illetve az egyének viselkedését a közösségükkel szemben. Konkrétan azt, mi számít az intelligens élőlények számára értékesnek, és hogyan befolyásolja a dolgok értékét a másolhatóságuk, megsokszorozhatóságuk.
Az informetria alaptörvényeiből kiindulva egy közösség két dologgal rendelkezik (a tagjait is beleértve, akik szintén besorolhatók eme csoportokba). Egyrészt anyaggal, ami az emberi testeket, és a birtokolt tárgyakat (ingóságokat és ingatlanokat) alkotja. Ez lényegében elemi részecskékből, azaz időhurkokból, végső soron pedig tachion időforrásokból áll. Másrészt információval, ami kitölti az emberi lélek részecskéket (tárolóként ezt is az anyagok közé sorolhatjuk), és a kommunikáció során összekapcsolja az egyedeket és vezérli működésüket. Ez lényegében transzcendens időhullámok komplex eseményteréből áll, ami fénysebességgel kiterjed a végtelenbe.
Az anyag hordozza magában (hullámterében), illetve magán (térszerkezetén) az információt, s ezáltal válik értékessé. Az információ szervezi és irányítja az anyagot, s ugyancsak ezáltal válik értékessé. Egymás nélkül egyik sem ér semmit (használhatatlan az élőlények számára). De mi történik akkor, ha az anyag és információ komplex egységét elválasztjuk egymástól, például a feltalált technológiák révén?
Anyag esetén ezt nevezzük sorozatgyártásnak, információ esetén pedig másolásnak. Mindkettő a meglévő rendszerek sokszorozását célozza, hogy növelje a közösség számára rendelkezésre álló értéket, használhatóságot, ugyanakkor egy kritikus mennyiséget elérve csökkentse a beszerzési értéket a tömegessé válással.
Az ember és az emberiség életfolyamatainak lényege a rendelkezésre álló dolgok uralása, irányítása, hogy a megfelelő helyen, és időben elegendő mennyiségű, és minőségű anyag és információ legyen a birtokában. Ha sikerül ezt az életcélt megvalósítani, akkor beszélünk gazdagságtól, fejlődésről, jólétről és boldog életről.
Egy civilizáció fejlődése során tehát a leglényegesebb feladat a gazdagság feltételeinek biztosítása, minél nagyobb hatékonysággal. Az ősemberi hordától a csillagközi szupercivilizációig ugyanaz a lecke, bár a megvalósítás módozatai igencsak különböznek. Vizsgáljuk meg a főbb civilizációs fejlődési szinteket ebből a szempontból.
Fizikailag minden dolog (anyag és információ) uralása három lépcsőfokban valósul meg. Először nincs belőle, de szükség van rá, ezért meg kell szerezni. Másodszor van belőle, de csak korlátozottan, véges mennyiségben, és vagy nem lehet szaporítani vagy csak nagy nehézségek árán sokszorozható meg. Harmadszor van belőle, és kvázi végtelen mennyiségben szaporítható, gyorsan, könnyen és hatékonyan. Vagyis többé nem jelentkezik vele kapcsolatban a szükség és a hiány, valamint a takarékosság szorongató kényszerhelyzete.
Ennek megfelelően egy civilizáció fejlődésének legalapvetőbb szintje az, amikor csak anyaggal rendelkezik, információval nem (vagy alig). Ilyen volt a teremtés kezdetén az Isten születése, akinek anyagát az első időhurok tachionjai, valamint a belőlük másolódó leszármazottak, további időhurkok alkották. Információval még nem rendelkezett az Isten, mivel nem volt még miről tudnia. Más nincs rajta kívül a létezésben, önmagáról pedig még nem tud semmit, mivel nem csinált semmit, amit megtapasztalhatna.
Ugyanígy indult a földi emberiség fejlődése is az ősemberi világból, a tudatlanság sötétjéből, hogy csak anyagokkal rendelkeztek, tudással nem. Feltéve, hogy elfogadjuk azt a fejlődési modellt, amely szerint az Isten által frissen megteremtett anyagi világba teljes tudatlanságban kerültek be a lelkek, ahol szó szerint a nulláról kellett indulniuk, amiben sokan kételkednek.
Röviden összefoglalva tehát: kezdetben csak anyag van, ami nem másolható, információ viszont nincs vagy csak minimális mennyiségben. Ez az őskorszak.
A civilizáció fejlődésének következő lépcsőfokán a tapasztalatok felhalmozódásával megjelent az információ a közösségben. A tudás, a bölcsesség, ami elvezetett az eszközök készítéséhez és használatához, valamint a tanításhoz, a tudás átörökítéséhez az utódokra, hogy minél jobb eséllyel maradhassanak életben a környezetükben és uralhassák az anyagot.
Röviden összefoglalva: anyag van, de nem másolható vagy csak rossz hatásfokkal (nincs sorozatgyártás), és információ is van, ami szintén nem másolható vagy csak rossz hatásfokkal (szóban, később írásban átadva). Ez az ókor szintje.
A közösség növekedése miatt az egyre szaporodó gazdaság résztvevői specializálódni kezdenek. Megjelennek a szakmák, ipari és mezőgazdasági foglalkozások, amik révén lehetővé válik az anyag másolása, a közel egyforma tárgyak sorozatban történő gyártása. Ezzel párhuzamosan az információ is egyre könnyebben és gyorsabban másolhatóvá és terjeszthetővé válik, a papírra írás, majd a könyvnyomtatás feltalálásával. A közösség rendelkezésére álló tudás ugyanis olyan nagyra nő, hogy képtelenség már szóban átadni, illetve eltűnnek a polihisztorok, akik minden szakterületet mester szinten ismernek.
Röviden összefoglalva: anyag van, és már másolható, javuló hatásfokkal, és információ is van, ami szintén másolható, javuló hatásfokkal. Ez az újkor szintje.
A munka hatékonyságának növelése érdekében megjelennek a gépek és megkezdődik az energiaátalakítás korszaka, amikor már nem az emberi és állati izomerő működteti a rendszert, hanem a tűz és víz (fa, szén, kőolaj, földgáz, vízerőmű, szélerőmű, atomerőmű, stb.). A civilizáció egyre gépfüggőbbé válik, viszont ezért cserébe megnő a mozgékonysága, vagyis egyre gyorsabban áramoltatja az anyagot és az információt. A könyveknek, újságoknak, távközlési rendszereknek (telefon, rádió, televízió, internet) köszönhetően az egyén rengeteg olyan dolgot megtanulhat, amire korábban esélye sem volt. Bár egy ember messze több tudással rendelkezik, mint az évszázadokkal korábban élt elődei, mégis az emberiség egészéhez képest, arányaiban egyre kevesebbet tud a világról, ami fokozza a specializációt és a függőséget a közösségtől és a gépektől.
Röviden összefoglalva: anyag van, ami egyre jobb hatásfokkal másolható, és információ is van, ami szintén egyre jobb hatásfokkal másolható. Ez a jelenkor szintje.
A civilizáció a terjeszkedése közben hirtelen eléri a növekedésének határait, amikor elfoglalja az egész bolygót (életteret) és kiaknázza az összes rendelkezésére álló erőforrást (alapanyagokat, üzemanyagokat, stb.). Gyorsan kiderül, hogy az anyag mégsem másolható és sokszorozható korlátlan mennyiségben, tetszés szerint, vagyis a bőség korszaka után újra beköszönt a szükség és a takarékosság ideje. A növekvő gazdaságnak át kell állnia a stagnálásra, majd hanyatlásra, ahogy elfogynak az anyagi készletek.
Ezzel ellentétben az információ másolása nem ütközik korlátokba, vagyis tovább növekszik a sokszorozásának és feldolgozásának hatékonysága. Egyre több mindenhez férnek hozzá az emberek egyre gyorsabban és olcsóbban. Az információ tárolása és mozgatása ugyan eléri az anyagi korlátok miatt a felső határát, de ez messze fölötte van az egyének és a közösség szükségleteinek, így ezen a téren nem következik be a szükség és a takarékosság ideje.
Röviden összefoglalva: az anyag másolhatósága csökken vagy megszűnik, s visszatér a hiánygazdaság, a szegénység. Ellenben az információ másolhatósága fennmarad, s ezzel az értéke is tovább csökken. Ez a közeljövő szintje.
Innen két irányba haladhat tovább a civilizáció. Vagy összeomlik az anyagi rendszer hiánya miatt, illetve belefullad az információ bőségébe vagy sikerül megoldania a szükséghelyzetet és újra másolhatóvá teszi az anyagot és kezelhetővé az információ áradatot. Például feltalálja az olcsó űrutazást és elkezdi kiaknázni a bolygórendszerében elérhető alapanyagokat és energiahordozókat. Vagy feltalálja a teremtőgépeket, amikkel tetszés szerint megsokszorozható az anyag (tárgyak másolásával), és hozzá a korlátlan erőforrást (napenergia, földhő vagy térenergia, esetleg mindegyik). Ezzel együtt az információ másolhatósága és olcsósága is fennmarad, s gyakorlatilag eltűnik a klasszikus értelemben vett szükség korszaka, amikor még voltak korlátai a növekedésnek és fejlődésnek.
Röviden összefoglalva: az anyag és az információ is szinte korlátlan mennyiségben másolhatóvá válik és ezzel elveszíti értékét vagy jelentősen csökken az értéke a korábbiakhoz képest. Ez a távoli jövő szintje.
A csillagközi civilizációk, illetve az istenek civilizációja így működik. Az egyének és a közösség egyaránt korlátozások nélkül hozzáfér bármely anyaghoz (ingósághoz, ingatlanhoz) és információhoz. Ezért a mennyiségi növekedésről áttevődik a hangsúly a minőségi növekedésre és az uralhatóságra (irányíthatóságra). Ezt nevezzük röviden hatalmi játszmának.
Vegyük észre, hogy a fejlődés során a lényeg mindig a megszerzendő és megszerzett dolgok értéke és másolhatósága, ami végtelen változatosságban formákat öltve lefoglalja a civilizációt és hajtja előre a teljesség felé. Egy dolog (anyag vagy információ) értéke mindig a hozzáférhetőségétől, mennyiségétől, minőségétől, uralhatóságától függ. Ha viszont valami könnyen másolható, akkor értéktelenné válik, helyette a másolási képesség lesz az érték.
Amíg szóban adtuk át az információt, a memória és retorika volt az érték. Amikor írásban, az írástudás, és az íróeszköz, valamint az írás hordozója (a könyv) és ennek birtoklása. Most, amikor az interneten kvázi ingyen másolható az információ, a hálózathoz való hozzáférés és a letöltési képesség (sávszélesség) az érték. No meg az az idő, amit az információk elfogyasztásával tölthet az egyén.
Amíg a természeti kincseket bányászattal, termesztéssel aknázzuk ki, a föld és az anyag (eszköz) az érték, illetve annak milyensége (minősége). Ha lesz anyagot transzmutáló (átalakító) gépünk, akkor a nyers, sima alapanyag lesz az érték, ha pedig rendes teremtőgépeink lesznek, ezen gépek birtoklása (a hozzáférés) lesz az érték. Ha pedig már a teremtőgépek is szabadon másolhatók, meg az információk is, és ezt nem korlátozzuk le önző módon (hatalmi okokból), akkor már csak az új dolgok fölfedezése marad meg értéknek. A feltalálás, az új dolgok megalkotása, tehát mindannak létrehozása, ami korábban senkinek nem volt meg.
Kiterjesztve gondolatmenetünket az Istenre, mint legfelsőbb szintű intelligenciára, ugyanezt tapasztaljuk. A teremtés kezdetén az volt számára az értékes és fontos, hogy megtanulja uralni önmagát, majd a teremtményeit és bármit megteremthessen vagy átalakíthasson kedvére. Ezzel együtt gyorsan hozzáférjen minden információhoz, ami csak keletkezik a rendszerében. Miután eme célokat elérte, az új dolgok megteremtésére való képesség és az új információk létrehozására való képesség lett a legfőbb érték, mert csak ezek képesek gazdagítani a rendszerét. Az Isten számára tehát azok a teremtményei a legértékesebbek, akik alkotnak valamit (művészek, feltalálók, kutatók) és ezzel előre viszik az egészet a fejlődés végtelenbe tartó útján.

Készült: 2008.12.05.

Vissza a tartalomhoz