KOZMIKUS FIGYELMEZTETŐ ADÁS

1. A RÁDIÓJELEK

Az ausztrál ASKAP rádiótávcsővel 2019 áprilisa és 2020 augusztusa közt 13 alkalommal észlelték az ASKAP J173608.2−321635 jelű rádióforrást, ami a Tejútrendszer centrumának közeléből érkezik és a csillagászok nem tudják, mi okozhatja (1.). Az erősen polarizált és intenzíven változó (hetekig sugárzó, majd hónapokig szünetelő) jelek egyedül a 2000-ben felfedezett GCRT (galaxismagi alacsonyfrekvenciás rádióforrás) jelekhez hasonlóak, amikről még mindig nem tudjuk, micsodák (2.). Egyes feltételezések szerint akár földönkívüli értelmes lények rádióüzenetei is lehetnek (3.). Ami azért érdekes, mert nagyjából ebből az irányból észlelték 1977 augusztus 15.-én a "Hűha!" jelet a SETI kutatások során, aminek pontos forrását azóta sem sikerült meghatározni, mivel a jel többé nem bukkant fel (4.).

2. A FEKETE LYUK

A Tejútrendszer magja tőlünk kb. 27.200+-520 fényévre található a Nyilas csillagképben. Ott található a Sagittarius A* rádióforrás, ami egy kb. 4,1 millió Nap tömegű és kb. 12,5 fényóra átmérőjű, gigantikus fekete lyuk lehet a galaxis centrumában (5.). Ez egy potenciális veszélyforrás a Földre és a miénkhez hasonló bolygók élővilágára a galaxismag kitörések lehetősége miatt. A fekete lyuk körül 1 parszeken belül több ezer kisebb-nagyobb tömegű csillag kering, egyesek alig néhány fényórányira tőle. Amikor egy vagy több csillag belezuhan a fekete lyukba, a gravitációs árapály erők széttépik az anyagukat és elkenődött plazmafelhővé változtatják őket, ami egyre gyorsabban befelé spirálozva zuhan az eseményhorizont felé. Az eközben kialakuló akkréciós korong diffúz anyaga egyre jobban felforrósodik, jelentős elektromágneses sugárzást bocsátva ki. A korong anyagának egy része végül eltűnik a fekete lyukban, a többi a korong síkjára merőlegesen, a forgástengelyek mentén, anyagsugarak formájában kilökődik (pontosan még nem ismert okokból). Ezek az anyagsugarak sok ezer fényév távolságba képesek kijutni a galaxismagból, egyre jobban szétterülve és ha eltalálnak egy égitestet, az erősségüktől függően akár a légkörét is lesodorhatják róla.

A mi Tejútrendszerünk közepén lévő fekete lyuk meglehetősen csendes periódusát éli, más galaxisok centrumához képest legalábbis (6.). Tehát nem sok anyag hullik bele jelenleg és nem produkál jelentős kitöréseket. De nem tudjuk, ez mióta van így és meddig marad így, mivel a terület takarásban van felőlünk nézve. A galaktikus egyenlítő síkjában lévő csillagközi por és gázfelhők eltakarják előlünk a fekete lyukat, abban az irányban alig 10.000 fényévig látunk el a hagyományos optikai távcsöveinkkel. Viszont a rádiótávcsöveink átlátnak ezeken porfelhőkön. Így sikerült észlelnünk a fent említett, szokatlan rádiójeleket.

3. KOZMIKUS FIGYELMEZTETŐ ADÁS

Tegyük fel, hogy a galaxisunk magjában lévő fekete lyuk valamekkora időnközönként gigantikus hipernova robbanások kíséretében elnyel néhány csillagot a körülötte keringők közül (7.). Az ilyenkor kiszabaduló anyagsugarak intenzív gamma sugárzást bocsátanak ki és az irányuktól, csúcsszögüktől (szóródásuktól) függően komoly pusztítást végeznek az útjukba kerülő bolygókon. Amennyiben a galaxisunkban van egy vagy több fejlett, csillagközi civilizáció, amik elég kiterjedtek térben és hosszú életűek időben ahhoz, hogy megtapasztalják egy ilyen kitörés következményeit, a saját fennmaradásuk érdekében nyilván tettek bizonyos óvintézkedéseket a lakott világaik védelme érdekében. Ezek azonban csak akkor érnek valamit, ha időben értesülnek róla, hogy mikor, mekkora kitörés várható. Vagyis műszereket kell telepíteniük a galaxismagba, a fekete lyuk köré és folyamatosan figyelni azt.

Amennyiben ezen megfigyelő civilizáció műszerei és számítógépes katasztrófa előrejelző szimulációi képesek például 10 évre előre jelezni egy közelgő csillag becsapódás okozta kitörést, akkor az erre figyelmeztető csillagközi rádióadójukat elég 10 fényévre telepíteni a fekete lyuktól. Amikor kitörés várható, bekapcsolják a Kozmikus Figyelmeztető Adást (a továbbiakban: KFA) és szétsugározzák vele a riasztást az egész galaxisba, hogy minden érintett bolygóhoz, úton lévő űrhajóhoz, űrállomáshoz időben eljusson a jel. Így azoknak van idejük felkészülni a kataklizmára, megtenni a szükséges óvintézkedéseket.

A KFA valószínűleg nem csupán egy szimpla riadójelzés, hanem logikusan lennie kell benne egy visszaszámlálásnak is. Könnyen megfejthető, egyszerű kódolással, hogy a vevők gyorsan ki tudják számítani ez alapján a nyomában járó kitörési hullám várható érkezési idejét, függetlenül attól, hogy éppen milyen időszámítást használnak. A visszaszámlálás értékét menet közben nyilván módosítják időnként (lassítják, gyorsítják), ahogy a kitörés várható időpontját egyre pontosabban tudják meghatározni az ismételt mérésekkel és számításokkal, így ez nem egy szabvány órajel lesz. Ha az előrejelzés pontos, a számláló lenullázódásakor megérkezik a kitörés. Ha pontatlan, néhány órával, nappal, esetleg héttel korábban vagy később érkezik meg. De még ez is jobb, mint a semmi. Lehetséges, hogy a visszaszámláláshoz csatolnak egy pontatlansági értéket is, ami az időpont szóródásának mértékéről nyújt információt.

Mivel a kitörések nagysága (energiakibocsátása) és iránya (fókusza) különböző lehet, a riadójelzésnek tartalmaznia kell ezek várható, becsült értékeiről is információkat. Azt nem tudjuk, hogy ennek kódolásához milyen skálát (lineáris, logaritmikus, exponenciális?) és mértékegységet használnak, illetve hogyan kódolják az anyagsugár irányát? Hány fokra osztják fel a kört, milyen koordinátarendszerben kell a számokat értelmezni és mihez képest? De az biztos, hogy ennek a lehető legegyszerűbbnek kell lennie matematikailag, hogy könnyen, gyorsan kiszámolható legyen belőle, mekkora távolságból mekkora veszélyt jelent majd a sugárzás a vevő számára, vagyis mire érdemes felkészülni?

Az idegenek azért használnak rádiójeleket, mert ezek átmennek a galaxisban lévő gáz és porfelhőkön, akárcsak a kitörési hullámfront sugárzása. A rádiójelek együtt haladnak a sugárzással, azt megelőzve és megfelelő technológia birtokában bárki észlelheti őket, nem csak a kibocsátó civilizáció, hanem például mi is. Így van időnk felkészülni a várható katasztrófára. Feltéve, hogy felismerjük az adás jelentését, dekódoljuk és komolyan vesszük azt.

Nehezíti a dolgunkat, hogy nem tudjuk, milyen erősek lehetnek a kisebb-nagyobb galaxismag kitörések? Mekkora veszélyt jelenthetnek ránk nézve, 27.000 fényév távolságból, ha eltalál minket egy ilyen anyagsugár közepe vagy a széle? Ideális esetben az is lehet, hogy csak a csillagászok számára lesz érdekes a jelenség. Talán megjelenik egy új, fényes csillag az égbolton néhány napra. De az is lehet, hogy a gamma sugárzás ionizálja a Föld légkörét és sarki fényjátékot okoz, megsüti az űrszondáinkat, űrállomásainkat, űrhajóinkat, kiüti a felszíni áramhálózatokat és a kommunikációs rendszereket. Szélsőséges esetben akár el is pusztíthatja a szárazföldi növényeket, állatokat, embereket, ha nem vonulnak óvóhelyre előle. Egy ilyen globális katasztrófa még súlyosabban érintené a civilizációnkat, mint egy óriás napkitörés.

4. A KFA FORRÁSA

Az ASKAP J173608.2−321635 rádióforrás pozíciójában a csillagászok nem találtak felismerhető objektumot. Tehát valószínűleg nem egy csillag sugározza a jeleket, hanem egy kisebb, kevésbé feltűnő égitest, például egy fekete lyuk, egy neutroncsillag, egy bolygó vagy egy űrállomás. Ahhoz, hogy egy ilyen galaxismag kitörés megfigyelő és előrejelző, riasztó rendszert hosszú távon működtetni lehessen, fejlett, időtálló, önjavító technikára és valószínűleg géplény felügyeletre, mesterséges intelligenciára van szükség, ami képes a telepítő civilizáció felügyelete nélkül is sokáig elműködni. És értelemszerűen kibírja a legerősebb galaxismag kitöréseket is, továbbá képes önállóan manőverezni és kikerülni a fekete lyuk körül keringő rengeteg csillagot és egyéb, kisebb égitestet.

Nem tudjuk, mióta létezhet ez a rendszer, ha létezik egyáltalán? Hogy csak egy ilyen rendszer van vagy többet is telepítettek az évmilliók során a különböző civilizációk, a biztonság kedvéért a fekete lyuk köré? Az is lehet, hogy a készítői már régen kihaltak és csak a gépek dolgoznak még mindig. Azt sem tudjuk, milyen távolságból foghatók még a KFA jelek, kifelé haladva a galaxis pereme felé? De joggal feltételezhetjük, hogy legalább addig terjednek, amíg a kitörések hullámai veszélyt jelenthetnek az elért bolygók lakóira. Ez esetben viszont mi is benne vagyunk a veszélyzónában.

Mivel a KFA-nak nagyon hosszú ideig (millió vagy milliárd évekig?) kell jól működnie, akár utólagos karbantartó beavatkozások nélkül is, a készítői nyilván nem egyetlen megfigyelőrendszert és önjáró adótornyot telepítettek a fekete lyuk köré, hanem többet. Így ha egy-kettő tönkremegy vagy megsemmisül az idők folyamán, még mindig marad néhány, folytatni a munkát. A több adóállomás azért is fontos, hogy a galaxis minden részébe eljussanak a riasztások, azokat ne árnyékolhassák le a közeli csillagok vagy a központi fekete lyuk tömege. Lehetséges, hogy az ezredfordulón felfedezett GCRT-k mind ilyen figyelmeztető adások vagy más célból sugárzott üzenetek a telepítő civilizáció állomáshelyei számára. Mivel ezek a fekete lyuk körüli keringésük során mindig eltérő távolságra vannak tőlünk, logikus, hogy nem egyszerre észleljük az adásaikat és nem ugyanazokat a kódokat kapjuk tőlük. Viszont ezen kódok ismeretében pontosan meghatározhatjuk majd a források helyét a fekete lyukhoz képest.

5. A KFA KÓDOLÁSA

Ahhoz, hogy a KFA működése sikeres legyen és a veszélyeztetett világok civilizációi észleljék, dekódolják, továbbá helyesen értelmezzék a jeleket, az adás kódolásának a lehető legegyszerűbbnek kell lennie. Logikusnak tűnik a számok és más jelek bináris kódolása. Mivel a jelzésnek változó tulajdonságú kozmikus környezeteken kell áthaladnia, sokféle háttérzaj rakódik rá, torzítja el a jeleket. Ezért valószínűleg hibatűrő kódolást és többszörös redundanciát alkalmaznak az elküldésekor. Még az is lehet, hogy az egyes jelsorozatok közti szünetek hossza is lényeges információt tartalmaz a vevők számára. Emellett érdemes megvizsgálni más frekvenciatartományokban is a forrást, hátha találunk további, párhuzamosan sugárzott jelcsomagokat. Még ha nem is sikerül ezeket megfejtenünk, főleg azért, mert nem nekünk szánták őket, akkor is megerősítheti a forrás mesterséges eredetét és ötleteket adhat az idegen civilizáció megismeréséhez.

6. GALAXISMAG KITÖRÉSEK TULAJDONSÁGAI

A távoli galaxisokban megfigyelt galaxismag kitörések alapján a csillagászok ma úgy vélik, hogy a galaxisok magjában lévő fekete lyukak a forgástengelyük irányába lövöldözik ki a jeteket, ami merőleges a galaxiskorongok síkjára. Így ezek nem jelentenek komoly veszélyt a galaxis nagy részének lakossága számára. Azt viszont nem tudjuk, hogy a központi fekete lyuk forgástengelye mikor, hogy áll, milyen szögben a galaktikus egyenlítőhöz képest? Elvileg a környező csillagok árapályhatásának stabilizálnia kellene a forgástengelyét, csakhogy körülötte a csillagok nem egy síkba tömörülnek, hanem gömbszerűen kavarognak mindenfelé, egymás pályáját metsző módokon, amivel lehet, hogy kiegyenlítik egymás hatását. A galaxis korong tömegének nagy része meg ezen a maggömbön túl van. Egy több, mint 4 millió naptömegű fekete lyuk forgástengelyét 1-2 vagy akár ezer közeli csillag tömege sem fogja tudni jelentősen eltéríteni. A belecsapódó csillagok tömegének impulzusnyomatéka viszont jóval nagyobb hatással bír, főleg hosszabb távon a fekete lyuk forgására.

Azt sem tudjuk, milyen irányba, milyen sebességgel forog a fekete lyuk anyagtömege az eseményhorizont alatt és a forgás okozta gravitációs hullámtér felcsavarodás hogyan és mennyire befolyásolja a kitörések anyagsugarait? És mindez hogyan befolyásolja a fekete lyuk körül kialakuló akkréciós korongok állásszögét, forgásirányát (8.)?

Minden csillag becsapódási pályagörbéje egyedi. Tehát egyes csillagok meredek pályán zuhannak bele a fekete lyukba, mások lapos szögben érik el az eseményhorizontot, ráadásul különböző irányokból érkezve egymáshoz képest és a fekete lyuk forgástengelyéhez képest. A meredeken érkezők egyszerűen eltűnnek az eseményhorizont alatt, a laposabb szögben érkezők viszont szétkenődnek, akkréciós koronggá torzulva. Az akkréciós korong keringési síkja ezért lehet eltérő is a fekete lyuk forgási egyenlítőjétől. Azt nem tudjuk, hogy a korong anyaga belehullás közben a saját forgástengelye irányába lövell ki jeteket vagy a fekete lyuk forgástengelye irányába? Vagy a kettőnek van egy eredő iránya? Ahogy azt sem tudjuk, mekkora a jet csúcsszöge, azaz mennyire terül szét adott távolságban? Az ilyen jetek ráadásul többnyire kétirányúak és egymással ellentétesek, bár valószínűleg nem egyforma erősek. Nem tudjuk, hogy léteznek-e egyirányba sugárzó jetek? Nem tudjuk, hogy a kitörések anyagsugara végig egy irányba mutat vagy menet közben elfordulhat-e valamennyire, valamitől, valamilyen irányba? Amíg át nem élünk legalább egy ilyet, nem fogunk biztosat tudni a Tejútrendszer centrumában lévő veszélyforrásról.

7. FORRÁSOK:

1. https://www.origo.hu/tudomany/20210910-egyelore-nincs-magyarazat-a-rejtelyes-radiojelek-eredetere-ezert-azt-sem-zarjak-ki-hogy-idegen.html
2. https://index.hu/techtud/2021/09/10/csillagaszat-ausztral-askap-radioteleszkop-galaktikux-kozpont-radiojel/
3. https://24.hu/tudomany/2021/09/09/tejutrendszer-titokzatos-radiojelek/
4. https://hu.wikipedia.org/wiki/H%C5%B1ha!_jel
5. https://hu.wikipedia.org/wiki/Sagittarius_A*
6. https://hu.wikipedia.org/wiki/Tej%C3%BAtrendszer
7. https://hu.wikipedia.org/wiki/Hipern%C3%B3va
8. https://hu.wikipedia.org/wiki/Akkr%C3%A9ci%C3%B3s_korong

Készült: 2021.09.13. - 25.

Következő írás

Vissza a tartalomhoz