CIVILIZÁCIÓS ZÓNA AZ UNIVERZUMBAN

Az alábbiak megértéséhez el kell olvasni a Medusa feje (2024, létfilozófia) című cikket az Eseményhorizonton.

Az univerzum téridő gömbjének (világoskék) origóját (fekete kör) a peremén száguldó térforrással összekötő útvonalat Világtengelynek nevezzük. Az univerzum anyag és fénytartalma ekörül sűrűsödik. Maximumát az origó körüli térségben éri el (a Medusa óriás fekete lyuk formájában), ahonnét előrehaladva a térforrás irányába egyre csökken a megteremtett fény és anyagi részecskék mennyisége. Mivel ezek minden irányba szétrohannak és közben új fénykvantumokat, neutronokat keltenek, a Világtengelytől távolodva egyre csökken a mennyiségük. A fénykvantumok fénysebességgel száguldanak kifelé az ugyancsak fénysebességgel kiterjedő téridő gömbben a végtelenségig. Ellenben az anyagi részecskék sokkal lassabban mozognak. Egyrészt a tömegtehetetlenségük miatt, amivel ellenállnak a gyorsításnak (a komplex hullámtér taszításainak és a fénykvantumok ütközéseinek), másrészt a gravitáció miatt, ami egymás felé húzza őket, gondoskodva az anyag csomósodásáról, a bolygók, csillagok, galaxisok kialakulásáról.

Mindezek miatt valószínű, hogy az univerzum anyagi része egy csepp alakú térséget (barna) foglal el a téridő gömb belsejében, aminek csúcsa valamivel lemaradva követi a térforrást, miközben egyre nagyobbra tágul. Anyagi részecskék (hidrogén atomok) a csepp határán túl is előfordulnak, amennyiben ott keletkeztek vagy nagy sebességgel kilökődtek valamelyik csillag környezetéből, tehát ez nem egy éles határ, hanem egy fokozatosan ritkuló zóna. A csepp belseje felé haladva pedig egyre sűrűbbé válik a kozmosz, tehát egységnyi térfogatban egyre több por és gázfelhő, bolygó, csillag és galaxis figyelhető meg. Továbbá egyre több a szabadon röpködő fénykvantum, amitől egyre világosabbnak, sugárzásban gazdagabbnak tűnik a világűr.

Mindebből logikusan következik, hogy a különböző életformák és értelmes lények alkotta civilizációk számára a csepp határa mentén a legkedvezőbbek az életfeltételek a hosszú távú fennmaradáshoz és fejlődéshez (világoszöld). Mivel ezen kívül üres a kozmosz: nincsenek csillagok és bolygók, csak az egyre sötétebb (fényszegényebb) világűr (sárga). Vagyis nincsenek elfoglalható életterek, hasznosítható energiák és nyersanyagok. Mindent önállóan kell előállítani teremtéstechnológiával. Ezen belül viszont túl meleg van, túl nagy a hőzaj és túl sok a kozmikus ütközés a különböző méretű égitestek között, ami rontja az életkörülményeket, veszélyesebbé téve az életet a belső zónában. Ha ki is alakul ott egy életforma, nem sokáig maradhat fenn a szupernóva robbanások, csillag ütközések, fekete lyuk kitörések, galaxis ütközések pusztító hatásai miatt.

Mivel óriási méretekről van szó (a csepp szélessége eléri a 158.610 milliárd fényévet), a fejletlenebb, halandó civilizációknak esélyük sincs kiköltözni a belső zónából a külsőbe. Egyrészt, mert el sem látnak odáig a távcsöveikkel, tehát fel sem ismerik, hogy kifelé haladva kedvezőbb életkörülményeket találhatnak maguknak. Másrészt, mert még átlagosan tízezerszeres fénysebességgel haladó térugró űrhajókkal is évmilliárdokig tart az utazás. Ehhez a civilizációnak előbb halhatatlan isteni civilizációvá kell fejlődnie (ami tisztában van a teremtés működésével, felépítésével), ami vagy sikerül nekik vagy nem. Egy másik lehetőség, hogy elhagyják a téresszenciájukat és átköltöznek valamelyik párhuzamos téresszenciába ezen a kvintesszencián belül. De valószínű, hogy mindegyikben hasonló a helyzet, hiszen ezek egyidősek. Átköltözhetnek egy másik (fiatalabb) kvintesszenciába is, amennyiben találnak olyat, aminek az ő térváltási pozíciójuknál kisebb a lokális anyagsűrűsége. Vagy felköltözhetnek valamelyik 4D-s túltéri kvintesszencia univerzumba (ahol mások a fizikai kölcsönhatások), ha elég fejlett hozzá a technológiájuk.

Ha megrajzoljuk az univerzum anyagi részének cseppjében az életre legalkalmasabb zónát (világoszöld), azt látjuk, hogy a kúp alkotóját követi a Világtengely (sötétzöld) körül. Elvileg a csepp alsó része, a kupola is alkalmas lenne erre, csakhogy nem tudjuk, mennyire veszélyezteti ezt a hátsó zónát (kék) a régebbi univerzumok tömegsírja (szürke). A miénket megelőző kvintesszenciákban hátramaradt óriás fekete lyukak sokasága (Ekhidna), amik idővel kölcsönhatásba léphetnek a mi teremtésünkkel, betörve a téridőnkbe és felfalva az itt lévő objektumokat (Medusát is). Ezért nem tűnik praktikusnak hátrafelé, lefelé költözködni a Teremtő tachion toronyzónájában, ami tele van a régmúlt teremtések maradványaival. Vagyis kizárásos alapon az isteni civilizációk csakis felfelé és a palást mentén oldalirányban kifelé terjeszkedhetnek és költözködhetnek az univerzumban hosszabb távon, hogy kvázi a végtelenségig meghosszabbíthassák a létezésüket.

Azt nem tudjuk, milyen vastag a civilizációs zóna, mert ez az anyagsűrűség változás függvénye, de lineáris sűrűsödés esetén legalább 19-20.000 milliárd fényév vastagságúnak kell lennie, körben a palást mentén. És ahogy nő a téridő gömb, s vele együtt az anyaggal teli kozmosz is, valószínűleg ez is egyre vastagabb, illetve hosszabb lesz. A mi Tejútrendszerünk az életre alkalmas zóna külső peremének hátsó része felé található. Az a kb. 28 milliárd fényév átmérőjű gömb, amit belátunk a jelenlegi távcsöveinkkel, csak egy picurka része a civilizációs zóna térfogatának.

Nem tudjuk, hogy a minket megteremtő istenek mikor, honnan, hogyan költöztek ide és meddig akarnak itt maradni? De ha sikerül olyan sokáig fennmaradnunk, hogy magunk is halhatatlan isteni civilizációvá fejlődjünk és átjutunk az odavezető hosszú út számos buktatóján, idővel nekünk is szembe kell néznünk a szükségszerű továbbköltözéssel. Kifelé a csepp pereme irányába, illetve előrefelé, párhuzamosan a Világtengellyel, felfelé haladva a Teremtő tachion toronyzónájában.

Emberi léptékkel mérve ezek elképzelhetetlenül nagy időtartamok és térbeli távolságok, ezért a földi emberiségnek gyakorlatilag soha nem kell ezen problémákkal foglalkoznia, mert jóval előbb véget ér, illetve a felismerhetetlenségig megváltozik. Isteni léptékkel mérve viszont elkerülhetetlen feladat végiggondolni a hosszútávú stratégiánkat a túlélésünk érdekében. Ezért íródott ez a cikk. Ami nem a halandó embereknek, hanem a halhatatlan isteneknek szól, emlékeztetőül arra, hogy telik az idő és változik körülöttünk a mindenség. Nem maradhatunk örökre ezen a helyen. Valamikor el kell szánnunk magunkat a továbbköltözésre. Lehetőleg még azelőtt, hogy az óriás fekete lyukak egyesüléséből keletkező fényözön utolérne minket az egyre hízó Medusa, illetve a feneketlen mélységben megállíthatatlanul növekedő Ekhidna irányából közeledve.

Készült: 2024.05.12.

Vissza a tartalomhoz