HARMADLAGOS CSAVARODÁSOK

Az alábbiak megértéséhez érdemes elolvasni a következő publikációkat az Eseményhorizonton: Forgás n dimenzióban (2007, matematika), A tér fizikai szerkezete (2009, létfilozófia), Vektor szinkron téranomáliák (2023, létfilozófia), Képzavar téranomáliák (2023, létfilozófia), Szintezési térháborgások (2023, létfilozófia), Térhullámhossz (2024, létfilozófia).

Az időhurkok (szerinók és fotinók) elsődleges csavarodása az, amikor egy önújrakeltési ciklus során a tachionok körberohannak a görbült körív alakú pályájuk mentén, az előttük haladó tachion múltjában szaladva. A másodlagos csavarodásuk az, amikor az időhurok görbéje elmozdul eközben a beágyazási környezethez képest, annak térdimenzió kiterjedésén belül, bármilyen irányba. Tehát egy 3D-s időhurok görbéjének elfordulása a 3D-s téridőben vagy egy 4D-s időhurok görbéjének elfordulása a 4D-s téridőben, stb. Az elfordulás iránya és mértéke tetszőleges lehet, a forgástengelytől függően, így egyszerre akár két vagy több tengely körüli elfordulás is létrehozható. Az időhurkok harmadlagos csavarodása az, amikor a görbe n+1 térdimenziós elmozdulást végez. Például egy 3D-s időhurok görbéjének elfordulása a 4D-s téridőben vagy egy 4D-s időhurok görbéjének elfordulása az 5D-s téridőben ilyen, stb. Lásd: A tér fizikai szerkezete, 10. fejezet: A térforrás csavarodásai.

Az időfizikában ez volt az uralkodó elmélet az elmúlt, bő 15 évben. Csakhogy nem ilyen egyszerű a helyzet a gyakorlatban. Mivel az időhurkok görbéinek térdimenziószámát a beágyazási környezetük (téridő) térdimenziószáma határozza meg, logikus, hogy ha belekerülnek egy n+1D-s sajáttérbe (például egy szintezési térháborgásba), akkor ott azonnal, tehát gyakorlatilag 1 vagy több ciklusidő alatt eltorzulnak és azonnal n+1D-ssé válnak. Tehát a 3D-s szerinók és fotinók egy 4D-s sajáttérbe jutva azonnal 4D-ssé válnak, egyetlen harmadlagos csavarodási aktussal. Ami lehet olyan gyors is, hogy akár azt is mondhatjuk, hogy nincs is, mert az átmenet szinte azonnal lejátszódik (egy elemi időegységen belül). Oda-vissza, tehát térprodukció (térdimenziószám növekedés) és térredukció (térdimenziószám csökkenés) esetén egyaránt ugyanez a helyzet. Amint megszűnik a 4D-s sajáttér, a benne röpködő 4D-s szerinók és fotinók azonnal visszakényszerülnek a hozzájuk legközelebbi 3D-s alfatérbe, újra 3D-ssé válva. Ha ilyen nincs, akkor kiesnek belőle, az őskáoszban maradva, ahol a szerinók térszennyezővé válnak, a fotinók pedig megszűnnek létezni. Lásd: A tér fizikai szerkezete, 11. fejezet: Térprodukció és térredukció.

Bonyolítja a folyamatot, hogy a görbe térdimenziószám váltása ténylegesen milyen gyorsan következik be? Ezért írtam az előző bekezdésben, hogy 1 vagy több ciklusidő alatt történik meg a váltás. Mivel az alfatér és a sajáttér téresszenciáinak rétegei annyi idő alatt haladnak át az álló időhurkokon, amekkora az önkeltési idejük. Viszont az időhurkok folyton mozognak, közel emanációs sebességgel száguldoznak a téridőben. Így attól függően, hogy egy időhurok az alfatéri vagy sajáttéri térforrás felé mozog vagy tőle távolodik, a saját sebessége hozzáadódik vagy kivonódik a téresszencia réteg áthaladási idejéhez-idejéből. Ha RV=1-el közeledik felé, fél ciklusidő alatt átmegy rajta, tehát a váltás 1 ciklusidő alatt lejátszódik. Ha RV=1-el távolodik tőle, sosem éri utol a réteg, mert együtt mozognak. A gyakorlatban azonban ilyesmi nem nagyon történik, mivel az időhurkok mozgáspályáit a környezetük (univerzum) komplex hullámtere befolyásolja, ami folyton változik. Tehát változik a haladási irányuk (fényszóródás!) és sebességük (lassulás-gyorsulás) is. Így a téresszencia végül mindig utoléri az időhurkokat és néhány ciklusidő alatt átmegy rajtuk.

Mindebből az is következik, hogy az alfatéri szerinóknak, akik az őskáoszban léteznek, nem értelmezhető térbeli kiterjedésként a másodlagos és harmadlagos csavarodásuk, mert nincs olyan tér, amiben benne lennének, amihez képest ezek meghatározhatók lennének. Hisz ők csak keltik a téridőt maguk köré, de nincsenek benne. Kivételt képeznek ez alól a képzavar téranomáliák, lásd: ott. Viszont az őskáoszt alkotó okforrások idősemmiben elfoglalt pozícióihoz képest mégis értelmezhető a másodlagos csavarodásuk, hiszen ennek következménye a hullámrétegek taszítási vektorainak folyamatos irányeltolódása, ami szeparálja a téresszenciákat egy kvintesszencián belül. Kivételt képeznek ez alól a vektor szinkron téranomáliák, lásd: ott. Tehát gyakorlatilag az alfatéri szerinóknak is van másodlagos csavarodásuk, harmadlagos viszont nincs (az őskáoszban sem értelmezhető külön forgásirányként). Így a térprodukciójuk vagy térredukciójuk csak a téridőből nézve értelmezhető jelenség.

A szabadon röpködő időhurkoktól eltérően a részecskékbe (stabil vagy instabil) összekényszerülő időhurkok hiába váltanak azonnal térdimenziószintet, maguk a részecskék, mint időhurok halmazok nem képesek követni a példájukat a belső kötöttségeik (kényszerű összetartó erőik) miatt, ezért megmaradnak a saját térdimenziószintjükön (vagy széthullanak). Ezért nem tudnak az anyagi halmazok (tárgyak, lelkek, űrhajók) átjárni a térdimenziószintek közt és ezért kell az isteneknek ezeket gondosan elszeparálva tartaniuk egymástól, a kölcsönhatási zavarok elkerülése érdekében. Ami vagy sikerül vagy nem. Ha nem, akkor jelentkeznek a szintezési térháborgások, lásd: ott.

Készült: 2024.07.16.

Vissza a tartalomhoz