IGAZ VAGY HAMIS?

Hogyan tudjuk megállapítani, egyértelműen eldönteni egy logikai állításról, mondatszerű kijelentésről, hogy igaz vagy hamis? Ehhez előbb tudnunk kell, mit értünk igaz, illetve hamis kijelentés alatt? Mindkettő egy vagy több feltétel együttes vagy külön-külön teljesüléséhez köthető. Ha a feltételek teljesülnek, a kijelentés: igaz, ha nem: hamis. A feltételek: formális logikai kapcsolatok, amik tapasztalatokon alapuló állítások között megfogalmazható egyszerű és közvetlen összefüggések általánosításából kerültek létrehozásra. Tehát sok állítás közti kapcsolatok elemzéséből származnak, amiket aztán további állítások közti kapcsolatok elemzésére használhatunk. A teljesülés: a logikai kapcsolatok megléte, egyszerű van vagy nincs állítás, amit könnyen ellenőrizhetünk.

Ebből az következik, hogy önmagában vizsgálva egyetlen kijelentésről sem dönthetjük el, hogy igaz-e vagy hamis? Mivel ehhez szükség van egy tágabb kontextusra, beágyazási környezetre, értelmezési tartományra, ami tele van sok-sok olyan állítással, amik közt már előre kialakítottuk a logikai kapcsolatokat, eldöntve, hogy melyek igazak vagy hamisak? Ilyen egyszerű logikai kapcsolatok a: vagy, és, nem, nem vagy, nem és, kizáró vagy, nem kizáró vagy. Mindez független attól, hogy nyelvtani vagy matematikai, szöveggel vagy képlettel megfogalmazott az állítás, tehát a formai kifejeződése (ábrázolási módja) ebből a szempontból lényegtelen.

De mi alapján hozzuk létre ezt a tágabb kontextust? Mi alapján döntjük el, hogy miképp épüljön fel, hogy aztán újabb döntések meghozatalához használhassuk fel? Mert valahol és valahogy el kell kezdenünk az értelmezési tartományunk kialakítását. A legtöbb ember ezen a problémán sosem gondolkodik el, mivel az élete során, ahogy megtanulja a világ dolgairól való gondolkodást, ezt készen kapja a környezetétől. Elsajátítja a szüleitől, családtagjaitól, tanáraitól, ismerőseitől, azaz kételkedés nélkül átveszi tőlük az általuk már használt formális logikai szabályokat, a világ dolgainak értelmezési tartományát. És sosem kérdőjelezi meg ennek helyességét, érvényességét, használhatóságát. Hisz az esetek egy valamekkora részében, látszólag jól működik. Akiknél nem, azokból lesznek a balekok, zavarodottak, elmeháborodottak vagy a bölcsek, filozófusok és felfedezők, akik új utakra merészkednek, eltérve a tanultaktól.

Ahhoz, hogy egy értelmezési tartomány sikeres legyen, használhatónak kell lennie a gyakorlatban. Vagyis a benne szereplő kijelentéseknek és a köztük létrehozott logikai kapcsolatoknak tükrözniük kell a tapasztalt fizikai valóság oksági viszonyait, kölcsönhatásait, mozgástörvényeit. Ezek együttesen egy gráfba kapcsolt rendszerrel is ábrázolhatók vagy kijelentésmátrixba is rendezhetők, ami önmagát értelmezi és magyarázza. Önmeghatározó és önigazoló, mert másmilyen nem lehet. Ebből következően amilyen működésű gyakorlati valóságban élünk, olyan elméleti logikát fogunk megalkotni annak magyarázatához. Ezt használva már előre eldönthetjük bizonyos kijelentésekről, hogy igazak vagy hamisak? Nem kell közvetlen, fizikai tapasztalatokat szereznünk arról a dologról, amire a kijelentések vonatkoznak, mert előítéletünkkel ezt látatlanban is eldönthetjük. Ami roppant energiatakarékos megoldás, sok időt, fáradtságot, utánajárást megspórolhatunk vele.

Viszont ez könnyen tévútra is vezethet minket, hisz sosem tudhatjuk, hogy a kijelentésmátrixunk már elég nagy-e ahhoz, hogy tévedhetetlen legyen? Elég sok fizikai tapasztalaton alapul a sikeres előítélethez? Helyes lesz az elméleti döntésünk (előrejelzésünk, modellünk) vagy nem? És mekkora valószínűséggel lesz helyes? Ezt sem tudjuk megállapítani, mert nem ismerjük a fizikai valóság teljes méretét, amihez viszonyíthatnánk az általunk már ismert fizikai valóság méretét. Hisz a világ túl nagy hozzá, hogy közvetlenül megtapasztalhassuk teljes egészében. Még a műszereinkkel sem tudunk mindent megvizsgálni. Nem tudjuk tetszőleges mértékben növelni a mikroszkópok és távcsövek nagyítását, a felbontást, részletgazdagságot, élességet, pontosságot. Minél tovább vizsgálódunk, annál több részletet, újdonságot fedezünk fel a világunkban, amik már azelőtt is ott voltak, hogy észrevettük volna őket. Tehát hatottak ránk, befolyásolták a fizikai valóságot, csak nem tudtunk róluk. De a hatásukra felfigyelve, egy idő után felfedeztük őket.

Ebből következik, hogy a kijelentésmátrixunk sosem válhat tisztán elméletivé, nem veszítheti el a szoros, közvetlen kapcsolatát a fizikai valósággal, mert akkor könnyen érvénytelenné, hamissá válhat a fejlesztése, bővítése során. A legjobb elméletek sem érnek semmit gyakorlati tapasztalatok, bizonyítékok nélkül. Valamennyire el lehet rugaszkodni a gyakorlattól az elmélet kedvéért, de nem akármennyire és mindig vissza kell térni mielőbb a gyakorlati tapasztalatokhoz, hogy azokkal igazoljuk az elméleteink helyességét.

Bonyolítja a dolgunkat, hogy az önmagyarázó kijelentésmátrixunk egyedi és megismételhetetlen, mert minden ember az egyedi élete során egyedi tapasztalatokat szerez és ezek alapján egyedi értelmezési tartományt épít fel magában a világról. Tehát ahány szemlélője van a világunknak, aki értelmes lényként magyarázni, értelmezni próbálja azt, annyiféle részeredményre fog jutni az egésszel kapcsolatban. Ezek pedig sosem lesznek egymással teljesen kompatibilisek. Nem fedik le egymást teljes egészében, csak valamekkora részben. Tehát különbségek lesznek a világképeink között.

Nem fogunk egyet érteni bizonyos kérdésekben. Még akkor sem, ha ugyanazon formális logikát használjuk és ugyanazt értjük, ugyanazon kijelentések, fogalmak alatt. És minél többet kommunikálunk egymással a tapasztalatainkról és a belőlük levont következtetéseinkről, elméleteinkről, annál több ilyen különbséget fogunk felfedezni. Annál több lesz az eltérés, a vélt vagy valós hiba, amik mind potenciális konfliktusok lehetőségeit hordozzák magukban. Amik tisztázását kifáradásig folytathatjuk, hisz sosem tudhatjuk, meddig fog ez tartani? Talán hamar véget ér, talán életünk végéig kínlódhatunk vele, minden erőforrásunkat rááldozva és akkor sem jutunk a végére. Hisz menet közben is új tapasztalatokat szerzünk, amiket megintcsak másképp fogunk értelmezni.

Ahhoz, hogy egy kijelentésmátrix teljes egészében igaz és érvényes legyen, szorosan kell kapcsolódnia a fizikai valósághoz, amiről az érzékszerveinken keresztül jutunk információkhoz. Az érzékszerveink viszont korlátozott pontosságúak. Ráadásul becsaphatók, félrevezethetők: jól megélnek belőle a bűvészek, illuzionisták, szélhámosok és reklámszakemberek. Az elméleti elvonatkoztatások segítenek észlelni és kikerülni az ilyen csapdákat, megtévesztő szándékú bizonyításokat, viszont gyengítik a kijelentésmátrix érvényességét, hisz nem kapcsolódnak szorosan a fizikai valósághoz. A földhöz ragadtság és az elszállt fantáziálás két végpontja közti tartományban imbolyogva kell megtalálnunk az aktuálisan helyes álláspontunkat, amit aztán időnként meg kell változtatnunk, mindig a körülmények függvényében. Ezt tanulásnak, alkalmazkodásnak nevezzük.

Ami szintén csapdába vihet minket, ha olyan környezetbe kerülünk, ami buta, tudatlan, hazug és megtévesztő. Ha nem alkalmazkodunk hozzá: bajba kerülünk miatta, mert mindenki szembefordul velünk. Áldozatul esünk a környezetünk ellenségességének. Ha alkalmazkodunk hozzá: ugyanolyan butává, hazuggá és önbecsapóvá válunk, mint a körülöttünk lévők. Áldozatul esünk a környezetünk hamisságainak. Ezért létfontosságú, hogy korlátozzuk a saját alkalmazkodó képességünket és helyette inkább a hatalomgyakorló képességünket használjuk. Amivel ráerőszakolhatjuk a saját igazságunkat a környezetünkre, felokosítva, tudóssá téve, igazzá és őszintévé befolyásolva a környezetünket. Ez szintén csapdába vihet minket, hisz ha vesztünk: legyőznek minket. Ha győzünk: a saját képünkre formáljuk a világunkat. Olyan diktátorrá válunk benne, akinek senki nem mer ellent mondani. Sőt, végül már az igazat sem merik megmondani, a tőlünk való félelmükben. Így, megfelelő visszacsatolások hiányában teljesen elszakadunk a fizikai valóságtól és végül ez okozza bukásunkat.

Mert a fizikai valóságot nem érdekli, mit gondolunk róla. A valóságot nem lehet legyőzni, megerőszakolni, megváltoztatni, megjavítani, de elrontani sem. Olyan, amilyen. És végül mindig legyőz minden erőfeszítést, ami szembemegy vele. Pusztán azért, mert a valóság mindig nagyobb, erősebb halmaz, mint a benne küszködő szemlélők bármelyike.

Az igaz vagy hamis kérdésének végső próbája tehát az, hogy az adott kijelentés fennmarad-e a fizikai valóságban? Átöröklődik-e? Mások számára is hasznosnak, használhatónak bizonyul-e? Igaz az a kijelentés, ami már régen is igaz volt, most is igaz és a jövőben is igaz lesz. A számomra is igaz és mások számára is igaz. Ha elfelejtjük, a világot megtapasztalva újra felfedezhetjük, újraalkothatjuk a magunk számára, mert logikusan következik a fizikai valóságból a megléte. Vagyis elveszíthetetlen a számunkra. Ha el is tűnik átmenetileg, előbb-utóbb mindig újra megkerül. Folyton belebotlunk, állandóan szembesülünk vele. Ki se kerülhetjük. Mert ott van.

Ahogy a hamisságok is. Hisz azokba is folyton belebotlunk, állandóan szembesülünk velük, ki se kerülhetjük őket. Ha elfelejtjük őket, a világot megtapasztalva újra felfedezhetjük őket, újraalkothatjuk a magunk számára a régi idők hamisságait, tévedéseit, ostobaságait. Mert ezek is a valóság értelmezésének folyamatából következnek, azáltal hozzuk létre őket.

Egy módja van a hamisságok elkerülésének. Ha az igazságokat is elkerüljük velük együtt. Mert az érmének két oldala van és ha egyikből sem kérünk, meg kell szabadulnunk az érmétől. Aki nem gondolkodik, nem ítél, nem hoz döntést, nem alkot kijelentésmátrixot, nem ért meg semmit a világból, annak nincsenek ilyen gondjai sem. Viszont az nem nevezhető értelmes lénynek, csak élőlénynek. Akinek reakciói a fizikai valóságra jóval egyszerűbbek a gondolkodó lények reakcióinál. Épp ezért az életképessége is alacsonyabb szintű, mert nem használja ki az értelem nyújtotta taktikai és stratégiai előnyöket a fennmaradása érdekében. Ezért minden élőlény számára döntő fontosságú a saját értelmének kifejlesztése és használata a gyakorlatban. Ez egy evolúciós kényszer, mert aki nem ezt teszi, az hamarább kiselejteződik az élők sorából, mint a gondolkodásban sikeresebbb élőlények.

Így jutottunk ide, ahol most vagyunk. Az intelligenciánk jött, látott, győzött, s megteremtette az igazságok és hamisságok világát. De a valóságot így sem tudjuk legyőzni. Mert annak működése továbbra sem igaz vagy hamis kijelentések kérdése.

Készült: 2024.01.08. - 27.

Vissza a tartalomhoz