LELKI KOLLEKTÍVÁK

Az ezoterikus beavatottak, spirituális bölcsek, szellemi tanítók, lélek tudósok régóta beszélnek arról, hogy az univerzumban (a miénkben és másokban) vannak olyan civilizációk, lélek csoportok, akik kollektívaként működnek, azaz nem egymástól információsan szeparált szellemű lelkek alkotják őket, hanem szorosan összekapcsoltak. Fizikai értelemben ez azt jelenti, hogy szellemi egységben működnek, egyetlen szuperintelligens spiritizmusként (szellemi élőlényként). Megosztják egymással a tapasztalataikat, közösen, egységesen hozzák meg a döntéseiket és összehangoltan cselekednek. Hasonlóan az államalkotó rovarokhoz, amik kaptárban, bolyban élnek egy királynő irányítása alatt, ezek a civilizációk sem a lelki önállóság, szellemi individualizmus útját járják, hanem alárendelik magukat a közösségük céljainak, érdekeinek, önfeláldozó módon dolgozva annak fennmaradásáért.

De vajon tényleg lehetséges létrehozni és tartósan működtetni egy ilyen kollektívát? És mekkora lehet maximum egy ilyen közösség? Milyen fizikai törvények, logikai szabályok korlátozzák ezen entitások méretét, reakcióidejét? Az elmúlt években összegyűlt lélektani ismereteink már lehetőséget adnak rá, hogy megpróbáljuk megbecsülni a lelki kollektívák fontosabb jellemzőit, előnyeit és hátrányait. Nem azért, mert az emberiség a kollektivizálódás felé halad jelenleg és bárki is ilyesmit szeretne létrehozni. Sőt, épp ellenkezőleg: nálunk a teljeskörű individualizmus hódít ebben a teremtési korszakban. Ezen még az internet elterjedése, a virtuális valóság, a kiterjesztett valóság ígérete és az agyba ültethető agy-gép vagy lélek-gép interfészek térhódítása sem fog érdemben változtatni. Ahhoz túlságosan megosztottak, széthúzóak, ellenérdekeltek, önzőek és önfejűek vagyunk, hogy ilyesmivel próbálkozzunk. De a környező univerzumban és a párhuzamos univerzumokban bármikor összefuthatunk olyan idegen civilizációkkal, akik kollektívaként működnek. És nem árt tisztában lennünk a fontosabb jellemzőikkel. Az alábbiakban az ezzel kapcsolatos kutatási eredményeket foglaltam össze, a teljesség igénye nélkül, elsősorban gondolatébresztőnek szánva írásomat.

Ahhoz, hogy egy lelki kollektíva működni tudjon, nagy adatfeldolgozó kapacitásra van szükség. A lelkek ugyan képesek rendkívül gyorsan észlelni és értelmezni a környező világ változásait, elvégre fénnyel működnek, tehát fénysebességgel végzik a különféle logikai műveleteket, ennek mégis van egy fizikai korlátja. Ha a feldolgozandó információk mennyisége meghalad egy értéket, a lélek sem képes valós időben kezelni őket, szelektálnia kell fontossági sorrendben az élményeket. Például minél több dologra kell egy léleknek egyszerre figyelnie, annál kevesebb ideje jut mindegyikre. Mivel a fényszál fotinóinak modulációjában történő adattárolás csak soros feldolgozást tesz lehetővé, a szál szerkezetéből és az adatokhoz való hozzáférés módjából (szekvenciális) következően. Emiatt az időosztásos figyelem megosztás lassítja az egyes dolgokra való odafigyelés hatékonyságát, ami késésekhez, tévesztésekhez, különféle hibákhoz vezet.

Erre jelent megoldást a párhuzamos adatfeldolgozás. Elvileg lehetne egy lélekbe több adatfeldolgozó logikai egységet is beépíteni, de ennek csak akkor van értelme, ha mindegyik más fényszálon dolgozik, nem ugyanazon, hogy ne kelljen várniuk egymásra, illetve elkerüljék a párhuzamos hozzáférésből fakadó problémákat. Az ilyen többmagos lelkek valódi, fizikai tudathasadással futnak (minden fényszál egy személyiség), ami a közös perifériákhoz (kommunikációs csatornákhoz, fényhajtányokhoz, térváltóműhöz, stb.) való párhuzamos hozzáférések miatt nem praktikus. Ráadásul műszaki hiba (lélek nanogép meghibásodás, sérülés) esetén végzetes lehet, mert nincs redundancia (tartalék rendszer). Nincs, aki észlelné a hibát és helyettesíthetné a kiesett lelket, illetve ki tudná javítani a társát.

Éppen ezért jobb ötlet több lelket készíteni, akik mind egy adatfeldolgozó logikai egységet és egy személyiség élmény fényszálat tartalmaznak. Ekkor viszont mindegyikük önálló lesz, fizikailag független egymástól. Mivel a teremtés fizikailag aszimmetrikus, benne minden pont térben és időben egyedi információ tartalommal (nézőponttal) rendelkezik. Ha a lelkek nem egy csomóban működnek, gyakorlatilag összekapcsolva egy nagyobb porszemmé, akkor mind máshol tartózkodik, önállóan mozog a térben. Tehát máshol, máskor, mást tapasztal, mást csinál, ezért másfajta tapasztalatokra tesz szert. Vagyis az élményei és a személyisége másféle lesz, mint a többieké. Ez az individuális fejlődés, egyénné válás lényege. Az ilyen kollektíva tehát szellemi értelemben véve nagyon gyorsan szétesik, ahogy a részei egyre inkább különbözővé, mássá válnak. Akkor is, ha eredetileg egységes szellemi tartalommal indult a közösség, tehát minden lélek ugyanazon élmény fényszál másolatait kapta meg, vagyis egyetlen személyiségből származik (szellemi klónozás). Egy idő után a különbségeik miatt már nem tudnak egyként gondolni egymásra, idegenekké válnak egymás számára.

Erre jelent megoldást a rendszeres élményfilm összefésülés folyamata. Ha például minden nap, minden lélek napi élményfilmjét átmásoljuk egy közös feldolgozóegységbe, ez a központi lélek végignézi és feldolgozza a tapasztalatokat, mintha a sajátjai lennének. Tehát gondolat címkézéssel logikai kapcsolatokat kialakítva, értelemszerűen összeköti egymással az egyes élmény jeleneteket, egyetlen közös, hosszú élményfilmet komponálva belőlük. Majd ezt visszamásolja mindenkinek, hogy a következő napjuk ezzel kezdődjön. Ekkor, némi késéssel mindenki értesül mindenki más tapasztalatairól, érzéseiről, gondolatairól és megmarad az egység, közösség, a kollektív emlékezet állapota, ami segít egyként gondolni egymásra. Senki nem válik idegenné.

Ebben a kollektívában nincsenek hosszú távú titkok. Az összefésülések időköze határozza meg, hogy meddig marad titok valami a többiek számára. Értelemszerűen, minél ritkábban végez a lélekcsoport összefésülést, az egyének annál inkább különbözővé válnak, az információs divergencia miatt folyamatosan széttartva. Ezért gyakorlati kísérletekkel kell meghatározni azon időtartamot, amin belül mindenképp élményfilm összefésülést kell végezni a kollektív tudatosság szétesésének megakadályozására. Elvileg lehetne akár óránként vagy percenként is összefésülni, de mivel az összefésülésnek még maximális műveleti sebesség esetén is van egy időtartama, minél több a lélek és minél hosszabb a végignézendő élményfilm, annál tovább a folyamat. Közben viszont a lelkek nem állhatnak le. Nem bénulhat meg az egész kollektíva emiatt, a közös élményfilmre várva. Az állandó (valós idejű) összefésülés meg fizikai okokból nem lehetséges az élmény visszhangosodás és figyelem túlterhelés miatt.

Praktikusnak tűnik éjszaka, alvás közben elvégezni a napi élmények összefésülését, amikor a többség pihen, nem dolgozik. Vagy adott időközönként lehet külön összefésülési ünnepnapot tartani (hétvégén). Mivel a lelkek addig is tapasztalnak és működnek, amíg várnak a közös élményfilmre, meg kell oldani az eközben eltárolt élmények szeparációját, hogy tároláskor ne keveredjenek össze. És ne történjen átfedés, visszhangosodás a következő összefésülésnél, ami többszörös összefésüléshez vezetne, szükségtelenül bonyolítva és megnyújtva a feldolgozási folyamatot.

Ez a probléma megkerülhető a lelkek ideiglenes leállításával. Ha a kollektíva kicsi, az élményfilmek pedig rövidek, az összefésülésük rövid ideig tart, tehát a pihenő lelkek tapasztalatszerzése gond nélkül szüneteltethető erre az időre. Csakhogy ilyenkor gyakorlatilag megbénul a teljes lélekcsoport, ami kockázatos, mert különféle veszélyekkel járhat rájuk nézve. Hisz a valóság körülöttük nem áll meg a kedvükért, amire reagálniuk kéne. Az nem megoldás, ha a kollektívát két részre osztjuk és hol az egyik fele végez összefésülést, hol a másik és közben az éber csoport vigyáz a szünetelőre. Mert utána hogy fésüljük össze a két csoport élményeit?

Azt tudjuk, hogy az emberi testek működtetéséhez a lelkeknek lassított üzemmódban kell futniuk. Hogy a biológiai test reakcióidejéhez (és a fizikai környezethez) igazodjon a szellem gondolkodása. Becslésünk szerint a testhez igazított sebességnél nagyjából ezerszer gyorsabb a lélek maximális, fénysebességű működése. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy amit testsebességgel 16,6 percig tart végiggondolni, az csúcssebességgel 1 másodperc alatt megvan. Tehát ha 24 óránként végzünk élmény összefésülést, akkor egy élményfilm feldolgozása 86,4 másodpercig tart. Ez limitálja a központi lélek kapacitását. Hisz egy 4 fős család összefésülése kész van 5,76 perc alatt. Viszont egy 100 fős falu lakosságához már 2,4 óra szükséges, ami felér egy mélyalvási ciklussal. Értelemszerűen: a kollektíva ekkor nem állhat ezernél több lélekből, mert az összefésülésük egy napig tart. És a feldolgozási idő nem lehet hosszabb a két összefésülés közti időköznél, hogy ne torlódjanak fel az élményfilmek. Ezer főnél a központi lélek egész nap dolgozik az előző nap élményeinek összefésülésén, majd az eredményt az éjszaka folyamán szétküldi mindenkinek, azok pedig beküldik a következő nap élményeit.

Maguknak az élményfilmeknek az átmásolása a feldolgozásukhoz képest elenyészően rövid ideig tart. Aki átélte már, hogy lefut előtte az élete filmje, az tudja, hogy az egész élmény felidézési és lemásolási folyamat az addig megélt élettartam hosszától függően alig 1-2-3 másodpercig tart. Ezt adatvédelmi okokból csinálják az erre beprogramozott lélek vezérlő operációs rendszerek. Amikor valakinek véget ér a testben töltött élete, a halál pillanatát felismerve a rendszer automatikusan lemásolja a teljes élmény fényszálat és időszálon vagy térbeli sugárzáson keresztül továbbítja a megadott vevőállomásra (jellemzően egy másik, lélekfelügyelő léleknek), ahol eltárolják az egészet és megőrzik, biztonsági másolatként. Így ha megsérülne az élményfolyam vagy bárki belepiszkálna, manipulálni próbálva az adatokkal, könnyen kijavítható a hiba, leleplezhető a csalás. Ami főleg akkor hasznos, ha egy lélekbírónak ítéletet kell mondania az adott életfolyam felett.

Tehát egy emberi biológiai testben működő kollektíva nem állhat ezernél több főből. Ha ezt meg akarjuk haladni, akkor jobban le kell lassítanunk mindenki működését, csökkentve az észleli sebességüket és reakcióidejüket, hogy beleférjenek a feldolgozási időbe. Ez viszont problémás lehet vészhelyzetben, amikor emberileg gyorsan kell reagálni, mert mindenki tohonyábbá válik tőle, mint egy lajhár. Ami evolúciós szempontból nem előnyös, mostoha körülmények között rontja a túlélési esélyeket. Ha gyorsan gondolkodó és reagáló embereket akarunk egy kollektívába szervezni, csökkenteni kell a létszámukat, hogy növelhessük az észlelési sebességüket. Egy maximális sebességgel működő lélek így gyakorlatilag nem integrálható semmilyen kollektívába, mert képtelenség összefésülni őt mások élményfilmjeivel.

Végezetül felmerül a kérdés: mekkorának kell lennie minimálisan egy kollektívának ahhoz, hogy önálló, életképes civilizációként, tartósan működni tudjon és a tagjai minden szükséges feladatot el tudjanak látni, amik kellenek a közösség fennmaradásához? Erre nincs általános recept, mert a környezeti körülmények erősen befolyásolják, hogy egy nap alatt ki, mennyi munkát, milyen gyorsan tud elvégezni? Hogy milyen feladathoz, hány ember szükséges? Az emberek ugyanis nem rovarok. Ami működik egy hangyabolynál vagy méhkaptárnál, hogy a királynő több ezer dolgozót irányít összehangoltan, az nem működik a jóval nagyobb és bonyolultabb emberek esetében. Mivel a dolgozó rovarok egyszerű, automatizált műveleteket végeznek, mint az ipari robotok, amik kevés felügyeletet igényelnek. És rendszeresek a munka közbeni veszteségek, amiket a kikelő utódok gyorsan pótolni tudnak. Ehhez képest az emberek komplex műveletvégzésre is alkalmasak, bonyolult problémákat tudnak önállóan megoldani, tehát a felügyeletüknek, a tevékenységeik összehangolásának is nagyobbnak kell lennie. És ha valaki közben megsérül vagy meghal, nehezebb pótolni, mert évekbe telik, mire egy gyerek felnő és munkaképessé válik.

Egy önellátó űrbázis létrehozásához és működtetéséhez például több tucat ember szükséges, figyelembe véve a műszakváltásokat, szabadságolásokat, betegségeket, haláleseteket. Lényegében egy kisebb falu lakosságára van szükség: 200-500 főre minimum a hosszútávú sikerhez. De ez csak egyetlen kaptár kolónia, aminek tagjai hiába alkotnak szellemi kollektívát, ha a többi település kollektívái függetlenek tőlük. Ők mások lesznek, idegenek és furák az eltérő közös tudatuk miatt. Ami a kollektívák közti konfliktusokban fog megnyilvánulni.

Egy olyan óriási, túlnépesedett társadalmat pedig, mint a jelenlegi emberiség, nyilvánvalóan képtelenség lenne egyetlen kollektívába összefogni, még a legfejlettebb isteni lélek technológiával is. A sokaság tehát mindig individualizmushoz és széthúzáshoz vezet, mert az önállóan gondolkodó és cselekvő lények képtelenek a közösség érdekében tartós önkorlátozást végezni. Ezért nem tudja megoldani az emberiség a saját létezéséből fakadó számtalan problémáját. És ezen a digitális kollektíva képző megoldások sem fognak segíteni, amiken a nagy technológiai cégek dolgoznak, próbálva agy-gép interfészekkel nonstop hálózati hozzáférést biztosítani a felhasználók nagy tömegeinek.

Készült: 2024.01.26. - 04.17.

Vissza a tartalomhoz