LELKI KOLLEKTÍVÁK
Az ezoterikus beavatottak, spirituális bölcsek, szellemi tanítók,
lélek tudósok régóta beszélnek arról, hogy az univerzumban (a
miénkben és másokban) vannak olyan civilizációk, lélek csoportok,
akik kollektívaként működnek, azaz nem egymástól információsan
szeparált szellemű lelkek alkotják őket, hanem szorosan
összekapcsoltak. Fizikai értelemben ez azt jelenti, hogy szellemi
egységben működnek, egyetlen szuperintelligens spiritizmusként
(szellemi élőlényként). Megosztják egymással a tapasztalataikat,
közösen, egységesen hozzák meg a döntéseiket és összehangoltan
cselekednek. Hasonlóan az államalkotó rovarokhoz, amik kaptárban,
bolyban élnek egy királynő irányítása alatt, ezek a civilizációk
sem a lelki önállóság, szellemi individualizmus útját járják,
hanem alárendelik magukat a közösségük céljainak, érdekeinek,
önfeláldozó módon dolgozva annak fennmaradásáért.
De vajon tényleg lehetséges létrehozni és tartósan működtetni egy
ilyen kollektívát? És mekkora lehet maximum egy ilyen közösség?
Milyen fizikai törvények, logikai szabályok korlátozzák ezen
entitások méretét, reakcióidejét? Az elmúlt években összegyűlt
lélektani ismereteink már lehetőséget adnak rá, hogy megpróbáljuk
megbecsülni a lelki kollektívák fontosabb jellemzőit, előnyeit és
hátrányait. Nem azért, mert az emberiség a kollektivizálódás felé
halad jelenleg és bárki is ilyesmit szeretne létrehozni. Sőt, épp
ellenkezőleg: nálunk a teljeskörű individualizmus hódít ebben a
teremtési korszakban. Ezen még az internet elterjedése, a
virtuális valóság, a kiterjesztett valóság ígérete és az agyba
ültethető agy-gép vagy lélek-gép interfészek térhódítása sem fog
érdemben változtatni. Ahhoz túlságosan megosztottak, széthúzóak,
ellenérdekeltek, önzőek és önfejűek vagyunk, hogy ilyesmivel
próbálkozzunk. De a környező univerzumban és a párhuzamos
univerzumokban bármikor összefuthatunk olyan idegen
civilizációkkal, akik kollektívaként működnek. És nem árt
tisztában lennünk a fontosabb jellemzőikkel. Az alábbiakban az
ezzel kapcsolatos kutatási eredményeket foglaltam össze, a
teljesség igénye nélkül, elsősorban gondolatébresztőnek szánva
írásomat.
Ahhoz, hogy egy lelki kollektíva működni tudjon, nagy
adatfeldolgozó kapacitásra van szükség. A lelkek ugyan képesek
rendkívül gyorsan észlelni és értelmezni a környező világ
változásait, elvégre fénnyel működnek, tehát fénysebességgel
végzik a különféle logikai műveleteket, ennek mégis van egy
fizikai korlátja. Ha a feldolgozandó információk mennyisége
meghalad egy értéket, a lélek sem képes valós időben kezelni őket,
szelektálnia kell fontossági sorrendben az élményeket. Például
minél több dologra kell egy léleknek egyszerre figyelnie, annál
kevesebb ideje jut mindegyikre. Mivel a fényszál fotinóinak
modulációjában történő adattárolás csak soros feldolgozást tesz
lehetővé, a szál szerkezetéből és az adatokhoz való hozzáférés
módjából (szekvenciális) következően. Emiatt az időosztásos
figyelem megosztás lassítja az egyes dolgokra való odafigyelés
hatékonyságát, ami késésekhez, tévesztésekhez, különféle hibákhoz
vezet.
Erre jelent megoldást a párhuzamos adatfeldolgozás. Elvileg
lehetne egy lélekbe több adatfeldolgozó logikai egységet is
beépíteni, de ennek csak akkor van értelme, ha mindegyik más
fényszálon dolgozik, nem ugyanazon, hogy ne kelljen várniuk
egymásra, illetve elkerüljék a párhuzamos hozzáférésből fakadó
problémákat. Az ilyen többmagos lelkek valódi, fizikai
tudathasadással futnak (minden fényszál egy személyiség), ami a
közös perifériákhoz (kommunikációs csatornákhoz, fényhajtányokhoz,
térváltóműhöz, stb.) való párhuzamos hozzáférések miatt nem
praktikus. Ráadásul műszaki hiba (lélek nanogép meghibásodás,
sérülés) esetén végzetes lehet, mert nincs redundancia (tartalék
rendszer). Nincs, aki észlelné a hibát és helyettesíthetné a
kiesett lelket, illetve ki tudná javítani a társát.
Éppen ezért jobb ötlet több lelket készíteni, akik mind egy
adatfeldolgozó logikai egységet és egy személyiség élmény
fényszálat tartalmaznak. Ekkor viszont mindegyikük önálló lesz,
fizikailag független egymástól. Mivel a teremtés fizikailag
aszimmetrikus, benne minden pont térben és időben egyedi
információ tartalommal (nézőponttal) rendelkezik. Ha a lelkek nem
egy csomóban működnek, gyakorlatilag összekapcsolva egy nagyobb
porszemmé, akkor mind máshol tartózkodik, önállóan mozog a térben.
Tehát máshol, máskor, mást tapasztal, mást csinál, ezért másfajta
tapasztalatokra tesz szert. Vagyis az élményei és a személyisége
másféle lesz, mint a többieké. Ez az individuális fejlődés,
egyénné válás lényege. Az ilyen kollektíva tehát szellemi
értelemben véve nagyon gyorsan szétesik, ahogy a részei egyre
inkább különbözővé, mássá válnak. Akkor is, ha eredetileg egységes
szellemi tartalommal indult a közösség, tehát minden lélek
ugyanazon élmény fényszál másolatait kapta meg, vagyis egyetlen
személyiségből származik (szellemi klónozás). Egy idő után a
különbségeik miatt már nem tudnak egyként gondolni egymásra,
idegenekké válnak egymás számára.
Erre jelent megoldást a rendszeres élményfilm összefésülés
folyamata. Ha például minden nap, minden lélek napi élményfilmjét
átmásoljuk egy közös feldolgozóegységbe, ez a központi lélek
végignézi és feldolgozza a tapasztalatokat, mintha a sajátjai
lennének. Tehát gondolat címkézéssel logikai kapcsolatokat
kialakítva, értelemszerűen összeköti egymással az egyes élmény
jeleneteket, egyetlen közös, hosszú élményfilmet komponálva
belőlük. Majd ezt visszamásolja mindenkinek, hogy a következő
napjuk ezzel kezdődjön. Ekkor, némi késéssel mindenki értesül
mindenki más tapasztalatairól, érzéseiről, gondolatairól és
megmarad az egység, közösség, a kollektív emlékezet állapota, ami
segít egyként gondolni egymásra. Senki nem válik idegenné.
Ebben a kollektívában nincsenek hosszú távú titkok. Az
összefésülések időköze határozza meg, hogy meddig marad titok
valami a többiek számára. Értelemszerűen, minél ritkábban végez a
lélekcsoport összefésülést, az egyének annál inkább különbözővé
válnak, az információs divergencia miatt folyamatosan széttartva.
Ezért gyakorlati kísérletekkel kell meghatározni azon időtartamot,
amin belül mindenképp élményfilm összefésülést kell végezni a
kollektív tudatosság szétesésének megakadályozására. Elvileg
lehetne akár óránként vagy percenként is összefésülni, de mivel az
összefésülésnek még maximális műveleti sebesség esetén is van egy
időtartama, minél több a lélek és minél hosszabb a végignézendő
élményfilm, annál tovább a folyamat. Közben viszont a lelkek nem
állhatnak le. Nem bénulhat meg az egész kollektíva emiatt, a közös
élményfilmre várva. Az állandó (valós idejű) összefésülés meg
fizikai okokból nem lehetséges az élmény visszhangosodás és
figyelem túlterhelés miatt.
Praktikusnak tűnik éjszaka, alvás közben elvégezni a napi élmények
összefésülését, amikor a többség pihen, nem dolgozik. Vagy adott
időközönként lehet külön összefésülési ünnepnapot tartani
(hétvégén). Mivel a lelkek addig is tapasztalnak és működnek, amíg
várnak a közös élményfilmre, meg kell oldani az eközben eltárolt
élmények szeparációját, hogy tároláskor ne keveredjenek össze. És
ne történjen átfedés, visszhangosodás a következő összefésülésnél,
ami többszörös összefésüléshez vezetne, szükségtelenül bonyolítva
és megnyújtva a feldolgozási folyamatot.
Ez a probléma megkerülhető a lelkek ideiglenes leállításával. Ha a
kollektíva kicsi, az élményfilmek pedig rövidek, az összefésülésük
rövid ideig tart, tehát a pihenő lelkek tapasztalatszerzése gond
nélkül szüneteltethető erre az időre. Csakhogy ilyenkor
gyakorlatilag megbénul a teljes lélekcsoport, ami kockázatos, mert
különféle veszélyekkel járhat rájuk nézve. Hisz a valóság
körülöttük nem áll meg a kedvükért, amire reagálniuk kéne. Az nem
megoldás, ha a kollektívát két részre osztjuk és hol az egyik fele
végez összefésülést, hol a másik és közben az éber csoport vigyáz
a szünetelőre. Mert utána hogy fésüljük össze a két csoport
élményeit?
Azt tudjuk, hogy az emberi testek működtetéséhez a lelkeknek
lassított üzemmódban kell futniuk. Hogy a biológiai test
reakcióidejéhez (és a fizikai környezethez) igazodjon a szellem
gondolkodása. Becslésünk szerint a testhez igazított sebességnél
nagyjából ezerszer gyorsabb a lélek maximális, fénysebességű
működése. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy amit testsebességgel
16,6 percig tart végiggondolni, az csúcssebességgel 1 másodperc
alatt megvan. Tehát ha 24 óránként végzünk élmény összefésülést,
akkor egy élményfilm feldolgozása 86,4 másodpercig tart. Ez
limitálja a központi lélek kapacitását. Hisz egy 4 fős család
összefésülése kész van 5,76 perc alatt. Viszont egy 100 fős falu
lakosságához már 2,4 óra szükséges, ami felér egy mélyalvási
ciklussal. Értelemszerűen: a kollektíva ekkor nem állhat ezernél
több lélekből, mert az összefésülésük egy napig tart. És a
feldolgozási idő nem lehet hosszabb a két összefésülés közti
időköznél, hogy ne torlódjanak fel az élményfilmek. Ezer főnél a
központi lélek egész nap dolgozik az előző nap élményeinek
összefésülésén, majd az eredményt az éjszaka folyamán szétküldi
mindenkinek, azok pedig beküldik a következő nap élményeit.
Maguknak az élményfilmeknek az átmásolása a feldolgozásukhoz
képest elenyészően rövid ideig tart. Aki átélte már, hogy lefut
előtte az élete filmje, az tudja, hogy az egész élmény felidézési
és lemásolási folyamat az addig megélt élettartam hosszától
függően alig 1-2-3 másodpercig tart. Ezt adatvédelmi okokból
csinálják az erre beprogramozott lélek vezérlő operációs
rendszerek. Amikor valakinek véget ér a testben töltött élete, a
halál pillanatát felismerve a rendszer automatikusan lemásolja a
teljes élmény fényszálat és időszálon vagy térbeli sugárzáson
keresztül továbbítja a megadott vevőállomásra (jellemzően egy
másik, lélekfelügyelő léleknek), ahol eltárolják az egészet és
megőrzik, biztonsági másolatként. Így ha megsérülne az
élményfolyam vagy bárki belepiszkálna, manipulálni próbálva az
adatokkal, könnyen kijavítható a hiba, leleplezhető a csalás. Ami
főleg akkor hasznos, ha egy lélekbírónak ítéletet kell mondania az
adott életfolyam felett.
Tehát egy emberi biológiai testben működő kollektíva nem állhat
ezernél több főből. Ha ezt meg akarjuk haladni, akkor jobban le
kell lassítanunk mindenki működését, csökkentve az észleli
sebességüket és reakcióidejüket, hogy beleférjenek a feldolgozási
időbe. Ez viszont problémás lehet vészhelyzetben, amikor emberileg
gyorsan kell reagálni, mert mindenki tohonyábbá válik tőle, mint
egy lajhár. Ami evolúciós szempontból nem előnyös, mostoha
körülmények között rontja a túlélési esélyeket. Ha gyorsan
gondolkodó és reagáló embereket akarunk egy kollektívába
szervezni, csökkenteni kell a létszámukat, hogy növelhessük az
észlelési sebességüket. Egy maximális sebességgel működő lélek így
gyakorlatilag nem integrálható semmilyen kollektívába, mert
képtelenség összefésülni őt mások élményfilmjeivel.
Végezetül felmerül a kérdés: mekkorának kell lennie minimálisan
egy kollektívának ahhoz, hogy önálló, életképes civilizációként,
tartósan működni tudjon és a tagjai minden szükséges feladatot el
tudjanak látni, amik kellenek a közösség fennmaradásához? Erre
nincs általános recept, mert a környezeti körülmények erősen
befolyásolják, hogy egy nap alatt ki, mennyi munkát, milyen
gyorsan tud elvégezni? Hogy milyen feladathoz, hány ember
szükséges? Az emberek ugyanis nem rovarok. Ami működik egy
hangyabolynál vagy méhkaptárnál, hogy a királynő több ezer
dolgozót irányít összehangoltan, az nem működik a jóval nagyobb és
bonyolultabb emberek esetében. Mivel a dolgozó rovarok egyszerű,
automatizált műveleteket végeznek, mint az ipari robotok, amik
kevés felügyeletet igényelnek. És rendszeresek a munka közbeni
veszteségek, amiket a kikelő utódok gyorsan pótolni tudnak. Ehhez
képest az emberek komplex műveletvégzésre is alkalmasak, bonyolult
problémákat tudnak önállóan megoldani, tehát a felügyeletüknek, a
tevékenységeik összehangolásának is nagyobbnak kell lennie. És ha
valaki közben megsérül vagy meghal, nehezebb pótolni, mert évekbe
telik, mire egy gyerek felnő és munkaképessé válik.
Egy önellátó űrbázis létrehozásához és működtetéséhez például több
tucat ember szükséges, figyelembe véve a műszakváltásokat,
szabadságolásokat, betegségeket, haláleseteket. Lényegében egy
kisebb falu lakosságára van szükség: 200-500 főre minimum a
hosszútávú sikerhez. De ez csak egyetlen kaptár kolónia, aminek
tagjai hiába alkotnak szellemi kollektívát, ha a többi település
kollektívái függetlenek tőlük. Ők mások lesznek, idegenek és furák
az eltérő közös tudatuk miatt. Ami a kollektívák közti
konfliktusokban fog megnyilvánulni.
Egy olyan óriási, túlnépesedett társadalmat pedig, mint a
jelenlegi emberiség, nyilvánvalóan képtelenség lenne egyetlen
kollektívába összefogni, még a legfejlettebb isteni lélek
technológiával is. A sokaság tehát mindig individualizmushoz és
széthúzáshoz vezet, mert az önállóan gondolkodó és cselekvő lények
képtelenek a közösség érdekében tartós önkorlátozást végezni.
Ezért nem tudja megoldani az emberiség a saját létezéséből fakadó
számtalan problémáját. És ezen a digitális kollektíva képző
megoldások sem fognak segíteni, amiken a nagy technológiai cégek
dolgoznak, próbálva agy-gép interfészekkel nonstop hálózati
hozzáférést biztosítani a felhasználók nagy tömegeinek.
Készült: 2024.01.26. - 04.17.
Vissza a tartalomhoz