MEDUSA FEJE

Az alábbiak megértéséhez feltétlenül el kell olvasni: A világ közepe, Az Égisz szerkezete, Az Isten helye, Kvintesszencia, Térforrás iránymérő, Térdimenziószintek szeparációja (2023, létfilozófia), A dzsed-oszlop titka (2023, ezoterika), Ősfénylés, Fényözön, Teremtési korszakok (2021, létfilozófia) és A világ teremtése 1. (2021, ezoterika) című írásokat.

1. VILÁGTENGELY

Minden univerzumnak van egy saját Világtengelye, ami az alfatéri térforrás útvonala az őskáoszban attól a ponttól kezdve, ahol elkezdte kiárasztani magából a kvintesszenciáját, addig a pontig, ahol a saját jelenében éppen tartózkodik. Az egyes kvintesszencia univerzumok térforrásai valószínűleg mind felfelé haladnak RV=1-el a Teremtő okforrás toronyzónájában (kivételek lehetségesek), nagyjából egyenes vonalban, vélhetően egymás közelében. Így ezen Világtengelyek együttesen alkotnak egy közös, virtuális Világtengelyt, aminek egyik ezoterikus szimbóluma az óegyiptomi vallás dzsed-oszlopa.

Ha odamegyünk a Világtengelyhez, hogy megnézzük, ott nem fogunk látni semmi oszlopszerűt. Se a téridőben, se az őskáoszban. Tehát ez nem egy konkrét, megfogható valami az űrben, hanem egy útvonal, pontosabban egy valamekkora (ismeretlen) kiterjedésű sáv az őskáoszban, ami mentén az egymástól szeparáltan működő térforrások száguldanak egy irányba, évbilliárdok óta. Köszönhetően annak, hogy a jelenpontjaikat arrafelé taszítják az okforrások alkotta őskáosz hullámrétegei. Ugyanúgy, mint a Teremtő Atya okforrás jelenpontját, ami a tachion toronyzónájának csúcsán száguld bele az ismeretlenbe, a Világtengely képzeletbeli meghosszabbítása mentén távolodva a maga mögött hagyott teremtésétől.

Viszont úgy sejtem, hogy kozmikus méretskálán ezen tengely körül sűrűsödik az univerzum anyaga, tehát ebben a sávban több csillagnak és galaxisnak kell lennie, mint tőle oldalirányban távolodva, körben kifelé haladva a téridő gömb pereme felé. Ezt most csak azért nem látjuk, mert a jelenlegi távcsöveink nem alkalmasak rá, hogy ekkora léptékben mérjük fel velük a környező univerzumot. A mi kozmoszunk már túl nagy hozzá, hogy ellássunk egyik végétől a másikig.

Az Isten helye című írásban szó esett arról, hogy a Teremtő okforrás valószínűleg a Vízöntő csillagkép (latinul: Aquarius, magyarul: A-Ká-van-rí-us, azaz: Atya Ká okforrás írása itt történik, a jelenpontban, ahonnét az idő vize kiöntődik) irányában található az égbolton (a Babiloniak ezt "égszakadásnak" nevezték: a pont, amiből ránk szakad az ég (tűz tachion)), a mi univerzumunk térforrása pedig valószínűleg a Bak csillagkép (latinul: Capricornus, magyarul: ká-píri-körön-us, azaz: a Teremtő Tűzből lett időhurok) irányában található. Ezen két pont egymástól való távolságának és látószögének ismeretében megbecsülhetjük, hol vagyunk mi az univerzum téridő buborékában? Az eredmény egy sátorkúp alakú, ívelő tölcsérszerű felületet ad a Világtengely körül, aminek síkmetszete két körív a téridő gömbön belül (a képen piros vonallal jelölve az egyik). Ahhoz, hogy tovább szűkíthessük a saját helyzetünk meghatározását ezen felületen belül, szükségünk van egy harmadik pontra is, aminek szintén ismerjük a távolságát a térforrástól. Ez a pont logikusan a Világtengelyünk kiindulási pontja, ahol az univerzumunk térforrása tartózkodott a téridő gömb keltésének kezdetén.

2. MEDUSA ÉS AIGISZ

A görög mitológiában szó esik három gorgóról, akik: Phorküsz (tengeristen, a tengermély megszemélyesítője, Pontosz és Gaia fia, magyarul: por-kis, azaz: kis porszem) és Kétó (tengeri szörny, a tenger veszélyeinek és szörnyetegeinek megszemélyesítője, Pontosz és Gaia lánya, magyarul: két-ó, azaz: két öreg okforrás) lányai voltak. Ezek: Eurüalé (messze üvöltő, magyarul: e-úr-ő-a-lé), Sztheinó (erőteljes, magyarul: szét-hely-nő) és Medusa (uralkodó, magyarul: ma-dús-a, azaz: jelenforrásokban dús). Mivel megsértették Pallasz Athénét azzal, hogy Poszeidón Athéné templomában megerőszakolta Medusát, haragjában csúffá változtatta őket. A hajuk helyén kígyók tekeregnek a fejük körül, kígyónyelvük, éles fogsoruk (disznóagyarral) és aranyszárnyuk van. Áthatolhatatlan pikkely fedi testüket, a kezük pedig rézből van. Aki rájuk nézett, az kővé vált. A három testvérből csak Medusa volt halandó, akit Perszeusz (magyarul: pír-ez-e-us, azaz: tűz ezen időforrása) ölt meg trükkös módon. Amikor Medusát lefejezte, a nyakából kipattant Pégaszosz (a szárnyas ló, magyarul: pont-ég-ász-os) és Khrüszaór (aranykardos, magyarul: körül-szál-úr). Medusa fejét Perszeusz Pallasz Athénének ajándékozta, aki a Zeusztól kapott Égisz pajzsára helyezte, hogy a csatákban kővé változtassa vele az ellenségeit. Emiatt a görög katonák pajzsait is egy Medusa fej díszítette.

Az Aigisz (Égisz, magyarul: ég-isten) pajzsot Héphaisztosz (magyarul: Há-fa-istenes) készítette Zeusznak (magyarul: Az-e-us, azaz: a Teremtő ezen időforrása), aki odaadta azt Pallasz Athénének (magyarul: Pál-ász Atyáné vagy Apa-al-ász Atyáné). A pajzsot eredetileg az Amaltheia (magyarul: A-ma-áll-teje, azaz: az álló jelenpont tisztafehér hullámtere) nevű kecske bőrével vonták be, ami a tejével (hullámterével) táplálta a gyermek Zeuszt. Ő hálából a csillagok közé emelte, így lett belőle a Bak csillagkép, amerre a térforrás (Zeusz) található. A kecske szarvából készült a bőségszaru (Cornucopia, magyarul: körön-u-kópia, azaz: becsavarodó tachionkúp köríven haladva másol), amiből sosem fogy ki az étel (a teremtett dolgok). Amikor Zeusz megrázza az Égiszt, villámlik és dörög az ég. Ezzel a pajzzsal védi magát és a teremtését a külső veszélyektől (amik a téridőn kívülről származnak). Mire utalnak ezek a mitológiai összefüggések és a nevek, események ezoterikus jelentései?

3. KOZMOLÓGIA

Az Égisz pajzs a teremtésfilozófiai kozmológiában az univerzum fényhalója (gyűrű alakú fényudvara), ami a fényforrás (térforrás) körül kialakul, koszorúszerűen az ősfénylés során. Ez a térforrásból keletkezett fénykvantumok sokaságából áll, amik szerteszét rohannak minden téresszenciában a végtelenségig, együtt haladva a téridő hullámaival. Ennek belsejében keletkeznek (meghatározott szabályok esetén) egy-egy fénykvantumból az egyes anyagi részecskék (neutronok), amikből idővel összeállnak a gázfelhők, bolygók, csillagok, galaxisok, egyszóval az egész teremtett univerzum.

Ha az Égisz egy gömbhéj alakú kiterjedés a téridő gömbben, az anyagi világ pedig ennek belsejében található, akkor a közepére helyezett Medusa fejnek egy óriás fekete lyuknak kell lennie a mitológiai tulajdonságai alapján. Vegyük sorra ezeket. Medusa feje körül kígyók tekeregnek: az akkréciós korong izzó anyaga és a közelében keringő csillagok plazmasávjai, amiket bekebelez. Pont ugyanígy néz ki a Tejútrendszer magjában megbújó óriási fekete lyuk, a Sagittarius A* a rádiótávcsöves és infravörös felvételeken. A mágneses erővonalak mentén szálszerű, nyalábszerű anyagáramlások figyelhetők meg, kócos frizuraként körbevéve a fekete lyukat. Éles a fogsora, azaz mindent széttép vele: a csillagokat is plazmafelhővé szaggatja szét a gravitációs vonzásával és a mágneses terével. Aranyszárnya van, tehát repül, mozog (az űrben). Rézkeze van, ami lehet sárga (mint az arany) vagy vörös (a beszippantott anyagok vöröseltolódása miatt). Áthatolhatatlan pikkely fedi testét: ami az anyagi részecske burkolatára, a THZ-kre (Taszítási Határ Zóna) tett utalás a fényvisszaverő képessége miatt, akárcsak az aranyszín (az aranygyapjú szintén a THZ-k allegóriája). Aki meglátja csúfságát, kővé válik: örökre mozdulatlan marad. Ugyanez történik a fekete lyukba zuhanó szemlélővel. A neutroncsillag felszínét elérve végre meglátja, mi van az eseményhorizont alatt, de ekkor már odatapad a gravitáció miatt és megkövül: puha anyaga kőkemény részecske tömbbé préselődik össze.

Forrás: Háromdimenziós rekonstrukció készült a galaxisunk középpontjában lévő fekete lyuk körüli kitörésről.
https://qubit.hu/2024/04/23/haromdimenzios-rekonstrukcio-keszult-a-galaxisunk-kozeppontjaban-levo-fekete-lyuk-koruli-kitoresrol

Mivel az univerzum galaxisokból és gázból álló része gyakorlatilag a Világtengely sávja mentén összpontosul és onnan szóródik szét lassan, mindenfelé a téridő gömbben, ez formailag a térforrás mozgása miatt nem lehet gömb alakú. Mert a térforrás RV=1-el száguld, az anyagi halmazok viszont sokkal lassabban mozognak a tömegtehetetlenségük és a gravitáció összehúzó ereje miatt. Tehát az univerzum anyagi részének nagy vonalakban tachion (csepp) alakúnak kell lennie a téridő gömbön belül, ahogy lassan szétterjed a Világtengely körül. Ennek méretét a téridő gömbhöz képest nem ismerjük, viszont A világ teremtése 1. írásban szereplő freskón van rá utalás a 8. pontban: a sárga fényhalo vastagsága azonos a kék anyagi világ sugarával (zöld vonallal jelölve). Ha ez igaz, akkor a csepp kupolájának (alsó részének) átmérője azonos a Világtengely hosszával.

Mi (a Tejútrendszer) ebben a csepp alakú térségben vagyunk valahol. A távcsöveinkkel nem látunk el sem a csepp közepéig, sem a széléig, viszont annyit látunk a kozmoszból (14 milliárd fényéves körzetben), hogy már éppen észlelhető legyen az anyag eloszlásának aszimmetriája. Ha a csepp belseje felé nézünk, tehát a kiindulási pont irányába, arrafelé látjuk a legtöbb anyagot. Arra a legnagyobb a fény és az anyag mennyisége, a legsűrűbb a kozmosz. A másik irányba meg a legritkább, mert akkor kifelé nézünk a cseppből. Az kizárható, hogy mi pont a Világtengely mentén legyünk, benne a sávban, mert akkor az okforrást és a térforrást nem 20 fokos látószögben észlelnénk egymáshoz képest, hanem 1-5 fokon belül lennének az égbolton.

Ebből következik, hogy a csepp közepe táján volt a legtöbb ideje felszaporodni az anyagnak és összeállni egy óriás fekete lyukká. Tehát nagyjából itt van az univerzumunk tömegközéppontja és ez vonz magához minden anyagot: galaxishalmazt, szuperhalmazt és a többi óriás fekete lyukat, amik valószínűleg mind kisebbek nála. És egyre nagyobbra hízik. Azt nem tudjuk, mennyire sodródhatott el ez a "Medusa fej" a téridő gömb geometriai középpontjától, de valószínűleg nem ment messzire, a rendszer egészének méretéhez képest legalábbis. Vagyis ha megtaláljuk ezt az égbolton, a térforrással bezárt látószöge alapján pontosíthatjuk, nagyjából hol lehetünk a téridő gömbben?

4. SZÖRNYEK

A hindu teremtésmítosz szerint - amit valószínűleg az istenek diktáltak le az ókori bölcseknek - a mi univerzumunk most kb. 158.610 milliárd éves. Mivel jelenleg (2024-ben) Brahmá 51. évének első napjában vagyunk, a Shveta-Varaha Kalpában, azaz a 7. manvantara 28. chatur yugájában, azon belül az 5125. kali yuga évben. Tehát ekkora a téridő gömbünk sugara és a Világtengelyünk hossza. Vagyis kb. ekkora az univerzum anyagi részét magában foglaló, csepp alakú kiterjedés kupolájának átmérője.

Az őskáoszban vannak a miénknél öregebb, azaz nagyobb, régebben keletkezett kvintesszencia univerzumok is, amik a Teremtő tachion toronyzónájában lefelé helyezkednek el a feneketlen mélységben. A mi térforrásunk (Brahmá) nagyjából középkorú (51 éves), így még majdnem ennyi ideig fogja kelteni a téridőt, mielőtt 100 évesen befejezné munkáját és térváltással beugrana egy másik univerzumba, meddőtérré téve a mi téridő gömbünket. Azzal, hogy sorsára hagyja az univerzumát, ez nem fog fénysebességgel kiterjedve megszűnni, hisz már tele van trilliárd számra másolati szerinókkal, olyan helytartó istenekkel, akik mindenfelé ott vannak a csillagokban, bolygókban vagy a nyílt űrben és a sajáttereikkel továbbra is fenn fogják tartani a halandó teremtményeik számára létszükségletnek minősülő téresszenciákat, saját alfatereket keltve, amik idővel egyesülnek.

Az viszont megtörténhet, hogy az univerzumunk a fény és anyag spontán keletkezése miatt fényözönbe fullad, azaz túlhevül és végül egyetlen gigászi fekete lyukká válik. A görög mitológiában szó esik az istenek (Kronosz, majd Zeusz) által az őskáosz (Tartarosz, magyarul: tartályos, esetünkben a nemtér-nemidő zóna) mélyére száműzött óriási szörnyekről, amik ha visszatérnek az univerzumba (újra felbukkannak, illetve rászabadulnak a világra), akkor elpusztíthatják a teremtést. Így az isteneknek, félisteneknek és halandóknak harcolniuk kell ellenük vagy megfutamodni előlük a Titanomakhia (titánok csatája) során.

A legnagyobb ilyen szörny: Ekhidna (vipera, magyarul: ék-híd-nagy vagy éked-nagy, mivel nagy a látószöge a toronyzónában: az a "híd", ami összeköti a két átellenes pontját egymással az égbolton), minden szörnyek ősanyja, a legvonzóbb teremtés, kinek arca egy szépséges nimfáé (a vonzást itt gravitációként kell értelmezni). Neki sok gyermeke született: hozzá hasonló, kisebb fekete lyukak (gigászok). Ilyen szörny még: Tüphón (kígyótestű, szárnyas, szőrös szörny, magyarul: tűz-főn, ami talán arra utal, hogy a Tűz tachion feje irányában található Ekhidnához képest?), akinek Ekhidnával való egyesüléséből sok szörny született. Ezek: Orthosz (kétfejű kutya, hét kígyófejjel, magyarul: ár-tós), Kerberosz (óriási háromfejű kutya, az alvilág kapujának őrzője, a mélység démona, magyarul: körbe-rossz), lernéi Hüdra (kilencfejű kígyó, magyarul: le-ér-nem híd-rá), Khimaira (lángokat okádó háromfejű nőstény: oroszlán, kecske és kígyó fejekkel, magyarul: ki-ma-éra, azaz: a jelen kiáradás korszaka), nemeai oroszlán (gonosz szörnyeteg, sebezhetetlen bőrrel, magyarul: nem-e-a), Szphinx (női fejű szárnyas oroszlán, magyarul: ász-főn-x, azaz: istenfejen forrás).

Ez a rengeteg (időfizikai jelentéssel bíró elnevezésű) szörny és a sok kígyó (tachion) mind arra utal, hogy a mi univerzumunk születése előtt létezett, korábbi univerzumok meddőtereiben sok-sok óriási fekete lyuknak kell lebegnie, egymástól elszeparált téresszenciákban. Ha ezek a hátrahagyott téridők tulajdonságainak megváltozása (pl.: vektor szinkron téranomáliák) miatt egyesülnek (létezni kezdenek egymás számára) és idővel összeállnak egy még hatalmasabb fekete lyukká, majd ez valahogy betör a fiatalabb univerzumok téridejébe, ott óriási pusztítást végez a mérete és gravitációja miatt.

Ami egyben arra is utal, hogy egyáltalán nem veszélytelen dolog térváltással utazni a téresszenciák közt és a nemtér-nemidőben, mert az űrhajó (vagy lélek) könnyen beléphet egy ilyen ősi, elhagyott univerzumba és áldozatul eshet a helyi óriás fekete lyuknak. Tehát nagyon óvatosan kell eljárnunk, ha közlekedni akarunk az univerzumok közt és érdemes mindig felderítő szondákat előreküldeni, feltérképezve velük a még ismeretlen téresszenciákat.

Az öregebb, tapasztaltabb istenek és isteni civilizációk nyilván pontosan tisztában vannak ezzel. Ezért vagy harcolnak a természet eme veszélyei ellen (új téridőket hozva létre, anyag és fény megsemmisítő eljárásokkal irtva a fekete lyukakat, stb.) vagy elmenekülnek előlük. Logikusan: felfelé költöznek a Világtengely mentén, eltávolodva az ősi teremtések hátrahagyott tömegsírjaitól (a fekete lyuk: az anyagtömeg és fénytömeg temetője). Nyilván ennek köszönhető a halhatatlan Brahmák véges "élettartama", ami 311.040 milliárd földi év. Valami okból az egyes kvintesszencia téridő gömbök keltését eddig végzik az Öreg Isten (Krisna) által az őskáoszba kirendelt térforrások, majd sorsára hagyják a teremtésüket. Ennek valószínűleg az előző univerzumokkal való összeolvadás okozta kozmikus kataklizma (elözönlés, magyarul: Ká-atyák-levének jelene) lehet az oka (az ősi fekete lyukak betörnek az univerzumba és felfalják azt).

De mi bizonyítja mindezt? A következőkben az erre utaló, már megtalált jelekről lesz szó, amik az égbolton és itt a Földön sorakoznak az orrunk előtt. Amennyiben igazam van, a későbbiekben még több ilyen bizonyíték fog felbukkanni.

5. KOZMIKUS ANOMÁLIÁK

A csillagászok az elmúlt évtizedekben több olyan felfedezést tettek az univerzumot vizsgálva, amik egyértelműen cáfolják az ősrobbanás (amúgy is ezer okból tarthatatlan) elméletét és arra utalnak, hogy az univerzumunknak sokkal nagyobbnak kell lennie annál, mint amennyit látunk belőle. Illetve sokkal öregebbnek kell lennie annál, mint amennyinek feltételezzük.

Problémás kozmológiai felfedezések:
https://raketa.hu/egyre-tobb-vezeto-csillagasz-veli-ugy-hogy-valamit-nagyon-rosszul-tudunk-az-univerzumrol
A Nagy Gyűrű és az Óriás Ív:
https://raketa.hu/a-nagy-gyuru-a-gigaszi-kozmikus-szerkezetet-amit-nem-tudunk-magyarazni-a-jelenlegi-elmeletekkel
Sloan Nagy Fal, Déli-sarki Fal, Hercules–Corona Borealis Nagy Fal:
https://index.hu/techtud/2024/01/13/urkutatas-csillagaszat-univerzum-galaxisok-felfedezes-nagy-gyuru/
A Hercules-Corona Borealis Nagy Fal felfedezése:
https://www.csillagaszat.hu/hirek/ko-korai-vilagegyetem/ko-univerzum-szerkezete/gamma-kitoresek-mutatjak-a-vilagegyetem-legnagyobb-szerkezetet/

A távoli kvazárok (nagy vöröseltolódású galaxisok) egyenlőtlen eloszlása (Nagyon Nagy Kvazár Csoport) azt mutatja, hogy az univerzum állapota különböző irányokban különböző. Tehát vannak fiatalabb és öregebb részei. A kozmoszban eddig felfedezett galaktikus struktúrák (galaxisokból és galaxishalmazokból álló óriási formációk) túl nagyok ahhoz, hogy beleférjenek a korábbi idő és tér keretekbe. A Nagy Gyűrű és az Óriás Ív jól láthatóan ugyanonnan kiinduló struktúrák az égbolton. Ezek közös origója az Ökörhajcsár (Bootes) csillagkép északi végébe esik, közel a Nagy Medve (Ursa Major) csillagkép Alkaid csillagához (a medve farka), valamint a Sárkány (Draco) csillagképhez az északi égbolton. Ami arra utal, hogy egy helyről indultak el és szóródtak szét ezek a galaxisok, legalább két nagy hullámban. Vajon mi történhetett ott, távol a Világtengelytől, ami ekkora anyagkivetődéssel járt?

A Nagy Gyűrűvel nagyjából ellentétes irányban, a déli égbolton található egy másik, elképesztő anomália. A kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás eloszlása aszimmetrikus (dipól anizotrópia). Az egyik irányból picit erősebben érkezik, mint a másik irányból. És ahonnan erősebben érkezik, onnan a kozmikus gamma sugárzás (GRB) is picit erősebben érkezik, tehát abban az irányban valamiért "forróbb" az univerzum. Ez a hatalmas folt nagyjából a Chaemeleon csillagkép területére esik (ha jól értelmezem a galaktikus koordinátarendszert). Még az is lehet, hogy közös a forrásuk, bár arrafelé még nem fedeztek fel semmit, ami magyarázná a jelenséget. Tehát valószínűleg sokkal messzebb van a sugárzás forrása, mint ameddig a távcsöveinkkel ellátunk.

Gammasugárzási folt az univerzumban:
https://www.origo.hu/tudomany/20240116-nasa-megmagyarazhatatlan-jel-erkezett-az-urbol.html
Az eredeti publikáció angolul:
https://iopscience.iop.org/article/10.3847/2041-8213/acfedd

Amennyiben a sejtésem helyes és az univerzumunk Világtengelyének (zöld vonal) kezdőpontja nagyjából egybe esik a Medusa fekete lyuk helyzetével, ami nagyjából egybeesik a kozmikus gamma sugárzási folt irányával, úgy van egy harmadik támpontunk a pozíciónk meghatározásához. Mivel a térforrás (Bak csillagkép, lila kör) és a Medusa (Kaméleon csillagkép, fekete kör) látószöge nagyjából 90 fokos, rajzolhatunk egy narancssárga körvonalat, ami metszi a Teremtő okforrás (Vízöntő csillagkép) és a térforrás látószöge alapján meghatározott piros körvonalat. Így a térbeli helyzetünk a sátorkúp paláston egy körvonallá redukálódik, amiből a síkmetszeti rajzon csak az egyik pontja van sárga körrel feltüntetve.

Ha ezt a rajzot rávetítjük az univerzum anyagi részének csepp alakú zónájára, azt látjuk, hogy egészen közel vagyunk a csepp palástjához, szinte az anyagi univerzum szélén. A rajz alapján nagyjából 6.344,4 milliárd fényévre lehetünk az anyagi univerzum peremétől. Ez az anyagi univerzum méretéhez képest nem sok, a csillagászati távcsöveink számára viszont túl sok - és még sokáig az is marad. Mert minimum egy bolygó méretű űrtávcsövet kéne építenünk ahhoz, hogy áthidaljuk ezt az irdatlan távolságot és megpillantsuk a peremvidéket, amin túl nincsenek további galaxisok.

Ebből kiszámolhatjuk a következő adatokat:
Az univerzum anyagi részét tartalmazó csepp kupolájának sugara: 158.610/2 = 79.305 milliárd fényév.
Távolságunk a kupola peremétől (szemmérték alapján): 7.930,5-1.586,1 = 6.344,4 milliárd fényév.
Távolságunk a Medusától: 79.305-6.344,4 = 72.960,6 milliárd fényév.
Távolságunk a térforrástól: négyzetgyök(158.610^2-72.960,6^2) = négyzetgyök(25.157.132.100-5.323.249.152,36) = négyzetgyök19.833.882.948 = 140.832,819.143 milliárd fényév.

Egy kritikai megjegyzés: Mindezen számítások csak akkor pontosak, ha Brahmá (a mi univerzumunk térforrása) egyidős Krisnával (az első rangú térforrással) és együtt haladnak (egymás közelében) az őskáoszban. Ha Brahmá fiatalabb és együtt haladnak, akkor a Krisna és a Teremtő okforrás közti távolságnak értelemszerűen sokkal nagyobbnak kell lennie az itt feltételezett 317.220 milliárd fényévnél (ezt az okforrás RV-je is befolyásolja). Ha nem együtt haladnak, hanem Brahmá valahol hátrébb vagy előrébb van a virtuális Világtengely mentén vagy nem annak mentén halad, akkor megint más lesz az eredmény.

6. KAMÉLEON

Az istenek szerencsére ezúttal is súgtak nekünk, mert tettek róla, hogy a Világtengely kezdőpontjának irányában fekvő csillagkép a megfelelő nevet kapja. Hisz a Chaemeleon magyarul: Ká-m-élé-n (a Ká időforrásom időszála mentén). Ráadásul a kaméleon állat (amit Chamaeleonnak írnak) egy olyan pikkelyes (időpikkely!) hüllő, ami a ragadós nyelvével elkapja és berántja a táplálékát, mint egy fekete lyuk. És változtatja a színét, azaz rejtőzködik a szemlélő elől, mint egy fekete lyuk. A farka pedig spirálisan felcsavarodik, mint a téridő szerkezete. A fején meg egy tachion alakú taréjt visel.

Mosolyogtató összefüggések, igen. De ettől még igazak. Az istenek láthatóan nagyon igyekeztek megteremteni ezeket a szimbólumokat, hogy biztosan felfedezzük majd őket. Képesek voltak létrehozni egy ilyen kinézetű állatot csak emiatt. Aztán elneveztették a csillagászokkal a Ká (Teremtő Atya okforrás) élvonala mentén található óriás fekete lyuk irányába eső csillagképet róla. Mert ennyire fontos információról van szó, aminek fenn kell maradnia a jövő generációi számára is.

7. UTÓÉLET

Alig egy évvel ezen cikk megjelenése után Lior Shamir, a Kansasi Állami Egyetem docense a JWST adatait és a CMB anizotrópiát tanulmányozva ugyanezen megállapításokra jutott. Csak ő a Világtengelyt "gonosz tengely"-nek nevezte el és a fénysugarak elszegényedését (a fotinók eltűnését, kiszóródását a hullámfrontokból) "fáradt fény" elméletnek hívja. Az ok: a világegyetem általunk látott legtávolabbi galaxisai és óriás fekete lyukai olyan hatalmasak és öregek, hogy ez ellentmond az ősrobbanás elméletnek (az egy pontból való anyag szétrobbanásnak). A Világtengely fölfedezése pedig arra utal, hogy az univerzum forog ezen tengely körül, a születése óta. Sőt, akár az is lehet, hogy egy óriási fekete lyuk belsejében létezünk (nem így van). Részletek ebben a fordításban:
https://raketa.hu/a-teljes-univerzum-is-mozog-ugy-tunik-igen
Az eredeti cikk linkje:
https://www.earth.com/news/is-the-universe-spinning-strange-galaxy-motion-suggests-that-it-is/
A "fáradt fény" elméletről korábban már volt szó az Eseményhorizonton, a: Kozmikus vörös eltolódás (2022, űrhajózás) című írásban.

Készült: 2024.01.19. - 05.04.
Frissítve: 2025.04.23.

Vissza a tartalomhoz