NUKLEOSZINTÉZIS
1. FÉNYBŐL ANYAG
Az időfizikai világmodell szerint a téridő fénysebességgel kiterjedő, gömbszerű buborékában eleinte csak térkvantumok (szerinók), majd azokból fénykvantumok (fotinók) keletkeznek minden téresszenciában, akadálytalanul szétrohanva a végtelenbe. Ez az ősfénylés, a fiatal univerzum fénykora, ami azóta is tart, folyamatosan megtöltve fénnyel (háttérsugárzással) a kozmoszt. Lásd: Ősfénylés (2021, létfilozófia).
Ahogy egyre több fénykvantum teremtődik meg időhurok másolódással a világűrben, ezek komplex, csavarodó hullámterei hozzáadódnak a téridő hullámteréhez, lásd: Hármas felhasadás (2022, létfilozófia). Miközben az időhullámok akadálytalanul áthaladnak egymáson, olyan térbeli hulláminterferencia mintázatokat hoznak létre, amik képesek úgy deformálni a beléjük szaladó, rajtuk átszáguldó szerinókat és fotinókat, hogy ezek időhurkai tartósan, több önkeltési ciklusidőn keresztül megőrizzék a hármas felhasadáshoz szükséges formájukat. Vagyis a belőlük másolódó fotinók is ugyanilyenek lesznek; megöröklik a szülőjük deformációját és azonnal másolódni kezdenek. Ezekből az exponenciális ütemben elszaporodó fotinókból jönnek létre a neutronnak nevezett időtartályok, bennük olyan időfraktálokkal (fotinó másolódási gráfokkal, amik fényhabot és fényláncot alkotnak), amik képesek önmagukat (a saját fotinóikat) csapdába ejteni és stabilan összetartani.
Ha a környező hullámtér tulajdonságai ezt nem teszik lehetővé, akkor nem neutron keletkezik a fénysebességgel növekedésnek induló időfraktálból, hanem valamilyen (eltérő méretű, formájú) instabil, tehát gyorsan elbomló, magától széteső időtartály, amiket rövid élettartamú részecskéknek nevezünk. Ezekből a széthullásuk során további rövid életű (esetleg stabil, hosszú életű) részecskék keletkezhetnek, de végül mindegyik szétesik: az őket alkotó fotinók pedig szétrohannak a térbe. Ekkor a deformációjuktól függően vagy abbahagyják a hármas felhasadást vagy újabb fotinókat és részecskéket keltenek magukból. Vagyis nagyon sokféle keletkezési és pusztulási folyamat, láncreakció lejátszódhat a stabil és instabil időfraktálok létezése folyamán, amik kiválóan alkalmasak rá, hogy megtévesszék a fizikusokat és elvonják a figyelmüket a lényeges részecskefizikai jelenségekről.
A neutronok THZ-kból (Taszítási Határ Zóna: térbeli hulláminterferencia mező) álló felszínébe beleütköző (és onnan visszapattanó), mindenfelé szabadon röpködő fotinók torlódási frontjainak ütései addig háborgatják az időtartályt, amíg kipofozzák belőle a magrészét, a kilenc fotinóból fényláncolással összeálló elektront, lásd: Az elektron belső szerkezete (2023, létfilozófia). Ilyenkor az elektron a neutron THZ-i közt szabadon maradó kis lyukakon keresztül távozik (amikből vélhetően kettőnek kell lennie). A hátramaradó időtartályt innentől kezdve protonnak hívjuk. A proton-elektron páros neve: Prócium (izotóp), közismertebb nevén: Hidrogén atom. A Hidrogén addig marad fenn, amíg a proton körül vibráló, ide-oda pattogó elektron nem tudja eltalálni a proton THZ-i közti lyukak valamelyikét, hogy visszajusson a belsejébe és újra neutronná váljon az időtartály.
Ahogy a kozmoszban mindenfelé, szétszórtan, véletlenszerű térbeli eloszlásban, ismeretlen és valószínűleg változó ütemben keletkeznek a Hidrogén atomok, a részecskéiket taszigáló fotinók egyre többször fogják egymáshoz lökni őket, így lehetőségük nyílik kémiai kötést létesíteni és összeállni Hidrogén molekulákká. Tehát az évmilliárdok alatt egyre több Hidrogén gáz keletkezik, kisebb-nagyobb méretű, változó sűrűségű felhőket alkotva az egyre fényesebbé váló világűrben. A molekulák a fotinók taszigálása és a többi molekulával történő ütközések miatt össze-vissza pörögnek, forognak, bukdácsolnak, de nem tudnak egymáshoz tapadni, tehát még nagyon alacsony hőmérsékleten sem fognak folyadékot vagy szilárd halmazállapotú jeget ("V"-fázist) képezni, a kellő nyomás (gravitáció) hiányában. Mivel a gázfelhőkben is tovább folyik a fény és a neutronok keletkezése, a molekulák közt ide-oda pattogó fotinók folyamatosan gerjesztik, azaz melegen tartják a gázt. Egyben szét is nyomják, hígan tartva azt.
Ilyen körülmények közt nem tud megindulni a gáz összesűrűsödése, csomósodása, egyszóval az üstökösök, bolygók, csillagok, galaxisok képződése. Ezt a problémát azonban az elmúlt évtizedekben rendre átugrották a fizikusok a különböző kozmológiai modellekben, optimistán és nagyvonalúan úgy vélve, a Hidrogén majd csak sűrűsödni kezd magától (valahogy) a puszta tömege révén, annak ellenére, hogy folyamatosan szétszóródik a végtelenbe. Csakhogy a nagy tömeghez hatalmas térfogat társul, ami lehetetlenné teszi a gravitáció pontszerű összpontosulását, hogy az ereje elég nagy legyen a Hidrogén gáz befogásához. Még a Földnek sincs elég tömege ahhoz, hogy megtartsa felszínén a Hidrogént, ami folyamatosan elszökik a légköréből az űrbe. Ahhoz nagyon nagy tömegnek kell összegyűlnie egy gombócba, hogy alkalmas legyen a Hidrogén befogására és ott tartására. De akkor hogyan és mitől indult be az anyag csomósodása, szerte a világűrben?
2. ATOMMAG SZINTÉZIS
A válasz: a Hidrogén nukleoszintézise, ami az űrben spontán bekövetkezik és Hélium, majd további, egyre nehezebb atomok képződésével jár valamekkora mértékben. Ez nem az a szobahőmérsékletű hidegfúziós folyamat, aminek létezését a fizikusok meggondolatlanul elvetették évtizedekkel ezelőtt. Tehát nagyon alacsony hőmérsékleten is bekövetkezik a Hidrogén gázfelhőkben, elkerülhetetlenül. Az alábbiakban részletezem, hogyan.
A Prócium ugyanis nem igazán stabil izotóp, a közhiedelemmel ellentétben. A proton-elektron páros csak addig marad egyben, amíg az elektront a fénysugárzás vagy egy másik atommal való ütközés le nem szakítja a protonjáról (ionizáció), elsodorva a végtelenbe. Más esetekben viszont az atom összeomlik. A negatív elektronnak sikerül a vibrálása során szerencsésen eltalálnia a pozitív proton burkolatán lévő egyik nyílást és elnyelődik benne, visszajutva a keletkezési helyére (pozitív béta-bomlás). Ekkor az atom összeomlik semleges neutronná, mert a kétféle töltés jelenség precízen kioltja egymást. Majd a külső háborgatások hatására, valamivel később újra elbomlik Próciummá. Lehet, hogy csak néhány milliárdod másodpercig tart az összeomlás, de ez is bőven elég ahhoz, hogy az immáron semleges neutron megközelíthető legyen egy másik Prócium számára. Mivel átmenetileg nem "védi" az elektronja kívülről, ide-oda pattogva és minden részecskét eltaszítva körülötte.
Elvileg, ha megfelelő tartományba esik az ütközési sebességük, a proton és neutron összetapadhatna, megragadva egymás hullámterében. Így Deutérium keletkezne. Csakhogy ez nem lehetséges, mivel a proton körül ott lebzsel az elektron párja, ami a szüntelen vibrálásával eltaszigálja a neutront. Ha erre valamiért nem képes, akkor még mindig ott van a proton körüli interferenciamező, ami potenciálhegyek és potenciálvölgyek ismétlődő mintázatából áll és szintén akadályát képezi a magrészecskék összetapadásának. Ilyen mező a neutron körül is van, de kevésbé markáns hatású, mert az elektron mezeje pont kioltja a protonét. Tehát a két részecske (proton és neutron) ellöki egymást a proton potenciálhegyei miatt. Amennyiben a proton épp ionizálódott (elveszítette az elektronját), akkor a pozitív töltése miatt gyorsan odavonz magához egy másik Próciumot és az is akadályt képez a magfúzió előtt. Ugyanígy a Trícium keletkezése sem lehetséges, amiben két neutron tapadna hozzá egyszerre egy protonhoz, mivel az ráadásul még bomlékony is. Hélium-3 izotóp keletkezik belőle, ami viszont már stabil: a csillagközi térben van is belőle bőven. De hogyan jött létre?
A természetes nukleoszintézis a ritka hidrogén gázfelhőkben, alacsony hőmérsékleten lejátszódó folyamat, aminek több útja is van. Az egyik a természetes neutron keletkezés egy proton felszíne közelében. Ha ugyanis pont akkor indul be egy fotinó hármas felhasadásával az exponenciális fénysokszorozódás, amikor épp egy proton mellett tartózkodik, a kialakuló neutron gyakorlatilag beleszületik a proton potenciálgödreibe és potenciálhegyeibe, miattuk rögtön hozzátapadva a részecskéhez. Mivel a 3D-s neutron (robbanásszerűen gyors) keletkezéséhez mindössze 14 fotinó önkeltési ciklusidő szükséges, lásd: A neutron belső szerkezete (2021, létfilozófia). Ami alatt a fotinó fénysebességgel száguldva, maximum: 14 fotinó átmérőnyi utat tud megtenni (ami fél neutron átmérőnek felel meg). Így két lehetőség van. Vagy akkor indul be a neutronkeltés, amikor a fotinó közeledik a protonhoz és fél neutron átmérőnél közelebb van hozzá. Vagy a fotinónak relatíve lassan kell mozognia a protonhoz képest.
Ha kellően sűrű a Hidrogén gázfelhő, a benne ide-oda pattogó fotinók a komplex hullámtérben lelassulhatnak annyira, hogy a relatív sebességük megfelelő legyen a nukleoszintézishez. Ha egy fotinó pont egy irányba repül egy protonnal és utoléri azt, az egymáshoz viszonyított sebesség különbségük elég kicsi ahhoz, hogy legyen idő a fotinóból neutron keletkezésére és a neutron és proton tartós összetapadására az együtthaladásuk során. Ezen a módon tehát egyre nagyobb atommagok tudnak képződni a kozmikus hidegben, alacsony gáznyomáson is. Mivel ez minden izotóp atommagjánál működik, a méretüktől függetlenül. Az így kialakuló kémiai elemek aztán az űrben összetapadnak egymással, különféle molekulákat alkotva (metán, ammónia, víz), amik már képesek összeállni egyre nagyobb jeges gombócokká, üstökösökké, bolygókká és csillagokká.
A másik természetes útja az atommag szintézisnek a neutronok ütközése. Ha két neutron kis sebességgel ütközik és a koccanás, valamint a szabad fotinók pofozásának hatására az egyikük hirtelen elbomlik Próciummá, a másik neutron hozzátapadva marad: Deutérium képződik. A szabad neutron (negatív Béta-bomlással) átlagosan 885,7 másodperc alatt elbomlik protonná és elektronná, ami rettentően hosszú idő a részecskék világában, a méretükhöz és keletkezési idejükhöz viszonyítva. A fizikusok szerint ilyenkor anti-elektronneutrinó is keletkezik, az időfizikai világmodell szerint azonban a neutrinók nem részecskék, hanem hulláminterferencia jelenségek.
Sokkal kisebb a valószínűsége három neutron egyidejű ütközésének és az egyikük elbomlásának, amiből instabil Trícium keletkezik, abból meg stabil Hélium-3 izotóp. De a sok kvintilliárd részecske ütközés közepette, amik menthetetlenül megkövetkeznek a hatalmas gázfelhőkben, szükségszerűen ilyen részecske találkozások is bekövetkeznek, egyre nagyobb számban. Amennyiben a három neutronból egyszerre kettő is elbomlik: rögtön Hélium-3 izotóp keletkezik.
Még kisebb a valószínűsége a négy neutron egyidejű ütközésének és kettő elbomlásának, amiből stabil Hélium-4 izotóp keletkezik. Ennek ellenére mégis ez a második leggyakoribb elem az összes 3D-s univerzumban, mert nem csak hideg szintézissel, de forró fúzióval is keletkezik a csillagok magjában. Majd ezekből egyrészt a napkitörések (korona kidobódások) során, másrészt a csillagrobbanások (nóvák, szupernóvák) és csillag ütközések során kerül a világűrbe, szétszóródva mindenfelé. A 4D-s túltéri és 5D-s kültéri univerzumokban zajló részecskefizikai folyamatokról még túl keveset tudunk, így itt nem foglalkozunk velük.
3. KOZMOLÓGIAI KÖVETKEZMÉNYEK
Ha az univerzum anyagtartalma állandó lenne, azaz nem keletkeznének benne folyton új neutronok és Hidrogén, idővel a nehezebb elemek feldúsulnának, egyre több lenne belőlük mindenfelé, ami végül leállítaná az új csillagok képződését és elöregedett galaxisokat eredményezne szerte a kozmoszban. Csakhogy az anyagtartalom változó, bár ezt a fizikusok kétségbeesetten tagadják, miközben pontosan tudják, hogy az anyagmegmaradás törvénye nem igaz, az ősrobbanás során való hirtelen anyagkeletkezés meséje pedig teljes képtelenség, minden formájában (bárhogy magyarázzák is). Ebből következően nem csak keletkeznek, de meg is szűnnek minden egyes univerzumban (minden térdimenziószinten) az anyagok, különböző okokból. Az egyik ilyen az annihiláció: részecske bomlás kavitáció vagy antianyaggal való ütközés miatt. A másik a kiszóródás: a térdimenziószint változásai és a lokális térháborgások miatt ismeretlen mennyiségű anyag kerül ki a téresszenciából és tűnik el belőle örökre. Ezek vagy más téresszenciákba kerülnek át vagy kijutnak a nemtér-nemidő rétegbe, ahol végül megsemmisülnek az őskáosz idősemmijében. Lásd: Szintezési térháborgások (2023, létfilozófia).
Mivel a fény és anyag keletkezése térben és időben egyaránt változó, az intenzív keletkezési régiókban gyors ütemben állnak össze belőlük a csillagok, bolygók, üstökösök, valamint a fekete lyukak, galaxisok, galaxis halmazok. Ezek mozgását a későbbiekben már a gravitáció fogja meghatározni, bonyolult, szálszerű szerkezeteket hozva létre az általunk belátott kozmoszban, amik mentén a galaxis halmazok, szuperhalmazok összpontosulnak. De ezek képződéséhez nem elég néhány milliárd év. Sok-sok ezer milliárd évre van szükség az ekkora szuperstruktúrák kialakulásához. Vagyis a mi univerzumunknak nagyságrendekkel nagyobbnak és öregebbnek kell lennie a XX. században feltételezett 14 milliárd évnél.
A csillagok begyulladása intenzív fénykibocsátást eredményez, ami tovább fokozza a fény és anyag keletkezését körülöttük, valamint bennük. Ennek köszönhető, hogy a csillagok képesek évmilliárdokig működni és csak nagyon lassan hűlnek ki az életük végén. Hogy mégsem örökéletűek, az egyértelműen mutatja, hogy a fény és anyag keletkezésének szigorú peremfeltételei vannak, amik ha nem teljesülnek, a kedvezőtlen körülmények között akár tartósan is leállhat (vagy minimalizálódhat) a folyamat. Így a csillagok végül több fényt és anyagot veszítenek a kisugárzással, mint amennyit pótolni tudnak és fokozatosan elöregszenek.
A Nap például másodpercenként 4 millió tonna anyagot dob ki magából az űrbe izzó plazma, nagy energiájú részecskesugárzás formájában. Azt viszont nem tudjuk, eközben hány millió tonna anyag keletkezik a belsejében? Mert a kettő arányától függ a tényleges élettartama és a sugárzási szintje. Azt sem tudjuk, hogy az egyes bolygók, így a Föld is mennyi anyagot termelnek a belsejükben? A nyomás és a hőmérséklet két fontos tényező, amik befolyásolják a részecskék és a köztük pattogó szabad fénykvantumok mozgását, előidézve vagy akadályozva azokat az időhurok deformációkat, amik az új fotinók születéséhez szükségesek. A Földben keletkező szabad Hidrogén gáz, amennyiben nem tud hozzákötődni valamelyik nehezebb kémiai elemhez, felszivárog a talajból a légkörbe és végül megszökik az űrbe. A napszél kifújja a Naprendszer peremére, a helioszférába, ahol idővel új üstökösök és gázbolygók állnak össze belőle. Ezekből pedig akár új csillagok anyaga is lehet a későbbiekben. Tehát az anyag újrahasznosul, minden lehetséges módon képződve, mozogva, keveredve, összecsomósodva magától.
4. MELLÉKHATÁSOK
A fényben és anyagi halmazokban gazdag univerzumokban elkerülhetetlen, hogy meginduljon a molekulák szintézise. Így keletkeznek - megfelelő körülmények között - a bolygók felszínét borító őslevesben a szerves molekulák, azokból pedig az élő szervezetek. Valahol, valamikor, valamelyik univerzumban így jöttek létre az első élőlények, amik idővel értelmes lényekké fejlődtek. Nem tudni, ezek hányszor pusztultak ki, vesztek oda a legkülönfélébb okokból? Elvégre a kozmosz könyörtelen hely, ami nincs tekintettel a benne, mellékhatásként felbukkanó élőlények igényeire.
De legalább egyszer az értelem fejlődése sikerrel járt és túllépve az anyagi testének korlátain, megtanulta uralni és irányítani a természeti törvényeket. Megszülettek az első szuperintelligens civilizációk, a teremtést professzionális szinten művelő istenek. Akik rájöttek, hogyan tervezhetnek, építhetnek kvázi halhatatlan, örökmozgó lelkeket. Porszemnyi méretű, fénnyel működő, a belsejükben fényt termelő, értelmes nanogépeket, szénatomokból és talán másfajta atomokból is összerakva őket. Majd rájöttek, hogyan utazhatnak az egyes téresszenciák és univerzumok között. Képessé váltak új univerzumok létrehozására és a térforrásaik befolyásolására, hogy ezek térideje adott szerkezetű (térdimenziószámú) legyen.
Persze az is lehet, hogy nem ez történt. Hanem a szerinók és fotinók, mint szabadon röpködő fénylények váltak olyan értelmessé idővel, hogy rájöttek, miként építhetnek maguknak lelkeket, akiken keresztül irányítani tudják a nagyobb anyagi halmazokat, géptesteket, biológiai testeket. Lehet, hogy mindkét folyamat lejátszódott, többször is, egymástól függetlenül az egyes univerzumokban. És lejátszódik most is a kozmosz érintetlen, értelmes lények által nem befolyásolt régióiban, újra és újra.
Az a tény, hogy az értelmes lények mindenfelé szétszóródnak az egyre növekvő univerzumokban, illetve új univerzumokba költöznek vagy új univerzumokat hoznak létre maguknak, azt mutatja, hogy az értelem próbál úrrá lenni a káoszon. Rendet akar vinni a spontán keletkezési folyamatokba, változó sikerrel. Az istenek befolyásolhatják a fény és anyag képződését a kozmoszban, siettethetik a gázfelhők összecsomósodását, a bolygó és csillag képződést. Vagy akár gátolhatják, meg is akadályozhatják azt, a szándékaiktól függően. Tehát nem csak az entrópia határozza meg az egyes univerzumok belső folyamatait. Ami azt eredményezi, hogy végeredményben megjósolhatatlan, mivé fejlődik az értelem által befolyásolt kozmosz hosszabb távon?
Az emberiség még nagyon fejletlen, elmaradott, kezdetleges civilizáció. De máris képes volt drasztikusan megváltoztatni a bolygója ökoszféráját, megzavarni az éghajlatát, módosítani az időjárást és a hidrológiai viszonyokat. Próbálja a maga számára kedvezőbbé alakítani az életterét, de közben el is rontja a dolgokat, a koordinálatlanság miatt kedvezőtlenebbé téve a saját életkörülményeit. Valószínű, hogy nagy léptékben ugyanezt művelik az istenek is. Egyes régiókat jobbá tesznek, másokat elrontanak, összeszemetelnek, szétrombolnak a munkájuk és az egymással való civakodásaik során. És ennek nyomai jól láthatók a mi univerzumunkban is, mindenfelé. Csak mivel ezek nem úgy néznek ki, ahogy elvárjuk tőlük, azt hisszük, természetes folyamatokat látunk.
Ezért hisszük azt, hogy egyedül vagyunk egy üres univerzumban vagy elszigetelt civilizáció vagyunk, illetve az idegenek és istenek rejtőzködnek előlünk. Holott egyik sem igaz. Amit jól mutatnak a különböző parajelenségek, UFO észlelések, isteni csodák, történelmi leletek és feljegyzések (mítoszok, az ősi fejlett tudás maradványai). Pedig mostanra megtanulhattuk volna, hogy a csodák olyan fejlett technológiai megoldások, amiket még nem értünk. De semmi sem tiltja meg ezek megértését és alkalmazását. Egy ilyen eszköz lesz a számunkra a nukleoszintézis mesterséges alkalmazása, a saját teremtéstechnológiánk kifejlesztése. Amin már évtizedek óta dolgozunk.
Készült: 2024.03.22. - 28.
Vissza a tartalomhoz