SZAGGATÉR

1. BEVEZETÉS

Az alábbiak megértéséhez érdemes elolvasni a Tölcsértér (2024, létfilozófia) című írást. Az itt leírtak már a téridő osztályozási rendszerbe illeszkednek, aminek kidolgozása folyamatban van, hamarosan olvashatjátok.

Egy nD-s alfatéri szerinó nem csak arra képes fizikailag, hogy nD-ben csavarodjon, hanem arra is, hogy n+1D-ben csavarodjon balra vagy jobbra, valamilyen sebességgel forgolódva az őskáoszban. Ilyenkor az nD-s hullámtere felcsavarodik körülötte a saját kiterjedési irányain kívül az idősemmiben. Mivel az alfatéri térforrás nincs benne a saját téridő hullámterében, csak kelti azt maga köré, a mozgását nem korlátozzák a saját hullámterének kiterjedési irányai. Tehát az, hogy a saját hullámterében lévő számtalan időhurok hullámterei átmennek az adott téresszenciát keltő tachion időforrásán és a vektoraik taszítják azt egy valamilyen, eredő irányba, nem jelent a szerinó időhurok egésze számára korlátozást és nem akadályozza az ezen kívüli irányokba való elfordulását. Az alábbiakban azt mutatom be, ennek milyen következményei vannak a téridő hullámterének szerkezetére nézve.

2. SPIRÁLGÖMB ÉS HIPERSPIRÁL

A 3tD-s (tD: térdimenzió) téridőben hat, egymásra merőleges vagy egymással ellentétes irányú vektort tudunk elindítani egy pontból: fel, le, előre, hátra, balra, jobbra. Ha ezt kibővítjük 4tD-s túltéridővé, akkor két további irányvektor adódik hozzá, amik neve: kata és hana (magyarul: Ká-Atya és Há-Anya). Az 5tD-s kültéridő és a 6tD-s feltéridő két-két további irányvektora még nem kapott neveket, mert eddig nem volt rá szükségünk. A 3tD-s kiterjedésű időhurkok csavarodása és haladása csak 3tD-ben és 4tD-ben értelmezett, mivel az ennél nagyobb térdimenziószámú irányokban történő mozgásuk nem befolyásolja érdemben a körülöttük kialakuló téridő geometriáját. Ezzel kapcsolatban érdemes elolvasni: Forgás n dimenzióban (2007, matematika) című írást.

Ha egy 3tD-s alfatéri térforrás olyan irányba fordul el az őskáoszban, hogy a ponthalmazának kiterjedési irányai (vektorai) belül maradnak a 3tD-s hullámtere kiterjedési irányain, akkor az általa keltett téridő hullámtér spirálgömb alakú lesz. Ez belülről (3tD-ből) és kívülről (4tD-ből) nézve egyaránt tardionikusnak látszik. Viszont a 4tD (mint beágyazási környezet) irányából nézve "laposnak" tűnik, mert nincs kiterjedése kata és hana irányokba, ahonnan ránézünk. Ennek neve a továbbiakban: korongtér.

Ha egy 3tD-s alfatéri térforrás olyan irányba fordul el az őskáoszban, hogy a ponthalmazásnak kiterjedési irányai (vektorai) közül egyesek kifelé mutatnak a 3tD-s hullámtere kiterjedési irányaiból (ami nem változik meg), akkor gyakorlatilag kata vagy hana irányba fordul (harmadlagos csavarodással). Ekkor az általa keltett téridő hullámtér belülről (3tD-ből) nézve gömb, kívülről (4tD-ből) nézve viszont hiperspirál alakú lesz. Ez egy olyan 4tD-s spirálgömb, aminek felülete (héjazata) egy 3tD-s térszín és nincs kata-hana irányú vastagsága. Vagyis lényegében nem összefüggő sugárirányban, hanem szaggatott terű. A belsejében (túltérfogatában) tehát őskáosz van. Ez egy különös ellentmondás, amit már évekkel ezelőtt felfedezhettünk volna, csak eddig senkinek nem jutott eszébe ezt a lehetőséget is végiggondolni.

Ez a hiperspirál tehát úgy néz ki, mint egy, a külső térszínén nyitott csigaház, aminek fala térszínekből áll, bentről kifelé jobbra csavarodik és közben egyre tágul: emanációs sebességgel a 4tD irányába növekszik. A neve ezért a továbbiakban: szaggatér. A csigaház tengelye, ami körül csavarodik, ugyanúgy lehet egy irányba álló vagy egy másik tengely körül valamilyen más (nagyobb vagy kisebb) sebességgel körbeforduló, mint a 3tD-s csavarodásoknál, de ezzel most nem foglalkozunk. A lényeg, hogy a kvintesszencia alkotja a csigaház falát, tehát ugyanúgy benne vannak a párhuzamos téresszenciák és a nemtér-nemidő zóna, mint a korongtér spirálgömbje esetében, csak furán elnyújtva.

3. SZAGGATOTT TÉR

Az ilyen szaggaterek a nemjárterek közé tartoznak, mivel a teremtmények (bétatéri szerinók, fotinók, anyagi részecskék) nem képesek megmaradni bennük, hisz a 3tD-s kiterjedésük a 4tD irányába fordul el folyamatosan, amit nem lehet követni. Ne feledjük: adott forgásidőhöz a hullámrétegek sugarának növekedésével egyenes arányban, egyre nagyobb kerületi sebességek tartoznak. Így a térszín irányába történő mozgás nagyon gyorsan átlépné az emanációt ebben a fajta anomáliás téridőben. Ezért a szaggatérből a teremtmények folyamatosan kiesnek az őskáoszba, majd újra belekerülnek, a hiperspirál menetemelkedésétől függő ütemben, ami ütemes rázkódásként hat rájuk és nyilván megviseli (deformálja) az időhurkaikat.

Ahogy a téridő átmegy a teremtmények időhurkain, a térforrása egy eszményien rövid időre felvillan előttük a távolban, majd egy valamekkora, de hosszabb időre eltűnik (ez is térszünetnek minősül, de nem számít meddőtérnek). Hogy a felvillanáskor a kvintesszenciából melyik téresszencia (vagyis a térforrásnak melyik tachionja) látszódik a számukra, az a térforrás csavarodási jellemzőitől függ, amik meghatározzák a hiperspirál állásszögét és szerkezetét. Az eredmény tehát egy ismétlődő képzavar anomália, amivel kapcsolatban érdemes elolvasni a: Képzavar téranomáliák (2023, létfilozófia) című írást. Nagyon kicsi menetemelkedés esetén ez akár szintezési térháborgást is előidézhet, hisz a 3tD-s térszínek párhuzamosan követik egymást egy 4tD-s kiterjedés mentén, amivel kapcsolatban érdemes elolvasni a: Szintezési térháborgások (2023, létfilozófia) című írást.

Mivel a szaggatér térforrása folyton eltünedezik a hullámterébe belekerülő többi szerinó számára (a fotinók ugye rögtön megsemmisülnek a térszüneteiben, ha ott őskáosz van), rendkívül nehéz bemérni és meghatározni az irányát és távolságát. Ezért az ilyen térforrás szinte megközelíthetetlen és elfoghatatlan, a hullámtere pedig üres. Így ha egy szerinó kikerül az őskáoszba és ott elveszti az iránystabilizáltságát (becsavarodik: őrült módra bukfencelni kezd), akkor külső segítség (befolyásolás) nélkül nem fog tudni megállni (észhez térni) és visszatalálni egy korongtérbe. És kifejezetten nehéz segíteni rajta: utána menni és megállítani a forgását, majd visszavonszolni a legközelebbi iránystabilizált merevtérbe. Ez még a legfejlettebb technológiákat használó istenek számára is komoly kihívás. Azt nem tudjuk, hány ilyen bukó térforrás lehet odakint az őskáoszban, akik gyakorlatilag megbuktak a rendfenntartásban, hisz képtelenek rendet tartani a saját fejükben és a hullámterükben.

Ha ugyanezt a térszaggatást egy 3tD-s bétatéri szerinó csinálja, pl.: egy 4tD-s vagy 5tD-s korongtéri csillagtérben vagy szórványtérben, ott ügyesen elbújhat vele mások elöl. A téresszenciában körülötte lévő többi teremtmény nem nagyon fogja látni, mert csak néha villan fel az egyik tachionja a számukra egy eszményien rövid időre. Ami olyan kicsi és jelentéktelen hatást keltő, hogy gyakorlatilag belevész a környező univerzum háttérzajába. Ez tehát egy isteni lopakodó eljárás, amivel rejtve lehet közlekedni a téridőben. Különlegessége, hogy eköré fényből és anyagból lehet lelket, űrhajót (vagy akármit) építeni, mert ezek nem bomlanak le a bétaterében, hisz a térszüneteibe kerülve benne maradnak az alfatérben. Viszont ezek a "perifériák" nem is lesznek láthatatlanok az alfatérben létező megfigyelők számára, mivel nem forognak-keringenek-csavarodnak a térforrás körül, azzal együtt. Bár elvileg lehetőség van rá, hogy a perifériákat is forgassa maga körül a szerinó (téri meghajtással), ez csak korlátozott sugáron belül lehetséges a kifelé növekvő kerületi sebesség miatt.

Ez a fajta csavarodásos térszaggatás azonban a 3tD-s alfatérben nem megvalósítható, mert a szerinókat nem lehet tartósan (egy önkeltési ciklusidő teljes időtartamára) 2tD-ssé redukálni. Hogy utána a sík körlapjuk körbecsavarodjon a 3tD-ben. Ezért az alvilági univerzumban közlekedő isteneknek más módszereket kell használniuk a lopakodáshoz, ha el akarnak rejtőzni mások elöl, de ezzel itt nem foglalkozunk. A térszaggatás megvalósítható másképp is, nem csak n+1D-s csavarodással, de ezzel majd később, külön cikkben foglalkozunk.

A 3tD-s alfatéri térforrás csavarodásának sebességét a köré írható gömb felszíne mentén futó hurokív önmagához képesti elmozdulásának nagyságával határozzuk meg, önkeltési ciklusonként (amit időegységnek tekintünk). Elméletileg ez átléphetné az emanáció sebességét, mert a hurokív mentén körbeszaladgáló tachionok jelenpontjai már eleve gyorsabban száguldanak ennél (RV>Ex2), de egyelőre nem tudjuk, hogy ez gyakorlatilag lehetséges-e? Az őskáosz hullámtere szerkezetileg ezt lehetővé teszi (ezért száguldanak az okforrások tachionikus sebességgel), a téresszenciáiban létező másolati teremtményeinek spirálgömbi hullámterei (a rétegeik PN hatása miatt) viszont egyértelműen lassítják a tachionjait. Így nem tartjuk valószínűnek, hogy a térforrások csavarodási sebessége meghaladja az emanáció sebességét.

Készült: 2024.12.14. - 31.

Vissza a tartalomhoz