TÉRHULLÁMHOSSZ

A szerinó térforrások időhurkainak átmérője azonos az általuk kibocsátott spirálgömbi hullámtér hullámhosszával. Ezen átmérő és hullámhossz nagyságának ingadozása az időhurok deformációi miatt: 1:2-höz, tehát a legnagyobb mérete nem lehet több a legkisebb mérete kétszeresénél. Ezt már több, mint 25 éve tudjuk, az időgeometriai szerkesztéseknek köszönhetően. Mostanáig mégse sikerült senkinek kiszámolnia vagy legalább megbecsülnie, hogy valójában mekkora is a térhullámhossz? Ami időfizikai értelemben elemi távolságnak tekintendő, mivel ennél kisebb távolságot gyakorlati okokból nem lehet mérni. Ennélfogva nagy jelentősége van számos területen, ahol a kutatások folytatásához szükség lenne az értékére. Az alábbiakban erre adok egy közelítő eredményt, egyszerű indoklással és levezetéssel, hogy tudni lehessen, milyen nagyságrendről beszélünk egyáltalán?

A klasszikus, XX. századi fizikában ezt a legkisebb, elemi távolságot Planck-hossznak nevezték el Max Planck német fizikus után, aki a kvantummechanika megalapítójaként feltételezte, hogy az energia, a tér, az idő és a tömeg kvantáltsága, valamint a határozatlansági elv miatt képtelenség a hosszúságot a Planck-hossznál pontosabban mérni. Az ő képletei alapján ez: 1,61x10^-35 méter, azaz 1 yoktométer egymilliárdod része. A Planck-idő: 5,39x10^-44 másodperc. A Planck-tömeg: 0,02176 milligramm. De létezik egy csomó más Planck-egység is, amiknek itt lehet utána nézni:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Planck-egys%C3%A9gek

A szerinókból másolódó fotinók átmérője azonos a szerinókéval, tehát a térhullámhosszéval. Mivel bennük, belőlük keletkeznek a hármas felhasadás jelensége során. A fotinók legkisebb és legnagyobb átmérője közti különbségnek is logikusan 1:2-höz kell lennie. Ez teszi lehetővé, hogy rugalmasan beleférjenek a téresszencia rétegeibe és együtt utazzanak velük, fénysebességgel mozogva a téridőben. A térrétegek taszítási vektorai egyben össze is nyomják a fotinók időhurkait, megakadályozva a szétesésüket. Ezért halandók a fénylények, mert ha kikerülnek a téridő hullámteréből az őskáosz idősemmi állapotába, összetartó erő hiányában egyetlen ciklusidő alatt megszűnnek létezni. Nyomtalanul semmivé válnak, ahogy a virtuális tachionjaik sorra kiszaladnak az időhurok önfenntartásához szükséges behúzási tartományukból és eltűnik a képük az utánuk következő tachion forráspont elől.

A neutron átmérője nagyjából azonos az atommag legkisebb átmérőjével, ami kb. 10^-15 méter, azaz 1 femtométer körül van a hidrogén esetében. A neutron belső szerkezete (2021, létfilozófia) című írásban közölt levezetés alapján a részecske átmérőjének nagyjából a fotinó átmérőjének 28-szorosának kell lennie (maximum 30-szorosa lehet, de ezt még igazolni kell). Ebből következően egy fotinó átmérője: 35,714.285 attométer, ami a Planck-hossz 3,5 trilliószorosa. Vagyis ennyinek kell lennie a térhullámhossznak és az elemi távolságnak is.

Ebből már könnyen kiszámolható az elemi időegység, aminél rövidebb időtartamot gyakorlati okokból nem lehet mérni. Ez egyben megadja az időhurok önkeltési ciklusának időtartamát is, ami alatt a virtuális tachionok egyszer körbeszaladnak benne egymás nyomában. Ha a fotinó fénysebességgel 1 másodperc alatt megtesz: 299.792.458 métert, akkor 35,71 attométert megtesz: 0,1191 yoktomásodperc alatt. Ez bizony trilliószor hosszabb idő a Planck-időnél, bár még mindig bőségesen az eddig mért legrövidebb időtartam alatt található, ami 247 zeptoszekundum volt egy 2020-ban elvégzett kísérletben, tehát 2,47 milliószor hosszabb időtartam ennél.
Forrás: https://raketa.hu/fizikusok-megmertek-az-eddigi-legrovidebb-idotartamot

Készült: 2024.07.01. - 03.

Vissza a tartalomhoz