TÉRUGRÁS MIATT ELKÁRHOZOTTAK

1. BEVEZETÉS

A térugrással kapcsolatos matematikai, fizikai, technológiai alapkutatások során már a 90-es években felmerült több magyar kutatóban, hogy mielőtt nekilátunk a gyakorlatban tesztelni az eljárást, jó lenne minél többet megtudnunk a térmanipulációs technikák kockázatairól, veszélyeiről. Amik alapján pontosíthatjuk a módszereinket és csökkenthetjük a veszteségek valószínűségét. Ha egy térugró űrszondánk odavész valami okból, az nem nagy baj, mert könnyen tudunk újat építeni. De ha egy utasszállító űrhajót veszítünk el egy térugrás miatt, tele emberekkel, az sokkal súlyosabb probléma és nagyobb felelősség.

Mivel akkoriban még igen keveset tudtunk a térszerkezettanról, megfelelő elmélet és az ebből fakadó alkalmazási lehetőségek hiányában a veszélyeket sem bírtuk felmérni. Az elmúlt évtizedekben azonban lassan, de biztosan megváltozott a helyzet. Mára igen kiterjedt kutatási területté vált ez a téma is, rengeteg eredménnyel, amik nagy része még mindig nincs publikálva, hisz folyamatosan jönnek az új ötletek, kiegészítések, módosítások, hibajavítások, átnevezések. Gyakorlatilag nem győzzük ezek feldolgozását. Főként ennek köszönhető, hogy egyes kutatási anyagokat visszatartunk vagy nem az elmnéletileg kívánatos sorrendben kerülnek közzétételre. Azaz előbb jelennek meg, minthogy a megértésükhöz szükséges más anyagok olvashatóvá válnának. Ez a cikk is egy ilyen bakugrás eredménye, mert előbb jelenik meg, mint az alapjául szolgáló számos kutatási anyag. Ezért nem biztos, hogy mindenki érteni fogja, még azok közül sem, akik járatosak a térszerkezettani kutatásokban. Ezért várjatok türelemmel: néhány év múlva, sok-sok további cikk elolvasása után már ezt is érteni fogjátok.

2. ELFORDULÁSOK

Van egy veszélyforrás, ami (egy, még ismeretlen valószínűségű mértékben) fenyegeti a térugrást végző űrhajókat és lelkeket az őskáoszban. Az univerzum csillagterén kívül mozogva belefuthatnak olyan 5tD-s szórványtérbe, ami nem teljesen üres, azaz fénykvantumok, anyagi részecskék, porszemek, űrtörmelékek, roncsok, meteorok, stb. röpködhetnek benne véletlenszerű eloszlásban, tehát össze-vissza. Ezek lehetnek 3tD-s, 4tD-s vagy akár 5tD-s kiterjedésű tárgyak is. Nem a méretük, tömegük, kiterjedésük, sebességük jelent veszélyt az űrhajókra, lelkekre, hanem a pályájuk iránya. Ha ez az 5tD-s kiterjedésben ábrázolható és ütközik az űrhajóval vagy lélekkel, olyan lökést adhat neki, ami elmozdíthatja, elfordíthatja azt az 5tD-ben. Erre főleg az egyenes gyorsítási szakaszban, tehát térsűrítés közben kerülhet sor, bár természetesen megtörténhet a 4tD-s sajáttérben végzett kifordulás vagy befordulás során is.

A következmények: katasztrofálisak. Ha egy 3tD-s test elfordul az 5tD-ben akár csak 1 foknyit is, a pályája kimozdul a kiforduláskori 4tD-s sajátteréből. Vagyis amikor megpróbál a 4tD-s sajátterében elfordulva visszatérni a 3tD-s csillagterébe (bármelyik téresszenciába a kvintesszenciából), akkor két lehetőség van, az 5tD-s elmozdulás irányától függően. Az egyik, hogy a 4tD-s sajáttere térmetszésbe kerül a 3tD-s csillagtér kiterjedésével és 2tD-s síkban vagy 1tD-s egyenesben vagy 0tD-s pontban metszi azt. Amiken keresztül természetesen nem tud visszakerülni az univerzum téridejébe. Ehelyett átrepül a térmetszésen (vagy mellette, ha nem találja el pontosan) és egyre távolodva az univerzumtól, belevész az őskáosz feneketlen mélységébe. Ahonnan nem tud visszatérni sehogyan sem. Tehát gyakorlatilag örökre az idősemmiben ragad, nem találva a visszautat, akármerre is forogjon és haladjon a 4tD-s sajátterében a későbbiekben. Hisz mindig térmetszésben lesz az univerzummal, újra és újra átszakítva annak kiterjedését, de sose tud belefordulni abba. A másik lehetőség, hogy még térmetszés sem alakul ki: a sajáttere teljesen szeparálódik az univerzumától.

Ahhoz, hogy értsük, miről van szó, íme egy szemléletes hasonlat alacsonyabb kiterjedésben. Vegyünk egy 1tD-s egyenes univerzumot, benne egy 1tD-s szakasz formájú űrhajóval. Ha ez térváltással kifordul az univerzumából a 2tD-s sajátterében elmozdulva, akkor síkban párhuzamos pályára áll az univerzumával a térsűrítéses szakasz megtételéhez. Ha eközben nem az üres őskáoszban tartózkodik, hanem egy 3tD-s szórványtérben és ott beleütközik valamibe, az meglökheti a 3tD irányába, tehát kifelé a síkból. Így amikor újra 2tD-s sajátteret kelt, hogy visszaforduljon az 1tD-s univerzumba, ennek síkja a kitérés állásszögétől függően vagy egy 0tD-s pontban fog térmetszésbe kerülni az univerzumával, amin keresztül nem tud visszajutni bele még akkor sem, ha pontosan eltalálja. Vagy egyáltalán nem metszi az univerzuma 1tD-s kiterjedését: szeparálódik tőle és örökre eltűnik az ismeretlenben.

A térváltáshoz szükséges sajáttér keltésnek fontos matematikai és fizikai szabálya, hogy egy ntD-s térkibővítő (térprodukciós) berendezéssel csak n+1tD-s sajátteret lehet kelteni. Tehát n+2tD-s sajátteret nem lehet létrehozni. Ahhoz ugyanis előbb az n+1tD-s sajáttérben kellene az n+1tD-s fénykvantumokból anyagi részecskéket (neutronokat) teremteni, amikből n+1tD-s anyagokat, tárgyakat, gépalkatrészeket kellene összeállítani, amikből építeni kellene egy n+1tD-s térkibővítő berendezést (a 3tD-s hajótesten kívül). Ezzel lehet n+2tD-s sajátteret kelteni, amiben már lehet úgy forogni, hogy megtaláljuk az ntD-s univerzumot az őskáoszban. Csakhogy a legtöbb űrszonda, űrhajó és lélek nem rendelkezik az ehhez szükséges tudással, ipari gyártókapacitással, ami kellene a feladathoz. Nem szólva a megvalósításhoz szükséges időről. Egy nagyobb űrhajón viszont elférnek az ilyen holmik, arra az esetre, ha váratlanul szükség lenne rájuk, de a kisebbeken nem.

Az fizikai okokból nem lehetséges, hogy minden 3tD-s űrhajó és lélek vigyen magával egy 4tD-s térkibővítő berendezést, mivel azt nem lehet behozni a 3tD-s univerzumba (nem fér bele). Kint hagyni meg nem lehet az őskáoszban, egy állandó sajáttérben, hogy egy ugrás sorozat megkezdése előtt rácsatlakozzunk és vigyük magunkkal, mert a szintezési térháborgások elkerülésére szeparáltan kell tartani az univerzumunktól. Úgy viszont elsodródhat (örökre elveszítjük), navigációs támpontok hiányában a végtelen sötétségben, hisz nem tudja mihez képest tartani a pozícióját. Ez egyben azt is jelenti, hogy a nagyobb űrhajók is kénytelenek a 3tD-s univerzum megtalálása után, a visszafordulás előtt kidobni az életmentő fontosságú 4tD-s anyagokból épített térkibővítőjüket az őskáoszba, mert másként nem tudnak bejutni a csillagtérbe. Az ilyen kidobott berendezések (űrszemét) aztán később maguk is szórványtér forrássá és potenciális veszélyforrássá válhatnak mindenki számára.

Természetesen a 4tD-s térkibővítő berendezés azt is lehetővé teszi, hogy a segítségével beforduljunk egy 4tD-s univerzum valamelyik téresszenciájába, amennyiben megtaláljuk azt az őskáoszban. De erre csak akkor jön rá a 3tD-s űrhajó személyzete (vagy a lélek), amikor megközelít egy 4tD-s égitestet és szembesül a másféle téridő szerkezet okozta másféle anyagszerkezetekkel, fizikai kölcsönhatásokkal. Kezdve mindjárt azzal, hogy a 4tD-ben köbösen gyengül a tömegvonzás a távolsággal arányosan, tehát kétszer messzebb egy bolygótól nyolcad akkora lesz a gravitáció. És a környező csillagok fénye is másképp gyengül és szóródik szét az ottani kozmoszban.

3. KÁRHOZOTTAK

Mindezek miatt azt gyanítjuk, hogy a csillagtereket övező őskáosz tele van ilyen "örökre elkárhozott" űrhajók, űrszondák és lelkek maradványaival, kihűlten sodródó roncsaival, amik lassan szétszóródnak az idősemmi végtelenjébe. Elvileg a helytartó istenek megtehetnék, hogy megfelelő technológia birtokában utána mennek a bajba jutott teremtményeiknek és kihalásszák, visszavontatják őket a csillagtérbe, de nem biztos, hogy vannak erre szabad erőforrásaik. Ráadásul a csillagtéri univerzum hatalmas. Ha a csillagközi mélyűrben ér ilyen kifordulásos baleset valakit, messze a lakott (és az istenek által felügyelt) régióktól, netán kint az intergalaktikus térben, akkor még ha el is jut a segélykérő üzenete (egy időszálas átjátszón keresztül) a honi rendszeréhez, űrflottájához, lélek csoport felügyelőjéhez, akkor is időbe telik, mire érte tudnak küldeni valakit. Hisz a leggyorsabb térugró űrhajók és lelkek ugrási sebessége is korlátos (nem lehet akármilyen gyorsan, akármilyen messzire ugrani). Közben pedig ismeretlen irányba, ismeretlen távolságra sodródhat a bajba került az univerzumától. Ahol nem könnyű megtalálni valakit a feneketlen mélység sötétjében.

Ez a veszély a 4tD-s csillagterek űrjárműveit és lelkeit is fenyegeti a 6tD-s szórványterek felől, csak kisebb mértékben (alacsonyabb valószínűséggel), mivel a 6tD-s téridőkben már csak fénykvantumok vannak. Tehát 6tD-s anyagi részecskék (neutronok, atomok, tárgyak) nem léteznek; a jelenlegi n dimenziós atomfizikai ismereteink szerint legalábbis. A fénynek meg igen kicsi az impulzusnyomatéka és pályaelforgató ereje. Értelemszerűen az 5tD-s csillagterek űrjárműveit és lelkeit már nem fenyegeti a 7tD-s szórványterek felől semmi, mert ilyen téridők normálisan nincsenek (nem alakulnak ki). Bár tudunk róla, hogy az istenek (legfejlettebb civilizációk) képesek különféle trükkös módszerekkel (nem tudjuk, hogyan) mesterséges 7tD-s, 8tD-s, stb. térkibővítéseket is kelteni, amiket tudományos kutatási és/vagy katonai célokra használnak. Ezekkel jól meg lehet kavarni a dolgokat az őskáoszban, rengeteg járulékos kárt okozva mindenkinek.

Összefoglalva: A szórványterekben sodródó dolgok képesek beleütközni a térugrást végző űrhajókba, lelkekbe és eltéríthetik őket oly módon, hogy kint rekednek az őskáoszban. Többek közt ezért sem biztonságos sokáig az idősemmiben tartózkodni (még lebegni, méréseket végezni sem!) és pláne nem ajánlott nagyobb távolságra eltávolodni kata vagy hana irányba a 3tD-s univerzumunk csillagterének kiterjedésétől. Nem tudjuk, hány és milyen szerkezetű, tartalmú szórványtér létezhet odakint? Mekkora a bennük röpködő dolgok sűrűség eloszlása? Nem tudjuk, mekkora irányszög eltérés okoz térmetszést vagy szeparációt, tehát mekkora az 5tD-s elfordulás fizikai tűréshatára?

Valószínűleg sok kutató űrszondánkat fogjuk elveszíteni, mire sikerül nagyjából felmérnünk és meghatároznunk ezeket a paramétereket. A megismerésük létfontosságú a csillagközi és dimenzióközi űrhajózás biztonságossá tételéhez, mert ez alapján lehet kidolgozni a nagy valószínűséggel veszélytelen térugrások módszertanát. Valamekkora veszély tehát mindig fenyegeti majd, főleg a lelkeket és kisebb űrjárműveket. Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy ezer vagy millió vagy milliárd térugrásonként elveszítünk majd valakit és nem tudjuk megmenteni. Az "elkárhozottak" addig maradnak életben az őskáoszban, amíg bírja az életfenntartó rendszerük, illetve van elég energiájuk fűteni a fedélzetet az idősemmi abszolút hidegében.

4. ŐSKÉPEK

Mivel a fejlettebb civilizációk már évmilliárdok óta űrhajóznak az univerzumunkban, logikus, hogy a térugrás miatt az őskáoszban eltűnt űrhajók és lelkek történeteinek benne kell lenniük az univerzum lélek társadalmának kollektív tudatában. Ami számtalan archetipikus formát öltve, újra és újra felbukkan minden közösségben, annak technikai fejlettségétől függetlenül. Ilyen földi ősképekből szedtem össze négyet, de valószínűleg több is van, amiket majd a kultúrantropológusok összegyűjthetnek és kielemezhetnek a későbbiekben.

1. A keresztény vallásban az elkárhozottak olyan lelkek, akik a mennyországból ki vannak zárva, s örök büntetésbe estek a fekete pokolban, megfosztva az üdvösségtől. A szó ezoterikus jelentése: él-Ká-ár-hozott, vagyis az életét (lényét) a Ká áradat hozza-viszi, sodorja magával a mennyországon (téridőn) kívül.

2. A tengerész legendák legismertebbike a bolygó hollandi kísértethajó története, ami arra ítéltetett, hogy az utolsó ítélet napjáig (tehát kvázi örökké) hajózzon a világ tengerein (az idő vizén). A Jóreménység foka körül szokott feltűnni ez a holland vitorlás évszázadok óta és aki találkozik vele, azt magát is szerencsétlenség éri.

3. A középkori mondavilág ismert alakja a bolygó zsidó (Ahasverus, Cartaphilus, Butadeus, Isaac Laquedem, Málkus, Szamirir, Zerib, stb. neveken), akit Jézus a Golgotára menet megátkozott, hogy életben maradjon az utolsó ítéletig, így örökké kénytelen a világban vándorolni, mert nem öregszik és nem lehet megölni sem (tehát időben létezik, mégis időtlenül bolyong). Ezért rejtőzködnie kell a halandók elől (folyton egyik helyről a másikra költözve, álneveket használva), nehogy felismerjék és zaklassák, bántalmazzák egykori tettéért.

4. Jack McDevitt amerikai sci-fi író a Tűzmadár (2011, magyar kiadás: 2013) és a Feltámad a múlt (2014, magyar kiadás: 2016) című regényeiben foglalkozott a téridőn kívül eltűnt űrhajók témájával, lényegében egy kísértethajó históriát kreálva hozzá. Ebben az évezredek óta bolyongó járművek utasai számára lassabban telik az idő, mint az univerzumban és előre kiszámítható időközönként, adott helyeken metszik a téridőt, egy rövid szakaszon áthaladva rajta, mielőtt újra eltűnnének az ismeretlenben. Ez teszi lehetővé az utasok kimentését a fedélzetről.

Készült: 2025.03.24. - 27.

Vissza a tartalomhoz