AZ IDŐ MOZGÁSÁLLAPOTAI

Az időfizikai világmodellben az idő telésének értelmezése egy olyan szubjektív és relatív esemény, ami a változások és az őket szemlélő időforrások mozgásállapotától függ. Változásnak nevezzük egy pont vagy ponthalmaz helyének, helyzetének, valamint a ponthalmaz geometriai szerkezetének (deformációjának) megváltozását más pontokhoz képest. Az időforrások mozgása mindig idődopplert okoz az időhullámok kiterjedésének véges és fix sebessége miatt. Ezért a mozgásállapotok négy csoportba sorolhatók a jelenlegi ismereteink szerint, amik tulajdonságait az alábbiakban foglaltam össze. A mellékelt rajzokon a piros forráspont a szemlélő, a zöld forráspont a szemlélt. Az alábbiak megértéséhez ismerni kell a létfilozófia és az időfizika alapjait.

Emlékeztetőül: Egy álló piros időforrás pont (ami 0 térdimenziós és 1 idődimenziós) sajátideje önmaga számára észlelhetetlen, noha folyamatosan és megállíthatatlanul telik, egységnyi és megváltoztathatatlan sebességgel kiáradva belőle a végtelenségig a közegtelen és meghatározhatatlan ürességben (semmiben). Ez az időgömb minden pontjában 0 idődimenziós, mert csak egyetlen gömbfelszín tartozik hozzá, ugyanakkor minden sugara mentén 1 idődimenziós, mert a sugárvonal folytonosan metszi az összes gömbfelszínét. Ha ezt egy másik zöld időforrás pont nem észleli, mert nem érik el, illetve nem mennek át rajta a folytonos időhullámai, akkor a piros sajátideje megnyilvánulatlan, azaz nem létezik (időtlen). Mert a létezés mindig valaki időbeli létezését jelenti valaki más számára. Önmagában létező pont nincs. Önmagában létező ponthalmaz (aminek pontjai egymás számára léteznek) viszont van; ezt hívjuk minden létezőnek.

1. ÁLLÓ IDŐ ÁLLAPOT

Az idő akkor látszik állni, amikor a piros szemlélő számára a zöld szemlélt sajátidejéből egyetlen időpillanat észlelhető folyamatosan. Ezt hívjuk időmegállásnak is. Ehhez az kell, hogy a piros szemlélő RV=E-vel távolodjon a zöld szemlélttől, folyamatosan rajta tartózkodva egyetlen időhullám rétegén (eseményhorizont gömb felszínén). A szemlélt sebessége és haladási iránya ekkor nem számít a szemlélő számára, amennyiben: RV<=E. Ez mindig egyszerre létezik a minden idő állapottal, mert a két állapot ugyanazon kölcsönhatás (mozgásállapot) kétféle szemléletének felel meg (lásd: a 4. fejezetben).

2. MÚLÓ IDŐ ÁLLAPOT

Az idő akkor látszik múlni, amikor a piros szemlélő számára a zöld szemlélt sajátideje mozog (telik, folyik, áramlik) valamilyen sebességgel előre, tehát az időpillanatok egymást követik, áthaladva a szemlélőn. Ezt hívjuk pozitív időnek is. Ehhez az kell, hogy a piros szemlélő és a zöld szemlélt egyhelyben álljon vagy mindkettő az időhullámok terjedési sebességénél lassabban mozogjon bármilyen irányba egymáshoz képest, 0<=RV<E (tardionikus) sebességgel. Tehát a szemlélő közeledhet szemlélthez vagy távolodhat tőle (1.) és a szemlélt is közeledhet a szemlélőhöz vagy távolodhat tőle (2.). A skaláris idő előre telési iránya azt jelenti, hogy az időgömb belsejében az egyes rétegek kintről (a felszínéről) befelé (a forráspontja felé) haladva abban a sorrendben követik egymást, ahogy kibocsátásra kerültek, a forráspont sajátidejének megfelelően.

Miközben a szemlélt pontok időhullámai az idődopplertől függő sebességgel átmennek a szemlélő ponton és a rétegeik hatást gyakorolnak rá a taszítási vektoraiknak megfelelően ide-oda taszigálva, megrázva azt, folyamatos mozgásállapot változásokat okoznak a kvázi állónak tűnő szemlélőnek. Tehát a piros szemlélő igazából sosem áll ténylegesen (RV>0), hanem folyamatosan mozog egy kisebb (valamekkora) térfogaton belül maradva (szitálva). A szemlélt pontok sajátidejei emiatt változó sebességgel látszódnak telni a piros szemlélő pont számára, aminek átlagos értékét értelmezheti a saját idejeként is (önmagára vonatkoztatva), noha nem a tényleges, fizikai sajátidejéről van szó. Ez a jelenség okozza az időmérés pontatlanságait, mivel a mérő és a mért is állandóan mozognak egymáshoz képest és a környezetükhöz képest is. A pontatlanság a létezés alaptulajdonságai miatt nem szorítható le nullára, azaz nem pontosítható egyetlen pontra, bár a tartománya szűkíthető valamennyire.

3. HÁTRÁLÓ IDŐ ÁLLAPOT

Az idő akkor látszik hátrálni, amikor a piros szemlélő számára a zöld szemlélt sajátideje mozog (telik, folyik, áramlik) valamilyen sebességgel hátra, tehát az időpillanatok egymást előzik a szemlélő számára. Ezt hívjuk negatív időnek is. Ehhez az kell, hogy a vonatkoztatási rendszerben a piros szemlélő gyorsabban mozogjon az időhullámok terjedési sebességénél, távolodva a zöld szemlélttől (1.), RV>E (tachionikus) sebességgel. Ilyenkor a piros szemlélő időgömbje időkúppá torzul, aminek csúcsán száguldva lehagyja a zöld szemlélt időhullámait, kifelé mozogva annak időgömbjéből. Vagy az kell, hogy a zöld szemlélt gyorsabban mozogjon az időhullámok terjedési sebességénél, elhaladva a piros szemlélő mellett (2.), RV>E (tachionikus) sebességgel. Ilyenkor a zöld szemlélt időgömbje időkúppá torzul, aminek belsejében a kettős idősűrűség miatt a szemlélt két helyen, két különböző időpillanatában látszik. Az egyik (barna) múlik és távolodik a jelenpontot követve, a másik (lila) hátrál és távolodik a jelenpont mozgási útvonalán visszafelé haladva.

4. MINDEN IDŐ ÁLLAPOT

Az idő akkor látszik minden pillanatában egyszerre, amikor a piros szemlélő számára a zöld szemlélt sajátidejéből minden korábbi időpillanata egyszerre észlelhető valamennyi sajátideig. Ezt hívjuk időszálnak is. Ehhez az kell (1.), hogy a piros szemlélő RV=E-vel mozogva, folyamatosan rajta tartózkodjon az összes saját időhullám rétegén (eseményhorizont gömb felszínein). Ilyenkor a piros szemlélő és a zöld szemlélt ugyanazon pont (lila vonal). Vagy az kell (2.), hogy a zöld szemlélt RV=E-vel mozogva nekiütközzön az álló piros szemlélőnek és az összes időhullám rétege (torlódási frontja) egyszerre átmenjen rajta (lila vonal). Az első eset mindig egyszerre létezik az álló idő állapottal, mert a két állapot ugyanazon kölcsönhatás (mozgásállapot) kétféle szemléletének felel meg.

Készült: 2025.06.13. - 25.

Vissza a tartalomhoz