KÉRDÉSTAN
"Kérdéseiről ismerni meg a bölcset, válaszairól a tudóst."
A filozófián belül az ismeretelmélet tudományának fontos részét képezi a kérdéstan. Az alábbiakban a kérdésekkel kapcsolatos fontosabb tudnivalókat szedtem össze, kérdések és válaszok formájában. Mivel az elmúlt évtizedekben az időfizika, teremtésfilozófia és istentan témaköreiben a tanítványoktól, érdeklődőktől, kritikusoktól kapott kérdések feltűnően nagy része bizonyult hibásnak vagy helytelennek, fontos, hogy tisztába tegyük a kérdések megfogalmazásának, feltevésének tanát. Hogy ne tegyetek föl újra és újra olyan kérdéseket, mint: "Mi volt az idő kezdete előtt?" vagy: "Lesz-e az időnek vége?" vagy: "Mi van a minden létezőn kívül?" vagy: "Hol található a minden létező?", stb. Illetve ne tegyetek hibás kijelentéseket a "semmivel" és az "ürességgel" kapcsolatban, úgy téve, mintha ezek létező dolgok lennének.
1. MI SZÁMÍT KÉRDÉSNEK?
Minden kérdés információ kérés egy adott témában, annak valamely megadott részéről. A téma csak létező dolog lehet, mert annak halmaza bontható fel részekre és írható le információval, valamilyen kódolást (nyelvet) használva. Noha a nem létező dolgokról is lehet kérdéseket feltenni, ezek mégis hibás kérdések, mert nem felelnek meg a kérdés definíciójának és érvényes feltételeinek. Ezt látszólag meg lehet kerülni a nem létező dolgok létezőnek való feltételezésével (tegyük fel, hogy létezik...), de ettől még a téma és a vele kapcsolatban adható válaszok nem válnak létezővé, csak a jelöléseik (a hozzájuk kapcsolt fogalmak, kódok), amiket használunk a kezelésük során.
Minden kérdés lényege az információ hiány, amit szeretnénk kitölteni a válasszal. A hiány üres halmaz, az információ viszont nem az. Tehát az információ hiány mindig valami létező dolog hiányát jelenti. Ami vagy megvan (létezik) a minden létező dolgok teljes halmazában vagy nem. Ettől függ, hogy létezik-e válasz a feltett kérdésre vagy sem. Ha nincs meg a válasz a minden létezőben, akkor fizikailag két lehetőség fordulhat elő:
1. Még nincs meg, mert senki sem találta ki, fedezte fel, alkotta meg. De a jövőben még létrejöhet valahol, valamikor, valaki által.
2. Sosem lesz meg, mert a tulajdonságainál fogva, bizonyíthatóan fizikai képtelenség a jövőben létrehozni valahol, valamikor, valaki által.
Az információnak, mint halmaznak mindig van elemszáma, tehát van mérete, mennyisége, aminek minimális mértéke: 1 bit. Ez akkor is 1 bitnyi mennyiség, ha a konkrét értéke 0 vagy 1, vagyis az érték nem befolyásolja a mennyiséget. Ezért a 0 bit információ nem azonos az információ hiánnyal (üres halmazzal, nulla darab bittel).
2. MILYENNEK KELL LENNIE EGY HELYESEN MEGFOGALMAZOTT KÉRDÉSNEK?
Minél pontosabban behatárolja a kérdés a témát és annak ismeretlen részét, annál pontosabb választ lehet rá adni, ami illeszkedik hozzá. Tehát a kérdéstől függ a válasz. Ha a válasz helytelen, annak oka lehet a válaszadó információhiánya (nem tudja, téved, hazudik), a kommunikációs mód (kódolás, átvitel, dekódolás) pontatlansága, hibája, valamint a kérdés helytelensége is. Így ideális esetben, ha kizártuk az információhiányt és a kommunikációs hibákat, akkor a válasz helyességének vizsgálata egyben megadja a választ a kérdés helyességére is.
A téma behatárolása a vele kapcsolatos információk megadásával történik. Tehát a jól feltett kérdés hosszú, részletes, bonyolult, információkban gazdag, ami konkrétizálja a hiányt, amire vonatkozik. Ez nem jelenti azt, hogy a megadott információk helyesek, ezért a válasz megadása előtt előbb mindig meg kell vizsgálni a kérdés tartalmának helyességét. És a helytelen információkat ki kell szűrni belőle, illetve ki kell javítani benne. Ehhez viszont sok és helyes információ kell az adott témáról. Amiről szintén nem tudhatjuk, hogy teljes egészében helyes-e? Vagyis ez is ellenőrzésre és javításra szorul. Az ellenőrzés folyamata viszont kérdés feltevésekből áll: ez az információ helyes-e? Amit csak akkor tudunk helyesen megválaszolni, ha elegendő helyes információval rendelkezünk hozzá. Ez viszont rekurzióhoz vezet, ami során egyre több információt állítunk elő, részletezve és gazdagítva a témát. Egészen addig, míg félbe nem hagyjuk a végtelenségig folytatható műveletet, elunva a fejtegetését.
Ha a helyesség vizsgálata és az információk javítása a végtelenségig folytatható, akkor a végtelen mennyiségű információban végtelen mennyiségű hiba lehetséges, tehát bármely véges pillanatban vizsgálva a témát, nem tudhatjuk meg teljes bizonyossággal, hogy igazunk van és helyesen tudjuk-e a témát? Csak a helyesség valószínűségére adhatunk becslést, a korábbi, már felfedezett hibák gyakoriságának, típusának és súlyosságának eloszlása alapján. Vagyis mindörökké megmarad a bizonytalanság az információ halmazzal kapcsolatban. Ezt nem lehet megszüntetni, eltüntetni belőle. Teljes bizonyosság tehát nem létezik. A nem létező dolgok viszont üres halmazt alkotnak, amivel kapcsolatban nem tehetünk fel helyes kérdéseket. Így nem létezik teljes bizonyossággal helyes kérdés és helyes válasz sem. A bizonyosság ez esetben nem azonos a bizonyíthatósággal, mivel a bizonyíthatóságnak is vannak kritériumai, amik helyessége szintén bizonytalan valamilyen mértékben.
Vajon akkor csak helytelen kérdések és helytelen válaszok léteznek? Amik csak addig tűnnek helyesnek (tévesen), amíg hibát nem találunk bennük, véges idő alatt végzett hibakereséssel? Ezekre a kérdésekre nem adhatunk helyes választ teljes bizonyossággal. De így lenne, akkor minden kérdés és válasz lényege a helytelenség lenne, tehát a helyesség mindig rejtett helytelenséget jelentene. Igazság az, amiről még nem sikerült kiderítenünk, hogy hamisság. Helyes az, amiről még nem tudjuk, hogy helytelen. Ez meglehetősen paranoid hozzáállás a valósághoz.
Viszont ebből következik, hogy minél több információval rendelkezik a kérdező a témáról, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy helyes kérdést tesz föl és helyes választ kap rá, de csak újabb kérdésekkel és válaszokkal tud meggyőződni arról, hogy ezek tényleg helyesek-e? Vagyis beindul egy láncreakció: örökös kutatás a helyesség bizonyossága után. Azt gondolnánk, hogy emiatt véges számú lépés után annyira lecsökken a bizonytalanság mértéke, hogy elhanyagolhatóvá válik, de a gyakorlatban nem ez történik. Mert az információ halmaz bővítése növeli a vele kapcsolatban feltehető kérdések és a rájuk adható válaszok számát. A kérdés feltevése és a válasz megadása viszont csak véges sebességgel történhet, mivel időbeli folyamatokról van szó. Végtelenül gyorsan nem lehet műveletet végezni. Tehát minél többet tudunk egy témáról, annál jobban lelassul a további tudás megszerzése, meghatározása, de sohasem áll meg. Minél többet tudunk, annál több mindent kellene megtudnunk, amihez egyre több idő és erőforrás szükséges. Egyre nagyobb befektetéssel érhetünk el, arányaiban egyre kisebbnek tűnő eredményt. Így a mindentudás örökre elérhetetlen marad a számunkra, mert bármely elérhető, végesen közeli pillanatban meghatározhatatlanul messze leszünk tőle.
Tehát minden pillanatban azt látjuk, hogy vagy több a kérdésünk, mint a válaszunk vagy azonos a számuk, mert minden válasz újabb kérdéseket von maga után. Így csak megállni lehet a kérdések föltevésével, amikor mindre megkaptuk a helyesnek tűnő válaszokat, a végére érni a láncolatnak nem. Mivel pedig mindig a válaszok generálják az újabb kérdéseket, ezek információ tartalma beépül az új kérdésekbe. Tehát a tudásunk a témáról valójában csak kérdésekből áll. Amiket egyre pontosabban és részletesebben igyekszünk föltenni, körülhatárolva velük az információ hiányunkat. Anélkül, hogy a tényleges információ hiány eltűnne, mert akkor nem tudnánk kérdést föltenni. Vajon az információ hiány mentes állapot elérhető?
Egyes bölcsek szerint igen. Amikor valaki elégedett a helyzetével, tudásával, nem érzi szükségét az újabb kérdések föltevésének. A meglévő kérdéseinek száma azonos a válaszainak számával. Nem szakította meg a láncot, csak megállt rajta valahol. Ahonnét akkor megy tovább, ha megunta a tétlenséget vagy a környezete erre kényszeríti. De pontosan hogyan is épül fel ez a lánc? Ennek a kérdés-válasz láncnak a kialakításához tennünk kell egy kitérőt a formális logika területére.
3. MITŐL HELYES EGY INFORMÁCIÓ?
A létezésben a létező dolgok nem önmagukban léteznek. Hanem mindig kölcsönhatásban vannak más létező dolgokkal. Vagyis a környezete befolyásolja, meghatározza a dolgok pillanatnyi állapotát. Minden dolog léte függ a körülötte lévő többi dolog lététől. Ez fizikailag mozgásállapot változást jelent: a dolog irányának, sebességének, deformációjának megváltozását, amit időnek nevezünk. Ez csak egy irányba haladhat, mivel nem lehet az összes létező dolgot egyszerre rákényszeríteni arra, hogy visszafelé mozogjanak. Hisz nincs semmi az összes létező dolgon kívül, ami ezt okozhatná.
Ezért az egyes mozgásállapotok, mint a ponthalmaz szerkezetleírásai megfelelnek a pillanatnyi információ tartalmának. Ami más ponthalmazok korábbi információ tartalmainak hatására változik meg, kényszerűen adott irányokba. Vagyis az egyikből következik a másik. Létrejön az oksági láncolat. Minden állapotnak van oka, amiből ered és okozata, ami őbelőle ered. Ez az oksági lánc számtalan irányba elágazik folyamatosan, ahogy a sok halmaz hatást gyakorol egymásra és ahogy minden halmazon belül minden elem, mint pont hatást gyakorol egymásra.
Amikor értékelünk egy értelmes információt, hogy eldönthessük: helyes-e vagy helytelen, akkor lényegében ezeket az oksági láncokat vizsgáljuk meg, hogy honnan erednek és hová tartanak? Azaz megvizsgáljuk a jelentését és annak igazságértékét. A láncok tulajdonságai és kapcsolatai pedig szintén információkkal (igazságfüggvényekkel) írhatók le. Így a köztük lévő összefüggések lehetnek:
1. Feltételesek (ha ez igaz, akkor az igaz: implikáció): lépegetés a lánc szemei mentén előre, egy irányba.
2. Elágazóak (az vagy ez: diszjunkció): több irányból csak az egyik választható.
3. Mellérendelőek (az és ez: konjunkció): több irányból több is választható.
4. Kizáróak (ez nem lehetséges: negáció): a lánc vége, zsákutca, csak másfelé vagy visszafelé lehet továbbmenni.
5. Egyenlőek (az és ez azonosak vagy hasonlóak a megadott határértékeken belül: ekvivalencia): nincs különbség vagy nem állapítható meg egyértelműen a különbség két vagy több irány között. Tehát ezek egyenértékűek, de nem egyesülnek.
6. Különbözőek (az nagyobb vagy más, mint ez): van különbség két vagy több irány között. Tehát ezek nem egyenértékűek.
7. Részlegesek (az része ez): az egyik irány részét képezi a másik iránynak. Tehát ezek egyesülnek.
Az értékelés tehát láncbejárás, az egymáshoz kapcsolódó láncszemek mentén való végighaladás, a létező útvonalak feltérképezése. Azon láncszem, mint állítás helyes és igaz, ami megfelelő számú és típusú kapcsolatban áll más láncszemekkel, amik megfelelő számú és típusú kapcsolatban állnak további láncszemekkel, amik megfelelő számú és típusú kapcsolatban állnak... lényegében minden létező láncszemmel. Tehát ami illeszkedik minden meglévő tudásunkba, az helyes. Ami nem illeszkedik, mert kizáró kapcsolatban van a környezetével; az helytelen. Tehát minden dolog helyességét az okai és okozatai határozzák meg (egyben értelmet is adva a létezésének). A dolgok közti összefüggések, mint kapcsolat típusok pedig kérdések feltevésével határozhatók meg.
Az információs halmaz elemei közti összefüggéseket a kérdés-válasz folyamat során állapítjuk meg, vagyis rendszerezzük, strukturáljuk a tudásunkat, utakat alakítva ki az ismeretek között a későbbi gyors és könnyű bejárásokhoz. Az ismereteink a tapasztalatainkon alapulnak, amik a létezésen és abban lezajló fizikai kölcsönhatásokon alapulnak. A tudásunk tehát a valóságot modellezi, másolja, utánozza, leképezve azt egy használható térképpé.
Vajon azt jelenti ez, hogy a valóság megismerésével egyértelműen meghatározható a róla szóló tudásunk és teljes bizonyossággal kizárhatók belőle a tévedések, hazugságok, hamisságok? A válasz nyilvánvalóan: nem. Hisz a térkép része a valós tájnak, de soha nem azonos vele, mert akkor akkora lenne, mint maga a valóság és a kettő megkülönböztethetetlen lenne egymástól, vagyis értelmét veszítené maga a térkép és a térképezés folyamata. Ezért mindig hiányoznak róla, belőle a valóság egyes elemei. Ami bizonytalanná (pontatlanná) teszi a helyességét.
Összefoglalva az eddigieket, kijelenthetjük:
1. Fel lehet tenni olyan helyes kérdéseket, amikre helyes válaszok is adhatók.
2. Fel lehet tenni olyan helyes kérdéseket, amikre csak helytelen válaszok adhatók.
3. Fel lehet tenni olyan helytelen kérdéseket, amikre helyes válaszok is adhatók.
4. Fel lehet tenni olyan helytelen kérdéseket, amikre csak helytelen válaszok adhatók.
Megjegyzés: És ezzel eljutottunk Kurt Gödel első nemteljességi tételéhez.
Források:
1. https://hu.wikipedia.org/wiki/Form%C3%A1lis_logika
2. https://hu.wikipedia.org/wiki/Matematikai_logika
3. https://hu.wikipedia.org/wiki/Kvantor_(logika)
4. https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%8Dt%C3%A9letlogika
5. https://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%B6del_els%C5%91_nemteljess%C3%A9gi_t%C3%A9tele
Készült: 2025.11.12. - 13.
Vissza a tartalomhoz