MOZGÓ IDŐHUROK HULLÁMTERÉNEK TORZULÁSA

1. BEVEZETÉS

Az elmúlt évtizedekben több cikkben foglalkoztunk már az álló időhurkok hullámterének szerkezetével és számos különféle rajz, animáció, illetve síkmetszeti ábra készült erről. Most ideje továbblépnünk az időfizikai világmodell fejlesztésében és megvizsgálni a mozgó időhurkok hullámterének szerkezeti jellemzőit, valamint ennek következményeit. Hogyan változik meg egy időhurokban körberohanó tachion spirálgömbi hullámtere, ha eközben a hurok egyenes vonalú mozgást végez valamilyen 0<RV<1 sebességgel? Az alábbiakban erről lesz szó.

Az álló időhurokban egy tachion forráspontjának sebességét jelöljük: RV_f-el.
A mozgó időhurokban egy, a mozgásirányba haladó tachion forráspontjának sebességét jelöljük: RV_f1-el.
A mozgó időhurokban egy, a mozgásiránnyal ellentétesen haladó tachion forráspontjának sebességét jelöljük: RV_f2-vel.
Az időhurok egészének mozgási sebességét jelöljük: RV_i-vel.
A tachion hullámterének pozitív időrétegeit jelöljük: P-vel (a rajzon a színe: kék).
A tachion hullámterének negatív időrétegeit jelöljük: N-el (a rajzon a színe: sárga).
A P időréteg időhuroktól kifelé mutató taszítási vektorának értékét lássuk el: + előjellel.
Az N időréteg időhurok felé mutató taszítási vektorának értékét lássuk el: - előjellel.
Az álló időhurok egymást metsző P és N időrétegeinek összesített (eredő) taszítási vektorának értékét jelöljük: Ö-vel.
A mozgó időhurok egymást metsző P és N időrétegeinek összesített (eredő) taszítási vektorának értékét a mozgás irányában (előre) jelöljük: Ö_e-vel.
A mozgó időhurok egymást metsző P és N időrétegeinek összesített (eredő) taszítási vektorának értékét a mozgás irányával ellentétesen (hátra) jelöljük: Ö_h-val.

Egy mozgó időforrás hullámterének torzulása a sebességének függvénye. Amint az a mellékelt ábrán látszik, az érkezési irányban a P rétegek vastagsága az útvonal mentén (ahol a legvastagabbak) a P=RV_f+1 szabály szerint lineárisan növekszik. Az N rétegek vastagsága is lineárisan növekszik, de némileg lemaradva, az N=RV_f-1 szabály szerint. Vagyis N=P-2.

Egy álló időhurok (RV_i=0) esetén a pozitív és negatív időrétegek egymáshoz viszonyított maximális vastagsága a térbeli körív mentén szaladó tachion miatt helyenként változó, spirálvonalban körbesöprő a térben, illetve a mellékelt síkmetszeti ábrán a síkban. Ha az RV_f=3, akkor P=+4, N=-2, tehát Ö=(+4)+(-2)=+2. Ez a spirálvonal a térbeli körív egy érintője. Ha összegezzük ezeket a spirálvonalakat, akkor egy térben csavarodó síkfelületet kapunk, aminek csavarodási jellemzői a hurok körívétől függenek. Amennyire tudom, még senki nem rajzolta ezt meg, sőt, az interneten sem láttam még csak hasonlót sem. Úgyhogy aki elsőként megalkotja és elküldi az Eseményhorizontnak, annak képe fog bekerülni ide, ebbe a cikkbe (a nevével vagy álnevével együtt vagy névtelenül, ahogy óhajtja).

2. LASSÚ ÉS GYORS MOZGÁS

Az alábbiakban megvizsgálunk két esetet, hogy összehasonlíthassuk őket.

1. Első eset: Legyen az RV_i=0,5 és az RV_f=3. Az időhurok az emanáció sebességének felével halad. Ekkor a P és N vektorok maximális vastagságai attól függően módosulnak, hogy a kibocsátásuk pillanatában merrefelé mozgott a forráspont? Az időhurok mozgása a tachion forrásának mozgásához hozzáadódik, ha egy irányba mozognak (RV_f1=3,5), illetve levonódik, ha ellenkező irányba mozognak (RV_f2=2,5). Emiatt az egy irányú mozgás közben a P1 réteg maximális vastagsága: +4,5, az N1 rétegé: -2,5. Az ellenkező irányú mozgás közben pedig a P2 réteg maximális vastagsága: +3,5, az N1 rétegé: -1,5.

Az előjelek használata azért fontos, hogy a taszítási vektorokat irányhelyesen összeadhassuk, megkapva az eredőjük nagyságát és irányát a mozgó időhurok előtt, illetve mögött:
Ö_e=(-2,5)+(+3,5)=+1
Ö_h=(+4.5)+(-1,5)=+3

Vagyis az RV_i=0,5 időhurok spirális hullámterének torzulása (idődoppler) miatt az előtte lévő időhurkokat időegységenként fele olyan rövid távon taszítja (gyorsabban látszik telni a közeledő időhurok sajátideje), mintha állna. Míg a mögötte lévő időhurkokat időegységenként másfélszer hosszabb távon taszítja (lassabban látszik telni a távolodó időhurok sajátideje). Ez ennyivel kisebb, illetve nagyobb erejű taszítást jelent az elért időhurkok számára, de nem jelent ennyivel kisebb vagy nagyobb sebességet a számukra, mivel azok sebességét a tehetetlenségük (a belső visszacsatolásuk okozta ellenállásuk) és az RV_i<E szabály korlátozza.

Az oldalirányba (egy hengerpalást mentén körben) taszító hullámrétegek hatásával most nem foglalkozunk, hogy ne bonyolítsuk túl az összképet. Ugyanígy nem vizsgáljuk az időhurok másodlagos és harmadlagos csavarodásainak hullámtér módosító hatásait sem.

2. Második eset: Legyen az RV_i=1 és az RV_f=3. Ez fizikailag lehetetlen, mert az időhurkok nem érhetik el az emanáció sebességét, csak nagyon megközelíthetik (RV_i<E). Ennek okaival és következményeivel majd a Csúcssebesség (2025, létfilozófia) című cikkben részletesen foglalkozunk. De tegyük fel, pusztán elméletileg, hogy ez mégis lehetséges. Ekkor, ha egy irányba mozog a forráspont (RV_f1=4) az időhurokkal, akkor P1 maximális vastagsága: +5, az N1 rétegé: -3. Ha ellenkező irányba mozog (RV_f2=2), akkor P2 maximális vastagsága: +3, az N2 rétegé: -1.

A taszítási vektorokat összeadva:
Ö_e=(-3)+(+3)=0
Ö_h=(+5)+(-1)=+4

Vagyis az RV_i=1 időhurok spirális hullámterének torzulása olyan nagy, hogy az előtte lévő időhurkokat időegységenként nulla távon taszítja (semennyire, mert a saját hullámrétegei nem tudják megelőzni a forrásukat). Míg a mögötte lévő időhurkokat időegységenként kétszer hosszabb távon taszítja, mintha állna (fele olyan lassan látszik telni a távolodó időhurok sajátideje).

3. FIZIKAI KÖVETKEZMÉNYEK

Mindez azt jelenti fizikailag, hogy egy olyan fénysugárban, ami párhuzamos pályákon együtt repülő fotinók sokaságából áll, az időhurkok egymásra gyakorolt hatása aszimmetrikus lesz. A nyaláb futás közben megnyúlik (lásd: idődilatáció), mert minden fotinó jobban lassítja a mögötte haladó fotinókat, mint amennyire azok gyorsítják őt, próbálva előretolni. Ha két fotinó nem pontosan ugyanazon egyenes vonal mentén halad egymás után, a taszítási vektoraik az időrétegek görbültsége miatt oldalra fognak mutatni, tehát eltérítik egymást. A fénysugár fokozatosan széttartóvá válik, mert benne a fotinók oldalirányba taszítják egymást. Ezt nevezzük szóródásnak. Ez független a közegtől, tehát abszolút vákuumban (ahol nincsenek részecskék, amiknek nekiütközhetnének és eltéríthetnék őket) és befolyásoló gravitációs terektől (a távoli égitestek tömegétől) mentes térben is bekövetkezik (mondjuk egy villantérben vagy szórványtérben).

A szóródás mértéke függ a fotinók egymástól való távolságától. Tehát minél ritkább a fénysugár, benne minél messzebb követik egymást a fotinók, annál kisebb lesz a szóródásuk. A színes fénysugarak egymást követő fotinó sokaságai csak egy hullámfronton belül zavarják egymást, két szomszédos hullámfront közt (a távolságtól, azaz a sugár hullámhosszától függően) csekély lesz a zavarás mértéke. Ezért a színes fénysugarak szóródása kisebb, mint a fehér fényé (bár ezt nem lehet látni rajta) és a nagyobb hullámhosszú (pl.: vörös) fénysugár szóródása kisebb, mint a rövidebb hullámhosszúé (pl.: kék), ami viszont már műszeresen kimutatható kell, hogy legyen. Azt nem tudom, hogy bárki végzett-e már ilyen kísérletet és milyen eredményekkel? Ha még nem, akkor szabad a pálya a kísérletező kedvű fizikusok számára. Most fölfedezhettek valami tényleg újat a fényről.

Megjegyzés: A kozmikus vörös eltolódás a távoli csillagok fényének olyan nagy mértékű szétszóródása és meggyengülése, ahol egyes hullámfrontokban nullára csökken a fotinók száma, amitől úgy tűnik, mintha a hullámhossz egész számú többszörösére nőne. Ha például csak minden második hullámfrontban maradt egy-egy fotinó, akkor az fizikailag egyenértékű egy kétszeres hullámhosszúságú fénysugárral (megkülönböztethetetlen tőle). Ezzel kapcsolatban érdemes elolvasni a: Kozmikus vörös eltolódás (2022, űrhajózás) című írást.

A színes fénysugár egyetlen hullámfrontján belüli fotinó zavarás függ a fotinó sűrűségtől (lásd: fényesség), ami minél nagyobb, idővel annál több fotinót taszít ki a hullámfrontok közé, futásirányban széthúzva azokat (lásd: telítettség). Így az élénk szín tompábbá válik, a színhatás pedig hullámos lesz. Ezzel kapcsolatban érdemes elolvasni a: Színtan (2024, létfilozófia) című írást.

Mindezek azért fontos tények, mert nem csak a lézeres távmérők, fegyverek és kommunikációs eszközök hatótávolságát korlátozza a szóródás, de nagyon kis távolságokon is jelentkezik, például egy lélek belsejében. Tehát két tükör közt ide-oda pattogva már 1 mikrométeres távolságon is fellép egy nagyon pici szóródás a nagy sűrűségű fényszálban, aminek sűrűségét ez a taszító hatás folyamatosan csökkenti. Így állandó technikai korrekciókat igényel a nyaláb egyben tartása (a fotinók újra összegyűjtése) annak érdekében, hogy megőrződjön a benne tárolt információ (élményfilm).

Készült: 2022.12.16. - 2025.04.26.

Vissza a tartalomhoz