IDŐHUROK ÍRÁSÁNAK KÖVETKEZMÉNYEI
Ez a cikk az Információ írása időhurokba (2026, matematika) című cikk folytatása. Az alábbiakban összefoglaltam az időhurok információval való írásának (deformálásának) legnyilvánvalóbb és jelenleg legfontosabbnak tűnő következményeit, amik tudományos kutatása még csak most kezdődik. Tehát a későbbiekben sok cikkben, különböző témák kapcsán foglalkozunk majd vele részletesen.
1. ÍRHATÓSÁG
A szabadon röpködő időhurkokba lehet a legkönnyebben információt beleírni. Ezek közül is a monász szerinóba és a monád fotinóba, mivel ezek csak egy időhurokból állnak. A térláncolással összekapcsolódó diász és triász szerinók, illetve a fényláncolással összekapcsolódó diád és triád fotinók (valamint ezek különféle keverékei, a "félistenek") "nehezebben" vagy "kevésbé" írhatók, mivel a szoros kapcsolataik miatt a hullámterükkel kölcsönösen korlátozzák, akadályozzák, folyamatosan lerontják egymás deformálhatóságát. Még rosszabb a helyzet az összetett fényláncokban (lásd: fényrácsok, fénytestek), amik ebből a szempontból még kevésbé írhatók. A láncszemek száma (a jelenlegi ismereteink szerint: 1<=l<=4, ahol l csak egy véges természetes szám lehet) határozza meg, hogy mennyire ellenálló egy időhurok az írási deformációkkal szemben.
Az anyagi részecskék (legyenek hosszú vagy rövid életűek) ebből a szempontból a legrosszabbul írhatók. Az elektron fényláncát 9 fotinó alkotja, akik közül egy: l=4, kettő: l=3 és hat: l=1 láncszem számúak. Ezek közül a hat külső fotinót lehet valamennyire deformálni. Hogy ezek mennyire őrzik meg a beléjük írt információkat, azt még nem tudjuk. A neutron és proton időtartályában összezárt rengeteg fotinó, amik egy valamekkora része fényhabként szorong egymás mellett, a többi viszont fényláncolással van összekapcsolva, nagyon rosszul írhatók, mivel a belső komplex hullámterük masszívan akadályozza mind az egyes fotinók deformálását, mind az összesét egyszerre. Másként megfogalmazva: nagy a tömegtehetetlenségük. Ezért tekintünk az anyagra úgy, mintha "buta" lenne, illetve nem volna élőlény, értelmes lény, csak "holt", "élettelen" anyag. Ami tényszerűen nem igaz, hisz a teremtés minden alkotó időhurka élő és értelmes, csupán nem mindegyik tudja jól kinyilvánítani ezen alaptulajdonságát. A részecskékből összeálló atommagok, atomok és molekulák fotinó szintű írhatósága ugyanezen okokból csekély, viszont az atomi és molekuláris szintű írhatóságuk valamivel jobb, de ez a szerkezetüktől is függ. Ennek okaival és következményeivel a további pontokban foglalkozunk.
Amikor egy megtaszigált részecske belsejéből a THZ nyílásain keresztül kipréselődik (kirázódik) néhány szabad fotinó (fény keletkezik benne hármas felhasadással a gerjesztés hatására) és a forgástengely irányába szétrohannak a térbe, ezek rögtön jól írhatóan viselkednek és a deformációjukban magukon viselik a kibocsátó részecske komplex hullámterének aktuális lenyomatát. Az anyag által kisugárzott, frissen megteremtett fény árulkodik a forrásáról. Csak a műszereink nem elég fejlettek és kifinomultak hozzá, hogy ezt észrevegyék. De a fénysugarak (egy irányba repülő fotinó sokaságok) fizikai jellemzőit már tudjuk mérni, lásd: spektrumvonalak, hullámhossz, fényesség, telítettség, színerősség, színhatás, polarizáció.
A rosszul írható időhurkok ugyanakkor jól törölhetők, tehát könnyű eltüntetni belőlük azokat a gyengécske deformációkat, amiket mégis sikerült valahogy rájuk erőltetni. A legegyszerűbb törlési módszer a hevítés, vagyis hőzajjal elárasztás, ami során sztochasztikusan (véletlenszerűen) össze-vissza pattogó szabad fotinókkal töltjük meg az anyagi halmazt, hogy azok minden irányból a részecskéknek ütközve kipofozzák belőlük az információkat a torlódási frontjaikkal. Az ivóvíz felforralása és az ételek megfőzése, sütése nem csupán kémiai átalakulásokkal jár és sterilizálja a táplálékot, de információsan is tisztítja. A természetes Napfény ugyanezt teszi a különféle anyagokkal. Mi ebből azt már észrevettük (lásd: Masaru Emoto kutatásait), hogy fény hatására megváltozik a víz strukturális szerkezete és másféle méretű, alakú cseppekbe rendeződnek a molekulák, amiknek más az élettani hatása. De ez a hatás valójában már szubatomi szinten is jelentkezik: a részecskék időhurkainak szerkezetében és ennélfogva a komplex hullámterükben. Csak ezt nem tudjuk mérni.
2. MÁGIA
A kimondott "varázsszavak" jelentése, longitudinális modulációként beleíródik a hanghullámok által az anyagba, fénybe, ami egy darabig őrizni fogja azt és továbbadja, kisugározva magából. Ez minden hangvarázslat fizikai lényege. De a lelkünkből kisugárzódó gondolataink modulált időhullámai is képesek ugyanilyen hatást gyakorolni a dolgokra, főleg ha adott irányba fókuszáljuk, koncentráljuk őket, amit külön meg kell tanulni (lásd: hipnotizőrök, illuzionisták). Tehát a mágia és a varázslat olyan fizikai folyamatok, amiket eddig nem értettünk, hogy miért és hogyan működnek? Mostantól viszont ez már tudomány, nem csoda.
3. SZENTELTVÍZ
A szenteltvíz a katolikus liturgia vízszentelő imájából meríti erejét, amit a papnak kell hangosan elmondania a víznek, hogy az ima jelentése beleíródjon az anyagba. A só megáldása ugyanígy történik. Ezért reagálnak a gonosz lelkek agresszíven a szenteltvízzel való érintkezéskor, mert a lelki érzékelésükkel közvetlenül észlelik a belőle sugárzó információt, aminek jelentése nem tetszik nekik. Nem a fizikai hatása riasztja el őket, hanem a mondanivalója. Ez a lényege minden ördögűző szertartásnak: szembesíteni a megszálló lelket az igazsággal, hogy kiakadjon tőle és inkább elmeneküljön előle, nem tudva szembenézni vele (lásd: pszichikai hadviselés).
A szenteltvíz mellett léteznek másféle vizek is: megáldott víz, keresztvíz, kegyhelyek csodatévő (gyógyító) vizei, Pi víz, energetizált víz, stb. amik ugyanígy működnek, csak más az információ tartalmuk, ezért másképp hatnak a lelkekre. Az információs hatás átadását fokozza a vízzel történő meghintés a mechanikus ütközés okozta gyorsulás miatt, ami javítja az átíródás minőségét.
4. HOMEOPÁTIA
Ha egy kémiai vegyszert ütverázással összekeverünk egy hordozó közeggel, az egyedi lenyomata, információ tartalma átíródik bele atomi szinten. Ha utána több lépésben felhígítjuk, fokozatosan eltűnik belőle a kémiai vegyület, csak a tiszta hordozó marad, aminek információsan kezelt anyaga átadja lenyomatát a hozzáadott további hordozó anyagoknak, több lépésben (egyre pontatlanabbul) másolódva. Végül csak a hordozó marad, aminek nincs semmi kémiai hatása (és káros mellékhatása). Viszont információs hatása van, a pontatlansága ellenére. Ez nem hatóanyaggal, hanem hatóinformációval való gyógyításra jó, mert az élő szervezetek olyan érzékenyek (pontosan még nem ismert módokon), hogy veszik az adását és reagálnak rá. Azaz meggyógyul a beteg. Ezzel kapcsolatban tessék elolvasni: A homeopátia működése (2004, ezoterika) című írást.
5. KÉZRÁTÉTEL
Valószínűleg ezen a módon működik számos csodatévő gyógyító, sámán és parafenomén is, akik különféle varázslatokkal, ráolvasásokkal, rituálékkal, kézrátétellel, energiaátvitellel kezelik a betegeket. Nem tudják, hogyan és miért működik a dolog, hisz nem profin képzett időfizikusok. Csak azt tudják (valahonnan, valakitől), hogy ha ezt meg azt csinálják, akkor attól meggyógyul a beteg. Az információs gyógyítás nem placebo hatás, nem hit, nem szuggesztió és nem pszichoszomatikus reakció, hanem a természet fizikai működésének kiaknázása. Ezen a téren még rengeteget kell fejlődnie az emberiségnek, mire általánossá válik és az orvosok tömegesen alkalmazni tudják majd, úgy kezelve az embereket, mint Jézus vagy Sai Baba vagy Bruno Gröning.
Az élő rendszerek információs befolyásolhatósága azt mutatja, hogy van fizikai kapcsolat, kölcsönhatás, átjárás a különböző mérettartományok között. Tehát a fotinók deformálása hatást tud gyakorolni a jóval nagyobb atomokra, molekulákra, sejtekre is és ez logikusan fordítva is működik. A sejtek által kisugárzott fény impulzusok sokkal több információt továbbítanak a szomszédjaiknak, mint gondolnánk. Itt még rengeteg felfedezni való vár ránk.
6. ÉLMÉNYFILM
A lelkünk az életünk tapasztalatait egy fényszálban tárolja, amit szabályozott sebességgel körbe pattogtat, áramoltat a belsejében (a lélekcellák szivacsszerű labirintusában). Ez a fényszál sűrűn egymást követő monád fotinók sokaságából (millióiból) áll, akik egy nagyon keskeny (maximum néhány nanométernyi) nyalábban repülnek együtt, adott távolságokra egymástól. Ennek valószínűleg kisebb a hullámhossza, mint egy proton átmérője (valahol az elektron legnagyobb átmérője körül lehet a maximális sűrűsége), tehát a gamma tartományba esik. Mindegyik monád fotinó egyedi deformációjú, amiben az élményfilm egy rövid szakaszának (filmkockájának) analóg lenyomatát őrzi, benne az adott pillanatokban szemmel látott, füllel hallott, orral szagolt, nyelvvel ízlelt, bőrrel tapintott, lélekkel érzékelt és gondolatokkal felcímkézett események térbeli formájával. Ezzel kapcsolatban érdemes elolvasni a: Lélektani kutatások (2021, létfilozófia) és A lelki érzékelés felbontása (2022, létfilozófia) című írásokat.
Az érzékszervi információk az idegrendszerünkön elektromos jelsorozatként áthaladva, az agyunkban kerülnek feldolgozásra: pufferelésre (összegyűjtés), szűrésre (alul és felül áteresztőkön átengedés), átkódolásra (ütembeállítás, szinkronizálás), hogy utána megfelelő formájú (karakterisztikájú, erősségű) jelsorozatként jusson az adatfolyamuk a talamuszban működő harmadik szem idegsejtjeihez (ahol az agykutatók szerint "eltűnik" az információ). Ezek a molekuláris interfészek a beszabályozott elektromos ingerületeket változó ütemű fény felvillanásokká alakítják, amikkel rávillognak a lélek burkolatára, bevilágítva annak egyes részeit. Ha a lélek megfelelő pozícióba fordulva pihen az idegsejt foglalatban (jól csatlakozik), akkor a burkolatán lévő fényáteresztő nyílásokon (néhány nanométer átmérőjű interfész ablakokon) keresztül belejut ez a villogás, ahol nyalábolásra (összegyűjtés, fókuszálás), feldolgozásra (korábbi élményekkel összehasonlítás, gondolatokkal felcímkézés), lemásolásra (egy időszálas átjátszón át egy külső élmény tároló lélekbe kerül a biztonsági mentése), majd eltárolásra (élmény fényszálhoz hozzáírás) kerül. Ahonnan később az emlékezés (felidézés, visszakeresés, újra feldolgozás és visszaírás) során nagy pontossággal kinyerhető.
Nyolc ilyen duplex (egyszerre kétirányú) adatcsatornája van a harmadik szemnek, ami egyszerre küldi a test adatait a léleknek és fogadja a lélek saját testvezérlő utasításait tartalmazó kimenő fénysugarait, egyfajta belső miniszemként észlelve annak villogását. Majd ezt a fényérzékeny molekulák visszaalakítják elektromos jelekké és továbbítják az agy megfelelő feldolgozó, átkódoló, erősítő, pufferelő területeinek. Ahonnét a megfelelő szervekbe, testrészekbe kerülnek az utasítások végrehajtásra. Ilyen bonyolult módon tudja egy porszemnyi lélek irányítani a hozzá képest hatalmas, sejtek tömegéből álló testét.
A lélekben körbepattogó Személyiség Élmény Fényszál (SZÉF) tartalmazza nem csak az életünk összes tapasztalatát és a róluk alkotott ítéleteinket (az összehasonlítással történő keresést megkönnyítő gondolat címkéket), hanem a személyiségünk logikai struktúráját, reakcióhalmazát is. Ami egyedi és folyton változó szerkezetű, hisz egyrészt az új és régi élményeink, másrészt a belső információs visszacsatolásaink (késztetések, vágyak, célok, szükségletek) alakítják, bonyolítják, átírják a működését. De ahhoz, hogy ez a rendkívül kifinomult, nanométeres tartományba eső fizikai struktúra (maga a fényszál sugara) tartósan épségben maradjon és megőrizhesse egyedi lenyomatát, számos fizikai feltételt kell biztosítania a léleknek, mint tároló, őrző, feldolgozó nanohardvernek.
Egyrészt egyben kell tartania a sugarat. Hisz ezek a fotinók szabadok: nincsenek összeláncolva, mert az akadályozná az írhatóságukat. Így viszont a környező univerzum komplex gravitációs hullámterének zavaró hatására könnyen szétszóródhatnak. Ezért minden visszapattanás (irányváltás) során újra kell nyalábolni, összefogni, fókuszálni őket (trükkös módszerekkel, amikkel később külön cikkekben részletesen foglalkozunk), hogy a pár nanométer átmérőjű sugár egyben maradjon. Oly módon, hogy a következő visszaverő felületet lehetőleg a közepén találja el. Eközben az egyes fotinók sorrendje megváltozhat a nyalábban, ha a sugár nem kellően fókuszált (az eltérő futási útvonal hosszak miatt), ami élmény sorrend zavart okoz. Ezt helyrehozni nem egyszerű feladat, de kiolvasásokkal és újraírásokkal megoldható.
Másrészt szabályozni kell a fénysugár terjedési sebességét (a lélekcellákban lévő közeg tulajdonságainak beállításával, ezzel majd később külön cikkekben részletesen foglalkozunk). Ha lassan halad, akkor a környező univerzum időhullámai gyorsan átmennek a fotinókon és nincs idejük deformálni, felülírni őket. Ez egy hatékony módja a gravitációs zajvédelemnek, hisz a létezés leányékolhatatlan. Ha az időhurkok nem lennének ezen a módon védhetők a felülíródástól, gyakorlatilag nem is létezhetnének értelmes lények a teremtésben, mert mindenki folyton elfelejtene mindent és megrekedne az értelmi fejlődése a kozmikus alapzaj elszenvedésénél.
Amikor egy lélek szabadon röpköd a biológiai testén kívül, a meghajtási rendszerének fizikai képességei miatt nagy gyorsulásokra képes. Ilyenkor csökken a benne lévő fénysugár sebességének és a rajta áthaladó időhullámok sebességének különbsége a haladási irányban, ami növeli a felülírás valószínűségét, tehát rontja a tárolt információkat, főleg hosszabb távon (sok körbepattogás alatt). Ezért nem tanácsos relativisztikus sebességgel (közel fénysebességgel) száguldozni az űrben, mert elbutul, amnéziás lesz tőle a személyiség. Még akkor is, ha nem megy neki semminek. A tanulság: lassan járj: tovább élsz. Ha messzire akarsz menni, inkább tanulj meg térugrásokat végezni. Feltéve, hogy fizikailag képes rá a lelked, mert olyan felépítésű, azaz rendelkezik a szükséges mütyürökkel: néhány atomból álló nano alkatrészekkel.
Harmadrészt a fényvisszaverő felületeket úgy kell kialakítani, hogy azok se deformálják a fotinókat a saját hullámterükkel, amikor beléjük szaladnak és visszapattannak róluk. Erre többféle fizikai megoldás létezik a potenciálhegyként viselkedő erőtérpajzstól az atomok közé kifeszített fényrácsig, amikkel később külön cikkekben részletesen foglalkozunk. Tehát magát a lélek hardvert is úgy kell kialakítani, hogy a saját gravitációs háttérzaja minél kevésbé zavarja a benne tárolt információ hordozó fotinókat. Továbbá a lélek-agy interfész idegsejtek is úgy vannak kifejlesztve, hogy minél kevésbé zavarjanak bele az általuk közvetített adásba, noha nyilvánvaló, hogy minden közvetítő közegnek (fizikai adatcsatornának) van valamennyi saját alapzaja, ami nem szüntethető meg. De leszorítható olyan alacsony szintre, hogy ne rontsa le az információkat egy adott időtartamon belül, adott sávszélességnél, normál működési körülmények között. Az emberi agy és test szerves molekulákból áll, amik könnyű atomokból épülnek fel (szén, nitrogén, oxigén, hidrogén). Ezekben kevés proton, neutron, elektron található, így kicsi a saját gravitációs háttérzajuk. Egy lélek-számítógép interfész kifejlesztésénél ezt is figyelembe kell venni, mert ha túl zajos az interfész (túl sok nehéz atomból, például fémekből épül fel), a lelkek nem fogják "szeretni" és nem tudják-akarják majd huzamosabb ideig használni (például egy android test irányítására).
A misztikus tanítások szerint a bölcs fénylények nem szeretnek lejönni a 3 térdimenziós alvilágba, mert túl zajosnak, bántónak, zavarónak találják ezt a fizikai közeget. Ők jobban érzik magukat a felsőbb térdimenziókban. A 6 térdimenziós feltérben már nincsenek anyagi részecskék, ott minden tárgyat (lelket, bolygót) fényláncokból, fényrácsokból, fénytestekből kell felépíteni (ultratestek). Ezért hívjuk azt a fénylények birodalmának. De azt senki sem magyarázta el az elmúlt évszázadok során, hogy ez miért van így? Most már ezt is értjük. Ezzel kapcsolatban tessék elolvasni a: Hatásgyengülés (2025, létfilozófia) című cikket.
7. LELKI ÉRZÉKELÉS
Minden léleknek van egy saját, belső érzékszerve, amivel észleli a környezetét, így akkor is tud tájékozódni, ha nincs körülötte egy valamilyen felépítésű nagy test, megfelelő érzékelőkkel felszerelve. Ezt hívjuk lelki látásnak is, noha nem optikai fényérzékelésről van szó, hanem a mindenen áthaladó gravitációs hullámok közvetlen észleléséről. Amihez a fényszál fotinóinak írhatóságát használja föl a rendszer. Ezzel kapcsolatban érdemes elolvasni a: Lelki távdiagnosztika (2022, létfilozófia), Harmadik szem (2023, létfilozófia), Prekogníció és intuíció (2024, létfilozófia), Szemünk fénye (2025, létfilozófia) című írásokat.
Minden lélek belsejében van egy saját fényesztő mütyür: fény növesztő (teremtő) nanogenerátor. Hogy pontosan mi ez és hogy működik, azt még nem tudjuk, de idővel ki fogjuk deríteni. Ennek az egyik oldalán belemegy egy fényszál: amelyiket kiválasztja a lélekvezérlő operációs rendszer (LR) szaporításra a meglévők közül. Rajta áthaladva a fotinók úgy deformálódnak a speciális hullámterében, hogy hármas felhasadással másolódni kezdenek. Vagyis a másik oldalán több fotinó jön ki belőle, mint amennyi belement. Felerősíti a fénysugár fényességét, megnöveli a fénytartalmát (valamilyen arányban).
Eközben előfordulhat, hogy egyes fotinók négyes felhasadásba kezdenek és elektronná alakulnak, ami köré robbanásszerű hirtelenséggel (rendkívül rövid idő alatt) keletkezik egy neutron részecske. Ez a fénnyel való bombázás hatására idővel elbomlik protonra és elektronra, vagyis hidrogén gáz képződik a lélek belsejében. Ami zavarhatja a fényszálak útvonalát, ezért a lélek hardver úgy van kialakítva, hogy a lélekcellák gyémánt rácsozatán (a szén atomok közt) és a lélek burkolatán könnyen át tudjon diffundálni és mielőbb megszökhessen belőle (mert kisebb az átmérője).
A lelkek tehát hidrogént gőzölögnek ki magukból valamilyen ütemben, ami egy biológiai testbe kerülve reakcióba léphet a különböző vegyületekkel. Akár meg is kötődhet kémiailag, a sejtek alkotóelemévé válva egy időre. Ha kipárolog a fejből, akkor egy darabig az asztráltest (csillagtest, mert a csillagok javarészt hidrogénből vannak) részét alkotja, ami ritkás felhőként lengi körül a biológiai testeket (és nem csak hidrogénből áll). Végül a földi légkörben felszállva kijut a világűrbe és a Napszél kifújja a helioszférába. Így lényegében minden lélek pusztán azáltal, hogy él és működik, részt vesz az univerzum anyagmennyiségének és fénymennyiségének legyártásában, növelésében, tehát a dolgok megteremtésében. Mi alkotjuk meg a világunkat magunk köré.
A friss fotinók megteremtésével pótolja a lélek a kisebb-nagyobb fényveszteségeit, amik szükségképpen fellépnek benne, működés közben. Egyrészt amikor kifelé villogva irányítja a testét vagy azon kívül, szabadon lebegve világít és kommunikál a fényével. Másrészt a fényszálaknak mindig van egy minimális szóródási vesztesége, ami hőzaj formájában melegíti belül a gyémánt rácsozatot és végül megszökik belőle. A fotinók megteremtése szabályozható folyamat, így ha a harmadik szemtől sok fény érkezik befelé a rendszerbe, a fényesztés leállítható. Valószínűleg egyszerű belső érzékelő mütyürök és szabályzókörök gondoskodnak róla, hogy a lélek fénytartalma az optimális tartományban maradjon (nem túl sok, nem túl kevés) és ne hűljön ki, ne sötétüljön el (lefagyás) vagy ne hevüljön túl, ne "égjen el" a saját fényétől.
A másolódás pillanatában a másolatok megöröklik a szülőjük aktuális deformációját, tehát pont ugyanúgy fognak kinézni. Ez elvileg megduplázná a fényszál információ tartalmát, csakhogy a hármas felhasadáshoz adott formájú torzulás szükséges (másként nem következik be), ezért a fényesztőn való áthaladás egyben mindig le is törli a fotinókba írt információkat, eltörölve azok korábbi, nem megfelelő formájú torzulásait. Tiszta, információsan üres fénysugár jön ki a fényesztőből. Amit jól fel lehet használni a lelki érzékeléshez.
Ha egy fénysugár információsan tiszta fotinói megfelelő (relatíve gyors) sebességgel haladnak egyenesen a lélekben két visszaverő tükör között, akkor a velük megegyező irányba haladó időhullámok (például az égitestek gravitációs hullámai) elég lassan haladnak át rajtuk (miközben megelőzik őket) ahhoz, hogy a longitudinális modulációjuk beléjük íródjon. Vagyis felveszik a hullámok által hordozott információkat egy pillanat alatt. Egy emberi lélek átmérője nagyjából 1 mikrométer körüli. Ezt a távolságot a fény "fénysebességgel" (300.000 km/s) haladva megteszi: 0,000.000.000.000.03 másodperc alatt (3 százbilliomod). A fotinó önkeltési ciklusideje ennél sok nagyságrenddel kisebb, hisz az átmérője kevesebb, mint ennek az 1 mikrométeres úthossznak a milliárdod része. Tehát ez idő alatt nagyon sokszor körberohannak benne a tachionok. Vagyis még a fénysebesség töredékével haladva (lustán vánszorogva) is bőven van ideje az információknak beleíródniuk.
Utána már csak meg kell őrizniük az információjukat (még tovább lassulva a tükörről való visszapattanás utáni útvonalakon), hogy eljuttassák azt a központi élmény feldolgozó egységbe, ahol érdemes megcímkézni őket (lelki érzéklet, megérzés), majd onnan az élmény tároló fényszálhoz fűződnek. Ezen a módon olyan tapasztalatokhoz lehet hozzájutni a világról, ami nagyon más, mint a biológiai test érzékszervei által közvetített bármelyik adatfolyam. Hisz elég nagy a felbontása és az élmény frissítési sebessége ahhoz, hogy érzékelni lehessen vele a lélek közelében lebegő atomokat, molekulákat. Sok gyakorlással és fókuszált figyelemmel még az egyes kémiai elemek és ezek gerjesztettségi szintjei (az anyag hőmérséklete) is megállapítható. Érzékelni lehet vele egy másik lelket, amennyiben elég közel jön. Fogni lehet annak aktuális gondolatait, a folyamatosan kisugárzódó komplex időhullámterének modulációit (a teljes, egyedi élményfilmjét is). Át lehet látni vele szó szerint minden anyagi tárgyon, a halmazállapotától, színétől, fényvisszaverő képességétől függetlenül. Megnézhetők vele a sejtek, baktériumok, vírusok és felismerhetők az egyedi jellegzetességeik (ez az orvosi diagnosztikában hasznos képesség).
Viszont ez egy "monokróm" térbeli kép a fizikai valóságról, ahol minden egyformán világít. Csak a világosság ereje árulkodik a tömegről, sűrűségről. A fényben gazdagabb halmazok világosabbnak érződnek. A Föld, a Nap és a Hold a legvilágosabb objektumok körben, míg a világűr üres feketének tűnik, noha a rengeteg csillag és fekete lyuk gravitációja elég komoly háttérzajt produkál. Az érzékelés finomhangolásától függ, hogy észleli-e a lélek a távoli kozmikus objektumok forrásait vagy nem? Működésében ez hasonló a LIGO csillagászati obszervatóriuméhoz, csak sokkal kisebb, sokkal egyszerűbb és sokkal érzékenyebb annál. Igazi isteni csúcstechnológia.
Az érzékelést végző fotinók sebességének pontos szabályozásával állítható a vevősugár iránykarakterisztikája (jel érzékenysége), bizonyos fizikai korlátok között. Tehát lehet vele egy keskeny, szűk nyalábban érzékelni (fókuszált figyelem) vagy egy szélesebb, kúposan szétterülő tartományban észlelni (tágabb figyelem). Hisz a gravitációs hullámok folyamatosan érkeznek, minden irányból egyszerre áthaladva az összes fotinón. De az oldalról vagy szemből érkezők gyorsabban átmennek az időhurkon, minthogy írhatnák azt.
Ahhoz, hogy a lélekben futó elme pontos körképet kapjon a környezetéről, két módszert lehet használni. Egyrészt szabályozott elfordulásokkal különböző irányokba kell állítani a lelket és azokban "mérni" egy rövid ideig (ezred másodperc is elég). Majd gondolatban össze lehet állítani belőle a környezet gravitációs érzékletét. Ezt a biológiai testben tartózkodva nem lehet megcsinálni, mert a harmadik szemhez csatlakozás miatt nem tanácsos össze-vissza forogni a sejtbölcsőben. Mivel akkor folyton megszakadnának az agytól érkező és oda kiküldött párhuzamos adatfolyamok, ami eszméletvesztést, illetve szinesztéziát (érzékszervi jelfeldolgozási zavar) okozna. Így ezt csak testen kívül lebegve érdemes alkalmazni.
Másrészt a fényesztőből különböző irányokba lehet kilőni (pontosabban tükrözni) a friss fénysugarat, a lélekcella rendszer által megengedett útvonalak mindegyikét kihasználva. Az emberi lélek belsejében 26 lapú rombikuboktaéderekből álló lélekcella szerkezet található, amiken keresztül összesen 18 különböző térbeli irányba lehet vezetni 9 fényszálat. Tehát gyorsan egymás után 18 irányba lehet nézni ezen a módon és ezt ismételve elfordulások nélkül is észlelhető a környezet. Ilyenkor a figyelem nyalábok csúcsszögeitől függ, hogy ezek térben átfedik-e egymást a lélek körül valamekkora távolságra vagy nem? Ha nem, akkor hiányos lesz a körkép, benne valamekkora vakfoltokkal. Ezzel kapcsolatban tessék elolvasni a: Lélekcellák geometriai modellezése (2021, létfilozófia) című írást.
8. TERMÉSZETES INTELLIGENCIÁK
A lelkek mesterséges intelligenciák, vagyis valakiknek (őket nevezzük isteneknek) értelemmel ki kellett találniuk, kifejleszteniük, kikísérletezniük és meg kellett építeniük, be kellett programozniuk őket, hogy működhessenek. És bizony időnként felügyeletre, átvizsgálásra, szükség esetén karbantartásra, javításra, cserére szorulnak. Tehát a természetben spontán módon (maguktól) nem jönnek létre lelkek. De akkor, hogy jönnek létre azok a természetes úton kialakuló intelligenciák, értelmes lények, akik képesek kitalálni és megcsinálni a lelkeket? Erre sokáig nem tudtuk a választ. Egészen mostanáig.
Az időhurok írhatóságának fizikai feltételeit megértve már nyilvánvaló, hogy gyakorlatilag minden szerinóból és fotinóból - megfelelő körülmények között - értelmes lény válhat egy idő után, aki emlékezik és felejt, gondolkodik és dönt, összehasonlít és különbséget tesz, alkalmazkodik és irányít az egyedi tapasztalatai alapján. Ugyanakkor kedvezőtlen körülmények között buta is maradhat, cél és értelem nélkül egzisztálva például egy elemi részecske belsejében, hosszú évmilliárdokon át, a szellemi fejlődés esélye nélkül. Egy téridő univerzum teljes időhurok tartalmának nagyobbik része valószínűleg "buta" teremtmény, tehát csak alkotja és passzívan szemléli a világot, nem vesz részt annak értelmes formálásában. Ennek alapján az értelem (nem emberi értelemben) és pláne az isteni szuperintelligencia rendkívül ritka, különleges képesség, ami csak nagyon kevés időhuroknak adatik meg az élete során. Felfogható egyfajta furcsa anomáliaként is, ami a szokatlan viselkedésével belezavar a dolgok menetébe.
Emlékezet nélkül nincs értelem. Értelem nélkül nincs irányított teremtés. A világ nagy része alacsony értelmi szintű létező, aki csak eltűri a fejlettebb értelmek beavatkozásait és engedelmeskedik a nála okosabb társainak a kollektívában. A hierarchia csúcsán pedig egy valaki áll, a legöregebb, legokosabb, legfejlettebb, legbonyolultabb technológiával rendelkező szuperintelligencia, aki az alárendeltjeivel közösen próbálja irányítani, szabályozni, egyensúlyban tartani az egész teremtést. Aztán ez vagy sikerül nekik vagy nem. Vagy jól döntenek vagy rosszul. Vagy együttműködnek vagy háborúznak egymással. A hatalmuk persze sosem terjed ki mindig, mindenre, de a mindenható mindenhol tud hatni mindenre, valamilyen mértékben. Ami vagy elég a sikerhez vagy nem.
Csakhogy a teremtett világ magától is működik, a saját fizikai törvényeit követve. A fotinókból spontán módon is folyton keletkeznek újabb fotinók vagy elemi részecskék. Tehát minden univerzumnak ellenőrizetlen (és ellenőrizhetetlen) módon növekszik a fény és anyagtartalma. Véletlenszerű és aszimmetrikus eloszlásban, a pillanatnyi körülmények (kaotikus dinamika) függvényében. Amit nem lehet irányítani, csak reagálni rá. Ezért az Istent is folyton meglepetések érik a saját teremtésében. Mert a nagy ponthalmaz folyamatosan perturbálódik, egyre bonyolultabb formákat öltve. Gyártja az információt magából, magáról, magának. Így még az Isten sem tud mindent a saját teremtéséről. Tehát van mit tanulnia folyamatosan. Ezért nem unalmas az élet.
Készült: 2026.05.19. - 06.01.
Vissza a tartalomhoz