AZ OLVASÓK HOZZÁSZÓLÁSAI
2. OLDAL
Folytatás innen: 1. oldal.
21. Nostradam:
Hello
boldog új évet!
Reméljük, jobb lesz, mint az előzőek.
Mentetek vhova, vagy olyan csendes kutató módjára otthon maradtok?
Mindig is érdekelt, hogy egy elméleti-kutató és/vagy ezoterikus személy mit csinál olyankor?
Mert mi itthon, max néhány kollegával/szomszéddal volt megbeszélés, de nem úgy mint a legtöbb ember, hogy vedel...Válaszok:
Boldog új évet nektek is. Én speciel nagyon rossz évre számítok, botrányokkal, esetleg polgárháborús helyzettel súlyosbítva. Semmi okunk az elégedettségre.
Amennyire tudom, mindenki otthon maradt és vagy dolgozott vagy betegeskedett. Nekem mindkettőből kijutott, de az a lényeg, hogy sok jó cikket megcsináltam és ezekben a napokban mennek ki az Eseményhorizontra, több lépcsőben. Aztán leállok egy időre a frissítésekkel, hogy más, elhanyagolt dolgokkal foglalkozzam. Ti meg addig is olvassatok és elmélkedjetek. 2009-ben is kaptam pár honlaptól olyan levelet, hogy átvennék az EH cikkeit, aminek nagyon örülünk, mert ezek szerint terjed a gondolat. És 2009-ben nyertünk egy űrtollat is, lásd: Megjegyzések a Dutil-Dumas féle CETI kódhoz (2002).
Előzetesben még annyit, hogy az Időfizika a smaragdtáblákon (2010) című anyag igazi nagy durranás, szerintem kötelező anyag minden adeptus számára. :-)
22. Attila:
Szerinted hogy vehetném fel a kapcsolatot földönkívüliekkel, akik esetleg tudnának segíteni? Kiskorom óta érzem sokszor, hogy valami dolgom van velük, de nem tudom, hogy lehetne felvenni velük a kapcsolatot és megtudni mi a dolgom. Áldott új évet kívánok neked!Válasz:
Ha nagyon nagy gáz van és mindenképpen úgy gondolod, hogy rájuk van szükséged, akkor fogsz egy papírlapot és leírod rá amit akarsz. Levelet írsz nekik. Mivel a parafelderítőik figyelik az akashában azon személyek életét, akik valamiért fontosak nekik, észre fogják venni az üzenetet és reagálni fognak rá. Mármint: eldöntik, mi legyen. Széna vagy szalma. És hogyan és mikor. Amúgy normálisan ők szoktak jelentkezni időnként, amikor nekik van valami dolguk veled. Azon kívül meg nem zavarnak fölöslegesen. Fő a diszkréció. Mégis csak külföldön vagy ezen a bolygón.23. Attila:
Itt küldök néhány linket egy kitűnő norvég/angol honlaphoz, mely anyagát a Plejádi űrutazók osztották meg egy norvég úriemberrel. (Tore Alf)
Az oldalon vannak egyszerű vázlatok és leírások, melyek ismertetnek különböző létező és működő galaktikus technikákat (angolul/norvégül) pl.: térugrás, materializátor, űrhajók stb, stb.
http://www.galactic-server.info/torealf/ginfo.html
http://www.galactic-server.info/torealf/tekno.html
http://www.galactic-server.info/torealf/
http://www.bibliotecapleyades.net/vida_alien/alien_lyssaroyal04.htm
Üdv.
/Attila
SvédországVálasz:
Köszi, de tudod, mi nem foglalkozunk ufológiával meg idegen lényekkel. Az elsődleges profilunk nem az, hogy elcsevegjünk az idegenekkel, hanem hogy megcsináljuk a Földnek azt az egyesített tudományt, ami egyes idegeneknek is megvan hasonlóképp. Nem az övéket akarjuk átvenni, hanem sajátot csinálni. Ez azért fontos, mert nem mindegy, hogy csak felhasználó vagy egy termék esetén, hanem gyártó és fejlesztő is. Mint az MS - Unix közti különbség. Nyílt forráskódú tudomány, saját célra. Mert nem vagyunk primitívek (mi legalábbis), hogy mások támogatására szoruljunk. Mindenünk megvan hozzá, hogy önálló csillagközi civilizációvá fejlődjünk, csak le kell küzdeni a fajon belüli gátlásokat, problémákat. És nem várjuk, hogy mások mentsenek meg. Önállóan is boldogulunk. Ez kell a nagykorúsághoz.
24. Attila:
Köszi a választ!
Én csak azért mutattam ezt az oldalt, mert a Plejádiak ajándékként szánták azokat az infókat, javaslatokat és vázlatokat... szépen és büszkén hangzik az amit írsz, viszont a háttérhatalom nem fogja nektek megengedni, hogy pl. szabadenergia-gépet készítsetek... azok már léteznek sok-sok formában itt a Földön, csak nem engedik ezeket gyártani, mert elszegényednének az olajmilliárdos bácsikák.
http://www.galactic-server.info/torealf/tekno.html
A fenti oldalon az idegenek több működő berendezés vázlatát mutatják be, tehát csak a nyersanyagokat kell beszerezni és összekapcsolni a vázlat+leíras szerint; ezt ajándékként szánták az idegenek; nem kell nektek semmit sem fizetni, így nem értem pontosan, hogy mi a probléma?
Mi is áll azon az oldalon?
"This part of the base describes alien technology with Earth components. The aliens themselves often use other constructions with components not existing on Earth. The constructions described on this base will give good examples on how the alien technology works. Some of this constructions will work if they are build. Others need attachments not described on this base to work properly. This attachments can be received by telepathy from the space people, or it must be done research to find them. The construction examples on the base is also ment as hint for futher research. Most of this information was received during the 80s by telepathy from the space people. A little part of the information was received in the beginning of the 90s using the same method"
Szerintem őrület azt mondani, hogy "nem kell ez az ajándék" (nem kell szabadenergia, csillagkapu, kvantkompjuter); "majd mi megcsináljuk ezeket több ezer év múlva" ... te nem szeretsz ajándékot kapni? Van esetleg már működő szabadenergia-gépetek vagy működő anyag-replikátorotok?
Én nagyon kedvelem a honlapotokat, viszont ilyen arroganciával nem számoltam; sajnálom, hogy nem érdekel titeket az idegenek ajándéka és javaslatai; viszont ha csak álmodozni akartok, akkor minden jót! :-)
Üdv
AttilaVálaszok:
Látom nagyon értetted meg, miről van szó. Mondjuk ez nem újdonság, még a legképzettebbek sem értik többnyire.
A trójai falovat is ajándéknak szánták, oszt mi lett a vége. Én nem bíznék holmi idegenekben, mikor még a saját fajtánkban sem lehet megbízni. Nem tudhatjuk, milyen idegen hatalmak, milyen céllal küldözgetnek jópofának tűnő ajándékokat nekünk, azt várva, hogy majd olyan hülyék leszünk és rákapunk. Én még olyan idegenektől származó üzenetet is láttam, amiben azt tanácsolták, hogy robbantsuk fel a Jupitert, hogy csillag legyen belőle, mert akkor majd milyen jó lesz nekünk. Persze. És akkor totál felborul az élővilág fényhez - sötéthez való viszonya, meg megváltozik az éghajlat a plusz sugárzás miatt. Ekkora ökörséget!
Az IMF kölcsönöket is "ajándékba" kapja az ország, tiszta jóságból, aztán nézd meg, mit műveltek 20 év alatt Hunniával. Szarrá tettek mindent.
Amít írok, nem hangzik sem szépen és sem büszkén, ezek a tények. Amúgy pedig minden meg van engedve. Talán nem tudsz róla, de sokféle cuccot csináltunk már és hozzá is lehet jutni, csak nem a szupermarketben. Nem azért nem engednek valamit a nagy piacra, mert elszegényednének a főgengszterek, hanem mert ők akarják árulni.
Tudod milyen lesz a szép új jövő? Hogy az ingyen energiát fogják a népnek jó drágán eladni ugyanazok a csibészek, akik most a fosszilis energiát szívják ki a földből ingyen (mert ugye a természetnek nem fizetnek érte) és adják el jó drágán. Mert csak ez számít. Ami értékes, szerezd meg és add jó drágán tovább. Ez az üzlet első szabálya.
Probléma meg van még sok más ezekkel az ajándékokkal. Gondolj azokra a gyöngyökre és késekre, amikért cserébe a fehérek megvették maguknak amerikát meg óceániát. Hogy örültek a bennszülöttek. Tényleg tök jó volt, csak javarészt kihaltak a végére. Csini népirtás volt.
Mondtam, hogy nekünk kell megtalálnunk és megcsinálnunk a saját tudásunkat, mert az lesz a miénk. Amit megveszel, nem a tiéd, csak birtoklod. És amikor elfogy, újra meg kell venned, mert hülye vagy hozzá, hogy megcsináld magadnak.
Nézd meg Hunniát. Régen önellátó volt, abból éltünk, amink volt. Aztán a nép úgy gondolta, kell nekik az is, ami a határokon túl van. Megvettük, azaz fizettünk érte. Mostanra odáig süllyedtünk, hogy már mindent külföldről veszünk meg és itthon alig gyártunk valamit. Még a tejet és búzát, kukoricát, húst, energiát és tudást is importáljuk - pénzért. Szívesen adják, persze, ajándékba. Csak fizetni kell érte és sokszor tök szar minőségű. És a pénz gőzerővel dől kifelé az országból. Kivérzik az ország. Nincs munkahely, nincs munka, mindenki elszegényedik és elbutul. Csak hazudozás van és bűnözés, meg egymás agyonverése az utcán. Totál csőd. Ez a globalizáció.
Csak egy önellátó rendszer életképes hosszú távon és maradhat független. A magyarok eladták az országukat és szarrá tették magukat. Na fiam, ez az arrogancia, meg az, hogy azt hiszik, hogy az idegenek (külföldiek) jobban tudják, mit kell tennünk, hogyan kell élnünk. A saját szokásainkat eldobtuk, a kultúránkat is eldobtuk, másokét vesszük meg. Brüsszelben és Londonban, meg Moszkvában és Washingtonban mondják meg, hogy nekünk mit hogy kell csinálnunk, elvégre csak hülye gyarmatlakó rabszolgák vagyunk, akik még magukat sem tudják elkormányozni és gyámkodásra szorulnak.
Mit gondolsz gyermekem, mi fog történni nagy méretekben, ha az idióta emberiség elkezdi majd kilószámra megvenni a különféle idegen civilizációktól a különféle ajándék találmányokat? Ugyanez lesz. Galaktikus globalizáció és a bolygó teljes lepusztulása és kivérzése. Majd mindenért fizetünk valamivel, pénzzel, ásványkincsekkel, emberéletekkel, függetlenséggel, és a végén mi már semmit nem csinálunk, mert minek gondolkodni, feltalálni, kísérletezni, okosnak lenni? Majd az idegenek megoldják, majd megvesszük készen a megoldásokat, mert már hülyék vagyunk önállóan előállítani ami kell. Várjuk szépen a sült galambot, tátott szájjal. Na ez az arrogancia gyermekem. És ha ilyesmikről álmodozol, akkor nagyon csúnya jövő vár rád.
Mi nem ilyen jövőt építünk magunknak. Biztos, hogy mi járjuk a nehezebb utat, de a szabadságot sosem adják olcsón. Viszont készek vagyunk megküzdeni érte.
Érthető voltam?
No, akkor szia!
25. Dzsoni:
Hello
Feri, nem semmi ez az utóbbi adag, szinte már vártam, hogy mikor teszel ki ilyen témájú cikkeket
pl. mint a csapdabolygó...
Talán ez direkt egy "zárócikk"
Nagyon egyetértek vmennyi pontban, talán sejtitek is, hogy kik vagy mik lehetnek azok a díszvirágok (és ez finom megfogalmazás), akik ezt csinálják a néppel (talán a démonok, rossz szellemek+ társadalom, ahogy a cikkben van), mert nem igaz, hogy ez a sok ezer (és több) lakható bolygón is így megy
borzasztó, ami itt van
Szinte tudtam, hogy nem fent vagy máshol kell keresni a poklot, mert az itt van, és tényleg!
Sajnos úgy tűnt régebben néha egykét projectetekből, hogy nem csak azt a másik (kellemesebb) szemléletmódot támogatod, de szerencsére úgy tűnik, hogy azt :)
Ez jó, biztosan változtál is, mint ahogy sokszor az emberek/vagy emberszerű lények szoktak vagy
ahogy egy site, de kell is a változtatás. Viszonylag tudtok titokban kutatni?
Az a csoda, hogy még nem ment a sajtó kunyerálni vmi szaftos infóért vagy képért.
Még évekkel ezelőtt ezt volt az egyik oldal, amivel kezdtem az "internettel kevert" spiritualitást, érdeklődést, amikor még nemis sokan ismerték a site-ot.
Még egy gondolat:
Akkor zárjátok be (bár csak ideiglenesen), mikor pont kikerekedett. Így archívnak is megteszi, amúgyis van még rajta elmélkednivaló, videók, vagy linkek, amiken u.úgy változhatnak az írások. Kicsit megértem ezt, mert helyette kutattok egyre mélyebben, mert tényleg, mire várunk?! Fel kell(ene) emelni az emberiséget stb, hogy végre a Kozmikus életbe is bekapcsolódjanak. Ebben úgy tűnik nekünk kell segíteni (indigók kutatók, buddhák stb) mert maguktól nem értik meg.
Egyenlőre ennyi.Válaszok:
Nem zárócikknek szántam ezeket, csak így jött ki a lépés. Még rengeteg anyag van vázlat szinten raktáron, amik várnak a sorukra. Remélhetőleg az idén még egy párat majd ki tudok tenni nyáron meg az év vége felé, ha lesz rá időm. De úgy gondolom, ami kint van, az már "elég sok" ahhoz, hogy aki keres, találjon és segítsen neki tovább lépni innen.
A kutatás nem titok. Inkább nyugalom és zavartalanság kell hozzá. Az, hogy legyen ideje az embernek agyalni, írni, számolni, olvasni, stb. A sajtó szokott érdeklődni, de csak olyan formán, hogy más honlapok átveszik az anyagainkat. Egyszer fordult elő, évekkel ezelőtt, hogy egy újságíró behívott a szerkesztőségbe azzal, hogy írhatnék nekik cikkeket, aztán minden további nélkül durván nekem támadt és gyakorlatilag elkergetett a minősíthetetlen modorával, ok nélkül, mint egy pszichopata őrült. Azóta szerencsére nem zaklattak idegbeteg újságírók. :-)
Ne feledd: mi nem akarunk meggyőzni senkit. Nem dumálunk rá senkire semmit. Nem térítünk, nem csináljuk a fesztivált, csak közzétesszük a megoldásokat. Akit érdekel, majd megtalálja. Nem rejthető el a hegyen épült város.
Aki meg nem hiszi, járjon utána. Mi is ezt tettük.
26. Akhnot:
Hello !
Nemrég olvastam egy interjút a reptiliánokról és kíváncsi lennék mi a véleményetek róla.Érdekes dolgok vannak benne, bár én a 2000-es reptilian lacerta interjút is kétkedve fogadtam, még ha a lény létezik is, sztem tuti kamuzott. Ez az interjú merőben más, de majd eldöntitek mi is ez.
Köszi!
Akhnot
Link:
http://www.scribd.com/doc/24716485/Aryana-Havah-Inuaki-a-bennem-el%C5%91-reptilian-Egy-foldonkivuli-leny-vallomasai#
Válasz:
Mi nem olvasunk ilyesmiket, mivel más dolgokkal foglalkozunk, így véleményt nyilvánítani sem tudunk az ügyben. Az biztos, hogy százmillió számra reinkarnálódtak ide az elmúlt évszázadokban mindenféle földönkívüliek és elég vegyes a társaság. Például mi is éltünk korábban más bolygókon, csak nem reklámozzuk, mert nem ezért vagyunk itt.
Az lenne a furcsa, ha nem lennének tömegével ilyen beszámolók. És természetesen van a beszámolók között egy csomó kamuzás is. Például ami biztosan kamu, és erről tudok, mert régen olvastam (bevallom pár évig érdekelt a téma, mert nem volt jobb dolgom), az a Michel Desmarquel: Thiaoouba, az arany bolygó üzenete című könyve (Lunarimpex, 2004), ami egy ufó eltérítésről szól és az első szótól az utolsóig hazugság, kitaláció az egész. De például Whitley Strieber eltérítéses könyvei, a Communion például igaz. Az nem kamu.
Nehéz különbséget tenni az igaz és hamis infók között, jobbára természettudományos képzettség kell hozzá. Az Urantia könyv például szerintem teljes egészében hazugság, Thoth atlantiszi smaragdtáblái meg igazi.
27. Akhnot:
Hello!
Valójában engem ez az annunaki, reptilián téma csigázott fel, sok interjú létezik, leginkább david icke és sitchin kezdte el a témát boncolgatni, de dél-amerikai sámánok is beszámoltak révutazásaik során a kozmosz egyik ősi hüllő fajáról akik azt hirdetik,hogy ők teremtették az emberiséget és elvárják, hogy kiszolgáljuk őket.Bár a varázslók azt állítják,hogy mindig ezt mondják minden utazónak,de valójában ők az univerzum sötét mesterei akik folyamatos befolyással is bírnak.
Azt még hozzá kell tenni sokan david icke-t ügynöknek tartják állítólag a brit titkosszolgálat képezte ki, de nem lehet tudni.
Nagyon sok kutatási területen előjön a téma pl. a sumér fordítások,alien-interjúk, történelmi feljegyzések,pszichedelikus utazások, amelyek tanulmányozása további kérdéseket vetnek fel.Próbálok minden józan és megfelelő tudással rendelkező hálózatot megkeresni minden bizonytalan témával kapcsolatban ezért is írtam néktek.
Egy-két kérdés a végére:
Milyen módszerekkel lehet meghatározni egy embernél,hogy más bolygóról reinkarnálódott-e ide?
Vannak pontos módszerek? Olvastam,hogy amit sok helyen csinálnak reinkarnációs regressziós hipnózis nem mindig működőképes vagy hamis adatokkal szolgál sőt nagyon drága is.Létezik más technika is amivel az előző inkarnációinkat ismerhetjük meg?
Köszi
Akhnot
Válaszok:
Sitchintől olvastam a 12. bolygót és azóta is várjuk, hogy felbukkanjon, de egyelőre nem akar jönni. Az is lehet, hogy még nagyon sokáig nem fog jönni, például mert megváltozott a pályája vagy ilyesmi. Úgyhogy emiatt most nem kell aggódnunk. Amúgy a kozmoszban sokféle faj van, hüllőkből is többféle, és ahogy az emberek imádnak hazudozni meg manipulálni másokat, úgy az idegenek sem jobbak a deákné vásznánál. Megsúgom, még a túlvilági szellemek közt is sok a hazudozó piszok disznó, szóval mindig azt szoktam mondani, hogy "messziről jött isten (ember, idegen, szellem, akárki) azt mond, amit akar." Én meg annyit hiszek el belőle, amennyit akarok.
Való igaz, hogy a Föld jelenlegi állapotáért nem csak az idióta emberek tehetnek, mert ez csapatmunka. Szóval sokan, sokat tesznek azért, hogy itt ekkora legyen a szartenger. Földönkívüliek és szellemek is. Ez van.
Miért érdekel ennyire téged ez a téma?
Na most ami a más bolygókról való ide reinkarnálódást illeti, az természetes jelenség. Az univerzumban állandó a lélek migráció, mert a lakható bolygókon folyton változik a népesség létszáma, összetétele, illetve a bolygók éghajlati és egyéb változásai miatt is hol elszaporodik a népesség, hol kihal. A Földön most vagyunk a nagy felszaporodás végén és most következik egy nagy kihalási ciklus. Nem csak a növények és állatok, hanem az emberek java része is ki fog halni rövidesen. Ezt emlegetik úgy, hogy világ vége, de persze nem az lesz, csak a mostani idióta társadalomnak lesz vége és olyan Mad Maxos világ jön jó darabig.
Évezredekig is akár, amíg nem normalizálódik megint a helyzet. Emlékezz: Atlantisz pusztulása 13000 év volt kb. Milyen sokáig tartott újra felfejlődni arra a színvonalra! (hogy hasonló technikáink legyenek)
Amúgy pedig az emberiség ősei már eleve más rendszerekből költöztek be ide, amikor a legutóbbi vízözön, meg tűzözön után újra lakhatóvá vált a lakatlan bolygó. Tehát a földi emberiség valójában földönkívüli. Mindenki. Ez azon is látszik, hogy többféle rassz van, illetve többféle vércsoportú ember. Ezek mind máshonnan jöttek űrhajókkal és települtek be ide. Többen menekültek voltak, más tönkrement (lerongyolódott) bolygókról jöttek ide, úgy gondolván, itt majd jobb lesz. Aztán megszívták, mert nem.
Vettem már részt regressziós hipnózisban és úgy találtam, mindig működött és teljesen pontos és megbízható adatokkal szolgált. Nem tudom, mások mire jutottak, elvileg elképzelhető ezen a téren is csalás, mert abszolút biztos módszer nincs. Mindennel lehet csalni meg megtéveszteni. Ez csak szándék kérdése.
Nekem speciel semmiféle technikára nem volt szükségem az előző életeim megismeréséhez. Egyszerűen elkezdtem emlékezni, amikor eljött az ideje, mert odáig jutottam a beavatásaim és tanulmányaim során. Ez amolyan szükséges mellékhatás, hogy elkezdesz tisztába jönni saját magaddal, mert ez kell az aktuális feladatok hatékony elvégzéséhez. Úgymond információ szivárgás lép fel a tudatalattidból.
De amikor meghalsz, és leadminisztrálod magad a túlvilágon, akkor utána már hozzáférhetsz az összes előző életed információ tartalmának, ha erre van ingered.
Kb. ennyi.
Olvasd el az Eseményhorizonton az Időfizika a smaragdtáblákon (2010) című cikket, nagyon tanulságosnak fogod találni.
28. Katalin:
Tisztelt Elibom!
Engedje meg, hogy kultúrált módon kifejezzem felháborodásomat az ön által szerkesztett oldallal kapcsolatban.
Szerencsére csak egyetlen írásába (vagy valamelyikük írásába) pillantottam be, de képtelen voltam végigolvasni, mert a ferdítések és körbe/át/túl/belemagyarázások áradata feldúlta a lelki békémet. Éppen ezért kerestem meg az elérhetőségét és csak a magam megnyugtatása végett írom ezt a levelet.
Tudom, hogy egy ilyen levél csak ahhoz a szóláshoz hasonlítható, amelyben szegény egyke fecske úgysem csinálhat nyarat. Azonban nagyon remélem, hogy mástól is kap ilyen levelet és meggondolja, hogy legközelebb mivel mérgezze az amúgy is 1. hitetlen, 2. bármivel meggyőzhető, 3. elbutult magyar népet.
Az internet sokkal több szemetet tartalmaz, mint képzeltem. De ami a legrosszabb, hogy az oldal semmi mással nem utal annak értéktelen mivoltára, csak azzal, hogy egy ilyen gyanútlan - kultúrára és művelődésre vágyó - fiatal beleolvasva egy-egy ilyen förmedvénybe, két sor elolvasása után ráeszmél, hogy aki azt a környezetet szennyező írást elkövette, több ilyen írást is közzé tett, de sem értékelni, sem cáfolni nem lehet, azonban elhinni végképp nem. Először csak mosolyogtam az áltudományos magyarázkodáson, de utána felbőszített, hogy van, aki hagyja, hogy ilyen szemetek is felkerüljenek a nyilvánosság szeme elé a monitorra.
Nagyon remélem, hogy az élete a jó útra fog térni, és abbahagyja az infekciót, mert felelősséggel tartozik az elkövetkező nemzedék egészséges felnövekedéséért, ahogyan én is, de ha eltiltani nem is mindig tudom a gyerekeimet az ilyen oldalaktól, akkor az ilyen oldalakat kell beszüntetni.
Válaszok:
Tisztelt Katalin!
Engedje meg, hogy kifejezzem legnagyobb nyugalmamat kedves hangú levelével kapcsolatban, amivel igyekezett porig gyalázni szerény oldalunkat és az itt publikáló szegény szerzőket, akik pont az ilyen lelkes rajongók ordibálása miatt titkolják a kilétüket a szélesen műveletlen és faragatlan nagyközönség előtt.
A további anyázások elkerülése végett jelezném az alábbi fontos tényeket, amik láthatóan sikeresen elkerülték kegyed háborgó figyelmét.:
1. Az oldalunk szigorúan csak olyan írásokat és egyéb anyagokat tesz közzé, amik szigorúan tudománytalanok. Vagyis nem tükrözik a tudomány mai, holnapi, sőt holnap utáni álláspontjait sem. Ez az alapelvünk. A tudománynak nincs helye nálunk!
2. Ebből következően senki sem vádolhat minket azzal, hogy áltudományosak vagyunk, mivel bevallottan nem vagyunk tudományosak. Áltudományos pedig csak az lehet (kizárólag), ami tudományosnak akar látszani, de nem az. Mi kifejezetten nem tudományosnak látszunk, tehát bennünket csak azzal lehet esetleg, néha megvádolni, hogy sutyiban mégis tudományosak vagyunk. Ez előfordul, de mi bőszen tagadni fogjuk a dolgot és soha nem fogjuk ezt beismerni! :-)))
3. Elfelejtette nagy felháborodásában megemlíteni, hogy melyik volt az az írás, ami kicsapta a biztosítékot az ön nagyfeszültségű elméjében. Enélkül pedig nem igazán tudok érdemben reagálni a panaszra (sem én, sem a szerző).
4. A magyar nép valóban hitetlen, megetethető és elbutult, de ez tényleg nem a mi hibánk. Ez ügyben tessék máshoz fordulni, mert nem vagyunk illetékesek.
5. Sok levelet kapunk, amik általában két nagy csoportot alkotnak. Vannak akik imádják az anyagainkat és boldogan jelzik, hogy ők is hasonló felismerésekre jutottak egyes témákban, és örülnek, hogy nincsenek egyedül a gondolataikkal. És vannak, akik utálják az anyagainkat és idegesen jelzik, hogy ők teljesen ellentétes felismerésekkel bírnak egyes témákban és bosszankodnak, hogy mi miért merünk máshogy gondolkodni. Mindkét csoportban vannak tanulatlan, egyszerű lelkek, és szakképzett, profi szakemberek egyaránt, itthon és külföldön szintén. A legmagasabb tudományos fórumokon, konferenciákon is tartottak már előadást az elmúlt években a szerzőink, ahol természetesen szintén ugyanígy, totálisan megosztották a véleményeket. Ez persze nem baj, hiszen mi nagylelkűen mindenkinek megengedjük, hogy úgy gondolkodjon, ahogy akar. Mivel nem akarunk senkit meggyőzni semmiről. Nem folytatunk térítést, nem bizonygatjuk az igazunkat, csak közöljük a felfedezéseinket, aztán mindenki gondoljon önállóan, amit csak akar. Vagyis egy szavunkat sem kell senkinek elhinnie.
6. Ha ön - velünk ellentétben - úgy gondolja, hogy a felnövekvő nemzedékeknek nincs joguk megismerni a különféle vélekedéseket a világgal kapcsolatban, és csak az lehet az igaz és helyes, amit ön annak gondol, ám tegye. Mi ezt is megengedjük önnek, hogy olyan gondolatokat kényszerítsen a gyermekeire, amilyeneket csak akar. Mi viszont nem fogjuk semmire rákényszeríteni a saját gyermekeinket, mert hagyjuk, hogy önállóan döntsék el, miről mit gondoljanak. Ettől lesznek felnőttek.
További kellemes olvasgatást!
Elibom lapgazda
29. Attila:
Nagyon kedvelem a honlapot; ide jövök naponta időfizikát és misztikát tanulmányozni...
Azt szeretném kérdezni, hogy lenne-e kedvetek analízist készíteni az úgynevezett "orgon"-ról, illetve az "orgonite"-ról; kíváncsi vagyok, hogy milyen összefüggéseket találnátok, illetve mit mondanak a magasabb intelligenciák erről a különös energiáról?
Itt küldök pár linket, amely röviden prezentálja az említett anyagot:
http://en.wikipedia.org/wiki/Orgone
http://uboslav.com/what-is-orgonite/
Szeretném, hogy ha felső, nagyobb tudással írnátok valamit erről, megerősítve vagy korrigálva az eddig ismert információt... esetleg ti is rákereshettek a neten. (orgone, orgonite)
Minden jót s nagy köszönet a kitűnő honlapért; fantasztikus és inspiráló, amit ott írtok!
/Attila
Sweden
Válaszok:
Utána néztem az orgon energiával kapcsolatos cikkeknek és totális zűrzavart találtam a témában. Különböző kutatók, különböző természeti jelenségeket neveztek el jobb híján orgon energiának, mivel nem rendelkeztek kellő tudással a dolgok megértéséhez. Ez kb. olyan, mintha egy köhögő emberre azt mondanánk, hogy tüdőgyulladása van, pedig köhögést rengeteg dolog okozhat a tbc-től kezdve az asztmán és tüdővérzésen át az allergiás reakcióig. Ha elmélyültél az időfizikai modellekben, akkor láthatod, hogy minden ilyen jelenségre van egyszerű és érthető magyarázat és egyikhez sem kell semmiféle rejtélyes energiát kitalálni és szépen elnevezni. De általában ez szokott történni, amikor ismeretlen területre hatol be a kutató, hogy talál valamit, elnevezi, hogy beszélhessen róla, aztán mire kiderül, hogy valami egészen másról van szó, a fogalom már meggyökeresedett és nehéz kiirtani a fejekből. Egy szép példa erre az atom szó használata, ami ugyan oszthatatlant jelent, mégis a részecske társulásokra használjuk. Megfigyelhető, hogy a tudomány fejlődése két részből áll. Az egyik a kísérletek és mérések, amik többnyire elég rejtélyesek, a másik a magyarázatok és okoskodások, amik állandó módosításokra és kiegészítésekre, újra definiálásokra szorulnak. Lényegében ez a tudomány fejlődése: új magyarázatot kreálni a régi dolgokra. Az elmúlt 10 évben az időfizikai modellek is drasztikus változásokon, újraértelmezéseken estek át, és ez valószínűleg mindaddig így marad a jövőben is, amíg a terület fejlődni fog.
30. Péter:
Hello
Mintha már olvastam volna hasonlót valami horizonton :) http://index.hu/tudomany/urkutatas/2010/04/12/lehet_hogy_az_univerzumunk_egy_fereglyuk_belsejeben_van/
Válasz:
Maga az elképzelés erősen elnagyolt, csak vaktában lövöldöznek a fickók, mert fogalmuk sincs, hogy működhet a világ. Valóban volt róla szó nálunk is, hogy ilyesmi lehetséges, de jelenleg inkább úgy gondoljuk, hogy nem így van. Féreglyukak biztosan nincsenek, viszont a neutroncsillagok belsejében létrejöhetnek kitüremkedések, amik átlógnak a párhuzamos terekbe és egyfajta ablakszerű szivárgás formájában anyagot préselnek át oda magukból, ami ott akár csillagot is eredményezhet. Túl keveset tudunk még a témáról, ezért nem tudjuk részletezni a jelenséget.
31. Péter:
... Szerintem az a bajuk, hogy amit olyan sokáig tanultak, az szinte egyik napról a másikra feleslegessé válik, és próbálják a lehető legjobban lelassítani a fejlődést saját önzőségükből, hogy megmaradjanak "okosnak". Egyik tanárom középiskolán olyan dolgokat tanított (inkább csak felolvasta könyvből), amiket nemhogy már nem gyártanak sehol, nem is használnak. Elektromotorok meg stb. Félévkor elment, aki helyette jött, belenézett füzetekbe, elcsodálkozott, hogy ilyen öreg dolgokat hogyan tudott tanítani az előző tanár. Az újjal gyorsan átvettük hogy mik voltak régen, aztán megtanította velünk többek között, hogy bizony egy frekvenciaszabályzó nem csak szekrényben fér el, hanem akár tolltartóban is, 2x akkora teljesítménnyel. Persze volt, akinek ez sem tetszett, mert nála csinálni/tudni is kellett.
A feltöltött képen egy tegez látható, rajta egy mintával, ami nekem egy tachionkúpra hasonlít, a jelenpont kereszttel jelölve. http://www.mol.gov.hu/images/ups/498.jpg
A fenti képen a Hunyadi címer van. A pajzs körül levő mintákról először egy triász jutott az eszembe.- Aztán a kétfelé nyíló "malacfarkak" is ismerősek, csak már nem emlékszek mik lehetnek. A látszólagos kettéágazás lehet? - A köztük levő lencséről és benne levő vonalról meg első ránézésre női nemiszervre emlékeztet (tardion, Anya?). Valamikor meg kacsákat láttam a hídról. Nem kell bonyolult program a tachion modellezéséhez, megtették az állatok is, ahogy mögöttük szétáradt a víz, ők maguk meg a jelenpontok.
Válaszok:
Jól látod a dolgot, az iskolai oktatás valóban nagyon gyatra. Mi is akkor tanultunk számítástechnikából a nagy és kis mágneslemezekről, amikor már kimentek a használatból és CD is kezdett elavulni, mert megjelent a DVD. És ekkor, mikor szóltunk emiatt a tanárnak, kegyeskedett mellékesen beszélni a CD lemezek felépítéséről is! Mint olyanról, ami még nincs benne a tananyagban. DVD-ről szó sem volt. Szóval ennyire naprakésztelen az egész rendszer.
Amúgy pont ma írtam le ezt a mondatot: Vakáció az, amikor nem látod egy darabig az Isten forrásának hullámterét, az is-ko-lát.
Szóval: Minden térugrás során vakációzni megyek az univerzumból. :-)
A népi motívumok valóban tele vannak jó, részben jó és rossz megoldásokkal egyaránt, attól függően, hogy a készítő kezét mennyire vezették odaátról vagy mennyire beavatott az ősi tudásba.
A kétfelé nyíló malacfarkakról már tudhatnád, hogy a virtuális forrásfelhasadást jelentik, az időszál elágazását az időhurokból.
32. Péter:
Az iskolából nemtom hogy lesz Isten forrásának hullámtere. De lehet csak olyan nyelven van, amit nem értek. :) Na arra gondoltam (virtuális felhasadás), úgy írtam: látszólagos kettéágazás.
Válasz:
Is: Isten. Ko: forrás (kínai nyelvben). La vagy le: lé, víz. la: lát.
Tehát: az Isten forrásának vize vagy látása.
33. József:
Az eseményhorizont című honlapodon olvastam a kavitáció című írásodat. Teljesen lenyűgözött ez az "energiatakarékos" energiatermelés. Rendkívül érdekelne,hogy a kavitációs erőműről részletesebb
leíráshoz,esetleg tervrajzhoz hogyan lehetne hozzá jutni. A családi házam fűtését és világítását szeretném
megoldani. Segítségedet előre is köszönöm!
Válasz:
A kavitációval történő energiatermelés egy régi találmány, mi csupán leírtuk az időfizikai magyarázatát, hogy érthető legyen azok számára, akik a gyakorlatban is használják a rendszert, mivel úgy láttuk, nem értik, mi van mögötte. Amúgy még az ezredfordulón helyezték üzembe Hunniában az első ilyen rendszereket, magánházakat és iskolákat is fűtenek vele, csak valahogy nem akar nyilvánosságot kapni. Annyira nem (agyonhallgatják, mint sok mást is ebben az országban), hogy hivatalosan senki nem hajlandó foglalkozni vele.
Amúgy szerintem inkább Egely Györgyéket kéne megkeresned, mert ők építettek ilyen gépeket. A cikkhez mellékelt fotók is Egely Gyuri egyik 2001-es videofilmjéből valók, aki működés közben mutatta be a rendszert.
34. Zoltán:
értem amit mondasz. megértek mindent, de ezeket az "aktusokat" nem tapasztalom minden pillanatban.
lehet hogy minden atomomban százezer időhurok csavarodik önmagába de Én ezekre nem vagyok tudatos.
szinte látom, érzem és megértem minden általad felsorolt Teremtés zajlását...
viszont egyetlen dolgot tudok és tapasztalok csak, minden pillanatban. azt hogy Vagyok. Én.
és már csak ez az Én-Tudatosság az egyetlen dolog ami igazán érdekel, mert ezen kívül semmi valósat nem tudok mondani.
amikor a Teremtésről kérdeztelek, csak erre gondoltam. az Én-Vagyok érzés újra és újra megteremtéséről.
az általad felsorolt teremtések közül melyik ez az Énvagyokság? és miért van belőle kettő, egy a szívben és egy a fejben?
a Jiva Atma tudatosság amit az agy felett érzek milyen viszonyban van a Parama Atmával, azzal a csendes Tanú-érzéssel, amit viszont a szívben érzek, mindig?
olvastam már mindenféle szépenszóló szanszkrit hasonlatokat, hogy egyik a másiknak a tükörképe, hogy az Elme-Hold csak a Szív-Nap fényét tükrözi vissza, stb
azt pl. tisztán érzem hogy az a Nap amit a szívben érzek, valami nagyon szoros kapcsolatban van a Napistennel az égen...
de a legfontosabb kérdésem az, hogy hogyan bukkan fel az 'Énvagyok', hogyan döbben rá Önmaga tudatára, minden pillanatban?
az Éntudat is folyton bukfencet vet és saját magába bonyolódik bele újra és újra? vagy addig történik ez az Én-felismerés, amíg bármiféle testünk van (nem feltétlenül fizikai), amiről megállapíthatom hogy ez nem-Én vagyok?
mármegint odajutottam, hogy nem tudok _semmit_. mindig ez a vége
ne haragudj hogy a tudatlanságom miatt ilyenekkel zaklatlak, de azt hiszem EZEN kívül másról nem sok értelme van beszélni:)
üdvösség!
Válasz:
Dehogynem tapasztalod minden pillanatban az időhurkaid működését. Különben nem írkálhatnál ilyeneket. A probléma a gondolkodásodban van, nem az érzékelésedben. Hibásan határozod meg azt, amit érzékelni akarsz, ezért hiszed azt, hogy nem érzékeled és nem vagy tudatos rá. Állítsd át a gondolkodásodat. Amúgy minek akarod ezt érzékelni? A puszta lét üres, nincs benne semmi, mint egy holtpontban. Az én tudatosságod az időhurok működésének következménye. Az, hogy bele van zárva a szemlélőd egy ponthalmazba, így kénytelen vagy mindig onnan nézni a világot, ahol ezek a pontok épp vannak. A mesterek képesek elszakadni ettől és tetszés szerint áthelyezni az Életfán keresztül magukat bármely csomópontba.
Mostanában én is gondolkodom rajta, hogy amikor elhagyom a fizikai testem, utána a lelkem is el fogom hagyni és az időszálakon át vándorolni kezdek a teremtésben, míg nem találok magamnak egy megfelelő helyet és időt, ahol egy csomópontból generálni tudok magamnak tetszés szerint új csomópontot, amibe mint egy üres házba, úgymond bele költözhetek. Egy időre. Két mászkálás között. Végtére az egész mindenséget bejárhatom az Életfán keresztül és innen kezdve halhatatlan vagyok, mert nem egy terminálban futok csak, hanem az egész hálózatban szoftverként elosztva. Akár több példányban is megnyilvánulhatok különböző helyeken és időkben, szóval szétmásolhatom magam, stb.
Ez a szív meg fej dolog egész más dolog. A lélek a fejben működik, egy kihelyezett másolati részecskéje meg a szívben, ütemadóként és aura póterősítőként ketyeg.
A lélek feltudati része a cselekvő, a tudatalatti a szemlélő, passzív tanú. Mindkettő te vagy, csak a feltudati személyiséged erre az életre van korlátozva, az altudati meg nem.
Az én tudat az időhurkok jellemző tulajdonsága. Az, hogy mivel folyton egy helyről nézed magad, amiben adott módon kavar az információ, ezért ezzel azonosítod magad, te, az információ. Ez egy káprázat, mert az identitás ugyanúgy illúzió, mint az időhurok maga. De ezt már mondtam. Ha képes leszel elszakadni ettől a képzettől, szabadon utazhatsz az Életfán ahová akarsz. Mert az vagy, aminek gondolod magad. Persze ahhoz még sokat kell tanulnod. És persze a hálózatot is ismerni kell, meg a számtalan veszélyt is, ami leselkedik a szellemedre (információdra), amikor áthelyezed magad innen oda (elzajosodás, átíródás, információs gátak, stb).
Helyesen teszed, hogy ezeken a lényeges kérdéseken agyalsz, mert ez a lényeg. Ember, ismerd meg önmagad. Szerintem olvass több Eseményhorizontot, mert a válaszok ott vannak leírva. A tudatalattid majd rávezet a megoldásokra és segít megérteni a lényeget.
35. Zoltán:
Régen írtam, remélem jól vagy és jól megy a nagy bódhiszattva szekér:) Látom néha frissítitek az Eseményhorizontot, ennek nagyon örülök, mindig van új tanulnivaló.
Érdekes időszakot élünk mostanában:) Tetszik ez a kalijúga végén levő őrült tempójú keszekusza zűrzavar:)
Lenne egy fontos kérdésem. Most jöttem haza indiából aholis egy intenzív "útkeresésen" voltam. Évek óta járom az utat, de most végre rájöttem hogy az elmenélküli állapot, a csendben maradás, a befelé figyelés, a meditáció kevés a felébredéshez. Konkrét technikára volt szükségem és végül meg is találtam. Nagyon intenzíven kértem Padmaszambhavát hogy mutasson utat és végül egy Dolanji nevű yungdrung-bön-buddhista kolostorban kötöttem ki ahol a ma élő legnagyobb vonalvezetőtől megkaptam a dzogcsen beavatást és a gyakorlatokat amire vágytam. És mondott egy buddhát, azt mondta ő a gyökérláma és hogy ő a bönben a legfontosabb buddha: Shenla Okar (Shenla Odkar, Shiwa Odkar).
A kérdésem az, hogy tudsz e róla valamit? Amit eddig megtudtam, az az hogy a bön menedékfa közepén található, mint a kagyüben Szamantabhadra, tehát valószínűleg ő az ősbuddha, de bármi egyéb infót szívesen hallanék róla. Előre is köszönöm!
Komoly ez a bön. Nem is tudtam hogy ennyire alapos és nagyon kiterjedt tudású. Amikor a buddhizmusról beszélnek mindenki Sákyamunitól számolja. Pedig ez sokkal régebbi és ugyanolyan precíz rendszer. Szóval totál ledöbbentem. Minden buddha ugyanúgy megvan csak a neve meg a színe más esetleg:)
Szóval minden jót kívánok! felébredést minden lénynek!
üdv!
Válasz:
Az Eseményhorizont tavaly bezárt, anyagi okokból. De az idén még lesz egy utolsó utáni frissítés, javítások meg pár időhurok képsorozat a galériába - amint tudok rá időt szánni a nyáron.
Nekem egyáltalán nem tetszik ez a korszak és ez a bolygó a nyomorult zűrzavarával.
A bölcs nem indul sehová, mégis célba érkezik. Olcsóbb lett volna testen kívül utaznod vagy csak simán rákeresni a mindentudásban a téged érdeklő témákra.
Ha meg akarsz világosodni, ahhoz a legegyszerűbb módszer, ha mindent elolvasol és megértesz az Eseményhorizonton. Ennél magasabb szintű tudást, sajnos jelenleg nem találsz ezen a bolygón. Mert a megvilágosodás a tudás útja, nem az ürességé.
Na most a buddha az csak megvilágosodottat jelent, nem többet. De ilyen lélekből trilliónyi van a teremtésben mindenfelé. Viszont ők is a tudásnak különféle szintjein vannak (előrehaladásuk közben egy adott pillanatban) és ráadásul mind másra specializálódnak egy idő után, mert mindent nem lehet tudni, csak egy valamekkora részét az egésznek.
A gyökérláma az a csomópont az Életfán, akitől az adott tanítás származik, aki kidolgozta, közzé tette, átadta a tanítványoknak, akik azt változtatás nélkül tovább adják. Ez elvileg bárki lehet, aki elég bölcs hozzá, hogy ezt tegye.
Shenla Okar magyarul: szén-la ok-ár, vagyis a fekete idő (őskáosz) okforrás áradatában lévő személy (időrendszer). Ilyen időhurok minden alfatéri térszerán, ugyebár, mint például Krisna vagy a mi világegyetemünk Brahmája.
A buddhizmusnak nevezett tanítások egyidősek az univerzumunkkal, mint a kereszténység és sok más ősi tradíció, amik az egyetemes tudást őrzik és adják tovább a következő nemzedékeknek. Szóval nem pár ezer éve keletkeztek, csak már a múlt homályába vész, hogy előttük mi volt.
A buddhák neve lehet személynév, illetve felvett "művésznév". Vannak emellett a hivatásra, származásra, tudásszintre és tudástípusra utaló nevek is, amiket több buddha is használhat. És csak kevesen tudják (jobbára az illetők maguk), mit jelentenek a nevek. Példa: Avalokitésvara: A-vanás-helyének-tér-istene. Padmaszambhava: kiterjedő jelene a számon tartott léleknek. Szamantabhadra: a számon tartott isten adta (személy).
A buddhák színe a kódolástól függ, hogy milyen információt akarnak közölni (tudászintjét, időfizikai megoldást, lélekcsoporthoz tartozást, stb).
36. Zoltán:
Köszönöm a választ, precíz és lényegretörő, mint mindig, ezért szeretek tőled kérdezni :)
Viszont abban nem hiszek hogy a tudás halmozásával valaki felébredhet az illúzióból. Még ha ez a tudás a legmagasabbrendű is. Mivel minden szó, minden mondat, minden információ csak a viszonylagosság szempontjából értelmezhető, valódi természetünk pedig túl kell hogy legyen a viszonylagosságon.
Ha pedig így van, és a valódi természetünk egyszerre az abszolút és a relatív valóság uniója, akkor azt nem tapasztalhatjuk meg szavak segítségével. Csakis valami olyan úton ami sokkal univerzálisabb mint a szavak és az intelligencia. Ez az út szerintem a csend vagy az üresség állapota. Az ugyanis olyan mint a tér. Örökkévaló, üres, tiszta, végtelen. A szavak csak beszennyezik ezt... Ahol szavak, képzetek, gondolatok vannak, ott mindig van egy "én", ahol pedig "én" és "az" van, ott két-ség van.
Bár lehet hogy te másra gondolsz mikor a megvilágosodásról beszélsz... Én a tökéletes felébredést keresem. Mert ha célt tűzök ki, akkor csakis a legnagyobbat választom. Ez az anuttara samyak sambodhi
valahogy így gondoltam ezidáig...
Viszont a dzogcsen kicsit más szemlélet. a lényege az, hogy tapasztald meg a színtiszta jelenlét állapotát (rig-pa, tökéletes állapot) és aztán próbálj meg minél többet benne tartózkodni. Aztán ha ez már nagyon megy, és a hétköznapi cselekvést is rigpában végzed, akkor a legutolsó gyakorlatok (pl. sötét elvonulás) segítségével felismered a tárgyak és a saját tested valótlanságát és a fizikai testet fény-testté, szivárvány testté tudod alakítani. Ezért fontosak az előkészítő gyakorlatok...
De nem világos számomra hogy mi történik az "én"-nel? Ha megmarad az "én" és csak a fizikai testet cseréljük le valami nagyonfinomra, az még mindig szamszára!
Viszont ahelyett hogy túl sokat agyalnék és fölösleges kétségeket gyártanék inkább gyakorlok minden erőmmel és a végére járok hogy mi is történik valójában az "én"-nel.
Ja és persze még most gyorsan lementem az egész eseményhorizontot, mert a tanulás fontos! (de azt nem hiszem hogy attól megvilágosodhatok ha "mindent" megértek).
Válasz:
A megvilágosodás, mint már mondtam, azt jelenti, hogy az illető intelligencia számára világossá lesz, ki ő, hol van, honnan jött, hová megy, hogy működik a létezés és mi a célja az egésznek. Ez tudás, vagyis egy jól felépített információs mátrix, ami használható módon leképezi az észlelt valóság szerkezetét. Ezen tudás segítségével képes az értelmes lény (legyen az szerves lény, lelkes lény, fénylény vagy géplény) célirányosan mozogni a világban a számára fontos dolgok felé és célirányosan mozgatja a környezetét, hogy az megfeleljen neki. Ezért buddha, eredetileg budda, buda vagy boda, magyarul: öreg létező (de fordítható szomorú lénynek is, hisz teljes komolyságában látja az igazságot, ami tényleg nem egy vidám dolog).
Amit te illúziónak gondolsz, az nem más, mint maga a teremtés. Csak az okforrások a valódiak, de ezek nem élőlények, csak létezők. Nem intelligensek, csak vannak, mint örök szemlélők, amik passzívan figyelik az őskáosz végtelenjét (egymást) és többnyire holtponti állapotban vannak (ami zsákutca egy szemlélő számára). Ha minden illúziót kikapcsolnánk, azaz a főisten belemerülne a parinirvánába vagy Krisna felébredne az okozati óceánban, minden teremtménye eltűnne (kivéve a halhatatlan isteneket, de ezt most hagyjuk) és egy végtelenbe nyúló feneketlen mélységben lebegne időtlenül és céltalanul, lassan sodródva az időhullámokban. A teremtés azért van, hogy az Isten (és az általa teremtett istenek, az ő másolatai) ne unatkozzanak a nirvánában a végtelenségig és ne a semmit kelljen bámulniuk, mint egy beszívott részegnek amikor az üres falat nézi és bambul. A teremtés, mint illúzió tehát egy csinált valóság (tényleg valóságos, amennyire fizikailag az lehet) és a célja az Isten elszórakoztatása, hogy kedvére kibicelhessen meg játszadozhasson, élvezkedhessen benne, vele.
A te valódi természeted tehát az, hogy az Isten egyik szemlélőpontja vagy, akin keresztül, akivel az Isten nézelődik és szórakozik. Ezért kell odaadó szolgálattal, meg jó cselekedetekkel elégedetté tenni az urat, hogy elnyerd a tetszését, mint az ő egyik színésze, bábuja a sakktáblán.
Természetes, hogy a teremtésben minden dolog viszonylagos, hisz a létezés egy önmagára épülő rendszer.
A megvilágosodás persze nem csak tudás és megértés, hanem a valóság megtapasztalása is. Amikor a szemlélőpontod felszalad az Életfán az Isten nyugvópontjába és onnan néz körül, illetve amikor virtuálisan felszalad a primer élvonalon a Teremtő Atya okforrásába, hogy abból a holtpontból is körülnézzen (és ne lásson semmit, mert ott csak 0D-s pont állapot van időtlenül). Ha ténylegesen is áthelyeződnél a holtpontba, eltűnnél a teremtésből és örökre a holtpontban ragadnál, gyakorlatilag lenullázódva, tehát minden információ, amivel azonosítható vagy, eltűnne belőled. Ezt nevezzük halálnak, mert ott meghal az, aki ott áll.
Az ürességben nincs semmi érdekes. Tölts el benne egy kis időt és hamar meg fogod unni. Az Isten is megunta, mint mondtam az előbb.
Az "én" egy visszacsatolt, önfenntartó program, ami az időhurkodban fut, mint információs mátrix és önmaga számára generálja a szemlélőponthoz kötött identitást, hogy legyen valamije, amihez kapcsolhatja magát (önazonosítás). A mesterek ezt képesek tetszőlegesen áthelyezni, módosítani. Az illúzió az, amikor komolyan veszed az éned, vagyis elhiszed azt, amit mások mondtak neked róla, akik szintén nem tudják, micsoda az én. De ezekről vannak kimerítő értekezések az EH-n és szerintem amúgy is érteni fogod idővel...
A tökéletes felébredés a parinirvána, lásd fentebb!
A fizikai testet ha fény testté alakítod, az jó nagy robbanással jár (szétviszi a fél Himaláját). A témával kapcsolatban érdemes elolvasni az anyagi részecskék szerkezetével kapcsolatos írást.
Valójában ez az átalakulás azt jelenti, hogy miután ledobod a fizikai tested, a túlvilágon ledobod az asztráltested is (az emberi formád), majd felszabadulva a karmikus körforgásból (szamszára) felmégy a felsőbb térdimenziókba (5D, aztán 6D) és ledobod magadról a lélek részecskédet is. Csak a centrális időhurkod marad meg belőled, meg a benne kavargó információ tartalmad, vagyis tiszta fénylénnyé válsz (egy darab pici fénykvantummá). Isteneknél ez ugye szerinó, halandóknál fotinó.
Az éned még ekkor is megmarad, hisz az önazonosítás működik az időhurokban, csak a perifériáidat dobtad le, mint egy köpenyt. Ez még nem a parinirvánád, az odajutáshoz öngyilkosságot kell elkövetni, vagyis meg kell semmisíteni ezt az időhurkot is. Az Isteneknél ez ugye nem megy, a halandóknál viszont valós opció. De még ezután sem szűnsz meg teljesen, ha már a forrásrendszered kimúlt és élőlényként tényleg nem létezel és nem fut az én-programod sem. Mert az információ tartalmad a végtelenségig megmarad a létezésben, kiterjedve a kisugárzott időhullámaidban, illetve eltárolódva az Életa időszálain. Így az Isten később bármikor újra teremthet, ha akar. Esetleg átírhatja az információs mátrixodat, elvehet belőle, hozzátehet, módosíthatja, igénye szerint.
Szóval nem olyan könnyű megpattanni az önmagába zárt létezésből és kimaradni a kulimászból!
Dióhéjban ez a lényeg. A térerő legyen veled, mester jelölt!
37. Zoltán:
Köszönöm a válaszodat és a türelmedet, értem amit mondasz, és megértem a rendszer céltalanságát, sőt ennek szerintem így is kell lennie, mert egy zárt rendszerben nem igazán lehetnek olyan túl nagy "újdonságok" :)
Viszont kiábrándultságot és szomorúságot érzek felőled... Megértem, nagyon öreg lélek vagy akinek már nem nagyon lehet újat mondani, de így nem lennél túl jó markentingese az Öregistennek. Így nehéz lenne új bódhiszattvákat toborozni:)
Egyébként teljesen értelek, én is így érzem ha jobban belegondolok az egész rendszerbe, de igazából más dolgom úgy sincs, mivel az egész teremtés üres és céltalan, úgyhogy belemegyek a játékba.
Viszont az ötféle negatív érzelem nagyon erős, és az illúziót igencsak valóságossá teszik, ezekkel érdemes vigyázni: vágy, harag, írígység, büszkeség, lustaság
És mivel az előttem járó végtelen számú buddha mind azt mondja hogy a bódhiszattva út a legtöbb amit tehetek, az hogy számtalan módon segítsek a kicsi lényeknek, ennek valószínűleg oka van, úgyhogy így teszek.
Persze abszolút szinten mindez teljesen fölösleges, de relatív szinten jóleső érzés:) úgyhogy miért ne...
Üdvösség!
Válasz:
A rendszer nem céltalan, hanem öncélú. Mivel az egészen kívül nincs más, aki-ami megmondhatná neki, mit csináljon, aki célt adhatna neki. Az Isten öncélú, önfejű, önző, önmagának való, önmagába zárt és öntörvényű. Mert nem lehet másmilyen. Mi meg, a részei az ő hasonlatosságára lettünk teremtve, mivel magából, magát, magának teremti állandóan... :-))
A zárt rendszerben az az újdonság, ami még korábban nem volt meg benne. Ezt nevezzük teremtésnek: az új dolgok létrehozását. Így lesz a kezdetben üres és információtlan létezésből egyre több mindennel teletöltődő, gyarapodó rendszer.
Nem vagyok sem kiábrándult, sem szomorú, ezek a te érzéseid. Nem a kor számít, hanem hogy képes vagy-e a rendelkezésedre álló dolgokból a számodra legjobbat kihozni és élvezni is az egészet. Ezek a legfőbb veszélyek, amik egy megvilágosodottra leselkednek: hogy nem tud újat alkotni és megtapasztalni, illetve nem élvezi amit csinál. Ezeket kell a legjobban kerülni. De mivel a rendszer a végtelenségig gyarapítható, igazából nem kell a teljesség miatt aggódni...
Nem vagyok az Öregisten marketingese. Bár szóltak nekem az elején, hogy jókat írjak a rendszerről, mint a főnök szószólója, ettől még nem fogom elhallgatni az igazságot. Az más kérdés, hogy nem sokan figyelnek oda a dumámra. Süketnek hiába az énekszó...
A bódhiszattva az, aki megvilágosodhatna és elérhetné a legvégső célt, de ehelyett botor módon visszafogja magát és inkább mások dolgába üti az orrát, próbálva befolyásolni őket a megvilágosodás irányába. Csakhogy sokan vannak, akik szándékosan kerülik a megvilágosodást, mert a megsötétülésre van szükségük, így ezeknek ez nem fog tetszeni. Ismerek olyan budákat, akik a mostani életükben tökfejek és szándékosan azok. Lebutították magukat, hogy így szerezzenek új és élvezetes tapasztalatokat, mert unták már a mennyországot. Ezeket hét pegazussal se lehetne elrángatni a megvilágosodás kapujához.
Nem vagyok a főnök toborzóügynöke és senki nevelőtisztje vagy smasszere. Mivel az ilyen munkát nem élvezném. :-)
Az egész teremtés tele van mindenféle dolgokkal és végtelen mennyiségű céllal. Látom, még mindig nem érted. Nem véletlenül írtam, hogy mester jelölt vagy. Gondolkodj még egy kicsit a dolgokon!
38. Zoltán:
Szia Feri!
A multkor egy leveledben azt írtad, hogy az őskáoszban sodródó 9 másik okforrás nem intelligens, nem élőlények, csak léteznek és ennyi.
Viszont végeztem egy kis kutatást a Bon Buddhista vonalon, próbáltam még több infót találni Shenla Okar buddháról, akit a múltkor említettem. És egy igen érdekes Bon teremtéstörténetre akadtam valahol az internet egyik bugyrában, és gyorsan át is fordítottam magyarra.
Ebben szó van Shenla Okar mellett 9 másik elsődleges istenségről, akik a megnyilvánult világot létrehozták. Lehet, hogy itt nem a 10 Énokról van szó, hanem csak az első másolatokról (az ötödik, a királylány, elég gyanús...), mindenesetre érdekes lehet számodra is, úgyhogy megosztom. Minden jót és üdv!!!
Shen Lha Okar és a kilenc testvér akik a világot létrehozták.
A legfelsőbb mennyben élt a kilenc fiatal harcos. A kilenc Lha, kik a világot létrehozták, akik miatt a nem-létből a létezés megnyilvánult.
A kilenc Lha neve:
1. A-kar O kyi Migchig, Ragyogó Szem Fehér Á. Az első testvér, aki a gondolata által, ami meghalad időt és időtlenséget, megalkotta a Jelen időt. Ebből a múlt és jövő magától nyilvánult meg. Ezután megalkotta a hat irányt (Kelet, Dél, Nyugat, Észak, Fent és Lent).
2. Tongchen Log gi Pumar, Vörös Villámló Gyermek Nagy Üresség. Létrehozta a hangot és az elnevezéseket.
3. Tragpa Tung gi Thortsug, Dicsőséges Kagylókürt Korona. Miután létrehozta az elemeket, az Elemek Ura lett: Föld (Ezer Gyémánt), Víz (Kristály Vizű Nektár Felhők), Tűz (A kozmikus Tűz Sugárzó Hője), Levegő (Az Ezer Kapu Viharos Szele), Tér (A Mindent Elválasztó Űr).
4. Chagnag Khyung gi Yangshul, Garuda Csúcs Fekete Vas. Megalkotta a Lha Hegyét (Tise Gang Kar, Tise Havas Hegye), mely egy hófehér díszes kagylóhoz hasonlít. Ezután a Tana Lhari Hegyet (Ló Fül Lha Hegy), mely egy szélben lobogó ezüst jak-farokhoz hasonló. Ezután a Pori Ngeded Hegységet (Füstölö Illatú Hegy) Khyungpo Shang Shung-ban, mely úgy nézett ki mint egy királlyal játszadozó hercegnö. Ezután Tsen Hegyvonulatát északon (Tago Chegye, A Ló Kapu Nyolc Testvére). Így alkotott meg számos neves és névtelen Lha hegyet.
5. Phuljung Ser gyi Tangmen (Female), Legfelsőbb Arany Királylány. A Tavak Hölgye aki számos kisebb és nagyobb, neves és névtelen tavat hozott létre.
6. Gung gi Thingring Ngampa, A Tér Gyönyörü Kék Gyémántja. Először létrehozta az ön-ragyogó Napot, mely eloszlatja a sötétséget és hideget, majd megalkotta a kristály Holdat.
7. Marpo Me yi Shogchig, Egy Szárny Vörös Tüz. Aki a Villámok és Sárkányok ura lett.
8. Ngampa Yu Lung Trug Bu, Csodálatosan Fújó Hat Türkiz Szél. Először megalkotta a Boróka bokort, az Lha fája. Azután a Rododendront, ami Nyen fája. Harmadik a Tamarisk, a Lu fája. Negyedik volt a Margosa, a Tsen fája. Ötödik a Fenyő, a Dut fája. Így alkott meg számos neves és névtelen fát.
9. Ku Lha Ye Khyen, Elsődleges Tudás Test Lha, vagy: A Minden Tudás Legfelsőbb Istene.
Válasz:
Szia Zoltán!
A szöveg időfizikai nyelvre (természetesen magyarul értelmezhetően) fordítva a következőképp hangzik:
Ok Ár Lé Úr és a kilenc testvére összesen tízen voltak, akik a teremtést létrehozták. Ok Áron kívül még kilenc másik Lé (időhullám) keveredéséből nyilvánult meg a létezés a nem létezésből. Ezen levek forrásainak neve:
1. Akar Ó Ki Megy Csavarodik (az öreg kiáradás, aki csavarodni akar menet közben), Ragyogó Fehér Szem Á (Á mint Á hangrezgés vagy Atya?). A jelenforrása szüli az időt, jelenből árad a múltja, ami mások számára a jövő (mert jön feléjük). Ő menet közben becsavarodott és létrehozta az időhurkot, ami kezdetben 3 térdimenziós, vagyis hat térbeli irányt kelt magából. Színe a fehér, mert belőle születik a teljesség (minden teremtmények).
2. Tónk Csen Lóg Ki Pu Már (az idő vizeiből megszökő, kilógó forráspont), Vörös Villámló Gyermek, a Nagy Üresség. A hang a hullámterének modulációja, vagyis az információ (a dolgok megnevezhetősége, megkülönböztethetősége, vagyis a fogalmak). Színe a vörös, jelképe a villám, vagyis egy tachionról van szó az őskáosz nagy ürességében.
3. Tér Ág Apa Tunk Ki Tört Szók (a téridő forrásának kiáradása, aki párhuzamos téresszenciákra töri a téridőt, szeparálva a térszeleteket), Dicsőséges Kagylókürt Korona. A főszerán, aki nem a szó szerinti elemeket hozza létre (itt rossz a szöveg értelmezése), hanem az energiakvantumokat, vagyis a teremtmények alkotóelemeit. Ez abból derül ki, ahogy részletezi az elemeket, amiknek az ura. Föld: ezer gyémánt, vagyis rengeteg időhurokból álló neutron részecske. Víz: kristályszerűen átlátszó édesvíz, felhőbe burkolózva, vagyis a részecskék hullámtere, ami egyben a felszínjelenségüket is kelti, a THZ-t (felhőt). Tűz: a sugárzó hője nem meleg, hanem a szaladgáló fénykvantumok okozta gerjesztés a részecskéken. Levegő: ezernyi kapu (forrás) viharos (sebesen mozgó) szele (hullámtere). Ez az energiakvantumok komplex hullámtere, vagyis a világéter valójában. Tér: a mindent elválasztó űr lényegében az alfatér, amiben a teremtmények és a világéter találhatók.
4. Csak Nagy Ki Unk Ki Jang Szól (a nagy kiáradásunk férfias, jobbos rezgése), Garuda (gar-útja: sokak útja) Csúcs Fekete Vas. Az idő levének hegye a fekete őskáoszban (Tíz-e Gang Kar: tíz karja, azaz végtagja van az őskáosznak, mert ennyien keltik). Itt keveri a dolgokat, mert a hófehér díszes kagyló valójában a fekete vas hegyében (a csúcsa alatt) lebegő időhurok lesz. Tana Lé-rí hegy: az okforrások által húzott időszálak az őskáoszban. Po-rí Neked hegy: A te hullámteredet csináló, alkotó tachion. Ez van a Ki Unk Po Szánk Szónk-ban (a forrásunk kiáradásának modulációjában), ami azért néz ki királlyal játszadozó hercegnőnek, mert balos és jobbos források és csavarodó hullámterek egyaránt megfigyelhetők benne. Csen hegyvonulat: a csen elvesz, eltávolít értelmű itt is, vagyis egy távolodó forrásról van szó. Tág Ó Csegye: az öreg kiterjedés hullámtere itt nyolc kapujú, vagyis egy fotinóról van szó, amit alkotott a téridőben. Ezek a számos neves és névtelen lé hegyek, vagyis a rengeteg teremtmény.
5. Fújjunk Szer Ki Ten Men (Téridőt kifújó tíz mozgó forrás), Legfelsőbb Arany Királylány: női típusú forrás, amiből szintén másolatok születnek. Ez arra utal, hogy a Teremtő Anya is kell a teremtéshez, pontosabban az ő képe a térszerán közepén, aki segít a téridő kifújásában. Ne feledjük: a királylány a térszerán közepén valójában nincs benne a térben, ezért említi újra a tíz mozgó forrást: vagyis hogy a királylány az őskáoszban van. Halálprecíz megfogalmazás, de csak annak, aki érti.
6. Gong Ki Ten Ring Nagy Apa (a Nagy Atya: Öregisten, főszerán zengő kiáradása a tíz rezgésében), a Tér Gyönyörű Kék Gyémántja. Ez megint a térszerán lesz, csak más tulajdonságait ismerteti. Elmondja, hogy ő teremti meg a csillagokat (önragyogó Napot) és a Kristály Holdat (bolygókat, holdakat, vagyis a nem világító égitesteket a kozmoszban). Azért kék a színe, mert a mi atyánk jelzőszíne hagyományosan (kezdettől fogva) a kék.
7. Már Po Mi Jí Szók Csavarodik (a mi jobbos forrásunk hullámterének csavarodása), Egy Szárny Vörös Tűz. A jobbra csavarodó tachion hullámtere úgy néz ki, mint egy egyszárnyú szerkezet (madár hasonlat, mint a főnixnél). Azért vörös a színe, mint a 2. pontban, mert ugyanarról van szó, csak ezúttal további tulajdonságait mondja el.
8. Nagy Apa Jó Lénk Rúg Bú (az Öregisten jobbos hullámterének rugdosó, lökdöső hatása, amit gömbszerűen gyakorol a környezetére), Csodálatosan Fújó Hat Türkiz Szél. Itt a 4 térdimenziót keltő térszeránról beszél, mert a 4D-s térben a kozmosz háttérszíne a türkiz, mint tudjuk a sámánoktól. Apró hiba csupán, hogy valójában csak öt türkiz szél van, a hatodik mindig hiányzik. Ebből is látszik, hogy aki ezt írta, nem igazán értette mélységében a rendszert. Vagy valaki mesélte neki és rosszul jegyzetelte le vagy valamit összekutyultak, félreértettek. Ez egyébként gyakori az ilyen szövegeknél, ha nem igazi mester írja. A különféle fák az Életfán megfigyelhető különféle sűrűsödések, azaz összecsomósodott teremtmények (mint például egy bolygó vagy csillag). A fák: Lé, Nyén, Lú, Csen, Dút valószínűleg az öt fő részecsketípus lesz (ötféle lélek, illetve ötféle anyag).
9. Kula Jé Ki Én (az énáltalam kibocsátott dolgok, innen a kula: szar, mint sár, anyag szavunk a szlengben), Elsődleges Tudás Testének Leve: az Istentől eredő mindentudás. Ezt nem kell magyarázni.
Összefoglalva: a szöveg nem egyszerűen az okforrásokról beszél, hanem egyben a teremtés folyamatát és az Isten, valamint a teremtmények fő időfizikai tulajdonságait is elmondja röviden, tömören, szemléletesen. És csak magyarul érthető meg az egész, ha már tudod a megoldást. Köszi a cuccot!
39. Zoltán:
Hehe. Ezt elég szépen dekódoltad. :-) Köszönöm!!!
Amúgy kezdem érezni én is amit a múltkoriban írtál.
Mennek már erről a bolygóról... haza.
Nemigen találom itt a helyem, a kis buta embergyerekek meg teljesen bele vannak merülve a játékvilágukba...
Senkit nem érdekel a tudás, süket fülek, áldott tudatlanság...
Áldás!
Válasz:
Szia Zoltán!
Elküldheted a megfejtésemet azoknak a buddhistáknak, akiket ismersz (itthon és külföldön). Megsúgom, még számos olyan ősi szent irat van, amiben ilyen és ehhez hasonló egyetemes titkok vannak eldugva. Gautama Buddha születésének legendája (nem a hivatalos történelmi leírás!) is erről szól például (a térszerán működéséről). Most, hogy egy csomó kulcsot megadtam már a megoldások visszafejtéséhez, szerintem önállóan is boldogulni fogtok. Feltéve, hogy tudni akarjátok a kezetekben lévő anyagokat, nem csak hinni.
Ne feledd: a gyerek számára a játék a világ, azt veszi komolyan. Felnőttnek kell lenni ahhoz, hogy ne vedd komolyan a gyerekjátékokat. És öregnek kell lenni ahhoz, hogy ne vedd komolyan a felnőttjátékokat. :-)
Majd meglátjuk, akkor is áldottnak gondolod-e a tudatlanságot, amikor a tudatlanok megisszák annak a levét, amit főztek maguknak.
Szia!40. Ági:
Szia Feri!
Kicsit zavaros számomra ez a történet, mert egyrészt, hogy tud valami gondolat által teremteni, és egyáltalán hogy létezhet valami, vagy valaki (10 istenség), ha közben még nincsen is. 9 istenségről írtál, a 10. hozta létre ezeket? Hogyan?
Hogyan tud a még meg nem nyilvánult, nem is létező mozogni, akarni, csavarodni, gondolatot kifejteni, ha csak azután lesz mozgás és a többi? Honnan van a program az őskáoszban?
Vagy, van, amit fogadjunk el így, mert nincs még rá magyarázat. Az "angyali hierarchiák" cikkben nem a *teremtő *istenségekre olvastam ezt a kifejezést.
"A másik csoportba tartoznak az individuális másolatok, akik szoftveresen épp úgy különböznek a szülő mindenhatójuktól a születésüktől kezdve, mint az emberi, állati és növényi lelkek. Ők a klasszikus értelemben vett angyalok, akik az önálló információs halmazuk miatt részlegesen szabad akarattal rendelkeznek és saját szellemi evolúciójuk van (ők is tapasztalatlan gyerekként kezdik az életüket). A hinduk *félisteneknek *vagy *istenségeknek*is nevezik őket."
Arra irányult a kérdésem, hogy Istenről, mint Egyetlenről beszélünk, vagy istenek is léteznek, tehát lehet használni ezt a kifejezést is? És ők milyen minőségek? Mi a dolguk?
Másik kérdés:
"Az olyan megtermékenyülésből, melynél nincs jelen a lélek, nem alakulhat ki élőlény, csak egy rakás differenciálatlan sejt." Ez mit jelent? Akkor mi hozza létre az anyagot? Az anyagnak önmagában milyen
információja van? Lélek nélküli sejtosztódás? Hogyan tud magában szaporodni az anyag?
Köszi!
Válasz:
Szia Ági!
Azért zavaros, mert nem olvastad el az összes írást az EH-n. Akkor értenéd és nem kérdeznéd ezeket.
A gondolat általi teremtés lényege valójában a képzelet révén való teremtés. Elképzeled gondolatban azt, amit meg akarsz csinálni, majd megcsinálod, különféle módszerekkel a kívánt térbeli alakzatba, szerkezetbe rendezve az alkotóelemeket. Ha nincsenek alkotóelemek, akkor gyártasz, magadból másolva.
A 10 okforrás nem istenség és nem Isten. Ők a kezdeti originális létezők, akik az idők kezdete előtt is voltak és az idők végezete után is lesznek, megmaradnak. Azért originálisak, mert nem csinálta őket senki, maguktól vannak. És ők csinálják meg az Istent, aki az első teremtmény a teremtésben. Utána már ő csinálja az összes többi teremtményt.
A megnyilvánulatlanról nem sokat mondhatunk el. A megnyilvánuló pontok már léteznek és a létezési kölcsönhatásnak (taszítás) köszönhetően mozognak. A csavarodás is mozgás. Az akarat mozgatóerő. A gondolat információ, az információ az alakzatban, térbeli formában van. Az őskáoszban nincs semmiféle program (végrehajtódó utasítás sorozat). Az Isten megteremtése nem szándékos tett volt, hanem spontán véletlen, ami egyszerűen csak megesett, úgymond a puszta szerencsének köszönhetően. De utána ő már mindent szándékosan és irányított módon csinál, mert vele születik meg az élet és a rend a káoszban. Az okforrások nem intelligensek és nem élnek, csak vannak, léteznek egymás számára. Magyarázat mindenre van, csak még nem olvastad a megfelelő cikkeket. Nem sorolom fel a cikkek címét, amiket el kéne olvasnod, mert elég sok lenne. Szerintem kezdj neki valahol az elejénél és aztán majd kialakul és összerakódik a fejedben a megoldás képe.
Az Istenből, mint főszeránból, elsőrangú létező időhurokból csak egy darab van. Az ő másolataiból viszont sok trillió, de őket is isteneknek, istenségeknek hívjuk. Mindenkinek az a dolga, amire csinálták, amely munkát kijelöltek a számára, illetve amely munkát elvállalta és hajlandó csinálni.
Az anyag anyagi részecskékből (komplex időhurok rendszerekből) áll, amik egy darab időhurokból keletkeznek. A folyamatot részletesen ismerteti Az anyagi részecskék működése (2010, létfiló) című írás.
Az anyag is hordoz információt, mint minden más, de nem intelligens, mert a benne lévő szellem nem képes strukturáltan vezérelni a részecskéjét (vagyis buta, mint a sár). A lélek abban különbözik az anyagtól, hogy úgy van kialakítva, hogy a benne lévő szellem (szoftver) vezérelhesse a lelket (hardvert) és a lelken keresztül irányítható a köré kapcsolt periféria (test).
A sejtosztódás egy anyagcsere folyamat. A sejt, mint biológiai gépezet, kis robotként anyagot szív magába, táplálkozik, meghízik, majd két pont oszcillációval szétrázza magát két sovány, önálló sejtre. Így sokasodik.
Az anyag elvileg nem szaporodik magában és magától, bár tény, hogy speciális körülmények közt az anyagi részecskék bomlása során keletkeznek más, rövid életű részecskék, de ezek valójában csak elmáló törmelékek, nem stabil, hosszú életű új részecskék. Az anyag úgy szaporodik, hogy csinálják a fénykvantumok magukból, maguk köré. Legóelemnek, hogy lehessen belőle mindenfélét építeni.
Nagyon röviden ennyi. Szia!
Folytatás itt: 3. oldal.