Szerző: Csaba » 2010.08.16. 14:34
Ezúton tájékoztatlak benneteket, hogy az alábbi levelet küldtem el a szervező bizottságnak:
Kedves Andrea!
Ezúton szeretnék köszönetet mondani a kíváló nemzetközi torna megszervezéséhez! Remek volt a szállás, jók a körülmények, de engedje meg hogy legyen egy észerevételem.
A döntőbe jutásért játszott a csapatunk, ahol a döntetlen is elég lett volna ahoz, hogy a helyi csapattal küzdjünk az aranyéremért. Vezető nem lévén a pályán a bíró két asszisztense kávézgatott és nem a vonal mellett végezte a feladatát. Kaptunk egy lesgyanús gólt, ami megpecsételte a játék képét (ki kellett támadnunk). Nem állítom, hogy döntetlent játszottunk volna, de nem lennénk most kételyek között, ha két sporttárs a helyén lett volna....
A Fradi kikapott a hazai csapattól ugyancsak a döntőbe kerülésnél. Hatalmas botrányt csaptak, játékvezetőre panaszkodtak még a Hegedűs Gábort is odahívták. Velük játszottuk a bronz meccset, ahol vezettünk 2-0-ra majd kétszer is gólhelyzetbe kerültünk és lerántották utolsóként a csatárunkat a bíró sípja néma maradt, se szabadrúgás, se kiállítás. Természetesen a Fradi kapott egy ajándék bűntetőt, ami felhozta őket és folyamatosan nyomás alatt tartották a bírót.
Nagyon szerencsétlennek tartom, hogy a fenti módon lehet mérkőzéseket befolyásolni. Egy kiscsapatnak nincs meg az esélye, hogy nyerjen, hacsak 4-5 góllal nem jobb az ellenfelénél. Ezek a gyerekek becsületesen küzdöttek, dolgoztak és a jutalmuktól (érem) igazságtalanul lettek megfosztva.
Kérném, hogy a jövőben fokozottabban ügyeljenek a játékvezetők kiválogatására, mert nagyban ronthatja és veszélyeztetheti a torna komolyságát.
Még egyszer gratulálok a szervezéshez!
Köszönettel és üdvözlettel:
Urda Csaba