https://www.facebook.com/photo.php?v=10151572260460255 És még valami: Az utánpótlás futballedzőnek kettős feladatot kell megoldania. Egyrészt biztosítani kell a játékosainak egyéni fejlődését, képzését, a tehetséges játékosainak fejlődését, kreativitásuk megőrzése mellett, másrészt a játékunk jellegéből kifolyólag „csapatot kell szervezniük”. Mind a kettő nehéz feladat és komoly felkészültséget igényel. Az UEFA Elit Ifjúsági „A” tanfolyamon Both József az MLSZ szakmai és képzési igazgatója tartott előadást, Szepessy László korosztályos edző (egyben tanfolyami hallgató) segítségével.
A jó csapat életében az együttműködés kiemelkedően fontos terület. A jó közösség kiépítéséhez elengedhetetlen, hogy a játékosok azonos célok érdekében mozogjanak, a szereplők világosan lássák a célt, amelynek elérésében mindenkinek ismerni kell a feladatát. Egy jó csapat életében az együttműködés a lényeg.
Egy edzés, egy gyakorlás során a legfontosabb feladat az edzés/gyakorlási cél tiszta megfogalmazása és a szakszerű hibajavítás. Mit jelent ez? Minden előbb említett gyakorlást hihetetlen precizitással kell végrehajtani, de ezt csak úgy lehet, ha Az edző „képes” ismertetni a játék feladatot. Közölni a labdabirtokló csapat feladatait! Közölni, hogy miként kéri számon az edző a labda megszerzését az „ellenféltől”. Mit történjen a labdabirtoklás váltás pillanatában? Ezek után kezdődhet a gyakorlás... Majd ...
Ha hibát észlel, akkor meg kell állítani a játékot! El kell magyarázni a hibát, hibákat! Rá kell világítani a helyes megoldásra! Nem szabad felületesen, elnagyoltan gyakorlást, játékoktatást vezetni! S mindezt tényszerűen, nem ordítva, nem személyeskedve, hanem szakértelemmel, magasfokú hivatástudattal és szerető segítőkészséggel!
Ha nagy türelemmel böngésztek a http://www.flickr.com/photos/diaksport oldalakon, akkor találtok a csapatról is képeket a Telekom Labdarúgó Diákolimpia budapesti döntőről. Sok sikert!!!
Az Airnergy FC játékos toborzót tart 1999-2000-es korosztályban. A toborzó helyszíne a Bp.-i Építők pályája /X.Vajda Péter u. 38.Népliget/. A toborzó időpontja 2013.06.19. 18.30h.
Aki szeretné magát kipróbálni, vagy belekóstolni egy ilyen rendezvény hangulatába, próbálja ki!