Szerző: janosz » 2011.05.31. 18:57
Olvasnivalót ajánlok Mindenkinek(
"Tegnap véget ért egy fejezet a 98-as csapatunk életében.Vasárnap a Vízművek csapatától kapott ki 2-1-re, hétfőn pedig az addig mögöttünk álló Gloriett csapatától szenvedtünk 3-0-ás vereséget és ezzel el is dőlt az idei BLSZ Bajnokság sorsa.
Vasárnap rekord, összesen 26 darab kapura lövési kísérletünkből csupán egy gólt szereztünk és a bajnokságban már sajnos megszokott antifutballt játszó Vízművek két kontrájából két gólt szerzett és ezzel megnyerte a mérkőzést.
A Gloriett elleni győzelem esetén tarthatta volna csapatunk az előnyét a táblázaton, de ez végül nem jött össze. Sajnos ezen a mérkőzésen nagy játékvezetői hibák miatt került csapatunk gyorsan két gólos hátrányba. Tulajdonképpen a csapatunk, ha nem is játszott jól, de végig irányította a mérkőzést és ellenfele térfelén tartotta a labdát. Több lehetőségünk is volt gólszerzésre, de ezek mind kimaradtak. Ami feltűnő volt, hogy a mai mérkőzésen a Gloriett csapata is azt az egyszerű focit játszotta ellenünk, amit minden csapattól megszokhattunk már ebben a bajnokságban.
Annyi adalék csaptunk gyengébb tavaszi teljesítményérő, hogy az őszi csapatból hat kezdő játékosunk hiányzott az utolsó nehéz mérkőzéseinkre és ezt a terhet sajnos már nem nagyon bírták a fiaink.
Egyesületünk szeretne gratulálni a Gloriett SE csapatának és sok sikert kívánunk nekik a későbbiekben is!
2011.05.30. Budapest Keringő u. BLSZ bajnokság U13 2-es csoport
FC Budapest – Gloriett SE : 0-3(0-2)
FC Budapest: Hamza-Pongor, Pallus, Gyöngyösi, Pallus, Köböl-Fekete, Túry,Barna, Tabányi(Horváth), Meszlényi, Rózsavölgyi
Czuk Henrik: Először is gratulálok ellenfelünknek a bajnoki címükhöz! Ha mi nyertük volna meg a bajnokságot, akkor sem lettem volna sokkal boldogabb, mert messze elmaradtunk az őszi teljesítményünkhöz képest. A mai mérkőzést sajnos sorozatos játékvezetői tévedések miatt nem sikerült megnyernünk és az elmúlt három meccsen is mérkőzést befolyásoló hibákat vétettek ellenünk a rutintalan játékvezetők. Természetesen ha jók vagyunk és erősebben játszunk, akkor ezek is belefértek volna.
U13-as csapatunk szerencsére a nyáron megerősödik és erősebb, komolyabb kihívások várnak rájuk, amire már most elkezdjük a felkészülést. Az utolsó bajnoki mérkőzést is már ezekkel a fiukkal fogjuk lejátszani feladva evvel a három pontot.
Még egyszer Gratulálok a Bajnokcsapatnak!" /FC Budapest honlap/