Legenda

Általános üzeneteknek

Legenda

HozzászólásSzerző: ati » 2011.02.18. 20:52

Roberto Baggio 44 éves

Roberto Baggio – Egy mítosszá vált legenda

http://www.youtube.com/watch?v=SAY-jGrm ... re=related

Az igencsak hosszúra sikerült írás az olasz labdarúgás egyik legnagyobb alakját leplezi le.

Roberto Baggio alighanem az utóbbi negyedszázad egyik legjobb, de minden bizonnyal a legnépszerűbb olasz focistája.


1967. február 18-án született a Vicenza szomszédságában fekvő kis településen, Caldognóban egy nyolc gyermekes család hetedik gyermekeként. Kilenc éves korában játszotta első komolyabb meccsét a helyi csapatban, ontotta a gólokat, s elkeresztelték a „caldognói Zicó”-nak. 1982-ben fordulatot vett pályafutása, mert 500.000 líráért (körülbelül 30.000 Forintnak felelt meg az összeg) leigazolta Paolo Rossi egykori klubja, a Vicenza Calcio.

Vicenzában termelte a gólokat, 36 meccsen 13 találat.


A hatalmas tehetséggel megáldott Roby felkeltette a nagy klubok érdeklődését, így 1985-ben „lecsaptak” rá a firenzei Violák.

Tizenhét évesen került Firenzébe, ahol a második szezonja egészen parádésra sikerült (30 meccs és 15 bajnoki találat). Sajnos már fiatalkorában egy súlyos térdsérülést szenvedet, de szerencsére kilábalt belőle. 1990-ben A Fiorentinát elvezette az UEFA-kupa döntőjéig, de ott pont a Juventustól – későbbi csapatától – kaptak ki.

1990 nyara elég viharos volt Roberto számára, amellett, hogy behívták a hazai pályán rendezett világbajnoki keretbe, hanem még át is igazolt az óriási ellenlábas és gyűlölt ellenfélhez, a Juventushoz. A tranzakció 18 milliárd lírájába került a zebra mezes torinóiaknak. Az átigazolást követően Firenzében utcai harcok alakultak ki. Baggio fogadkozott a viola szurkolók felé, hogy a Juve mez alá mindig felvesz egy lila színűt is.


A Mondiálén nagyszerűen ment az olasz válogatottnak, Baggio és Schilacci volt a csapat két húzóembere, így egy bronzérmet akaszthattak végül Roby nyakába.

Első torinói szezonja minden képzeletet felülmúlt. 27 gólt ért el és ezzel egy csapásra a Drughik szívébe lopta magát. Ez a produkció Bravo-díat ér számára (A legjobb utánpótláskorú játékost díjazták így.)

1993-ban tarolt: 21 bajnoki gól és mellette egy UEFA-kupa győzelem elég volt, hogy elnyerje a France Football Aranylabdáját! Szinte minden mérvadó sajtóorgánum (World Soccer, Marca, France Football, El País, még a Nemzeti Sport is) az év játékosának választotta.


1994-ben az olasz válogatott legfontosabb „láncszemeként” vett részt az amerikai világbajnokságon, ahol gyenge kezdés után öt gólt helyezett az ellenfelek hálójába.

A végkifejlet nem úgy sikerült, ahogy várták az olaszok, mert Roby hagyta ki a vb-döntő mindent eldöntő tizenegyesét a döntőben. Ezzel egy ezüstérem birtokosa lett.


A következő idényben megnyerte élete első Scudettóját, de nem volt súrlódásmentes az idénye. Az ok minden bizonnyal Alessandro Del Piero feltűnése volt a Zebráknál, Roby nehezen viselte a sokszor csak másodhegedűs szerepet, ezért 1995-ben továbbállt.

A Milannál Berlusconiék nem sokat teketóriáztak és leigazolták az isteni Copfocskát. A ’95-96-os bajnoki évben Roby újabb bajnoki címet nyer, ezúttal piros-fekete mezben. Ez a tette egyedülálló, hiszen előtte még senki sem tudott zsinórban bajnok lenni két különböző klubbal!


Tekintsük át részletesen a Milanban eltöltött két évét.

1995. augusztus 27-én, a Padova ellen debütál a bajnokságban. Milanos pályafutása alatt 67 mérkőzésen 19 gólt tudott elérni.

Ugyan bajnok volt 1995-ben, de sokszor csak a cserepadról szállt be a világ akkori talán legjobb csapatába.


Íme a bajnokok névsora:

Demetrio Albertini, Massimo Ambrosini, Roberto Baggio, Franco Baresi II, Zvonimir Boban, Francesco Coco, Alessandro Costacurta, Marcel Desailly II, Paolo Di Canio, Roberto Donadoni, Stefano Eranio, Jorge Paulo Futre, Filippo Galli, Mario Ielpo, Gianluigi Lentini I, Tomas Locatelli, Paolo Maldini, Christian Panucci II, Sebastiano Rossi, Dejan Savicevic, Marco Simone, Gianluca Sordo, Mauro Tassotti, Patrick Vieira, George Weah

A következő szezon kritikán alul sikerül a Milan számára, Capello mester távozása után Oscar Washington Tabarez veszi át az irányítást, de nem sok siker övezi munkáját.

1996. decemberében szerződést bont az edzővel Galliani és felkéri a régi sikerkovácsot, Arrigo Sacchit. Sacchi sem gyakran a kezdőben számol Baggióval, aki a távozás gondolatával foglalkozik. 1997. május 18-án játszotta utolsó bajnokiját a Milanban, a Lazio ellen.

Részt szeretne venni a harmadik világbajnokságán, ezért 1997 nyarán Bolognába szerződik. Az emíliai csapatban abszolút alapember lett, 30 mérkőzésen 22-szer! lőtt gólt. Ez a remek teljesítmény újabb vb-behívót jelentett Robynak.

A France ’98-on Baggio két gólt ért el, az egyik Ausztria ellen győztes gól volt.

A negyeddöntő jelentette az olaszok búcsúját a házigazdák ellen, csalódás volt minden játékosnak és szurkolónak ez a szereplés.


A vb után továbbállt Bolognából és újra Milánóba igazol, ezúttal a kék-fekete felére. Ez a döntés utólag nem volt túl jó jó Baggio számára, az edzők: Lucescu, Simoni, Hodgson majd Lippi sokszor csak a cserepadra ültették, mint korábban a Milanban eltöltött két év során. Az Interben 41 mérkőzésen „csak” kilencszer tudott eredményes lenni.

2000-ben új kihívást keresve elfogadta a Brescia ajánlatát. A kis lombard klub korábban állandóan az A és B liga között ingázott., nem számított sosem nagy csapatnak. Baggio és több sztár igazolással négy éven keresztül stabil középcsapat tudott lenni a kék-fehér csapat. A második itt eltöltött évadban már úgy tűnt, hogy semmi sem lehet gátja pályafutása negyedik vébéjének, amikor egy súlyos sérülés minden álmot eloszlatott. Baggio ugyan felépült a világbajnokságig, de a formája nem volt már a régi. Trapattoni mester a közvélemény nyomása ellenére sem hívta be Copfocskát a 2002-es keretbe. Az olasz csapatot kiejtették a bírók, talán ez nem történ(hetet)t volna meg Baggio

A 2002-03-as szezonban újra régi fényében ragyogott, fantasztikus gólokat lőtt.

Csodálatos pályafutását 2004-ben zárta le éppen a San Siro gyepén egy Milan-Brescia (4-2) bajnoki meccsen.

56-szor húzta magára az olasz címeres mezt, 27 gólt szerzett a válogatottban. (1988-2004)

Visszavonulása után egy évet pihent, majd az Inter edzői stábjában bukkant fel.

Azóta számtalan jótékonysági esemény észtvevője volt, talán ennek is köszönhető, hogy 2010-ben Béke Nobel díjjal tüntették ki.

Tavaly augusztus óta az olasz labdarúgó szövetség alkalmazottja.

Magánéletéről annyit, hogy 1990 óta hívő buddhista, Az ENSZ FAO szervezetének egyik nagykövete.



Sikerei:


Vicenza

Serie C1 bajnoka: 1984-1985


Juventus

Serie A : 1994-1995

Coppa Italia : 1994-1995

UEFA-kupa : 1993


AC Milan

Serie A : 1995-1996


olasz válogatott

FIFA World Cup : (döntős): 1994

FIFA World Cup : (3. hely): 1990


Egyéni kitüntetései



U-23 Európai és Év labdarúgója: 1990

Kupagyőztesek Európa Kupája gólkirály: 1990-1991

Az Európai Év labdarúgója (Ballon d’Or / Golden Ball): 1993

FIFA Év játékosa : 1993

Labdarúgás platina díjat a TV Sorrisi és Canzoni: 1992

Onze D’Or francia magazin ” Onze Mondial “: 1993

FIFA World Cup Silver Ball: 1994

Labdarúgó-világbajnokság Ezüst Cipő: 1994

Labdarúgó-világbajnokság All-Star csapat: 1994

Bravo díjat a Fiorentina: 1990

Arany Guerin a Vicenza: 1985

Arany Guerin az AC Milan: 1996

Arany Guerin a Brescia: 2001

Guerin d’Oro : 2001

Azzuri csapata The Century: 2000

FIFA Dream Team az All-Time: 2002

“Legkedveltebb játékos” díja – internetes szavazás: 2001

“Legkedveltebb játékos” díja, az olasz Oscar: 2002

FIFA 100 : 2004

World Soccer Awards 100 legnagyobb játékos a 20. század 16 . hely

Giuseppe Prisco díjat: 2004

A Bajnokok Promenade – Golden Foot 2003

Guerin Sportivo 150 Grandi del Secolo
Sokak szerint a labdarugás élet-halál harc. Nem értem azokat az embereket akik ezt gondolják. Szerintem sokkal több annál!
Avatar
ati
cserepadkoptató
 
Hozzászólások: 70
Csatlakozott: 2009.03.28. 19:46

Vissza: Társalgó

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 0 vendég

cron