Belgium

Általános üzeneteknek

Re: Belgium

HozzászólásSzerző: Csaba » 2011.06.05. 09:18

Sziasztok!


A tegnapi egy igazán fantasztikus nap volt. 12,30-kor kezdtünk a standard Liege csapatával. Belgiumban őket tartják az első számú utánpótlás egyesületnek. Rögtön a 20. másodpercben hátrányba kerültünk, utána futhattunk az eredmény után. A második félidő elején Erik egyenlített egy Bence passz után. A döntetlen akár még reális is lett volna, de mindez csak egy percig tartott, mert jött a második belga gól, amire már nem tudtunk válaszolni, sőt a ráadásban Normi fogott egy büntetőt is. Megnyitó következett olasz, holland, francia, német, belga és MAGYAR himnusszal! Srácaink az Inter és az Ajax mellett foglaltak helyet. Jött a Hertha elleni meccs, pont úgy kezdődött, mint az előző, kaptunk egy gólt. Utána kiegyenlítettebb lett a játék, de sajnos jött egy egyéni hiba és ezzel a második Hertha gól, majd még egy, 3-0-al fodultunk 5 lett a vége. Más dimenzió.......Már tudtuk, hogy még 2 meccset kell játszanunk, mert max. a harmadikok lehetünk. Egy óra pihi után következett egy belga csapat (ők csak 3-1-re kaptak ki a Herthatól) meggyőző játékkal, uralva a meccset Marci, Laci góljaival nyertünk, de a különbség lehetett volna nagyobb is. Úgy alakult, hogy az Inter kikapott az Anderlechttől 0-1-re, 1-1-et játszott a Charleoi-val és nyert 6-0-ra, de ez sem volt elegendő a továbbjutáshoz, így ők is a 16-24-ért játszanak. Első helyosztó mérkőzésünket 20,45-kor kezdtük némi csúszás után. Bence góljával nyertünk 1-0-ra, ez is lehetett volna több, uraltuk a játékot.
Már túl vagyunk a reggelin, srácok psp-vel játszanak 12-kor gyülekezünk, hogy lejátszuk az utolsó 2 meccsünket. Jó lenne, ha 17.-18. helyért játszhatnánk az Interrel!

Foly. köv.


Pá: Cs
Avatar
Csaba
góllövő
 
Hozzászólások: 301
Csatlakozott: 2009.01.15. 08:40

Re: Belgium

HozzászólásSzerző: piri63 » 2011.06.05. 14:53

Mai első meccsüket 2:1 -re elvesztették a fiúk ,-mi vezettünk- írta Csaba.
így a 19-20. helyért fognak játszani a srácok.
Szerintem ez is gyönyörű teljesítmény egy általános iskola 5. osztályosaitól.
Hajrá ETALON 99!
Piri
Avatar
piri63
kispadmelegítő
 
Hozzászólások: 27
Csatlakozott: 2009.03.01. 22:35

Re: Belgium

HozzászólásSzerző: piri63 » 2011.06.05. 15:41

Mai második meccsüket nyerték a fiúk 2:0-ra
góllóvők Bence, Tici
Gratulálok fiúk, szép volt
Várunk haza benneteket!!!!
Piri :D
Avatar
piri63
kispadmelegítő
 
Hozzászólások: 27
Csatlakozott: 2009.03.01. 22:35

Re: Belgium

HozzászólásSzerző: István » 2011.06.05. 19:41

Hali!
Mindenkinek köszönjük a tájékoztatást fiainkról,különösen Csabának a beszámolókat amiket a fárasztó napok után még nekünk irt.

A fiuknak gratulálunk a szép helytállásért!

István
Avatar
István
 
Hozzászólások: 21
Csatlakozott: 2009.01.23. 20:32

Re: Belgium

HozzászólásSzerző: Kriszta » 2011.06.05. 20:12

Sziasztok!

Hiper-szuper ügyesek voltatok Fiúk, gratulálunk, szép volt! Továbbá köszönet minden kedves közvetítőnek a beszámolókért, a képekért, az utazó szülőknek pedig Gyermekeink felügyeletéért.

Kriszta
Avatar
Kriszta
kispadmelegítő
 
Hozzászólások: 27
Csatlakozott: 2009.04.20. 13:16

Re: Belgium

HozzászólásSzerző: Betty » 2011.06.05. 20:41

Én is csatlakozom a fiúknak gratulálókhoz! Bravo!
Az itthon maradóknak pedig közzé teszem a délután kapott képem, ha nem látszik teljesen, ne aggódjatok, Piri/Magdi megoldja az ügyet! :D
Hajrá Etalon 99!
Üdv mindenkinek:
Betty

UI: Túl nagy a képméret, csak Magdiban bízhatunk... Már küldöm is neki mail-ben!
Avatar
Betty
Sepregető
 
Hozzászólások: 176
Csatlakozott: 2009.03.21. 20:53

Re: Belgium

HozzászólásSzerző: Kevin » 2011.06.05. 20:45

Sziasztok!
Ezúton szeretnénk gratulálni a fiúknak!
Az edzőknek, szülőknek meg köszönjük, hogy ez az út létre jöhetett.
Erika, Isti
Kevin
 
Hozzászólások: 20
Csatlakozott: 2011.02.06. 17:18

Re: Belgium

HozzászólásSzerző: Csaba » 2011.06.05. 21:42

Hali!


Kicsit elhúzódott a mai nap, mert nem igazán izlett a srácoknap a spenótos lasagna. Így rohanás a gyrososhoz, csak mire 27 elkészült...kis víz vásárlás, alvás 21,50 körül. Holnap reggeli 9-kor, 12-kor jön a busz értünk, megzézzük a várost, utána 6,30-ra kimegyünk a reptérre. Hosszú lesz.

Sztem otthon majd a srácok személyesen mindenről beszámolnak!

Pá: Cs
Avatar
Csaba
góllövő
 
Hozzászólások: 301
Csatlakozott: 2009.01.15. 08:40

Re: Belgium

HozzászólásSzerző: Csaba » 2011.06.06. 10:41

Hali!


Utolsó bejelentkezés Brüsszelből. Esik az eső 18 fok van. Várjuk a buszt és talán az idő kegyes lesz hozzánk városnézés alatt. Sikerült elintézni a check-in-t, úgyhogy elméletileg minden gördülékenyen fog menni. Egészségesek a srácok és jókedvűek!


Pá otthon!: Cs
Avatar
Csaba
góllövő
 
Hozzászólások: 301
Csatlakozott: 2009.01.15. 08:40

Re: Belgium

HozzászólásSzerző: Betty » 2011.06.06. 19:08

Lassan hazaérnek fiaink, de délután még kaptam róluk egy képet (ami szerint az idő kegyes volt hozzájuk). Rögtön küldöm Pirinek, hogy be tudja tenni a galériába.
Üdv:
Betty
Avatar
Betty
Sepregető
 
Hozzászólások: 176
Csatlakozott: 2009.03.21. 20:53

ElőzőKövetkező

Vissza: Társalgó

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 0 vendég

cron