Szerző: Csaba » 2009.11.20. 17:58
Érdemes elolvasni! A Dalnoki honlapjáról vettem. Megverték a Fradit 1-0-ra.
Pá: Cs
Jelentős mérföldkőhöz érkezett Akadémiánk!
akademia, 2009, November 18 - 12:07
mtk.jpg
Megállapodás az MTK-val.
Egyesületünk rövid, de annál sikeresebb életében fontos kérdéssé vált a továbblépés és felfeléáramlás lehetőségének biztosítása az itt focizó tehetséges gyerekek számára.
Erre a kérdésre eddig nem volt konkrét, hosszú távon kiszámítható alternatívánk. Akadémiánk vezetése így megoldást keresett és egy részletesen átgondolt tárgyalássorozat után, elnökségi döntést követően fogadta el az MTK ajánlatát.
Az együttműködés lényege, hogy a jövőben a Dalnoki Akadémia mint első számú utánpótlásbázis biztosítja a 6-11 éves korosztályok versenyeztetését, illetve az MTK legfiatalabb nagypályás csapatát (U12). Ehhez a regionálisan kiválasztott keretmaghoz, amit Akadéimánk állít ki, csatlakoznak azok a játékosok, akik az MTK szatelitklubjaiból érkeznek. U15-ig (a szomszédos XIV.kerületben) folyik a fiatalok képzése, majd ezt követően a legjobbak a Sándor Károly Akadémiára kerülhetnek. A továbblépés innentől szerteágazik, hiszen biztos lesz néhány tehetség, aki az MTK külföldi partneregyesületeinek valamelyikében bizonyíthat (mint pl. FC Liverpool vagy Charlton Athletic), de olyan fiatal is akad majd, aki számára vélhetően először az NB 1. felé nyílig meg út. Az, hogy ez a modell sikeres lehet, azt bizonyítja az a tény is, hogy két évvel ezelőtt szinte csupa 20 év körüli fiatalból álló csapattal bajnoki címig jutott a kék-fehér klub első csapata. Örülünk, hogy a jövőben egy olyan nagy klub lehetőségeit kínálhatjuk fel a nálunk nevelkedő gyerekeknek továbblépésként, ahol az utánpótlásnevelés fontossága nemcsak a szavak szintjén valósul meg.
Másfelől a megállapodás biztosítja a Dalnoki Jenő Labdarúgó Akadémián folyó mindennapi munka teljes szuverenitásának megőrzését, a Dalnoki Akadémia eddig kialakított tradíciója, csapatainak neve, színei, címere, képzési programja és személyi stábja érintetlen marad. Az MTK klub-és utánpótlásvezetése azonban konzultációs céllal folyamatos kapcsolatban áll a jövőben Akadémiánkkal. Ezt a partneri megállapodást a kék-fehér klub anyagi támogatásban is kifejezi, ami azt jelenti, hogy egyesületünk a jövőben gazdaságilag tovább erősödik és az eddig is kivételesen jó feltételek a jövőben is biztosítottak lesznek.
A kérdés persze felmerül, miért nem a Ferencváros? Erre egyetlen válasz van: az FTC előtt adva volt a lehetőség, hogy klubunkat Észak-pesti bázisként integrálja utánpótlásrészlegébe, ezzel azonban nem élt a zöld-fehér klub. A Fradi más utat jár, amit mi tiszteletben tartunk s a két klub között kialakult jó kapcsolaton ez mit sem változtat.
Feladatunk felelőssége tehát megnövekedett: jól, sőt, még jobban kell dolgoznunk a jövőben! U11-es korosztályig olyan gyerekeket kell kiválasztanunk és képeznünk, akik az MTK színeiben U12-es korosztálytól már a nagypályára is alkalmasak és eredményesek is lehetnek. Az első ilyen évfolyamunk az ez év nyarán a kék-fehérekhez került ´98-as korosztályunk volt, akik 15-ből 15 meccset nyerve, 79 rúgott és mindössze 2 kapot góllal lettek őszi bajnokok! Az idei évi Csikócsapatunk (´99-es korosztályunk) pedig reményeink szerint méltó utód lesz...