FŐOLDAL                    INFORMÁCIÓK                   KAPCSOLAT

 

HIRDETÉSEINK ÉS LINKGYŰJTEMÉNY

PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

PÁLYÁZATOK ÖNKORMÁNYZATOKNAK

PÁLYÁZATOK TÁRSADALMI SZERVEZETEKNEK

PÁLYÁZATOK CÉGEKNEK, VÁLLALKOZÁSOKNAK

PÁLYÁZATOK MAGÁNSZEMÉLYEKNEK

_________________

TURISZTIKAI PÁLYÁZATOK

MEGÚJULÓ ENERGIA, NAPKOLLEKTOR

MIKROVÁLLALKOZÁSOK FEJLESZTÉSE

AGRÁRGAZDASÁGI PÁLYÁZATOK

VIDÉKFEJLESZTÉSI PÁLYÁZATOK

                      TEMPLOMFELÚJÍTÁS

_________________

REGIONÁLIS PÁLYÁZATOK

ð BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN M.

ð HEVES MEGYE

ð NÓGRÁD MEGYE

ð SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG

_________________

TANULMÁNYOK KÉSZÍTÉSE

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE

A megye az ipar egyik

fellegvára volt, egészen a rendszerváltásig. Ezt követően válságba került a kohászat, a bányászat, a gépipar, sőt a korábban húzóágazatnak számító vegyipar termelése is visszaesett.
 A válság egyik súlyos következménye a nagyarányú munkanélküliség lett. A megye a gazdaság fejlesztésének, átalakításának problémáit önerőből nem képes megoldani, ezért a térség fejlesztését a kormány is támogatja.
A megyében két vállalkozási övezet, illetve tizenegy ipari park található.

Ezek a területek, valamint inkubátorházak segítik a vállalkozási tevékenységet, illetve az új vállalkozások beindítását a megyében. Jelenleg 80 településen minden eddiginél kedvezőbb beruházási és térségi adókedvezményeket kapnak a befektetők. Az ipari nagyvállalatok felbomlása, a mezőgazdaság privatizációja és az egyéni vállalkozói kedv felerősödése következtében a gazdálkodó szervezetek száma ugrásszerűen megnőtt. A termőterület 610 ezer ha, melynek több mint 4 tizede erdő.

Alacsony a szőlő és gyümölcs területek aránya, pedig e két ágazat történelmi hagyományokkal rendelkezik ezen a vidéken. A szőlőterületekre jellemző, hogy a 95%-uk egyéni gazdálkodó használatában van. A táj jellegének megfelelően a megye az ország egyik legnagyobb burgonyatermő vidéke, emellett jelentős mennyiségű árpa terem.

A megye kereskedelmi szerkezete a 90-es évek közepétől folyamatosan átalakulóban van. Megjelentek a multinacionális kereskedelmi vállalatok, melyek megléte a számos előny mellett bizonyos feszültségeket is hordoznak, elsősorban a kis- és közepes vállalkozások működése került veszélybe.

Magyarországon idegenforgalmi szempontból kevés vonzóbb vidék található, mint ez a megye. A megye területének negyedrészét borítja erdő, Magyarország legerdősebb tája. Ezek az erdők, festői tájak vadászatra és kiránduló turizmusra egyaránt alkalmasak.

Számos történelmi és kulturális műemlék mellett itt található a világörökség részévé választott Aggteleki-cseppkőbarlang, az Európában egyedülálló Miskolc-tapolcai barlangfürdő, Lillafüred a Palota Szállóval, a Hámori tóval és az ország legnagyobb vízesésével, az iskoláiról és kultúrájáról híres Sárospatak, a boráról világhírű Tokaj, a matyóhímzéséről közismert Mezőkövesd és a felsorolást még sokáig lehetne folytatni.*

Bár az utóbbi években javult az Észak-Magyarországi régióban a ‎pályázati pénzek lekötése és felhasználása, de még mindig sok ‎területen lehet javítani ezen mutatón. Célunk, hogy Magyarország e ‎természeti szépségeiben sokszínű ám gazdaságilag – az ország többi ‎részéhez képest – kissé lemaradott részén segítsük a forrásteremetést a ‎projektötletekhez. Ezért helyszíni tanácsadással segítjük a potenciális ‎pályázókat, milyen irányban érdemes fejleszteni vállalkozásukat az ‎aktuális pályázati lehetőségek felhasználásával – legyen az ‎önkormányzat, vállalkozás, non-profit szervezet vagy akár ‎magánszemély.‎

 

  Borsod-Abaúj-Zemplén megyei pályázatok

* Norda.hu