A premierről még nem nagyon van pontos információ. Eddig a Január-Február-Március is szóba jött. A hét elején olvastam egy félhivatalos cikket, amiben megemlítették, hogy az El trece már Január első hetében műsorra kívánja tűzni a szériát (a cikkben olyan érdekességek is voltak, hogy Nicolas Vazquez a 20. rész környékén fog megjelenni és pár hónapig marad, valamint hogy Juana Viale Februárban fog csatlakozni a stábhoz, de ő sem véglegesen). Pár napja viszont a Pol-ka sajtófőnöke azt írta a twitterére, hogy Januárra tervezik az első rész levetítését. Remélhetőleg nem fognak csúszni és már nem kell sokat várni.
A már emellett El Trece csatornán elkezdték reklámozni a sorozatot. Eddig két mini promót adtak le.
TÖRTÉNET
Juan Costeau (Suar) olyan életet él, amit úgy lehetne definiálni, hogy "békés". Házas, öt gyereke van, és már 15 éve elismert karmesterként dolgozik. De az élete válságba kerül, amikor Ingrid (Santa Ana), a felesége időt kér tőle, hogy "megismerje önmagát". És ami még rosszabb - részben a családi-válság következményeként - elveszíti a munkáját. Félix (Minujín) egy gyerekkori barátja és egy lemezkiadó igazgatója kihúzza őt a bajból: munkát ajánl neki és egy lakást.
Így Juan megismeri Aurora-t (Oreiro), az új szomszédját A vonzalom szinte azonnali. A nő fodrászként dolgozik a saját szalonjában, ami ugyanabban a háztömbben található, ahol mindketten élnek. Kis idő múlva Juan rájön, hogy a vonzó fiatal lány Félix szeretője.
Aurora valaki más szeretne lenni Félix oldalán. De a férfinek van egy felesége Michelle (Fontan), akitől nem akar elválni, mert nem akarja elveszíteni az állását, ugyanis a lemezkiadó valójában a feleségéé.
Ebben a helyzetben Juannak döntenie kell a barátjához való hűség és a szerelem között.
És még Juannak más dolgok miatt is aggódnia kell: az öt gyerek. A legfiatalabb 5 éves a legidősebb pedig 20, ehhez még hozzá jönnek az Ingriddel való konfliktusok és az önző húgával, Denissel (Bellati)és az apjával való feszült viszonya is.
A helyzet Aurora számára sem egyszerű. Amellett, hogy bonyolódik a kapcsolata Félixszel, közvetítenie kell az anyja Rosita (Picchio) és az apja Orlando (Alberto Martín) között.
SZEREPLŐGÁRDA
Adrián Suar: JUAN COUSTEAU
Natalia Oreiro: AURORA ANDRÉS
Muriel Santa Ana: INGRID “LA POLACA”
Arturo Puig: LAUTARO COUSTEAU
Claudia Fontán: MICHELLE
Juan Minujín: FÉLIX MONTH
Eugenia Suárez: JULIETA COUSTEAU
Lali Espósito: DANIELA COUSTEAU
Alberto Martín: ORLANDO ANDRÉS
Ana María Picchio: ROSITA
Marcelo De Bellis: MIGUEL
Peto Menahem: ROGELIO
Marina Bellati: DENISE COUSTEAU
Laura Cymer: SHARON
Fabiana García Lago: MARTHA
Coraje Ávalos: NACHO MOLINA MONTES
Ángela Torres: MORA COUSTEAU
Joaquín Flamini: EUGENIO COUSTEAU
Lola Poggio: LULI COUSTEAU
01. - 2012.09.19 Leni és Lucas 1 hónapra Németországba készül költözni a fiú munkája miatt. Leninek nemrég eltört a lába, így az orvosa azt tanácsolja neki, hogy ne utazzon el. Mivel a lány látja, hogy Lucasnak mennyire fontos ez az út, ezért azt mondja neki, hogy menjen el nélküle. Leni ezután felkeresi Juliant, a kineziológust, akit az orvosa ajánlott neki, hogy megkezdhessék a rehabilitációt. [online] 03. - 2012.10.03
07. - 2012.10.31 | 02. - 2012.09.26 Leni és Julian sokat beszélgetnek a kezelések során, bár a férfi elég hallgatag. Kiderül, hogy Maju barátja, Pablo már két hónapja megcsalja őt Lunával, az egyik régi ismerősével. Julian hazaviszi Lenit az egyik kezelés után, de a lány a kocsiban hagyja a telefonját. Aznap este Julian az Angeles étterembe találkozik valakivel, így ő is oda megy. Végül együtt vacsoráznak. [online] 04. - 2012.10.10 06. - 2012.10.24
|
09. - 2012.11.14
Leni bevallja Lucasnak, hogy megcsalta. Maju be akarja mutatni a lányoknak Brunot, akit a társkeresőn ismert meg, így meghívják Juliant és Diegot is vacsorára. Lucas részegen odamegy a lakáshoz és elkezd ordibálni az utcán. A fiú könyörög Leninek, hogy kezdjék újra. Végül Juliannal felviszik Lucast és lefektetik Leni szobájában. Caro szerint Bruno meleg, de Maju szerint a lány csak féltékeny. Julian másnap reggel felhívja Lenit, de Lucas veszi fel a telefont.
[online]
Ha már itt tartunk főleg a Solamente vos-ról, Euge új sorozatáról hoztam pár új információt. Novemberben lesz a ruhapróba, valamint a színészek szerepre igazítása (új frizura, stb...) és a promóciós képek fotózása is. A forgatások December 3-án kezdődnek majd. Még pár szerep alakítójának a kiléte tisztázatlan, valamint egyelőre egy sorozatbeli karakter nevét sem hallhattuk, valószínűleg ezek még nem véglegesítettek. Viszont a napokban nyilvánosságra hozták, hogy Coraje Abalos (41) lesz Euge sorozatbeli partnere.
<< Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Következő >>